Paris a Streif ura! Heroikus küzdelemben harmadszor vitte a Hahnenkammrennent

2013 és 2017 után harmadjára győzött a Streifen az olasz síző. Dominik Parist ezzel már csak Franz Klammer és Didier Cuche előzi meg a kitzbüheli örökranglistán – 4-4 győzelemmel. Beat Feuzcal őrjítően izgalmas párviadalt mentek, két tized döntött végül kettejük közt. Az osztrákok két dolognak is örülhettek, egyfelől Otmar Striedinger révén végül csak meglett a dobogósuk, másrészről Kriechmayr párját ritkító reflexszel megfogott egy komoly bukással riogató helyzetet. Max Franz ugyanakkor kidőlt az idény további részére.


Egyáltalán nem túlzás az idény csúcspontjaként aposztrofálni a kitzbüheli hétvégét. A háromnapos rendezvény bőven meghaladja az Alpesi Sí Világkupa történelmét, megannyi őrült verseny, földöntúli menet, és sajnos számos tragédia kapcsolódott össze a Streiffel.

A lejtőről egy nyolc évvel korábbi cikkünkben írtunk bővebben.

A tévénézők is imában fohászkodnak, hogy tökéletes időjárási körülmények uralkodjanak január végén, így teljes pályán láthassák kedvenceiket. Nos, ez az óhajunk idén csak részben vált valóra. Egyrészről igen, az alpesi síelés legelvetemültebbjeinek megadatott, hogy átéljék újra a kétperces poklot, csak épp az időpontját tolták egy nappal előrébb. Szombat helyett így munkanap, péntek dél körül indult el a viadal.

Szombaton rendezik a szintén jelentős pénzdíjjal körüllengetett szlalomot, míg a kevésbé jelentős Szuper-G-t szánják vasárnapra.

A mezőny messze nem volt teljes, hiányzott például a címvédő Thomas Dreßen. A decemberben lesérült német a célarénában szurkolt honfitársainak. Nem vállalta a megmérettetést Aksel Lund Svindal. A norvég több hatalmas bukást élt már át a Streifen, továbbá meglátása szerint két olyan hatalmas erőpróbát, mint a Hahnenkammrennen és a vb, már nem bírna el szervezete – pár héten belül. Honfitársa még rosszabbul járt, Kjetil Jansrud bukott az egyik edzésen, minek következtében két helyen is eltörte bal karját, így minden bizonnyal búcsút is inthet a szezon további részének.

A versenysízéstől az idény végén búcsúzó Hannes Reichelt (8.) által nézhettük végig először, mit jelent teljes hosszában végigsíelni a Streifet. Különösebb hiba nélkül, idei legjobbját nyújtotta az osztrákok veteránja, a traverzét például a lehető legmagasabbról tudta abszolválni. A célegyenesbe viszont belehibázott egy kicsit, a méltó eredmény azért csak összejött.

Maxence Muzaton (20.) menete kevésbé volt impozáns, ami végül az időkülönbségben is megbizonyosodott. A Mausfalle előtti kanyarban jelentőset hibázott, nagyon lecsúszott az ideálisnak vélt ívről. Matthias Mayer (9.) végig szoros csatában volt honfitársával, de hiába síelte meg a végét zseniálisan, a Karusselen túlzottan odatette léceit, ami rányomta bélyegét tempójára. Századokkal Reichelt mögé szorult.

Josef Ferstl (7.) menete maga volt a hullámvasút, no meg a századok harca. A Karusselt ő jól síelte meg, majd kicsit a csúszós, szűk szakaszon belassult, a technikásabb részen aztán megint magára talált. A traverzről újra előnyről indult, végsebessége viszont elmaradt a legjobbaktól, így egyetlen századdal vette át csupán a vezetést.

Svindal és Jansrud hiányában Aleksander Aamodt Kilde (18.) maradt a norvégoknak. Bizonyított már idén nem egyszer, ma azonban rossz napot fogott ki. Bizonytalan ívek, széles kanyarok özöne követte egymást, eltűnt hát a középmezőnyben. Gilles Roulin (38.) menete a folytonos küzdelemről szólt, nagyon nem találta a pálya ritmusát. Nemhiába, Kitzbühelre meg kell érnie még…

Forrás: Nau.ch

Beat Feuz (2.) nagy álma, vagyis a januári tripla (Lauberhorn – Streif – Kandahar) már múlt hétvégén, Wengenben szertefoszlott. Ráadásul egy osztrák orozta el tőle a hazai diadalt, így kettőzött elánnal küzdött a visszavágásért. Ennek megfelelően pokolian jól kezdte a lejtőt, a Karusselbe ugyanakkor belehibázott, ott dobta el a győzelmet. Merthogy ezt követően minden momentuma szinte maga volt a tökély, sebessége a kanyarokban és az ugratókon sem tűnt el, sőt, fokozódott. A Hausbergkantéről rendkívül rövidet ugrott, ez tovább segített neki abban, hogy 9 tizednyi előnnyel élre tudjon törni. Fel volt adva a lecke a többieknek…

A kanadai hagyományok és a mutatott forma alapján erős menetre lehetett számítani Benjamin Thomsen (6.) tálalásában. Szintén jól kezdett, egyedül az ominózus Karusselt rontja el, de azt nagyon, a dobogóért viszont változatlanul harcba volt. Méltó konkurenciája volt itt-ott még Feuznak is, így befért a második helyre.

Forrás: OÖN

A wengeni győztes került eztán sorra. Vincent Kriechmayr ismét bravúrosat alkotott, de ezúttal nem eredmény tekintetében. Elrontotta a Mausfalle utáni érkezését, a többek dolgát megkeserítő keresztcsúszó részt, onnantól fogva érdemi esélyekről már nem beszélhettünk. Ezzel együtt hajtotta a vér, ami a Hausbergkanténál kis híján horrorisztikus bukást eredményezett. Ehelyett minden idők talán legnagyobb mentését produkálta az osztrák. Szinte már elesett, majd katapultált, mint többek a korábbiakban. Centikre versenytempóban síelt a traverzet övező hálóktól, de nemhogy rábízta volna magát a vakszerencsére, még a Zielschusst is meg sikerült ugrania. Íme az eset:

Brice Roger úgy síelt, mintha csak a rend kedvéért startolt volna el. Végig óvatos volt, számára is a traverz jelentette a búcsút, az eset azért távolról sem volt olyan necces, mint ami előtte történt.

Túlvoltunk ekkor az első elitcsoporton, a másodikat az a Max Franz nyitott, aki a wengeni célt megelőző sikánban bukott egy kiadósat egy héttel korábban. Ma nem síelt ilyen sokat, már a Mausfallét követő kanyarban búcsúzott. Bár csak ártatlan tévesztésről volt szó, mégsem úszta meg az osztrák kiválóság. Sarokcsonttöréssel fogják műteni, számára is véget ért a szezon. Martin Čater (26.) egyszerűen nem volt elég gyors, mint rövid ugratóiból és lapos íveiből végig látszódott.

Forrás: AFP

Dominik Paris (1.) rettentően agresszíven bekezdett, elsőként konkurált igazán Feuzcal. Nagyszerű tempóban csúszott a Brückenschuß – Gschöß – Alte Schneiße szakaszon, majd a kiharcolt tempót továbbvéve már vezetett is. A Hausbergkante előtt kicsi hátrányba került, a traverz után aztán ismét neki kedveztek a századok. Bődületes tempót diktált a célegyenesben, két századdal még a svájcit is felülmúlta.

Adrien Théaux (12.) a pálya negyedéig még a dobogóra is esélyesnek tűnt, aztán elkövetett pár kulcsfontosságú hibát a kritikus szakaszokon, ami az alapvetően príma csúszás ellenére nem ért TOP-10-helyezést. Elsősorban a később javuló időjárási helyzet miatt…

Christof Innerhofer (4.) szokásához híven betámadta a pályát, egy-egy kisebb bizonytalanság azért előfordult nála, és a lécei sem csúsztak úgy az egyenesekben, mint például Parisnál. A vaxoláson tehát aligha múlt a dolog… A pillanatnyi dobogó azért ezzel együtt is kényelmesen az övé lett.

Forrás: SportNews

Johan Clarey (11.) sokáig magabiztosan síelt, a pálya utolsó harmadára azonban elfogyott belőle a szufla, no meg a lendület. Svájci részről Feuz menetén kívül nem alakult fényesen a nap, Mauro Caviezel (22.) még csak-csak végigtolta a pályát vállalható tempóban, Niels Hintermann (33.) viszont az elejétől a végéig gyöngén muzsikált. Bryce Bennett (14.) hazardírozása csak részsikereket hozott, egynémely szakaszon határozottan versenyképesnek tűnt, másutt viszont egyértelműen elmaradt a legjobbaktól. Matthieu Bailet (46.) csak a traverzen talált magára, addig mélyen tudása alatt síelt.

A következő blokk elején ott folytatta Jared Goldberg (43.), mint ahol a reklámszünet előtt francia társa abbahagyta, s a negatív sorozatot Urs Kryenbühl (29.) sem tudta megváltoztatni. Adrian Smiseth Sejersted (13.) átlagon felüli középső szakaszt síelt, így a visszafogottabb Mausfalle és traverz is belefért, ő lett a Streif legjobb norvégja. Erre azért aligha számított idénykezdetkor. Nicolas Raffort (14.) pedig a legjobb francia címéért volt harcban, a kelleténél mélyebbről vett traverz miatt csúszott csak le erről. Johannes Kröll középmezőnybe illő menete végén a traverznél lesodródott a pályáról, majd Travis Ganong (19.) egy felettébb érdekes pályát. Fokozatosan lendült bele, jónéhány mélyről vett kanyarulat mellett például övé lett a legjobb záró szektor.

Forrás: ORF

Végül nem esett meg az a szégyen az osztrákokkal, hogy nélkülük rendezzék a pódiumceremóniát Kitzbühelben. Otmar Striedinger (3.) különösebb bizonytalanság nélkül jó tempóban, igazán bevállalósan vette az akadályokat. A Hausbergkante előtt bár hibázott egy kisebbet, a traverzén azonban szinte végig a felső kék vonal mellett síelt, vagyis toronymagasan ő volt ott a legjobb. Nemhiába vert csak ott 4 tizedet Parisra! A dobogó alsó fokát méltán érdemelte ki.

A folytatásban Mattias Casse (41.) a futottak még kategóriát erősítette, miután alig fért be a Mausefalléba. Manuel Schmid (28.) néhány pontocskával gazdagította csak a német küldöttség termését, míg Christian Walder határozottan biztató egy perc után idő előtt búcsúzott.

Forrás: ORF

Ahogy a látási viszonyok javultak, a hószállingózás abbamaradt, sejteni lehetett, hogy páran még képesek lehetnek egy-egy erősebb menetre. Dominik Schwaiger (17.) például legjobb nyitószektor után messze átlagon felül teljesített, mint ahogy Christopher Neumayernek (21.) sem kellett izgulnia pontjai miatt. Épp becsusszant az utolsó pontszerző helyre a szebb napokat is látott Werner Heel (30.), majd nem sokkal utána az ifjú Marco Odermatt (38-assal a 24.) igazolta, még a naptár legfélelmetesebb lejtőjétől sem rezel be. Blaise Giezendanner (22.) sima pontszerzése után következett a nap legnagyobb meglepetése. Daniel Danklmeier (41-essel az 5.) elsőrangú traverzével csak megkoronázta addigi sziporkáját, így becsatlakozott a közvetlen élmezőnybe. A továbbiakban még Nils Mani (25.), első ízben a kanadai Brodie Seger (16.), a szintén bravúrosat síző Matteo Marsaglia (47-essel a 10.) és a finn Andreas Romar (48-assal a 27.) végzett pontot érő helyen.

Közben sajnos újabb baleset borzolta a kedélyeket. A 45-ös rajtszámmal érkező svéd lesikló, Alexander Köll a Hausbergkantét követően vesztette el a kontrollt a talajjal, katapultált, majd oldalára vágódva fogott talajt. Elsőre nagyobb baj körvonalazódott, de szerencsére megúszta néhány zúzódással a combján, törést nem szenvedett. Mentőhelikopter vitte el a helyszínről a biztonság kedvéért.

Örömteli, hogy további balesetre nem került sor, a dán, a chilei, és a bolíviai osztrák versenyző is leért választott tempójával.

Részletes statisztika, eredménysor

tabella1.png

5c4b2c27a3f09.image.jpg
Forrás: GoDanRiver

Dominik Paris lassanként felküzdi magát a sportág halhatatlanjai közé. 2013 és 2017 után harmadszor nyerte meg a Hahnenkammrennent, ezzel már csak két legenda, mégpedig Franz Klammer és Didier Cuche előzi meg őt a Streifen – 4-4 győzelmükkel. Mint ismeretes, másik kedvenc lejtőjén, a Pista Stelvión (Bormio) szintén a jelenleg futó szezonban érte el a harmadik diadalt. Összességében a tízedik sikerét könyvelhette el a Világkupában.

Beat Feuz nyert más világbajnokságot, szakági világkupát, s nem mellékesen 11 futamot, de az ősi rivális lejtőjén változatlanul nem sikerült még győznie. Ma volt hozzá a legközelebb. Otmar Striedinger 2010 óta tagja a VK- mezőnynek, azóta kellett várnia arra, hogy lesiklásban is felférjen egyszer a dobogóra. 2013-ban Beaver Creekről volt még egy második helye Szuper-G-ben. A mai volt élete legnagyobb sikere, kétségtelen.

Holnap – ha az időjárás is úgy akarja – szlalomban csapnak össze a fiúk.

tabella2.png

A címlapon szereplő kép forrása: Windsor Star