A nők után szombat délután a férfiak számára is megrendezték az első éremosztó számot a planicai északi sí világbajnokságon, ahol a kicsi (pardon, normál-)sánc és a változékony körülmények kombinációja igencsak érdekes versenyt eredményezett, ahol az első kör után mindössze 13.(!) Piotr Zyla ünnepelhetett végül győztesként, megvédve ezzel 2021-ben oberstdorfban megszerzett címét. Az ezüst Andreas Wellingeré, a bronzérem pedig Karl Geigeré lett.
Nem tudom, lehtett-e valahol az első sorozat után még a győztesre fogadni, ugyanis ha valaki akkor egy kisebb összeggel megtette Zyla győzelmét most lehet, hogy millomosként töltheti az estét, ugyanis az első ugrások alapján mindent lehetett sejteni, de ezt biztosan nem. Akkor ugyanis még Stefan Kraft vezette a mezőnyt, aki kicsit jobb körülmények között ugyan mint a többiek, de 102,5 méterrel a legmesszebb repült, ezzel 8 tizeddel vezetett a 101 méternél landoló Andreas Wellinger előtt, aki mögött Karl Geiger volt a 3. egy kereken 100 méteres kísérlettel.
A legjobb lengyel ekkor az elmúlt napokban hátproblémákkal küző Dawid Kubacki volt, aki a kifejezetten rossz szélviszonyok ellenére 97 métert ugrott ezzel mindössze 2,4 pont hátránya volt. Persze nem csak ő, hanem mögötte még jónéhányan álltak viszonylag kis lemaradással, az 5-10. helyen sorrendben Constantin Schmid (97,5 m), Anze Lanisek (99,5 m), Timi Zajc (99 m), Michael Hayböck (98,5 m 7.), Kamil Stoch (99 m 9.) és Halvor Egner Granerud (96,5 m) álltak, úgy, hogy a norvég is csak 4,7 ponttal volt a vezető Kraft mögött lemaradva. Zyla ekkor egy 97,5 méteres kísérlettel, Eisenbichlerrel holtversenyben 5,9 “mínusszal”, megbújva a 13. helyen állt. Távolságra átszámolva ez még mindig kevesebb mint 3 méter lemaradás, vagyis egy jó ugrással lényegében a mezőny első feléből bárkinek lehetett még keresnivalója, na de innen győzni!?
Ma ezt is lehetett. Kellett ehhez persze az is, hogy a szél erősen kavargott ezen a versenyen, így a szerencsefaktor sem volt ezúttal mellékes. Zyla esetében a második ugrásnál ez is, meg maga a kísérlet is rendben volt, így landolt a lengyel 105 méternél, és miután a talajfogása is összeszedett volt, jókora előnnyel vette át a vezetést az addigi első Forfangtól. Az ugrás egyébként új hivatalos sáncrekordot is ért, ami, mivel férfi VK vagy VB nem volt korábban a planicai normálsáncon valójában persze a hétvége legjobb ugrását jelentette. Hogy mégis említést érdemel, az elsősorban az addigi rekorder érdeme, aki nem más mint az ukrán Yevhen Marusiak, aki nem sokkal korábban egy jó szelet meglovagolva 103 métert ugrott a második sorozatban ezzel a 29. helyről a bravúros 17. helyen zárta a versenyt!
Na de vissza az élmezőnyhöz. Zyla után a következő 100 métere feletti repülés Jan Hörlé (8.) volt 101 méterrel, ezzel sem neki, sem Granerudnek (97,5 m 11.) nem volt esélye megszorítania a lengyelt. Kamil Stoch (6.) 102 méterrel kicsit közelebb járt, de ő is csak a 2. helyre fért oda, ellenben Hayböck (93 m 15.) kifejezetten rontott ugrást mutatott be, és Zajc (101 m 10.) sem tudott igazán élni a beforduló szembeszél kínálta eséllyel.
A hazaiak utolsó esélyét Anze Lanisek (9.) jelenthette volna az éremre, aki az edzéseken és a pénteki kvalifikáción ugyan remekelt, a második ugrása (100 m) viszont nem volt az igazi, így a végén ő is veszített néhány pozíciót. Ezután Constantin Schmid (7.) repült 101 métert, amivel közvetlenül a vezető lengyel duó mögé fért be harmadiknak, majd jött Kubacki, aki 102 méterrel második volt, így egy pillanatra ugyan, de három lengyel vezette a mezőnyt. Mivel ugyanennyi ugró volt még fent a tornyban, a fehér-vörösök éremszerzése azért ezen a ponton már igen valószínűnek látszott.
Geiger következett, aki 101,5 méterrel Kubackit és Stochot igen, Zylat viszont nem tudta megelőzni, majd Wellinger 102 méterrel rögtön befért eléje, ezzel a végelszámolásnál bronz-, illetve ezüstérem lett a jutalmuk. Eközben a reklámfal előtt Zyla már alig fért a bőrébe, hiszen mindössze Stefan Kraft állhatta már csak útját lehetséges második világbajnoki aranyérmének. Kraft egyébként maga a negyedik egyéni VB-címére hajtott, amit eddig a sportág történetében egyedül Adam Malysz tudott elérni.
Kraft azonban végül 99 méterrel még a dobogóról is lecsúszott és negyedikként zárt, ezzel bármilyen hihetlennek is hangzott ez az első kör fényében Piotr Zyla 2021 után ismét világbajnok lett! Ezzel egyébként a számot immár sorozatban harmadszor nyerte lengyel ugró (2019-ben Kubackit koronázták bajnokká) és cmíet védeni is egy lengyel, a fentebb említett Malysz tudott utoljára 2001, -03-ban!

A síugró program vasárnap a vegyes csapatversennyel folytatódik!