Kezdődik a 70. Négysáncverseny! — Oberstdorfi program

A kedd délutáni edzésekkel majd az azt követő kvalifikációval Oberstorfban megkezdődik a Négysáncverseny 2021/22-es kiadása, ami a 70. lesz a turnék 1953 óta íródó történetében.

A négysánc nyitófordulójának ezúttal is az oberstdorfi Schattenbergschanze ad majd otthont. A Turné története során két kivétel akadt, amikor nem itt volt a nyitány, 1953-ban az első kiírás alkalmával, amikor Garmisch-Partenkirchenben kezdtek, illetve 1971, amikor Innsbruck volt az első állomás.

Néhány napja már biztosan tudható, hogy a koronavírus-járvány miatt akárcsak 2020/21-ben, úgy sajnos az idei kiírásban sem lehetnek ott a szurkolók a lelátókon sem a német sem az osztrák helyszíneken. A hangulat így biztosan nem lesz az igazi, de reméljük, hogy a verseny izgalmai ismét kárpótolnak majd minket. Nagy közhely, de ettől még igaz, hogy ezen a versenyen általában az még nem derül ki, hogy ki lesz a későbbi összetett-győztes, ellenben szinte minden évben akad olyan előzetesen a favoritok közé számított versenyző, akinek már itt búcsúznia kell a győzelmi reményektől.

Hivatalos program

December 28. kedd

14:00 Hivatalos edzés
16:30 Kvalifikáció

Rajtlista

Élő eredmények (FIS Live)

December 29. szerda

15:00 Próbasorozat
16:30 Verseny (KO-rendszer)

Élő eredmények (FIS Live)

Sánc adatok

Schattenbergschanze (Audi Arena)
Zsűritávolság (HS): 137 m
K-pont: 120 m
Sáncrekord: 143,5 m Sigurd Pettersen (NOR), 2003. 12. 29.
Nyári rekord: 145,5 m Gregor Schlierenzauer (AUT), 2007. 10. 20.
Női sáncrekord: 141,5 m Chiara Kreuzer (AUT), 2020. 02. 01.
A tavalyi győztesek:

  • Karl Geiger (GER), 2020. 12. 29., VK/4H
  • Maren Lundby (NOR), 2021.03.03., VB női egyéni
  • Stefan Kraft (AUT), 2021.03.05., VB férfi egyéni

A várható időjárás

Az előrejelzések az évszakhoz képest enyhe, esős időt jósolnak, ami elsősorban a nekifutón, illetve az érkezőlejtő előkészítésében jelenthet majd kihívást. A szél viszont ugyanakkor várhatóan nem okoz majd gondokat.

Így áll az összetett

A Négysáncverseny előtt 9 fordulót rendeztek meg a a síugró VK-ban, amelyek során eddig Karl Geiger gyűjtötte a legtöbb pontot, aki a legelső forduló óta viseli a sárga trikót. Mögötte Ryoyu Kobayashi és a tavaly VK-győztes Halvor Egner Granerud áll a 2-3. helyen. A Négysáncverseny címvédője, Kamil Stoch 216 ponttal jelenleg 11. a pontversenyben.

HELYVERSENYZŐORSZÁGPONTSZÁM
1.Karl GEIGER594
2.Ryoyu KOBAYASHI496
3.Halvor Egner GRANERUD361
4.Anze LANISEK359
5.Stefan KRAFT 358
6.Marius LINDVIK337
7.Markus EISENBICHLER 291
8.Killian PEIER290
9.Cene PREVC262
10.Jan HÖRL 240

VK összetett (teljes lista)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s