Prevc méterekkel a világelit előtt – Willingenben is ellentmondást nem tűrve győzött

Peter Prevc lassan egy hónapja érinthetetlennek bizonyul ellenfelei számára: az elmúlt 8 versenyből 7-szer sikerült győznie, egyszer pedig 3. helyezett lett. A dobogóra még Kenneth Gangnes és a hazaiak örömére Severin Freund állhatott fel a dobogóra.

 

Egyéni versennyel folytatódott a willingeni Mühlenkopfschanze hétvégi világkupa programja és ezúttal szerencsére a szél sem akadályozta meg a teljes verseny lebonyolítását. Sőt, az első futam stabil szembeszele kedvezett az igazán nagy ugrásoknak is, így minden adott volt egy izgalmas versenyre.

Az 50 fős mezőny a 12-es beülőből vágott neki a vasárnap délutáni versenynek. A kezdeti kis ugrásokra ezúttal nem a zsűri, hanem az időjárás adott frappáns választ: hamar megjött az erős szembeszél és vele a 130 métert ostromló ugrások is. Ilyen körülmények közt Mackenzie Boyd-Clowes (13.) jutott el elsőként a 130 méternél lévő kalkulációs ponton túlra egy 136 méteres ugrással, ezzel 20 ugró után vezetést is magánál tudhatta. A kanadait Ville Larinto (21.) és Denis Kornilov (22.) követte, ők 130 méter alatt maradtak, de még mérsékelt szembeszélben ugorva bizakodhattak a továbbjutásban.

A következő tíz ugróból csupán Jan Matura (10.) tudott Boyd-Clowes elé kerülni, de ő az addigi legnagyobb ugrással. A kvalifikációt megnyerős, és sáncrekordot tartó Jurij Tepeš (16.) nem lehetett teljesen elégedett, de ezzel is megelőzte az utána ugró Kotot (19.) és Deschwandent (17.) és Poppingert (15.). Az első harminc ugró utáni pillanatnyi dobogó végül Descombes-Savoie-val (14.) lett teljes: Matura, Boyd-Clowes, Descombes-Savoie sorrendben álltak az élen.

Az utolsó húszast nyitó Leyhe-nek (28.) még volt izgulnivalója a továbbjutással kapcsolatban, nem úgy Jandának (12.), aki az ismét felélénkülő szembeszélben csak Maturát nem tudta megelőzni. Fettner (32.) és Lanišek (42.) nagyon gyenge ugrása nem ért továbbjutást; az utánuk következő Wank (20.) és Hauer (21.) legalább a második ugrás soráni javulásban bizakodhattak. Simon Ammann-nak (29.) is az utána következők hibáját kellett kiszurkolni, hogy ma pontszerző lehessen – ez végül sikerült neki.

Egészen Anders Fannemelig (7.) kellett várni az újabb jó eredményig, de ő egyből eljutott 141,5 méterig, amivel az élre is ugrott. Stjernen (18.) nem tudta felvenni a kesztyűt honfitársával, ellentétben Kouelkával (9.), aki nem sokkal csúszott le a vezetésről.

Andrea Wellinger (5.) nyitotta a VK legjobb 10 ugrójának sorát, aki az addigi leghosszabb ugrással rögtön át is vette a vezetést Fannemeltől. Domen Prevc (38.) nem tudta átmenteni tegnapi jó formáját a versenyre, 122 méteres ugrásával búcsúzott a mai versenytől. Tande (7.) az aktuális dobogó legalsó fokát tudta megszerzni. Stefan Kraft (4.) meglovagolt egy hatalmas szembeszelet, mellyel messze az addigi legjobb ugrást (147 m.) mutatta be, komoly előnnyel vette át a vezetést Wellingertől.

A nagy ugrás cselekvésre késztette a zsűrit: egy beülővel lejebbről, a 11-esből indították az utolsó 6 ugrót. Freitag (9.) és Forfang (11.) viszont még az új körülményekhez képest sem tudtak kiemelkedőt nyújtani, így csak a középmezőny elejére volt elég ugrásuk. Hayböck (37.) még ezt sem mondhatta el magáról, ide-oda billegve a levegőbe csak 123,5 méterig jutott, amivel a második sorozatba sem tudott bejutni.

Kenneth Gangnes (2.) személyében ismét 140-hez közeli ugrást láthattunk. A gyengébb szembeszélnek köszönhetően a vezetést is átvette Krafttól. Severindnak (3.) egy nagyobb szembeszelet sikerült kifognia, viszont 145 méteres ugrása a nagyobb levonások miatt nem volt elegendő az élen álló norvéggal szemben.

Az i-re a pontot végül Peter Prevc tette fel: Freundnál kisebb szembeszélben is egészen 148,5 méterig jutott, ami nem csak a nap leghosszabb ugrását, hanem magabiztos, bő 8 pontos vezetést is jelentett a szlovénnak.

A második futamot a gyengülő szembeszél miatt a 14-es beülőből kezdte a mezőny, de még ezzel együtt is elmaradtak az ugrások a K-ponttól, többek közt Simon Ammanné is (24.). Tíz ugró után Hauer (16.), Larinto (17.), Hula (18.) volt az első három sorrendje, így ők bízhattak némi előrelépésben.

A második tízes csoportot Andreas Wank (14.) nyitotta, aki megszerezte a vezetést a hazaiaknak, de Andreas Stjernen (8.) egyből túl is szárnyalta. A norvég a második forduló első K-pont feletti ugrásával kiköszörülte az első futamban elszenvedett csorbát és bejutott a top10-be.

Tepeš (13.), bár a vezetést nem tudta átvenni, így is kalkulációs ponton túlra jutott. Poppinger (26.) jelentős rontással nagyot esett vissza, de Descombes-Savoie (15.) és Boyd-Clowes (20.) sem tudták megismételni előző körös ugrásukat – bár így sem lehetnek elégedetlenek helyezésükkel. Az utolsó tíz ugró előtt végül Jakub Janda (12.) és Andreas Forfang (9.) csatlakoztak Stjernenhez a dobogón.

Jan Matura (11.) és Roman Koudelka (10.) a két norvégot nem, de honfitársukat meg tudták előznie, ezzel három cseh állt végül a top10 kapujában, erős csapatteljesítményt felmutatva. Freitagon (29.) kifogott a gyenge szél, csak a Jakub Wolnyt (30.) tudta megelőzni.

Daniel André Tande (6.) és Anders Fannemel (7.) már magabiztosan vették át a vezetést a nagyot menetelő Stjernentől, ezzel pedig négy norvég várhatta az élről az utolsó 5 ugrót, de megelőzni már egyet sem tudtak közülük. Wellinger (5.) és Kraft (4.) és Kraft is elmaradtak a K-ponttól, de az eddigiekhez képest gyenge ellenszélnek köszönhetően még így is meg tudták őrizni helyezéseiket, konkurálni azonban nem tudtak a három élen állóval.

Severin Freund (3.) kezdte meg a tűzijátékot: ezúttal ki tudta használni a feltámadó szembeszelet, és jócskán megelőzte Kraftot. Kenneth Gangnes (2.) pedig a második körben elsőként jutott 140 méter fölé, ezzel egyértelművé vált, nem Freunddal versenyzik, hanem Prevcet szorongathatja.

A szlovén azonban jelét sem mutatta, hogy nyomás alá került volna, és a második ugrások során bemutatott legnagyobbal tovább növelte előnyét az élen; ellentmondást nem tűrő fölénnyel nyerte meg sorozatban 4. világkupa versenyét.

Peter Prevc ezzel idei 7., pályafutása 13. sikerét aratta, és jelét sem mutatja, hogy formája megingott volna a négysánc óta. A világkupát is fölényesen vezeti a mai két dobogós, Severin Freund és Kenneth Gangnes előtt.

Részletes eredmény

Világkupa összetett

Nemzetek kupája

Jövő héten a szezon egyik csúcspontja, a Sírepülő VB következik az ausztriai Bad Mitterndorfból, a kulmi sáncon. Csütörtökön már selejtezőt rendeznek; az egyéni verseny első két ugrására pénteken, míg a harmadikra és negyedikre szombaton kerül majd sor. A program zárásaként, vasárnap csapatverseny lesz programon.