Granerud csak a tévéből figyelhette ma, ahogy Stefan Kraft megnyeri a nagysáncos verseny kvalifikációját Oberstdorfban. A leghosszabb ugrást bemutató Johann André Forfang lett a második, a németek egyik nagy kedvence, Markus Eisenbichler pedig a harmadik helyen végzett.
Mindent írhatnánk csak azt nem, hogy unalmasan telt a vegyes csapatverseny óta a férfi mezőny élete. Legalábbis Halvor Egner Granerud számára semmiképpen sem volt unalmas. A norvég még az edzések előtt közölte közösségi média oldalain, hogy pozitív lett a COVID tesztje és kicsit gyengén is émagát, ezzel pedig biztossá vált, hogy a világbajnokság számára véget ért. A norvég a legnagyobb favoritként utazott Németországba, négy aranyat is jósoltak neki, ám végül mindössze egy éremmel térhet így haza.
Nem mintha bánná, a norvég versenyző egészen pozitív hangnemben nyilatkozott bejegyzésében pozitív tesztjéről és arról, hogy az élet ilyen és tele van hullámvölgyekkel, boldog és szomorú pillanatokkal. “Ez a szezon számomra egy valóra vált álom volt, és sikerült elérnem a céljaimat.” Olyannyira sikerült, hogy a nagysáncos férfi kvalifikáció napján hivatalosan is megnyerte a Világkupáért járó kristálygömböt, hiszen kijelentették, hogy a Raw Air-t mindössze egy egyéni versennyel fogják pótolni a szezonzáró planicai hétvégén, amin ezzel 3 egyéni versenyt rendeznek majd. Granerudnek pedig több mint 300 pont előnye van Markus Eisenbichlerrel szemben, így a norvég már hivatalosan is VK győztes.
Ám a világbajnokság nem állt meg Granerud hiányzása miatt…
Nem indult egyszerűen a kvalifikáció, ugyanis erős hátszél fújt egész idő alatt. Az igazán hosszú ugrások emiatt az igazán jó formában lévő versenyzőkig elmaradtak. A 45-ös rajtszámmal induló Johann André Forfang után kezdett el javulni a helyzet, amikor is a szél átfordult szembeszéllé. Természetesen ekkor már a beülővel is lejjebb jött a zsűri, először egyet, majd Forfang után még egyet.
Forfang közel volt egyébként a győzelemhez, de végül Stefan Kraft zárt az élen 127 méteres ugrásával. Ő ezt az ugrást erős hátszélben mutatta be, így került az elé a Forfang elé, aki 133,5 méterével a sorozat leghosszabb ugrását prezentálta. A németek nagy örömére Markus Eisenbichler is jól szerepelt, ő 127,5 méterig jutott, amivel a harmadik lett.
Alig egy tizeddel maradt el a dobogós helyezéstől az újdonsült világbajnok, Piotr Zyla (127m). Az ötödik helyen Keiichi Sato (128,5m) végzett, ezzel ő lett legjobb japán a selejtezőn. A normálsáncos csapatba nem került be, most a nagysáncon azonban nagyon jól kezdett Peter Prevc, 129 méterrel a 6. lett. Daniel Huber (127m) is jó formát mutatott, ő lett a hetedik. Ryoyu Kobayashi (126m 8.) révén a japánok még egy versenyzővel képviseltették magukat a top tízben. Dawid Kubacki 124 méterrel a kilencedik helyen zárta a kvalit, míg a top tízet Philipp Aschenwald (130m 10.) zárta. Aschenwald a többiekhez képest szinte szélcsendben ugorhatott, ezért is végzett csak a tizedik helyen.
Összességében véve elmondhatjuk, hogy egyelőre az osztrákok vannak a legjobb formában a nagysáncon, hiszen három versenyzőjük is a legjobb tízben végzett. Azt viszont hozzá kell tennünk, hogy elég nehéz körülmények között versenyeztek ma a fiúk, így senkit sem szabad leírni a mai eredmény alapján.
A nagysáncos egyéni verseny holnap 17 órakor kezdődik majd.

Eredmények
| HELY | VERSENYZŐ | ORSZÁG | TÁVOLSÁG | PONTSZÁM |
|---|---|---|---|---|
| 1. | Stefan KRAFT | 127,0 | 143,5 | |
| 2. | Johann André FORFANG | 133,5 | 142,2 | |
| 3. | Markus EISENBICHLER | 127,5 | 140,8 | |
| 4. | Piotr ZYLA | 127,0 | 140,7 | |
| 5. | Keiichi SATO | 128,5 | 139,5 | |
| 6. | Peter PREVC | 129,0 | 137,4 | |
| 7. | Daniel HUBER | 127,0 | 136,6 | |
| 8. | Ryoyu KOBAYASHI | 126,0 | 136,2 | |
| 9. | Dawid KUBACKI | 124,0 | 135,2 | |
| 10. | Philipp ASCHENWALD | 130,0 | 135,0 |