Megőrizte veretlenségét, s már Goggia vezeti az összetettet

Bár megszorongatta őt a harmadjára is másodikként zárt Breezy Johnson, ez inkább volt köszönhető fent elkövetett nagy hibájának, mert egyébiránt megint kimagaslott a mezőnyből. Goggia hibátlan mérleggel vezeti a szakági tabellát, egyszersmind szűken átvette a vezetést összetettben a mai futamot kihagyó Shiffrintől. A dobogó harmadik fokát az élete formájában síző Mirjam Puchner hódította el. Negyedik helyével Siebenhofer is jó eséllyel biztosította helyét az osztrák olimpiai csapatban. Az utóbbi három világbajnokság aranyérmese, vagyis Štuhec és Suter került még a TOP-6-ba a Val d’Isére-i futamon.

Csodák újabban nem történnek női lesiklásban. A Val d’Isére-i edzések szintén egyirányba húzták várakozásainkat: Sofia Goggia a csütörtökit nagy fölénnyel nyerte, s noha pénteken egy kicsivel kikapott Puchnertől, de azt az osztrák stáb is megerősítette, hogy az olasz nem esett túlzásokba, sokat hagyott a pályában. Abban mindenki egyetértett, hogy a tragikusan korán elhunyt Henri Oreiller és a sílegenda Jean-Claude Killy nevével fémjelzett lejtőn a hullámos és a csúszós részeken végig vitt sebességen dőlhet el a verseny. Márpedig e téren Goggia szinte verhetetlen.

A hiányzók névsora igencsak veretes. Lara Gut-Behrami pozitív koronavírustesztje miatt karanténban senyved, és legkorábban a két ünnep közti óriás-műlesikláson állhat rajthoz. Nincs itt Ester Ledecká, aki decemberre fordulva visszatért kicsit eredeti sportágára, a hódeszkára. Nicole Schmidhofer pedig nem érezte magában a lelki erőt ahhoz, hogy visszatérjen tavalyi súlyos bukása helyszínére.

Marie-Michéle Gagnon nyitómenete nem tartott sokáig. A felső ugratóra szélesen fordult, majd rossz lábbal ért talajt. Bedőlve korrigált, a sebesség még nem verdeste az eget, így semmi probléma nem történt az esetből. Stephanie Veniert (20.) egy elmulasztott hétvége után láttuk viszont a Világkupában. Alapidőnek nem volt rossz, még ha akadtak szenvedős kanyarja. Márpedig ez sosem feltételez kirobbanó formát. Na, az olaszok bővelkednek benne. Elena Curtoni (9.) nyitóugratója szintén összeszedettre sikerült, s a folytatásban is remek tempót diktált. Széles ívei, jobbkezes korrekciói ellenére simán élre állt, mintegy kétharmad másodperccel. Cornelia Hütter (16.) előző hétvégéken is hozta az élmezőny szintjét. Valamivel kínkeservesebb íveket húzott, igaz, nem adta alább sebességben, volt egy olaszénál erősebb szektora is. Tamara Tippler a nyitó, szilárd tojástartásra épülő szakaszon jócskán hozott Curtonin, s a folytatásban is kevésbé ment a tiszta kanyarívekre. Az S-kanyarkombinációnál esett ki igazán a ritmusból, minek következtében bedőlve a védőhálóba vágódott. Ugyanott, ahol egy éve Schmidhofer bukott. Kontrollálta az esést, vélhetően nem sérült le.

Forrás: 247newsbulletin

Marta Bassino (22.) rövid várakozás után startolt, méghozzá nem is rosszul. Egyre erősebb tojástartására azonban nem tudott építeni a kanyargós részeken, két szűk fordítón is meglovagolta a stanglit. A kettős olasz vezetésre várni kellett, no nem sokáig! Sofia Goggia (1.) hozta szokott kegyetlen valóját. Hiába a túlugrás, megfogta a lassítóban léceit, a kanyarokba pedig magától értetődő módon gyilkolászta be léceit. Beszélhetünk persze nem tankönyvbe illő íveiről, de olyan sebességet vállalt közben, amire senki más nem képes a mezőnyben. Másfél másodpercet adott a honfitársnak.

Ilka Štuhec (5.) szintén merte engedni a léceit, s minthogy tisztábban megoldotta a felső részt, ott nem kevesebb, mint 4 tizedet osztott ki Goggiának. Az űrsízéssel ő sem bírt konkurálni, de a második helyre ő is befért, megérte tehát a bátor kezdés. Corinne Suter (6.) szintúgy koordinálni tudta a felső ugratót, más kérdés, hogy ez nála is széles kanyarvételt eredményezett. Kezdi megtalálni sebességét a svájci, de ez ma a szlovén ellen is kevésnek bizonyult. Századokkal szorult a harmadik helyre. Ragnhild Mowinckel (7.) fokozatosan építette fel menetét, talán ez volt ma a probléma. Nem volt menetének kiemelkedő momentuma, bár rosszul sehol nem síelt, így leszorult a dobogós helyekről.

Forrás: Delo

Nadia Delago (8.) nem tudta megismételni kanadai szereplését, legalábbis a lejtő felső felében. Egyáltalán nem találta a ritmust, a kanyarátmenetet rendre jókora korrigálással bírta megoldani. A folytatásban viszont alig-alig kapott az ott topkategóriás Goggiától. Két századdal maradt el Sutertől, vagyis a dobogótól. Így is befért közéjük Mowinckel. Minthogy átütően sehol nem síelt, Christine Scheyer (19.) hátránya átlépte a 2 másodpercet, így a két osztrák közé sorolt a listán.

Forrás: Taiwan News

Breezy Johnson (2.), s úgy általában az amerikai alpesi sízés hagyományosan erős a csúszkálós részen. Három szektor után még zöldült az időkülönbség, sebessége pedig az árnyékban talán még jegesebb pályán felülmúlta Goggiáét. Kéttizednyi elmaradásából kiindulva elmondható, talán ő lehet az egyik, aki egyszer megfoghatja az olaszt. Priska Nufer (27.) részéről csak a kezdés volt vállalható. Az ugratótól kezdve szinte csak fékezéssel bírta kanyarodni. Mint várható volt, senkit nem előzött meg. Kira Weidle (39.) szintúgy elvesztette egyensúlyát az ugratónál, majd a bukótérből újraindulva improvizált magának egy harmadik edzést. Federica Brignone (11.) túlkontrollálta a felső szakaszt, akárcsak előtte Delago. Nála a végsebesség sem verdeste az egeket, így az olaszok közül akkortájt csupán Bassinót előzte meg.

Forrás: NieveAventura

Ramona Siebenhofer (4.) direkten oldotta meg a sokak életét megkeserítő lassítót, ehhez képest épp legnagyobb fegyverét, a lendületes kanyarvételeit nem tudta ma előhúzni a kalapból. Épp ezért volt fura, hogy a végén egy hajszállal, konkrétabban négyszázaddal felsurrant a dobogóra, megelőzve a meglepődött Štuhecet. Ezzel a menettel nagyot lépett az olimpia felé. Michelle Gisin (10.) kapcsán egyértelmű fizikális problémák látszódnak, már nem először. A lejtő feléig harcban volt a pódiumért, a végére aztán odalett a lendület, s csúnyán visszább esett. Mirjam Puchner (3.), vagy az ÖSV kvázi hadüzenetben részesítette Goggiát, mondván nyomás akarja hozni az olaszt. Három szektorig vezetett, s végtempója is érzékelhetően erősebb volt a napi győztesnél, de reálisan csak honfitársával volt partiban. Minthogy harmadikként befért másodpercen belülre, megérdemelten állhat újra dobogóra. Jasmine Flury (23.) alaposan megküzdött a lejtővel, több széles kanyarvétellel már a legelején eldobta a jó eredmény lehetőségét. Minthogy nem fordult meg a tendencia, a lista végéig sodródott.

Ariana Rädler (12.) lelkesen, ám sok hibával siklott. A kvótához szükséges toperedmény ma sem jött össze lesiklásban, viszont legalább két kivétellel verte a többi osztrákot. Joana Hählen (21.) szintúgy tisztes tempóban gyűjtögette hátrányát, a gyönge napot kifogó svájci párost legalább megverte. Nicol Delago egy összeszedetlen telemarkkal huppant jégre az ugratónál. Léceivel megfogta lendületét, baja neki sem esett. Keely Cashman guggolva rugózta ki elmért ugrását, sokáig így sem jutott. Zsinórban harmadik versenyén esett ki, mégpedig az S-kanyart mérte le csúnyán, s került kék vonalon kívülre. Jacqueline Wiles (26.) jókora belefékezéssel túllépett a kritikus ugratón. Sokra speciel nem ment vele, lévén pocsék ívek sorát húzta a továbbiakban. Sabrina Maier (17.) idén először rajtolhatott el Világkupában, köszönhetően eredményes edzésének. Visszatérésnek oké volt, amit produkált, besorolt a középmezőnyben végzett többi osztrák közé. Jasmine Suter (28.) rossz nyomvonalon haladt végig, csupán Weidlet előzte meg az addigiak közül. Francesca Marsaglia (18.) a 2 s-es határt lőtte be magának, Nadine Fest (15.) egy kevéssel megugrotta a lécet, de a 2019-2020-as idény Európa Kupa-győztesétől még mindig várat magára az áttörés. Sokat kellett várni az első hazai sízőre, rögtön kettőt is kaptunk egyhuzamban. Felemásan szerepeltek a francia lányok, mert míg Laura Gauche (14.) besorolt a középmezőny elejébe, Romane Miradolinak (29.) csupán az utolsóelőtti hely jutott.

A folytatásban nagyot villantott Elisabeth Reisinger (32-essel a 13.), így legközelebb már a harmincon belül indulhat a fiatal osztrák. Újra pontszerzés ünnepelt a svédek képviseletében Lisa Hörnblad (33-assal a 25.), a fiatal svájci Noemie Kolly (37-essel a 24.) és végül Maruša Ferk Saioni (38-assal a 30.). További bukás nélkül megúsztuk a napot.

Részletes eredménylista

Forrás: Vorarlberger Nachrichten

Sofia Goggia tehát triplázással kezdte az idényt lesiklásban. A mai zsinórban a hetedik győzelme, amire még a Vonn- érában sem volt precedens. Összességében a 15. sikerénél jár, vagyis egy választja el Compagnonitól, kettő pedig az olasz rekorder Brignonitól. S nem mellékesen átvette a vezetést összetettben. Breezy Johnson hetedik dobogóját szerezte a mai napon. Eddig az idénykezdet mestere az amerikai, hiszen az előző szezonban négy harmadik, míg idén három második hellyel nyitotta a telet. Benne van a levegőben, hogy mihamarább eljut a győzelemig, de ugyanúgy az is, hogy ő lesz a lesiklás Holdenere. Mirjam Puchner – így harminchoz közeledve – élete formájának örvend, mert bár korábban behúzott két váratlan győzelmet, harmadik szezonbeli dobogójából ítélve kezd megragadni az élmezőnyben.

Holnap Szuper-G-vel zárul a program Val d’Isére-ben.

A címlapkép forrása: The San Diego Union-Tribune

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s