Drámai végjátékot követően Mathieu Faivre világbajnok óriásban

Fordulatokban bővelkedő zárás után Mathieu Faivre a negyedik helyről előretörve szerezte meg az óriás-műlesiklás világbajnoki címét! A második futamban betliztek az addigi dobogósok, így Pinturault és Schmid is kiesett, egyedül Luca de Aliprandini őrizte meg második helyét, meglepetés ezüsttel örvendeztetve meg az olaszokat. A harmadik helyet Marco Schwarz szerezte meg, így az osztrákok abból a számból is éremmel távoznak, ahol a legkevesebb eséllyel kalkuláltak előzetesen. Szőllős Barnabás újabb remek eredménnyel, 25. helyével vétette észre magát ismét!

Pénteken férfi óriás-műlesiklásra került sor a sokat mondó Labirinti lejtőn, a Cortina d’Ampezzón megrendezésre kerülő világbajnokságon. A kimondottan hosszú, szűk másfél perces pálya tartogatott jócskán izgalmakat a versenyre. Az indulni szándékozók sokasága miatt csütörtökön már egy selejtező versenyt is rendeztek a 30.00 FIS pontnál magasabb pontszámmal rendelkező sízőknek. Innen a legjobb 25 alanyi jogon csatlakozhatott, míg a kvalifikációt így sem szerző nemzetek 1-1 főt nevezhettek, ezzel alakult ki a mai verseny 100 fős mezőnye. A selejtező bővelkedett magyar indulókkal is, valamint ott találtuk az ismert okok miatt izraeli színekben induló Szőllős-testvéreket is.

A selejtezők előtt szót kell ejtenünk egy hiányzóról is. Ted Ligety a mai nap tervezte visszavonulását a versenysízéstől, de múlt héten kiújultak gerincsérv okozta hátfájdalmai és orvosai tanácsára úgy döntött, egy héttel korábban szögre akasztja a léceket. Így az elmúlt másfél évtized legmeghatározóbb óriásműlesiklóját ma már nem láthattuk a rajtban.

A selejtezőn a legjobban Úry Bálint és Szőllős Barnabás szerepeltek, 20., illetve 21. helyükkel alanyi jogon indulhatta a mai versenyen, róluk bővebben később. Kékesi Márton (52.), Valeri Dávid (54.) és Trunk Tamás (56.) ugyan a mai versenyre nem jutottak tovább, de a tovább nem jutók hivatalosan a mai verseny helyezettjei mögött folytatólagosan kapnak helyezést a világbajnokság eredménylistáján. Szőllős Benjamin kiesett a selejtező második futamában, így ő nem lett helyezett.

Ami a mai első futamot illeti, francia edző tűzte a pályát, ahol a legjobb időkhöz igen direkt sízésre volt szükség. A pálya rendkívül jeges volt, az ORF kamerasízője, a korábbi VK-dobogós Joachim Puchner sem tudott végigmenni esés nélkül. Az időjárás szerencsére érdemben nem befolyásolta a verseny kimenetelét, talán a 10-20 közt rajtolók idején olvadt és jegesedett a pálya, hogy valamivel jobban lehetett jönni a megszokottnál.

Marco Odermatt volt a rajtlistán az első, de végig nem tudott síelni. Mélyre került egy piros kapu után, és a rákövetkező kapuk a már nem tudta befűzni magát. Így Filip Zubčićra (11.) várt, hogy alapidőt síeljen. A horvát majdnem ugyanott rontott, mint ahol a svájci, de ő folytatni tudta. Ezt leszámítva nem volt rossz menet, de később kiderült, messze nem támadta eléggé a kapukat a pálya első felében.. Henrik Kristoffersen (15.) menete alapján a horvát azért nem rossz helyen hibázott, és ugyan a norvég sem jött rosszul, a hosszú pálya végére elfáradt, és végül kisebb hátránya lett ismét.

Alexis Pinturault (1.) rendkívül sok rizikót vállalt már az elejétől kezdve, nem a kapuk előtt, hanem a kapuk tövénél fordította be léceit a kanyarokba. Remek sebességéhez pontos kanyarvételek társultak, folyamatosan építette fel előnyét. Ugyan minimálisan vesztett időt az utolsó szektorban, de ez a két másodperc (!) feletti előnyébe bőven belefért.

Ilyen nagy előnye nem maradt sokáig, Žan Kranjec (7.) ugyanis befért két másodperc alá. Komótos kezdést követően ő is klasszis alsó szakaszt síelt, amivel a második helyet könnyedén hozta. Leif Kristian Nestvold-Haugen (24.) nagyobb hiba nélkül, de rettentő darabosan síelt, a négy másodperc feletti hátrány viszont még Pinturault fölénye mellett is tetemes. Loïc Meillard (5.) ismét igazolta jó formáját, és szuper-G-ben szerzett tapasztalata révén a pálya hossza sem volt számára gond. Pontos ívekkel, stabil sízéssel 1,25 másodpercnél állt meg az óra, a második helyet toronymagas előnnyel szerezte meg.

Victor Muffat-Jeandet (21.) nem túl acélos menettel mutatta meg ismét, hogy idén óriás formája jelentősen visszaesett. Ezzel szemben Matthieu Faivre (4.) remekül kihasználta saját edzője tűzését, és egy mért ponton sem került másodpercen kívülre, a pálya alján pedig hozni is tudott, így valamivel több mint fél másodperc hátránynál állt meg az óra. Alexander Schmid (3.) is tanult a korán sízők hibájából, úgy már a pálya legelején elkezdte engedni léceit. Olyan szakaszon tudott faragni, ahol eddig senki, és végül két századdal még Faivre-t is megelőzte. Justin Murisier dobogós ambíciókkal érkezett, de két hibát is vétett. Az első után még továbbment, a másodiknak már kaputévesztés lett a vége.

forrás: lalsace.fr

Luca de Aliprandini (2.) is jól mozgott a pattogós felső szakaszon, az olasz stílusának pedig egyébként is feküdni szokott egy olyan pálya, ahol ereszteni kell a léceket. Az utolsó szektorig mindössze 3 tizedet kapott, és ő ugyan ott tovább nem tudott faragni, 4 tizedes hátránya a végén így is azt jelentette, hogy az olaszoknak meglepetésre van egy sízőjük a pillanatnyi dobogón.

Roland Leitinger (12.) nem síelt olyan pattogósan, ahogy, azt az előzőek alapján kellett volna. Ennek megfelelően nála ismét két másodperc feletti hátrányt jelzett az óra. A következő menetben a svájci válogatott összeomlását láthattuk: Gino Caviezel is kiesett, ezzel a svájciak talán a legerősebb VB négyeséből mindössze egy síző ért célba az első futamban. A kiesések sora sem ért véget, Erik Read lett a harmadik, akin kifogott a tűzés, szerencsére ő is ártatlan szituáció miatt búcsúzott.

Schwarz stürmt zu Bronze - Drama um Pinturault
forrás: laola1.at

A reklámszünetet két osztrák követte: Marco Schwarz (6.) helyezés szempontjából messze felülmúlta idei teljesítményét a szakágban, és ma másfél másodperces elmaradással sem lehetett szégyenkezni. Manuel Feller ekkora örömöket nem okozott a sógoroknak, ő egy szektor után kiesett. Nyugati szomszédaink versenye itt még nem ért véget, nem sokkal később síelt Stefan Brennsteiner (7.), aki stabil sízéssel és fergeteges alsó szakasszal hálálta meg a csapatba kerülést.

Thibaut Favrot (12.) rendkívül gyengén kezdett, utána viszont folyamatosan javuló tendenciával végül a tízbe is majdnem befért. Ami nem sikerült a franciának, az sikerült egy németnek. Stefan Luitz (10.) kezdése is volt inkább erős közepes, viszont ő is összeszedte magát, és az utolsó szektorban még faragott is pár századot. A top10 River Radamusszal (9.) vált teljessé. Az amerikai megérezte, hogy egy bevállalós futammal ma igen előkelő helyezést érhet el, és élt is a lehetőséggel. Adam Žampa (20.) élt a jó rajtszámmal kínálkozó lehetőséggel, és a megszokottnál valamivel előrébb kvalifikálta magát az első futamban. Testvére, Andreas (25.) szintén a legjobb 30-ból kapott rajtszámot és ott is tudott maradni az első futamban. A rajtszámához képest szintén jól szerepelt Mattias Rönngren (17.) és Fabian Wilkens Solheim (18.) is.

forrás: krone.at

Nem síeltek rosszul a még hátralévő olaszok sem. Giovanni Borsotti (19.) befért a húszba, míg Ricciardo Tonetti (14.) a szokásosnál jóval előrébb, top10-re esélyes összesített eredménnyel kecsegtető menetet síelt, továbbá  a harmincas blokk után síző Giovanni Franzoni (23.) is befért a legjobb harmincba. Az orosz Aleksander Adrienko nem tudta kihasználni 30-ból kapott rajtszámát, kiesett. Štefan Hadalin szintén ritkán rajtolhat ilyen hamar óriásban, végül épp csak harmincon belül zárt. A folytatásból Sami Torstit érdemes kiemelni, 35-össel síelt a 16. helyre. Kevésbé megszokott nevek is felbukkantak a legjobb harminc között: a japán Seigo Kato (26.), a cseh Krystof Kryzl (22.), a litván Andrej Drukarov (30.), a spanyol Albert Ortega (27.) és az argentin Tiziano Gravier (28.).

Szőllős Barnabás (33.) nem sokkal maradt le a legjobb harminctól, de így is jó esélye nyílt, hogy oda beverekedje magát a délutáni második futamban. Úry Bálint egy szektor után kiesett, így a szabályoknak megfelelően bejutott a mai versenybe, ellentétben a másik három magyar színekben indulóval, de végül egyedül ő nem lett helyezett.

A második futam pályáját norvég edző tűzte, de tekintve, hogy Kristoffersen elrontotta az első futamot, a dobogóesélyes norvégok pedig még januárban lesérültek, így a lehetőséget nem tudták érdemben kiaknázni. A litván Andrej Drukarov (23.) síelt először, és becsülettel le is ért a pályán. Štefan Hadalin (16.) a második futamra összeszedte magát, és jóval pontosabb, gyorsabb futamot síelt, mint délelőtt. A szlovén ezzel folyamatosan lépdelt előre a tabellán. Előbb az argentin Tiziano Graviert (22.), majd a spanyol Albert Ortegát (21.) előzte meg. Seigo Kato (18.) nem adta könnyen magát, előnyéből az utolsó ellenőrzőpontig őrzött valamennyit, és a célban is mindössze két századdal maradt el a szlovéntól. Andreas Žampa (20.) sokat kockáztatott, hogy az élre álljon, de a pálya közepén ebből komoly hibák következtek.

Leif Kristian Nestvold-Haugen (16.) már kereken egy másodperc előnnyel rendelkezett, de végül elvesztette teljes előnyét a célig. Nem volt elég agresszív, de így is holtversenyben állt végül Hadalinnal. Giovanni Franzoni (14.) már nem érte be ennyivel. A fiatal olasz nem tántorodott meg a lehetőségtől, remek futamot síelve vette át a vezetést. Krystof Kryzl (19.) ezúttal nem volt elég merész, ráadásul kisebb hibái is voltak, így jónéhányan megelőzték. Victor Muffat-Jeandet (13.) remekül kezdett, és bár a folytatásban kissé megfontoltabb volt, de a vezetést így is át tudta venni. Az igazán nagyot viszont az újabb Žampa, Adam (8.) menete szólt! Folyamatosan, szektorról szektorra növelte előnyét, bőven másodperc felett előzte a franciát.

forrás: blick.ch

Giovanni Borsotti volt az első kieső. Ahogy léceit dobálta a kanyarokban, az egyik lecsatolt a lábáról, a jeges pályán hosszú méterig csúszott lefelé, lebontva a pálya széli reklámmolinókat. Így kisebb építkezés következett, de rögtön utána Fabian Wilkens Solheim is kiesett. A norvég nem tudta befűzni magát egy kapuba, majd egyből utána Mattias Rönngren is megbillent a pálya felső szakaszán, és ő is túlcsúszott a következő kapun. Samu Torsti (15.) a pálya végén többet is hibázott, így csak a pillanatnyi dobogósok mögé érkezett meg. Henrik Kristoffersen (9.) a várakozásoknak megfelelően nagyon engedte a léceit, viszont a pálya közepe felé volt egy komoly megtorpanása, így 1,2 másodperces előnye ezzel, és újabb kisebb hibákkal végül kikapott Žampától.

Riccardo Tonetti (12.) többször is távolabb csúszott a kapuk tövétől, így folyamatosan csökkent az előnye, majd ez a trend hátrányba csapott át. Roland Leitinger (10.) is nagy előnyt szórt el a második szektorban, és ugyan a vége előtt nem sokkal még vissza tudott építeni valamennyit az előnyéből, a de a záró szakaszon végül hátrányba került. Thibaut Favrot rendkívül bevállalósan kezdett, már az első szektorban tovább növelte meglévő előnyét, de a túlzott kockázatvállalás miatt végül elesett.

forrás: lalsace.fr

Filip Zubčić (4.) mindent egy lapra tett fel és egy nagy hiba ellenére is növelni tudta előnyét az első szektorban. Onnan már hibát sem nagyon lehetett látni a menetében, így nagy előnnyel állt az élre a horvát. Stefan Luitz (7.) ugyan a horvátot nem előzte meg, de idei kisebb sérülése fényében remek versenyen volt túl, nem sokkal maradt le a vezetésről. River Radamus (11.) délután nem volt már elég agresszív, jelentős hátrányt szedett össze a célig.

Žan Kranjec (6.) is gyorsan eladta teljes előnyét, de ezt vissza is tudta venni a pálya felénél. Az adók-kapok úgy tűnt folytatódik, amikor a célegyenesre ismét kisebb hátránya volt a szlovénnek, de ezt már újból megfordítani nem tudta. Stefan Brennsteiner előtt komoly lehetőség állt, de pár kapu után megbillent és kiesett.

Marco Schwarz (3.) a rajt után egyből növelte előnyét, majd ezt építette tovább stabilan. A pálya közepén volt egy kisebb megtorpanása, de így is nagyszerű menettel vette át a vezetést, és kis szerencsével bejelentkezett a dobogóra. Loïc Meillard (5.) két kapuról is nagyon elkésett rögtön a rajt után, a bizonytalanságok viszont nem tűntek el, végül csak a pillanatnyi harmadik helyet szerezte meg.

Mathieu Faivre (1.) remekelt, és ugyan volt egy kisebb megingása, azt egy szektor alatt időben is korrigálta. Ezután már nem volt újabb  hibája, talán egy kevés idő csak az alsó szakaszban maradt, de érdemben arra sem panaszkodhatott. Ezzel Faivrenek azért kellett szurkolni, hogy valakit megelőzhessen a dobogóért. De a folytatásra talán ő sem számított.

A francia előbb a biztos dobogót szerezte meg azzal, hogy Alexander Schmid elizgulta a lehetőséget. Egy szektoron keresztül meccsben volt a franciával, de kiesett. Majd következett Luca de Aliprandini (2.), aki teljes előnyét eladta a pálya elején. A folytatásban azért harcolt, hogy a dobogót biztosítsa Schwarz megelőzésével. Ez végül a jól sikerült második félnek köszönhetően meglett, de Faivre-t ő sem tudta megelőzni.

Ezzel már biztos volt a francia világbajnoki cím, amire Jean-Claude Killy 1968-as sikere óta nem volt példa. Alexis Pinturault közel hattizedes előnnyel vágott neki a pályának, de néhány kapu után kiesett a versenyből. Idén eddig nem esett ki technikai számban, épp a világbajnokságon szakadt meg ez a sor. A dobogóvárományosok a célban figyelték az eseményeket, Faivre másodpercekig önkívületben próbálta feldolgozni a tényt, hogy kétszeres világbajnok lett!

forrás: lalsace.fr

Mivel számos kieső volt a legjobb harmincban így remek helyezések voltak még kiadók. Ezzel a lehetőséggel élt előbb Albert Popov (24.), majd pedig Szőllős Barnabás (25.). Barnabás remekül síelt, a futam 25. legjobb idejét síelte, és összesítésben is a 25. helyen végzett! A szerkesztőség nevében is gratulálunk az eredményhez!

Mathieu Faivre a parallel világbajnoki címe után immár az óriás-műlesiklás világbajnoka is. Emellett egyébként tagja volt a St. Moritzban világbajnoki címet nyerő francia csapatnak is. A 29 éves síző 5 éve tagja a szűkebb elitnek a szakágban, 2017-ben Hirscher mögött a szakági világkupában is másodikként végzett, eddigi egyetlen világkupa-futamgyőzelme is onnan származik. Azóta mindössze kétszer állt dobogón, az utóbbi időben Mikaela Shiffrinnel folytatott kapcsolata miatt is többször emlegették, másfél éve szakítottak. Azóta valamivel visszafogottabban teljesített, két aranyérme viszont valószínűleg nagy önbizalmat adhat neki a folytatásban. Jean-Claude Killy óta az első francia, aki egy évben két világbajnoki címet szerez.

Luca de Aliprandinit többen is a világ egyik legjobb óriásműlesiklójaként, de egyik legrosszabb versenyzőjeként emlegetik. Téthelyzetben rendre elizgulja a második futamokat, eddig dobogója sem volt, pedig 18-szor végzett a legjobb tízben VK-ban. Komoly fordulat, hogy ma épp ő nem izgulta el az első futam dobogósaiból a versenyt. Az olasz első érmét szerezte világversenyről, ráadásul épp egy olyan számban, ami bár korábban az olaszok egyik elsőszámú vadászterülete volt, de idén nem itt várták az érmeket Cortinán. Marco Schwarz révén az osztrák válogatott is olyan számban szerzett érmet, ahonnan a legkevésbé várták. Ugyan Schwarz rendkívül sikeres síző, és immár az alpesi összetett világbajnoka, óriásban eddig nem volt dobogós eredménye sem világversenyen, sem világkupán, annak ellenére, hogy stabil pontszerzőnek számít.

Holnap a női műlesiklással folytatódik a világbajnokság programja.

Borítókép forrása: lemonde.fr

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s