Granerud duplázott Scsucsinyszkban!

Mindkét versenyen Halvor Egner Granerud bizonyult a legjobbnak a Nyári Grand Prix sorozatban ezen a hétvégén bemutatkozó Scsucsinyszkban, ezzel regnáló VK-győztes rögtön az élre állt az összetett pontversenyben. A szinte teljes norvég dominanciát Vladimir Zografski és Danil Sadreev tudták megtörni a dobogón, akik egy-egy harmadik helyet szereztek az első illetve második versenyen.

Új helyszínre látogatott a Nyári Grand Prix sorozat a hétvégén, hiszen bár a GP, sőt egy alkalommal a VK sorozat is járt már Kazhasztánban, ezeket a versenyeket Almatyban rendezték. A 2018-ban megépült scsucsinyszki tulajdonképpen az elmúlt néhány évben a síugrásba (is) jelentős pénzeket invesztáló ország második számú sánca, ami első ránézésre is egy igen komoly létesítmény két sánccal, és az innsbrucki vagy az oslói sáncot idéző arénaszerű lelátóval (hogy aztán lesz-e itt valaha akkora érdeklődés a sportág iránt, hogy ez meg is teljen szurkolókkal az jó kérdés).

Az már ellenben kiváltott némi homlokráncolást, hogy a sánc mennyire nyílt terepre épült, az egyik oldalról egy tó, a másikról meg a nyílt sztyeppe van mellette, ennél fogva eléggé kitett a szélnek, ami sajnos a hétvégén is okozott gondokat. Az eredeti tervek szerint szombaton a nagysáncon, míg vasárnap a normálsáncon versenyzett volna a mezőny, ám miután a pénteki edzésen az időjárás miatt csak a kisebbik sáncot tudták kipróbálni az ugrók, már két normálsáncos verseny szerepelt a tervekben. Szombaton azonban – bár hosszas próbálkozás volt rá – még így sem lehetett versenyt rendezni, így került végül két verseny vasárnapra, amikor a szél legalább szerencsésebb irányból fújt, így végre lehetett versenyezni.

A mezőny egyébként elég foghíjas volt ezen a hétvégén, jellemző, hogy a 39 versenyzőből összesen heten szereztek egyáltalán pontot az első három fordulóban, a nagycsapatok pedig szinte kivétel nélkül vagy kihagyták a hétvégét vagy erősen tartalékos sorral éreztek. Az egyetlen kivételt ezalól Norvégia jelentette, akik viszont – ki tudja, miért – ezen a hévégén szerepeltették először a legjobbjaikat a GP-sorozatban, ennél fogva elsőszámú favoritnak is számítottak. Az első, magyar idő szerint hajnali versenyen a VK-címvédő, Halvor Egner Granerud volt a legjobb, aki csaknem tíz ponttal volt jobb a második helyet megszerző Marius Lindviknél is. A két norvég mögött a bolgár Vladimir Zografski szerzett egy számára mindenképp értékes harmadik helyet leszorítva a harmadik norvég sztárt, Robert Johanssont (4.) a dobogóról, aki mögött Cene Prevc lett az 5., a hazaiak legjobbjaként pedig Sergey Tkachenko a 6.

Végeredmény, 1. verseny

HELYVERSENYZŐORSZÁG1. SOROZAT2. SOROZATPONTSZÁM
1.Halvor Egner GRANERUD96,094,0258,6
2.Marius LINDVIK97,089,0249,2
3.Vladimir ZOGRAFSKI 94,089,5245,9
4.Robert JOHANSSON92,588,0235,3
5.Cene PREVC 91,090,5234,9
6.Sergey TKACHENKO 90,589,0234,4
7.Viktor POLASEK 88,088,0234,2
8.Roman Sergeevich TROFIMOV88,089,0231,8
9.Shinnosuke FUJITA 91,587,0229,1
10.Reruhi SHIMIZU 88,091,0227,2

Részletes eredmények

Granerud jó formája a második versenyen újabb viszonylag sima győzelmet ért, ezúttal Robert Johansson (2.) és Marius Lindvik előtt (3.), akivel holtversenyben azért az orosz Danil Sadreev (3.) is felállhatott a dobogóra. Egyébként mögöttük is két orosz, Roman Sergeevich Trofimov (5.) és Mikhail Nazarov (6.) következik a rangsorban, míg Zografski ezúttal egy 7. helyet szerzett. Egyébként ha valakinek, akkor a kisebb nemzetek képviselőinek tényleg megérte elutazni Kazahszánban, hiszen a már említettek mellett ukrán (Yevhen Marusiak, Vitaly Klinichenko) és török (Fatih Arda Ipcioglu) versenyzők is szereztek pontokat.

Granerud két győzelmével az összetett pontversenyben is az élre tudott állni, az előnye négy pont a hétvégét kihagyó Jan Hörl előtt.

Végeredmény, 2. verseny

HELYVERSENYZŐORSZÁG1. SOROZAT2. SOROZATPONTSZÁM
1.Halvor Egner GRANERUD93,587,5221,4
2.Robert JOHANSSON91,092,0212,4
3.Marius LINDVIK 95,087,0211,8
3.Danil SADREEV99,587,0211,8
5.Roman Sergeevich TROFIMOV 95,085,5210,5
6.Mikhail NAZAROV 85,088,5203,4
7.Vladimir ZOGRAFSKI 83,092,0202,7
8.Daiki ITO90,586,5200,0
9.Johann Andre FORFANG 89,086,0198,1
10.Sergey TKACHENKO 86,089,5196,2

Grand Prix összetett

HELYVERSENYZŐORSZÁGPONTSZÁM
1.Halvor Egner GRANERUD200
2.Jan HÖRL196
3.Jakub WOLNY185
4.Dawid KUBACKI160
5.Anze LANISEK 146
6.Marius LINDVIK140
6.Markus SCHIFFNER 140
8.Robert JOHANSSON130
8.Roman Sergeevich TROFIMOV130
10.Gregor DESCHWANDEN 127

Részletes eredmények
Grand Prix összetett

A Grand Prix sorozat a jövő hétvégén Csajkovszkiban folytatódik.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s