Lesz-e címvédés tizenöt év után a VK-ban? Esélylatolgatás

A wisłai versennyel a hétvégén megkezdődő síugrószezon felvezetéseként nem maradhat el a hagyományos esélylatolgató írásunk, amelyben a csapatokat sorra véve megnézzük, hogy ki milyen előjelekkel várja a hamarosan rajtoló idényt és kik lehetnek ott legnagyobb eséllyel az összetettért zajló csatában.

Japán

Szokásainkhoz híven ismét a címvédővel és csapatával kezdjük a nemzetek számba vételét, Ryoyu Kobayashi az előző szezonban nem csak egyszerűen berobbant az élmezőnybe, hanem ha már jött, akkor látott, és az esetek többségében győzött is. Összesen tizenháromszor állt a dobogó tetején (rajta kívül egy idényen belül ez Gregor Schlierenzauernek és Peter Prevcnak sikerült, a szlovén egyébként a rekorder 15 sikerrel), a VK-összetett mellett pedig a grand-slammel nyert Négysácverseny és a sírepülő kis kristálygömb is a síugrás legújabb japán csillagának dicsőséglistáját fémjelzi.

Ilyen előzmények után az új idénynek is elsőszámú esélyesként vág neki Kobayashi, aki körül azért a két szezon között és a nyáron is zajlottak az események, hiszen klubja, a Tsuchiya Home Ski Team edzőt váltott, és a sikerekben a hírek szerint komoly érdemeket szerző (és egyébként az olimpiára készülő kínaiakhoz távozó) finn Janne Väätäinen helyett a legutóbb a cseh válogatottat irányító osztrák Richard Schallert dolgozik újabban a címvédővel. Eközben – amit a korában előszeretettel szorongatott energiaitalos dobozokból már lehetett sejteni – új szponzora is lett a regnáló bajnoknak, akinek a sisakját immár a vörös bika ezüst-kék színei díszítik (ha élhetünk ezzel a képzavarral). Ennél valamivel aggasztóbb hír volt, hogy egy nem túl súlyos, de meglehetősen furcsa sérülést is szenvedett a nyáron, ugyanis történt, hogy otthon valahogy beleakadt a Willingen Five-on nyert (kétségkívül hegyes) trófeába, emiatt a vádliján szenvedett kisebb, végülis jelentős következményekkel nem járó sérülést.

Ennél talán valamivel baljósabb hír lehet a szurkolóinak, hogy az utóbbi hetekben kiújult hátfájdalmakról is lehetett vele kapcsolatban olvasni, ami azért inkább kérdés, hogy főleg hosszabb távon mennyire hátráltatja majd a szezon során. Persze ha csak a nyári eredményeket nézzük, akkor nem nagyon, hiszen a Grand Prix-n odahaza Hakubában fölényesen nyerte a versenyeket, és bár ősszel Európában már nem sikerült megismételni a hazai lehengerlő teljesítményt, azért úgy tűnt, hogy alapvetően nagy gondok nincsenek a formájával.

Hogy aztán mit tartogat az új idény a 23. születésnapját novemberben ünneplő sztár számára, azt persze nehéz előre látni. Az ellenfelek közül a tavalyi sikerek után sokan próbálták megfejteni a Kobayashi-titkot, és persze valamit át is venni belőle. Egyes szakértők szerint egyébként elsősorban a levegőben mindenkinél laposabban vezetett lécei repítették tavaly mindenkinél messzebbre a japánt, ami hasonló előnyt jelentett számára, mint amikor Simon Ammannék annak idején kikísérletezték a ferde kötéseket, csak éppen trükkös felszerelés nélkül.

Egy biztos, címet védeni a világkupában nem könnyű, hiszen ez Janne Ahonen 2004-es és 2005-ös győzelme óta senkinek sem sikerült, mindazonáltal egyelőre a szezon elején azt mondhatjuk, hogy a sárga trikóért várhatóan ismét Kobayashit kell legyőzni.

Ami Hideharu Miyahira keretének többi tagját illeti, Ryoyu öt évvel idősebb bátyja, Junshiro Kobayashi ugyan az elmúlt idényben háttérbe szorult a családon belüli versenyben, ezzel együtt rendszeres pontszerzője volt a csapatnak, minimum ez várható tőle az új idényben is. Bár Ryoyu Kobayashi mellett értelemszerűen kevesebb reflektorfény esett rá, az elmúlt szezon felfedezettjének tekinthető Yukiya Sato is, aki Zakopaneban megszerezte első dobogós helyezését, és a nyáron is jó formában versenyzett, hiszen végül legjobb japánként a Grand Prix összetett második helyén zárt.

Satoval nagyjából egy generációba tartozik a 2017-ben universiade győztes Naoki Nakamura, aki ugyancsak feltörekvő tehetségnek számít. Eközben a skála másik végén a maga 33 évével a korábbi többszörös futamgyőztes Daiki Ito ebben a japán csapatban már egyértelműen a rutinosak közé számít, ám a korrekorder az egész mezőnyt tekintve természetesen továbbra is a 31.(!) idényére készülő, 47 esztendős Noriaki Kasai, aki az elmúlt szezonokban azért már ritkábban csillogott, mint egy-két éve, sőt sok szempontból inkább amolyan mentor szerepe volt/van Kobayashi mellett (akivel egyébként klubtársak is). Ezzel együtt tudjuk, hogy Kasai végtelen rutinját, ami egy-egy nehezebb versenyen még mindig megvillanhat adott esetben, sosem szabad lebecsülni.

Lengyelország

Új fejezet kezdődött a lengyel válogatott életében a nyáron, ugyanis szövetségi kapitányként náluk egy kifejezetten sikeres három évet eltöltő Stefan Horngacher az elmúlt szezon végén elfogadta a német szövetség ajánlatát, így a lengyelek, bár nem feltétlenül így akarták, új edzővel kezdték meg a felkészülést az új idényre. Hogy mennyire így van, azt jól jelzi az új kapitány személye is, hiszen a cseh Michal Dolezalt lényegében Horngacher segítőjéből léptették elő szövetségi kapitánnyá, bízva abban, hogy vele kitart majd a csapat lendülete.

Az elmúlt évek sikereiből a legnagyobb részt persze Kamil Stoch vette ki, így a 32 évesen továbbra is a csapat legnagyobb sztárjának számító “ząbi rakéta” szereplése alighanem ismét meghatározó lesz a lengyelek összteljesítménye szempontjából. Az elmúlt évek statisztikája Stoch esetében rendkívül következetes teljesítményről árulkodik, hiszen Kamil rendre ott volt a legjobbak között, sőt a végelszámolásnál dobogón is állt, a pódium gyakorlatilag minden fokát “kipróbálva”, hiszen sorrendben 2., 1., illetve 3. volt a VK-összetettben. Azzal együtt, hogy a három idény közül a legutóbbi szezon szólt a legkevésbé Stochról, aki ugyan végig tudott tartani egy egészen magas színvonalat, viszont az a bizonyos kis plusz a legtöbbször hiányzott a sikerhez és sokszor volt inkább erőlködős a versenyzése. Két győzelemre és egy szerencsés világbajnoki ezüstre azért így is futotta tőle, és egy kiegyensúlyozott jó szerepléssel akár idén is messzire juthat. Hogy aztán a kristálygömbért csatázhat-e majd, az egy másik kérdés, már csak azért is, mert most már az évek sem feltétlen neki dolgoznak. Ugyanakkor kritikus helyzetekben sokat is érhet Kamil rutinja, és most, hogy nem címvédőként vág neki az évadnak, talán a nyomás is kisebb rajta mint egy éve. Bizonyítania mindenesetre egy igen tekintélyes sikerlistával a háta mögött igazán már senkinek sem kell.

A csapat szempontjából a Horngacher-éra legfőbb hozadéka ettől függetlenül egyértelműen az volt, hogy az elmúlt években Stoch mellett szép lassan a többiek is elkezdték kinőni magukat, amit jól mutat, hogy legutóbb immár második alkalommal nyerték meg a nemzetek kupáját. Ha a VK-összetettet tekintve nem is (ott ugyanis 5. lett), de egyéb mércék szerint különben Dawid Kubackinak is legalább olyan jó, sőt ha a formájából kirajzolódó trendet is nézzük, akkor talán még jobb szezonja is volt legutóbb, mint Stochnak, hiszen megannyi nyári remeklést követően Predazzoban megszerezte élete első futamgyőzelmét és hát ki ne emlékezne, Seefeldben teljesen valószerűtlen módon, az első sorozat végén még a 27. helyen állva lett világbajnok, mintha az élet direkt karikírozni akarta volna a vele kapcsolatos sztereotípiát, miszerint akár egy versenyen belül is sokszor elég rapszodikus teljesítményre képes.

Ettől függetlenül tény, hogy leginkább stabilitásban kellene fejlődnie Kubackinak, mert azt már többször megmutatta hogy ha ez rendben van, akkor abszolút fel tudja venni a versenyt bárkivel, mint például a mögöttünk hagyott nyári szezonban is, hiszen annak ellenére, hogy csak négy versenyen állt rajthoz, pályafutása során másodszor is megnyertre a Nyári Grand Prixt. Ha a jó formát sikerül átmenteni télre is, még akár a kristálygömb-esélyesek közé is előléphet.

Stoch és Kubacki mellett Piotr Zyła is jó szezont zárt tavaly, ugyan győzelem nélkül, de összesen hét dobogóval és szorgalmas pontgyűjtögetéssel így is megszerezte az összetett negyedik helyét. A formája pedig a nyáron is stabilnak tűnt, így joggal reménykedhetnek a lengyel szurkolók egy újabb erős idényben. Ami a többieket illeti, 2014 junior világbajnoka, Jakub Wolny az elmúlt évadban stabil pontszerzővé lépett elő, ha hasonló ütemben fejlődik, akkor stabilan övé lehet a negyedik hely a lengyel csapatban. Ezért vélhetően Maciej Kot lehet a legnagyobb ellenfele, aki egy rossz és egy egészen szörnyű szezont követően a nyáron hosszú idő után mutatott biztató dolgokat, a képességei alapján legalább egy rendszeres pontszerzésre ő is esélyes lehet. Egyébként a lengyelek hátországa sem néz ki most rosszul, hiszen Aleksander Zniszczoł a legutóbbi Kontinentális kupában ezüstérmes volt, míg a nyári COC-ot Klemens Muranka nyerte. A két versenyzőben közös, hogy néhány évvel ezelőtt mindketten hatalmas tehetségnek voltak kikiáltva, ennek ellenére rendszeres lehetőséget a Horngacher-érában egyikük sem kapott a VK-ban, meglátjuk, hogy vajon idén sikerül-e valamelyiküknek stabil csapattaggá előlépnie.

Ami még érdekes a lengyelekkel kapcsolatban, hogy a nyár során többek között új, egyedileg készített cipőikkel vetették magukat észre, amit a hírek szerint sokan irigyelnek a mezőnyben (tudvalevő, hogy ebben a többség amúgy egyetlen gyártó termékeire támaszkodik), meglátjuk, hogy ez jelent-e majd számukra valamilyen előnyt a technikai hadszíntéren.

Németország

Fontos változások történtek a németek háza táján. A legfontosabb változás az edzői fronton történt, Werner Schuster helyét ugyanis Stefan Horngacher vette át. Ezt már egyébként a szezon vége felé is pletykálták, Planica után viszont hivatalosan is megerősítették a hírt. Emellett ki kell emelnünk Andreas Wankot is, aki a nyár folyamán visszavonult és ezentúl ő is az edzői stáb munkáját fogja erősíteni.

A csapatot nem kímélték a sérülések sem az utóbbi hónapokban. Emlékezhetünk rá, hogy a fiatal David Siegel még januárban Zakopaneban szenvedett súlyos térdsérülést, így az ő szezonja hamar véget ért. Rehabilitációja azóta is tart, és remélhetőleg találkozunk majd vele a szezon második felében. Severin Freundot az utóbbi években meglehetősen ritkán láthattuk ugrani, két térdsérülésen is átesett két év alatt. Tavaly aztán visszatért, ám januárban újra problémái adódtak a térdével, így a szezont hamarabb be kellett fejeznie, mint arra előzetesen számított. Augusztus végén Freund arról számolt be, hogy már ugrik, de a hivatalos visszatérésre még várni kell – ezt Freund és Horngacher is megerősítették. Jelen állás szerint a Négysáncon már van esély rá, hogy láthassuk Freundot versenyezni.

Ezzel szemben akad olyan ember is a csapatban, aki viszont az egész szezont kénytelen lesz kihagyni, ez a versenyző pedig Andreas Wellinger, aki június elején egy hinzenbachi edzésen szenvedett balesetet. Akárcsak Siegel és Freund esetében, neki is a térde bánta a bukást. A 24 éves német jelenleg rehabilitációját tölti, így biztosan nem fogjuk látni a 2019/2020-as szezonban. Számára a következő nagy cél a 2021-es hazai rendezésű világbajnokság Oberstdorfban.

Wellinger és Freund ideiglenes távolléte miatt a figyelem leginkább Markus Eisenbichlerre és Karl Geigerre irányul. Tavaly rengeteget bizonyítottak, nemcsak a német csapaton belül, de a világ élmezőnyében is rendkívüli módon megállták a helyüket. Emlékezhetünk rá, hogy „az örökös második” Eisei hogyan vetkőzte le magáról ezt a becenevet, és milyen örömmel állhatott fel az innsbrucki világbajnokság dobogójára. Akárcsak Karl Geiger, aki szintén érmekkel térhetett haza a vb-ről és többször állhatott dobogóra VK versenyeken is tavaly. Geiger egyébként remekül szerepelt a nyár első felében is, Hinterzartenben, hazai sáncon győzedelmeskedni is tudott és néhány hete az nemzeti bajnokságot is megnyerte.

Ezek fényében mindenképp Eisenbichler és Geiger lesznek a csapat alappillérei, de nem szabad megfeledkezünk Richard Freitagról és Stephan Leyheről sem, akik már szintén bizonyították, hogy rájuk is lehet számítani. Freitag tavaly háromszor versenyt is tudott nyerni, és emlékezhetünk rá, hogy tavaly előtt is micsoda szezont produkált. Leyhenek ugyan még van mit bizonyítani a legjobbak szintjén, de ki tudja, talán idén esetében is megtörténik az igazi szintlépés. Emellé a négy ember mellé csatlakozik majd az A csapatba Constantin Schmid is, aki tavaly is bizonyította, hogy fiatal kora ellenére rá is lehet számítani.

A fontos hiányzók ellenére Németország továbbra is az egyik legerősebb nemzetként vághat neki a 2019/2020-as szezonnak.

Ausztria

Az osztrák csapat néhány héttel ezelőtt tért haza hatnapos ciprusi edzőtáborából, ahol hivatalosan is búcsút intettek a nyárnak és még utoljára kipihenhették magukat. A napsütötte tájat Garmisch-Partenkirchen és Innsbruck váltotta fel, ahol a csapat az utolsó simításokat végzi a közelgő szezonkezdésre.

A tavalyi háromhoz képest ezúttal öt versenyző tagja a hivatalos nemzeti csapatnak (Clemens Aigner, Philipp Aschenwald, Michael Hayböck, Daniel Huber, Stefan Kraft), míg az A csapatot 6 ember erősíti (Manuel Fettner, Jan Hörl, Stefan Huber, Markus Schiffner, Gregor Schlierenzauer, Ulrich Wohlgenannt). Az élcsapatba egyre inkább beszivárognak a fiatalok, Jan Hörl és Philipp Aschenwald személyében, akik már az utóbbi szezonban is bizonyították, hogy megérdemlik helyüket a nagycsapatban. Jan Hörl például Schlierenzauert szorította ki a világbajnoki keretből a télen, amikor berobbant a felnőtt csapatba a Négysáncon. A 21 éves osztrák ugyan óriási eredményekkel nem kápráztatta még el a nagyérdeműt, de egy-egy alkalommal már jelezte, hogy benne is van ám potenciál. Tette ezt legutóbb az osztrák bajnokságon, ahol a normálsáncon a második helyen zárt. Aschenwald neve már ismerősebben csenghet a sport szerelmesei számára, a tavalyi szezonban – különösen a szezon utolsó harmadában egyre jobb eredményeket hozott és sok versenyen a tízben zárt. A nyáron pedig dobogóra is állhatott Hinzenbachban.

A fiatalok után áttérnénk az „öreg rókákra”, név szerint Kofira és Schlierire.

Andreas Koflert noha az utóbbi években egyre kevesebbszer láttuk versenyezni, idén hivatalosan is bejelentette visszavonulását. Hasonló találgatások övezik Gregor Schlierenzauer karrierjét is már évek óta. Az pedig, hogy Felder kihagyta a világbajnoki csapatból az osztrák klasszist, ismételten megalapozta azokat a pletykákat, melyek szerint Schlieri végleg szögre akaszthatja a sisakot és a léceket. Tavasszal azonban napvilágot látott a hír, hogy a német csapatot otthagyó Werner Schuster fogja a továbbiakban segíteni Schlierenzauer felkészülését. Egyértelművé vált tehát, hogy minden idők legtöbb VK győzelmét megnyerő síugrója továbbra sem adja fel, és csak egy célja van: újra a csúcsra jutni. Úgy tűnik, hogy erre hosszú idő után az idei szezonban meg is lehet az esélye, Schlierenzauer ugyanis biztató nyári szezont produkált. Hinterzartenben dobogóra állhatott és nagyon kevesen múlott az otthoni dobogó is Hinzenbachban.

Schlieri teljesítménye továbbra is kicsit ingadozó, stabil eredmények tekintetében még mindig inkább Stefan Kraftban bízhatnak a rajongók. Kraft ugyan nyáron nem alkotott maradandót, tavaly télen viszont második helyen zárt az összetettben, a hazai világbajnokságot pedig három éremmel zárta. Híresen jóban vannak a szobatárssal, Michael Hayböckkel, aki ugyan az elmúlt évekhez képest kicsit gyengébb teljesítményt produkált tavaly, így is biztos pontja az osztrák keretnek. Akárcsak Daniel Huber, aki a tavalyi szezonban ugyancsak fontos szereplője volt a sógorok csapatának és bizonyára idén is a csapat alapköve lesz.

Norvégia

Az északiaknál a csapaton belül különlegesebb változások nem történtek, Alexander Stöckl immáron 9. szezonjának vág neki a norvég csapattal, akik minden bizonnyal az idei szezonban is fontos szerepet fognak betölteni a Világkupa élmezőnyében. Az élet azonban így sem állt meg Norvégiában, bármennyire is szerette volna ezt Anders Fannemel, aki július közepén egy edzésen szenvedett balesetet, melynek következtében megsérült a keresztszalagja. Az idei szezont így teljes egészében kénytelen lesz kihagyni a rehabilitáció miatt, de Fannemel máris új célokat és motivációt tűzött ki maga elé, mégpedig a 2022-es pekingi olimpiát.

Daniel André Tande kénytelen volt a tavalyi szezont már február közepén befejezni egy térdsérülés miatt, ami miatt többek között a seefeldi világbajnoki szerepléstől is elesett. Idén nyáron pedig újabb sérülést szenvedett el egy courcheveli edzésen, amikor is újfent térdfájdalmakra panaszkodott. Ezúttal azonban szerencsére komolyabb sérülést nem szenvedett, októberben már ugrott is, és azt nyilatkozta, hogy készen áll a szezonnyitóra. Ezt pedig az október végi norvég bajnokságon megszerzett harmadik helyével jelezte is.

Stöckl így legalább eggyel kevesebb ember miatt aggódhat előzetesen, még úgyis, hogy továbbra is úgy tűnik, hogy egyre több fiatal norvég tehetség közelíti meg az A szintet és igencsak nehéz dolga lesz idén is összerakni egy négy főből álló csapatot a csapatversenyekre. Ezúttal a nemzeti csapat tagjai a következő versenyzők: Johann André Forfang, Halvor Egner Granerud, Robert Johansson, Marius Lindvik, Thomas Aasen Markeng, Robin Pedersen, Daniel André Tande és a már említett térdsérülés miatt szezont teljes mértékben kihagyó Anders Fannemel.

A csapat a nyári GP-n való szereplést nem igazán erőltette túl, Forfangot például csak Wislán és Zakopánéban láttuk, ahol egyébként nem is szerepelt rosszul (egyéniben egy 17. és egy 10. pozíciót szerzett). Tavaly télen is hasonló eredményeket produkált, stabilan hozta a top 10-es eredményeket különösen a szezon első és utolsó harmadában. Ha sikerül még kiegyensúlyozottabban szerepelni könnyen főszereplővé válhat a 2019/20-as szezonban. Akárcsak Robert Johansson, aki emlékezhetünk rá, hogy remekelt a Raw Air-en és többször dobogós helyeket is elcsípett. A norvégok repülő bajusza egyfajta vezető szerepet is felvállalhat most már a csapatban, hiszen februárban a csapat „legidősebb” tagja, Andreas Stjernen visszavonult, így a 29 éves Johansson lépett a rangidős helyébe.

A fiatalok közül Granerud, Lindvik és Pedersen már próbálgatták tavaly a szárnyaikat Stjernen végleges, Fannemel időszakos kiesésével pedig Markeng is egyre több szerephez fog jutni.

Kíváncsian várjuk, mennyire fogják húzni egymást, milyen kihatással lesznek egymás teljesítményére és vajon lesz-e közülük olyan, aki sokkal jobban kiemelkedik hosszabb távon a többiek közül. Annyit viszont elöljáróban megjósolhatunk, hogy az egymás közötti harc nagy lesz azért a bizonyos negyedik csapattagi pozícióért a roppant erős Forfang-Johansson-Tande trió mellett.

Szlovénia

Lesz-e a szűkebb értelemben vett legjobbakhoz tartozó ugrója ismét Szlovéniának? A délnyugati szomszédaink számára abszolút csúcsnak számító 2015/16-os szezon óta, amikor Peter Prevcnak köszönhetően megnyertek szinte mindent, nehezen tudják megközelíteni az akkori teljesítményüket. Ennek köszönhetően tavaly edzőt is váltottak, Gorazd Bertoncelj kapitány idén második szezonját kezdheti meg a csapat élén. Bertoncelj kinevezése előtt az utóbbi években kifejezetten erős szlovén utánpótlás kinevelésén dolgozott, többek között Domen Prevc felkészítésében is volt annak idején szerepe, így sokan várták azt, hogy az A-válogatottban is helyet követelnek maguknak a fiatalok.

Ez valamelyest be is jött, hiszen az elmúlt szezonban a még mindig mindössze 19 éves Timi Zajc volt a csapat legjobbja, aki Oberstdorfban, sírepülő versenyen első győzelmét is megszerezte és végül a 9. helyen zárta az évadot. Sőt, a nyári szezont is bombaformában kezdte Zajc, rögtön két győzelmet aratva a Grand Prix-sorozatban, többek között a szezonnyitónak otthont adó wisłai sáncon is ő volt a legjobb. Noha a kezdeti lendület a nyár végén már nem volt meg, összességében úgy tűnik, hogy felfelé ível a formája. Ahogy egy rosszabb periódust követően Domen Prevcé is, aki elsősorban a szezonvégi sírepülő versenyeken remekelt, Vikersundben győzött is, ami a szezon végi sírepülő világbajnokság szempontjából, ami rendezőként a szlovéneknek kiemelt jelentőséggel bír majd, mindenképp biztató előjel.

És hát ott van persze a csapatban maga Peter Prevc is, aki a rekordokat döntő szezon óta ugyan nem igazán találja a korábbi lendületet, korábban sérüléssel is küszködött, mindazonáltal a lehetőség elméletileg benne is ott van, hogy ismét a dobogókért harcoljon.
Az erőviszonyok a fiatalok felé való billenése értelmezhető akár egyfajta generációváltásként is, főleg annak fényében, hogy a korábbi meghatározó versenyzők közül a 2012-es sírepülő világbajnok tavaly év végén Robert Kranjec visszavonult, és Jernej Damjan vagy Jurij Tepes nem kerültek be a szezonnyitóra készülő keretbe. Ott lesz viszont a szintén korábbi VK-futamgyőztes Anze Semenic, a legutolsó, klingenthali GP-versenyt megnyerő Anze Lanisek, az egykor előugróként egy bukott 252 méteres planicai ugrással híressé váló Tilen Bartol valamint a nyári COC-ezüstérmese, Rok Justin is.

És akikre még érdemes figyelni

A fenti hat “nagy” nemzet csapatai az elmúlt években rendszerint uralták a versenyeket, ez azonban nem jelenti azt, hogy az úgymond kicsik közül ne lenne egy-egy ugró, aki felvehetné velük a verseny. A svájci Killian Peier a tavalyi év vitathatatlanul egyik legnagyobb felfedezettje volt, miután többször is top10-ben volt a VK-futamokon, ám a legnagyobb dobása egyértelműen a világbajnokság volt, ahol nagysáncon bronzérmes lett (a verseny végi önfeledt ünneplésre azt hiszem, sokan emlékszünk). Peier a jó szerepléssel nem egyszer még a legendás Simon Ammannt is háttérbe tudta szorítani a házon belüli versenyben, jelezve, hogy a svájci síugrás közeljövője alighanem már inkább róla szól majd mint a négyszeres olimpiai bajnok Simiról, aki ezzel együtt 38 évesen is aktív még (habár az általa nem igazán kedvelt wisłai versenyt inkább még kihagyja), sőt a nyáron még versenyt is nyert a COC-sorozatban, és egy-egy jó ugrás bőven benne lehet a téli szezonban is.

Evgeniy Klimov egy esztendővel ezelőtt Nyári Grand Prix-győztesként várhatta a téli szezont, amelyet rögtön győzelemmel kezdett Wisłan, megszerezve az orosz síugrás első VK-futamgyőzelmét. Hasonló bravúrt ugyan nem, de több erős pontszerző helyezést azért hozott ezután az évad Klimov számára, aki végül az összetett 12. helyén zárt, amihez hasonlóval alighanem elégedettek lennének idén is az oroszok.

Nem túl jó mostanában a cseh ugrók helyzete, ugyanis sokszor hallani anyagi problémákról velük kapcsolatban (pedig lobbi terén papíron nem állnak rosszul, a korábbi VK-győztesük, Jakub Janda képviselő a cseh parlamentben). A csapat legjobbja tavaly egyértelműen a 30 esztendős Roman Koudelka volt, aki nem egyszer e legjobb 10-közé is beverekedte magát, a Négysáncon pedig ötödik lett. Koudelka egy szezon előtti interjúban egyébként megpendítette, hogy elképzelhető, hogy ez lesz az utolsó idénye, bár végső döntést csak az évad végén szeretne erről hozni. A távozása nagy veszteség lenne a csapatnak, hiszen jelenleg ő az egyetlen, aki VK-futamgyőzelmet is aratott, ami ha ismét összejönne, komoly ünnep lenne, mindenesetre előzetesen idén még elsősorban tőle remélhetik a csehek a jó eredményeket.

Persze ha a cseh síugróknál nehéz idők járnak, akkor mit mondjanak a finnek, akik nem igazán tudnak kijönni a most már többéves mélyrepülésből. A helyzetet talán mi sem jellemzi jobban, hogy most ott tartunk, hogy a legnevesebb edzőik (név szerint Mika Kojonkoski, Janne Väätäinen) jelenleg a kínai síugrás felépítésén dolgoznak, ami ugyan kétségtelenül nemes cél, alighanem jól is fizet, de hát azért éppen otthon is lenne mit tenni… Ráadásul az az Antti Aaalto, aki tavaly egyedül tudott rendszeresen pontot szerezni a csapatból idén az első néhány versenyt bokasérülés miatt kihagyni, így aztán végképp nehezen látszik, hogy ki húzhatja ki a csapatot a kátyúból.

Végezetül két észak-amerikai ugróra hívnánk fel a figyelmet. Kevés sportág van, amelyben az amerikaik vagy a kanadaiak annyira outsidernek számítanának mint síugrásban, és általában is elmondható, hogy az Atlanti-óceán túloldaláról érkező ugrók lehetőségei nehezen mérhetőek össze az élmezőnnyel. Ennek ellenére az amerikai Kevin Bickner valamint a kanadai Mackenzie Boyd-Clowes is tudott már korábban a legjobb tíz közé kerülni VK, vagy GP-versenyen, ami esetükben már bravúros eredménynek számít. Az elmúlt idényben egyébként kettejük háziversenye a szezonban kvázi döntetlen lett, ugyanis mindketten éppen 18 pontot gyűjtöttek, kíváncsian várjuk, hogy az új idényben vajon melyikük tudja többször borítani a papírformát.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s