A hagyományokhoz hűen Oberstdorfban rajtolt el a Négysáncverseny, amelyen az első napon, a kvalifikáción Stefan Kraft bizonyult a legjobbnak. A második helyen Junshiro Kobayashi végzett, míg a harmadik Stephan Leyhe lett, így a hazaiak is nagy várakozásokkal tekinthetnek a holnapi verseny elé.
Eljött a nap, amire a síugrás rajongói minden évben oly izgatottan várnak: elindult a Négysáncverseny! Az első állomás, ahogy az már 68. éve megszokott, a németországi Oberstdorf, ahol a fiúkra két edzés és egy kvalifikáció várt a Négysánc első napján. Noha az edzések minden probléma nélkül lementek, a szél sajnos nem kerülte el a selejtezőt. Negyvenöt perc után alig több mint 30 versenyzőt láthattunk leugrani, mivel a szél elkezdett kavarogni. A zsűri a 14-es beülőből a 10-esbe hozta le a kvalifikációt, mivel megérkezett a szembeszél, ezután pedig záporoztak is a hosszú ugrások és a magas pontszámok 10-15 ugró erejéig. A legjobb 20 versenyzőre azonban szinte teljesen eltűnt a szembeszél, az utolsó 11 versenyzőre pedig már egy kis hátszél is befújt, így a zsűri a 12-es beülőbe vitte fel a versenyzőket.
A legjobbak végül nem okoztak csalódást, jelzi ezt Stefan Kraft 136 métere is, amellyel az osztrák versenyző meg is nyerte a kvalifikációt. A második helyen Kobayashi végzett, de nem a fiatalabbik, hanem Junshiro, aki 136,5 méterig jutott és holnap majd Taku Takeuchi ellen kell ugrania. Honfitársa 130 méterig jutott, ám elesett, egyik síléce még a szponzorfalon túlra is elszállt, ám szerencsére Takeuchinak nem esett baja – más kérdés, hogy így pont csapattársával kell majd összemérnie tudását.
A selejtezőben a harmadik helyen Stephan Leyhe (133,5m) végzett, aki ezzel a legjobb német lett. A negyedik helyen már megtaláljuk a másik Kobayashit is, Ryoyut, aki a némethez hasonlóan szintén 133,5 méterig repült el.
Stefan Horngacher Leyhe eredményén túl még joggal örülhetett ma, hiszen Markus Eisenbichler (134m) a szezon eddigi szakaszában meglehetősen szenvedett, ma azonban idei legjobb ugrását produkálta a kvalifikáción. A hatodik helyen pedig a csapat eddigi legstabilabb ugrója Karl Geiger (132m) végzett, így a németek három versenyzővel is a top tízben zártak.
Kisebb meglepetésre talán, de Marius Lindvik lett a legjobb norvég, és a legjobb szlovén versenyző személye is kicsit meglepő lehet az utóbbi versenyek fényében, hiszen Domen Prevc a nyolcadik lett. A fiatal szlovén kihasználta az éppen stabilan fújó szembeszelet, és 133 méterig szállt, míg bátyja, Peter (41.) 118,5 méterével inkább a lista alján végzett atovábbjutók szempontjából, de ott a lehetőség a javításra holnap a versenyen!
Piotr Zyla lett a kilencedik, ezzel ő lett a legjobb lengyel, holnapi ellenfele a fiatal norvég, Anders Haare lesz, így Zyla továbbjutása borítékolható, legalábbis a papírforma alapján. A top tízet Philipp Aschenwald (129m) zárta, aki továbbra is kiemelkedően teljesít. Ma ezt az ugrást kisebb hátszélben produkálta.
Akadtak tehát olyan nevek, akik pozitív meglepetést és örömet okoztak, ám a hazai közönség Leyhe, Eisenbichler, Geiger és a többiek sikere mellett búslakodhatnak is, ugyanis Richard Freitagtól búcsúzni kényszerültünk, mivel a német versenyző nem tudott kvalifikálni a legjobb 50 közé. Ugyancsak nagy meglepetésre Daniel Huberre (112m) is ez a sors várt. Az osztrákok egyik szeme sír, a másik viszont ha nem is nevetett, de legalább mosolygott, mert Huber kiesésével viszont Gregor Schlierenzauer került továbbjutó pozíció. Ám az osztrák rajongók számára ez csak egy újabb keserédes pillanatot okozott a holnapi napra, hiszen így két legsikeresebb versenyzőjük ugrik egymás ellen Schlierenzauer és Kraft személyében.

Eredmények
| Hely | Versenyző | Ország | Távolság | Pontszám |
|---|---|---|---|---|
| 1. | Stefan KRAFT | 136,0 | 152,2 | |
| 2. | Junshiro KOBAYASHI | 136,5 | 149,6 | |
| 3. | Stephan LEYHE | 133,5 | 147,9 | |
| 4. | Ryoyu KOBAYASHI | 133,5 | 147,6 | |
| 5. | Markus EISENBICHLER | 134,0 | 146,5 | |
| 6. | Karl GEIGER | 132,0 | 145,0 | |
| 7. | Marius LINDVIK | 130,0 | 144,3 | |
| 8. | Domen PREVC | 133,0 | 144,0 | |
| 9. | Piotr ZYLA | 131,0 | 143,5 | |
| 10. | Philipp ASCHENWALD | 129,0 | 141,4 |
Az oberstdorfi verseny párosítása
| Rajtszám | Név | Név | Rajtszám | |
|---|---|---|---|---|
| 26 | Evgeniy KLIMOV (RUS) | – | Timi ZAJC (SLO) | 25 |
| 27 | Jan HÖRL (AUT) | – | Robin PEDERSEN (NOR) | 24 |
| 28 | Viktor POLASEK (CZE) | – | Maciej KOT (POL) | 23 |
| 29 | Mackenzie BOYD-CLOWES (CAN) | – | Kamil STOCH (POL) | 22 |
| 30 | Stefan HULA (POL) | – | Jakub WOLNY (POL) | 21 |
| 31 | Robert JOHANSSON (NOR) | – | Daiki ITO (JPN) | 20 |
| 32 | Naoki NAKAMURA (JPN) | – | Johann André FORFANG (NOR) | 19 |
| 33 | Luca ROTH (GER) | – | Antti AALTO (FIN) | 18 |
| 34 | Moritz BAER (GER) | – | Martin HAMANN (GER) | 17 |
| 35 | Anze LANISEK (SLO) | – | Yukiya SATO (JPN) | 16 |
| 36 | Sergey TKACHENKO (KAZ) | – | Simon AMMANN (SUI) | 15 |
| 37 | Dmitriy VASSILIEV (RUS) | – | Pius PASCHKE (GER) | 14 |
| 38 | Michael HAYBÖCK (AUT) | – | Dawid KUBACKI (POL) | 13 |
| 39 | Kevin BICKNER (USA) | – | Roman KOUDELKA (CZE) | 12 |
| 40 | Killian PEIER (SUI) | – | Constantin SCHMID (GER) | 11 |
| 41 | Peter PREVC (SLO) | – | Philipp ASCHENWALD (AUT) | 10 |
| 42 | Anders HAARE (NOR) | – | Piotr ZYLA (POL) | 9 |
| 43 | Vladimir ZOGRAFSKI (BUL) | – | Domen PREVC (SLO) | 8 |
| 44 | Dominik PETER (SUI) | – | Marius LINDVIK (NOR) | 7 |
| 45 | Philipp RAIMUND (GER) | – | Karl GEIGER (GER) | 6 |
| 46 | Daniel André TANDE (NOR) | – | Markus EISENBICHLER (GER) | 5 |
| 47 | Sondre RINGEN (NOR) | – | Ryoyu KOBAYASHI (JPN) | 4 |
| 48 | Tilen BARTOL (SLO) | – | Stephan LEYHE (GER) | 3 |
| 49 | Taku TAKEUCHI (JPN) | – | Junshiro KOBAYASHI (JPN) | 2 |
| 50 | Gregor SCHLIERENZAUER (AUT) | – | Stefan KRAFT (AUT) | 1 |
Az oberstdorfi verseny vasárnap 17:30-kor kezdődik majd!