Johann André Forfangé a vasárnapi verseny, Stoch nyerte a Willingen Five-ot

Norvég győzelem született a második willingeni versenyen is, ám ezúttal nem Tande, hanem Johann André Forfang végzett az élen. A második Kamil Stoch lett, aki ezzel és Richard Freitag betlijével visszavette a vezetést a Világkupa összetettjében, valamint a Willinger Five-ot is megnyerte. A harmadik helyre Piotr Zyla tudott feljönni.

Némileg szokatlan időpontban, vasárnap délelőtt rendezték a hétvége második versenyét Willingenben, az utolsó megmérettetést azelőtt, hogy az egész társaság átrepülne Dél-Koreába az olimpia helyszínére.

Egyebek mellett ez a futam arról is hivatott volt dönteni, hogy ki nyeri majd a hétvégi “miniturnét”, azaz a Willingen Five-ot, amelyben a pénteki kvalifikáció és a tegnapi verseny, azaz 3 ugrás után Daniel Andre Tande vezetett mindössze 0,5 ponttal megelőzve Richard Freitagot és 4,6 egységgel Kamil Stochot. A papírforma alapján mindenképp az volt várható, hogy ebből a hármasból viszi haza valaki a 25 ezer eurós fődíjat.

Újabb kvalifikációt a mai verseny előtt nem rendeztek, így mind az 56 nevezett ugró elindulhatott az első sorozatban, ami szállingózó hóesésében, illetve ami fontosabb a tegnapihoz hasonló szembeszeles körülmények között kezdődött el. Az első K-pont feletti ugrásra nem is kellett sokat várnunk, a harmadikként ugró Alex Insam ugyanis egy 137 méteres ugrással hamar megadta a versenyhez az alaphangot. Az olasztól Florian Altenburger tudta átvenni a vezetést egy 140,5 méteres repüléssel, majd nem sokkal később Yukiya Sato ugrott 139 métert, amivel a második helyre tudott megérkezni. ezt követően Roman Koudelka (126 m) követelt magának nagyobb figyelmet, sajnos nem az ugrás távolságával, hanem azzal, ahogy elesett a talajfogásnál, szerencsére azonban saját lábán hagyta el a kifutót.

A következő jó ugrást Nejc Dezmantól láttuk, aki 142,5 métert repült, ezzel pedig át is vette a vezetést. Halvor Egner Granerud (142,5 m) nem sokkal később pontosan ugyanekkorát ugrott, a stíluspontok és a kompenzáció azonban Dezman mellett voltak, így csak a második helyre tudott bejönni. Maciej Kot is 142 métert repült ezt követően, amivel megérkezett a harmadik helyre. A lengyel után Stephan Leyhe 138 métert ugrott, ezzel negyedik volt, majd jött Anze Semenic, aki 141 méterig vitorlázva éppen a németet tolta hátrébb a rangsorban. Piotr Zyla következett, aki egy 142 méteres repüléssel a második helyre jött be az egyre szorosabbá váló élmezőnyben, majd jött Peter Prevc, aki előtt a zsűri módosított a beülőn, így a szlovén a 9-es helyett már a 8-as kapuból próbálkozhatott. Prevc elsőre nem ugrott jót, ugyanis csak 128,5 méterig jutott, ezzel nem igazán volt versenyképes az élmezőnnyel szemben. Prevc után Geiger is megállt 128,5 méternél, ami ugyancsak nem volt az igazi, és a minimálisra enyhülő szembeszélben Damjan sem jutott messzebb, mint 130 méter, amivel a 9. helyre tudott csak bejönni.

willingen_2comp3

Stefan Hula sem szárnyalt ma igazán, ugyanis csak 126,5 métert ugrott, ezzel szintén messze volt az élbolytól. Tízen voltak ekkor már csak hátra az első körből, közülük a sort Andreas Stjernen nyitotta, aki 127 méterrel éppen csak, hogy továbbjutott a második körbe. Ennél sokkal jobban sikerült Markus Eisenbichler ugrása, aki 140 métert ugrott, ezzel bejött Dezman mögé a második helyre. Dawid Kubacki következett, akik 138 méterrel a körülményekhez képest szintén nem ugrott rosszat, olyannyira, hogy a kompenzációs pontoknak köszönhetően a vezetést is át tudta venni. Robert Johansson ennél jóval kedvezőbb körülmények között ugrott 137 métert, ezzel tizediknek érkezett meg, ennél a honfitárs Fannemel jóval nagyobbat ugrott, ám a kompenzáció miatt 143 méterrel is csak a hatodik helyre tudott bejönni.

Jött Johann Andre Forfang, aki 147,5 méterrel a mai napon először a második piros vonalat is átrepülte, ezzel természetesen át is vette a vezetést. A tegnapi győztes Daniel Andre Tande ezúttal nem tudta vele tartani a lépést, csaj 136,5 méterig jutott, ezzel pedig csak tizenharmadik volt. Ami azt illeti Andreas Wellinger ugrása sem volt az igazi, ugyanis csak 136 méterig jutott ő is, ezzel csak a 14. volt. Tande gyengébb ugrása után adott volt a lehetőség Stoch és Freitag előtt is az előzéshez a Willingen Fiveban. Előbb természetesen a VK-ban második helyen álló Kamil Stoch érkezett, aki 145,5 méterig repülve be tudott jönni a 2. helyre, a VK-éllovas Richard Freitag viszont csak 128 méterig jutott, ezzel mindössze a 17. helyről várhatta a folytatást!

Az első sorozat után ezzel Forfang vezetett Stoch és Kubacki előtt, a Willingen Five összetettjében pedig Kamil Stoch vezetett immár az 5,6 pont hátrányban levő Forfang előtt, míg Tande 14,7, Freitag pedig 17,9 pontos hátránnyal álltak a 3-4. helyen.

Az első sorozat eredménye

willingen_2comp4

A második sorozatot ismét a 9-es beülőből kezdtük, az első K-pont feletti ugrást pedig Peter Prevctól láttuk aki 132,5 métert repült. Tilen Bartol ezt a távolságot jócskán túlugorva, 139 méterrel vette át tőle a vezetést. Stefan Hula is jócskán javítani tudott az első sorozathoz képest, egy erősebb szembeszélre ráfeküdve 145 métert repült, ezzel természetesen elsőnek jött be.

Jernej Damjan ugrott ezután 132,5 métert, amivel második volt, majd Richard Freitag ugrása volt soron, aki azonban a második körben sem tudott javítani, sőt miután még viszonylag magasan repülve hirtelen elfogyott alóla a levegő csak 118,5 méterig jutott, ezzel minden reménye elszállt egy jó eredményre. Yukiya Sato viszont 135 méterrel át tudta venni a vezetést is, igaz nem sokáig, ugyanis Andreas Wellinger 138 méterig vitorlázva rögtön hátrébb tolta a rangsorban.  Tande repült ezután 138,5 métert, ami tekintve, hogy különösebben erős szél nem támogatta őt ebben, bőséggel elég volt neki a vezetéshez. Robert Johansson 140,5 méterrel azonban ezt is túlszárnyalta, ezzel övé volt az elsőség. Florian Altenburger ugrott ezután 130 métert, amivel nem volt veszélyes az éllovasokra, ahogy Leyhe sem a maga 122,5 méteres kísérletével, így tíz ugróval a vége előtt továbbra is Johansson állt az élen.

willingen_2comp5

A tizedik helyről érkező Anze Semenic 128,5 métert ugrott, ezzel csak nyolcadiknak jött be, majd Maciej Kot következett, aki 133,5 méterig jutott, ezzel a harmadik helyre tudott megérkezni. Anders Fannemel ezzel szemben csak 124,5 métert ugrott, ezzel jócskán hátracsúszott, akárcsak a 119,5 méternél landoló Granerud. Piotr Zyla viszont 138,5 métert repült, ezzel végül le tudta szorítani Johanssont az élről. Eisenbichler következett, aki 134 méterig repülve a negyedik helyre jött be, majd érkezett a negyedik helyről Nejc Dezman, aki második nekifutásra 132,5 méterig jutott, ezzel a hatodik volt a pillanatnyi rangsorban.

Dawid Kubacki ezt követően 133,5 métert ugrott, amivel Zylara igazán ő sem volt veszélyes, de legalább az ötödik helyre befért. Kamil Stoch előtt nagy lehetőség volt hiszen, Freitag gyengébb szereplését kihasználva a sárga trikóért ugorhatott, ami 140,5 méterrel már meg is volt neki, miután átvette a vezetést Zylatól és már biztosan második volt. A kérdés már csak a napi győzelem és a Willingen Five siker volt, amibe még Johann Andre Forfang is beleszólhatott. A norvég 144,5 métert repült a második sorozatban, ám így is számolgatni kellett a végén, ugyanis jóval többet vontak tőle le a szél miatt, mint Stochtól. Végül kereken két ponttal a napi győzelem Forfangé lett, a Willingen Five, és a vele járó pénzdíj viszont a sárga trikót visszaszerő Kamil Stoché lett, aki így VK-éllovasként utazhat majd az olimpiára.

willingen_2comp7

Végeredmény:

Hely Versenyző Ország 1. sorozat 2. sorozat Pontszám
1. Johann André FORFANG NOR 147.5 144.5 271.4
2. Kamil STOCH POL 145.5 140.5 269.4
3. Piotr ZYLA POL 142.0 138.5 245.1
4. Robert JOHANSSON NOR 137.0 140.5 243.0
5. Daniel André TANDE NOR 136.5 138.5 240.5
6. Markus EISENBICHLER GER 140.0 134.0 236.7
7. Dawid KUBACKI POL 138.0 133.5 236.6
8. Maciej KOT POL 142.0 133.5 236.2
9. Nejc DEZMAN SLO 142.5 132.5 235.6
10. Andreas WELLINGER GER 136.0 138.0 233.1

Willingen 5 összetett:

Hely Versenyző Ország Pontszám
1. Kamil STOCH POL 657.8
2. Johann André FORFANG NOR 650.0
3. Daniel André TANDE NOR 633.5
4. Robert JOHANSSON NOR 614.2
5. Andreas WELLINGER GER 607.1
6. Dawid KUBACKI POL 606.9
7. Stefan HULA POL 605.5
8. Markus EISENBICHLER GER 592.4
9. Piotr ZYLA POL 590.3
10. Tilen BARTOL SLO 584.9

VK összetett:

Hely Versenyző Ország Pontszám
1. Kamil STOCH POL 863
2. Richard FREITAG GER 820
3. Andreas WELLINGER GER 736
4. Daniel Andre TANDE NOR 710
5. Johann André FORFANG NOR 529
6. Robert JOHANSSON NOR 448
7. Stefan KRAFT AUT 444
8. Junshiro KOBAYASHI JPN 434
9. Anders FANNEMEL NOR 416
10. Dawid KUBACKI POL 415

Részletes végeredmény

Világkupa összetett

Willingen 5 összetett

Nemzetek Kupája

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: