Stöckl zsenije ás Granerud fantasztikus ugrása kellett az aranyhoz – Norvégia megvédte címét a csapatversenyben

Újabb az utolsó ugrásig izgalmas versenyt láthattunk a planicai sírepülő világbajnokságon, ahol ma délután a csapatversenyt rendezték, amelyben a norvég és német csapat között késhegyre menő végjáték legalább annyira szólt az edzőkről mint a síugrókról. Végül egy bátor húzással Alex Stöckl és persze Halvor Egner Granerud az utolsó pillanatban elhalászta a németek elől az aranyérmet, akik így egy ezüstéremmel zárták a vébét, míg a bronz a lengyel csapaté lett.

Csak nyolc csapat állt rajthoz a sírepülő világbajnokság zárónapján Planicán, és tulajdonképpen ehhez is kellett egy kis jóindulat a FIS részéről, hiszen a szigorúan értelmezett szabályok szerint az edzőválsághoz vezető instagram posztja miatt a csapatból kizárt Timi Zajc helyett nem nevezhették volna be a csapatversenyre Peter Prevcot, ugyanis 2016 világbajnoka a csütörtöki kvalifikáció során előugróként szerepelt. Azt viszont azért senki nem merte volna bevállalni, hogy éppen a rendező ország maradjon csapat nélkül, meg aztán különben is épphogy összejött a minimális számú négyes ahhoz, hogy teljesnek lehessen nevezni a mezőnyt, így végül győzött a józan ész, így a házigazdák négyese is ott lehetett a versenyen.

Az első sorozatot Daniel André Tande 227,5 méteres ugrásával a norvégok kezdték a legjobban, de a lengyelek is jól indították a délutánt Piotr Zyła 226 méteres repülésének köszönhetően. 220,5 méterrel Constantin Schmid hozta a németeket a harmadik helyen, majd egy 211 méteres kísérlettel, már egy kicsit lemaradva az élbolytól Domen Prevc, azaz Szlovénia következett a negyedik helyen, majd Ausztria és Japán volt ekkor a további sorrend.

A második csoportban a hétvége során a repülésre egyre jobban ráérző Andrzej Stękała 228 méteres ugrásával a lengyelek átvették a vezetést a norvégoktól, akiknél második emberként Johann André Forfang 217 métert ugrott. Pius Paschke egy 220 méteres kísérlettel továbbra is tartotta a harmadik helyet a németeknek, míg Peter Prevc egy 221 méteres repüléssel legalább látótávolságban tartotta a házigazdák csapatát a negyedik helyen.

A haramdik csportra egy beülővel lejebb hozta az ugrókat a zsűri, így a 13-as helyett a 12-es kapuból folytatódhatott a küzdelem. Ez az élen rögtön át is rendezte a sorrendet, ugyanis Markus Eisenbichler, aki így is 230 métert tudott ugrani, rögtön az első helyre repítette a németeket, sőt, Robert Johansson 220 méterével a norvégok is átugrották a lengyeleket, akiknél Kamil Stoch csak 205,5 méterig jutott. Nagyjából hasonlót ugrott a szlovénoknál Bor Pavlovcic is, ezzel bár maradtak a negyedik helyen, jócskán megnőtt a hárányuk az élmezőnyhöz képest.

A negyedik csoportban nem változott a sorrend az élen, Karl Geigert Stefan Horngacher egy beülővel lejjebb hozta ugyan, ám az újdonsült világbajnok 238 méterrel így is az első kör leghosszabb ugrását mutatta be. Alexander Stöckl meghúzta ugyanezt a trükköt Halvor Egenr Granerud ugrása előtt, aki 235 méterrel nem is repült kicsit, ám a táblázat élén ezzel még maradt a német-norvég sorrend. A két éllovas a többiektől ekkora már alaposan ellépett, ugyanis a harmadik helyezett lengyelek Dawid Kubacki 211 méteres ugrását követően már 56 pontos hátrányban voltak és inkább a negyedik helyezett Szlovéniára kellett már figyelniük, akik Anze Lanisek 231 méteres ugrásával húsz pont alá csökkentették hátrányukat velük szemben.

A házigazdák mögött a japánok következtek az ötödik helyen úgy, hogy egyik irányban sem igazán volt hozzájuk képest senki látótávolságon belül. Meglepetésre a hatodik helyen az oroszok álltak, akik ezzel megelőzték a csak a hetedik helyet elfoglaló osztrákokat, akik Timon-Pascal Kahofer mindössze 129,5 méteres ugrását kárhoztathatták ezért a nem túl előkelő helyezésért, amin még a legjobb formában levő ugrójuk, Michael Hayböck (223,5 m) sem tudott sokat javítani. Ezzel együtt a sereghajtó pozíciót azért elkerülték, ez ugyanis Finnországé volt az első sorozat végén.

Az első sorozat eredménye

Kieső nem lévén mind a nyolc csapat folytathatta a msáodik sorozatban, mint ahogy folytatódott a német-norvég csata is a győzelemért. Daniel Anré Tande pedig akárcsak az első sorozatban, ismét az élre repítette a norvégokat, amihez kellett persze az is, hogy a németeknél Constatnin Schmid már 207,5 méternél landoljon. A versenyzők ekkor egyébként újra a 13-as kapuból indulhattak, amit ebben a körben Piotr Zyła használt ki a a legjobban, aki 234 méterig vitorlázott, ezzel a lengyelek kicsit biztosabbnak érezhették a dobogós pozíciójukat, noha a szlovén remények sem szálltak el még teljesen Domen Prevc 226 méteres repülését követően.

A második csoportot követően megint változott a helyzet az élen, ugyanis miuán Forfang kapott egy kicsit erősebb hátszelet és csak 202,5 méterig jutott, Pius Paschke 223,5 méteres ugrásával a németek majd tíz pont előnnyel vissza tudták venni a vezetést. Pillanatnyilag a lengyelek sem álltak egyébként rosszul, ugyanis Andrzej Stekala 229 méterével megint az övék volt csoporton belül a legjobb ugrás, aminek köszönhetően 2,9 pontra meg tudták közelíteni a norvégokat, igaz, a legjobb lapjaikat ezzel ők már kijátszották a pakliból. Az mindenesetre ekkor már biztosnak látszott, hogy valamilyen színű érmük lesz azért lengyeleknek is, ugyanis Peter Prevc hiába repült 218,5 métert, a szlovén csapat csaknem 50 pontra volt már ekkor az éremktől.

A harmadik csoporotban – legalábbis az élcsapatok ugróinál – ugyanaz volt a recept mint az első körben, vagyis ismét a 12-es beülőből jöhettek a versenyzők. Markus Eisenbichler, noha a landolása kicsit instabil volt, egy 236,5 méteres repüléssel valamivel biztosabbá tette a németek vezetését, norvég részről Robert Johansson hiába repült 229,5 métert, a zöld vonal jóval lentebb volt kihúzva a sáncon. Kamil Stoch sem ugrott rosszat a lengyeleknél, de 224 méteres kísérletével ők is maradtak a harmadik helyen. Ezzel az éllovas németek a norvégokkal szemben durván 15, a lengyelekhez képest pedig körülbelül 22 pontos előnnyel készülhettek a mindent eldöntő, utolsó ugrásokra.

A nagy finálé előtt viszont előbb még a hátsó alakzatokban váltak véglegessé a helyezések. A finnek 8., valamint egy idő után (nagyjából onnantól kezdve, hogy a második sorozatban nem volt rontott ugrás az osztrákoknál) 7. helyezése már borítékolható volt, míg Ausztria végül a szűken vett minimálprogramot legalább teljesítette a 6. hely megszerzésével. A csapatból egyedül Michael Hayböck lehetett elégedett az ugrásaival, aki második nekifutásra kimondottan szépet repült 231 méterrel. Yukiya Sato ezt követően különösebb izgalmak nélkül hozta be a japánokat ötödiknek, és Anze Lanisek is majdhogynem “tét nélkül” ugrott 231,5 métert, annyira biztos volt már előtte is a szlovén csapat negyedik helye.

Dawid Kubackinak egyénileg egész biztosan nem ez a mostani volt a legerősebb hétvégéje, de egy 209 méteres ugrással azért könnyedén behozta a lengyeleket a harmadik helyre. Annyi jelentősége mindenesetre azért mégis csak lett ennek a kevésbé erős ugrásnak, hogy így a norvégoknál Alex Stöckl bátrabban vállalhatott némi kockázatot Halvor Egner Greneruddel, akit két beülővel lentebbről, a 10-es kapuból indított útjára. Granerud pedig repült is egy nagyot, és 234,5 méterrel gondoskodott arról, hogy a németek befejező emberének, Karl Geigernek is nagyot kelljen ugornia, ha nyerni akar.

Stefan Horngacher ráadásul szintén beülőmódosítást kért, először a 11-es, majd alighanem Granerud ugrását látva végül ő is a 10-es kapuból engedte útjára Geigert, mint kiderült, vesztére! A szabály ugyanis kimondja, hogy edzői módosítás esetén csak akkor járnak a pluszpontok, ha a versenyző eléri a zsűritávolság 95%-át, ami ezen a sáncon 228 m, vagyis Horngacher több mint rizikós játékba ment bele versenyzőjével, aki bár éppen átugrotta a sáncra (amúgy rossz helyre, de ezzel a szabállyal úgy tűnik a lézercsík kezelői nem számoltak) kihúzott zöld vonalat, ez csak a látszat volt mivel csak 224,5 métert, csak a 12-es beülőért járó 9,2 pontot kapta meg a 27,4 helyett, ami Granerudnek járt! Sovány vigasz, hogy végül 19,2 ponttal nyertek a norvégok, vagyis ha lett is volna Geigernek még extra 18,2 pontja, akkor sem nyernek, azért viszont főhet a fejük, hogy magasabb beülőből, egy hosszabb ugrással, és a vele járó minden bizonnyal jószívűbb stíluspontokkal meglehetett volna az aranyérem.

Ami így Norvégiáé lett, így azok után, hogy Granerud tegnap elkeseredésében húzta szemébe sapkáját, ismét láttunk egy hasonló jelenetet, csakhogy ezúttal az öröm könnyei csilloghattak Alex Stöckl szemében az edzői toronyban, hiszen nem kis részben az ő zseniális húzásával a norvég csapat sorozatban harmadszor lett csapatban sírepülő világbajnok, míg Horngacheréknek ezúttal meg kellett elégedniük az ezüstéremmel. Egyébként pedig soha rosszabb csapatversenyünk ne legyen!