A világkupadöntő előtti utolsó versenyt rendezték a műlesiklók számára Kranjska Gorán. A versenyt másodperc fölötti előnnyel nyerte meg Marcel Hirscher, aki ezzel a szakági elsőséget is biztosította már – sőt Kristoffersen interjúja alapján az összetett is már a kezében van. A norvég, aki ma a második helyet szerezte meg, nem indul gyors számokban, így már matematikai esélye sincs. A harmadik helyet Ramon Zenhäusern szerezte meg, aki nagyszerű svájci teljesítményt koronázott meg ezzel.
Manfred Mölgg (8.) nyitotta a délelőtti futamot, de felső szakaszán kívül nem sok mindent lehet kiemelni menetéből. Ennek megfelelően Kristoffersn (2.) első szektoros hátránya után folyamatosan növelte előnyét. Daniel Yule bevállalós menettel célozta meg a dobogót, de épp emiatt esett ki.

Michael Matt (4.) jött addig a legjobban a felső szakaszon, de a meredeken kisebb hátrányt szedett össze a norvéghoz képest. Honfitársa, Marcel Hirscher (1.) korrekt kezdés után fokozatot váltott, és a meredeken már úgy engedte a léceit, ahogy senki és végül nyolc tizeddel vette át a vezetést.
Stefano Gross (7.) rendkívül darabosan síelt, csak Mölggel versenyzett az utolsó helyért. Az aktuális olimpiai bajnok zárta a legjobb hét sorát, és André Myhrer (3.) idei szokásához híven a harmadik helyre jött be a Hirscher-Kristoffersen páros mögé.
Luca Ärni (15.) a szezon végére visszaesett kicsit és csak az olaszokkal volt versenyben az utolsó helyért, végül “megnyerte” ezt a dicstelen viadalt. Ryding (15.) a saját edzője által tűzött pályán síelhetett, de végül Ärnivel holtversenyben állt a célban.
Manuel Feller (11.) viszonylag agresszívan támadta a kapukat, de magához képest visszafogott volt. Victor Muffat-Jeandet (17.) a szezon második felében élete szlalomformájába került, de a sűrűsödő ködben nem volt benne az újabb jó eredmény. Alexis Pinturault biztatóan kezdett, de a második lett, aki kapura lépett.
Marco Schwarz (27.) nem merte engedni a léceit a meredeken, nagyokat fékezett minden egyes kapunál. Foss-Solevåg (9.) az előbbiekel ellentétben nem az utolsó helyre tartott, és komótos futammal is top10-ből várhatta a folytatást. Ramon Zenhäusern (10.) zárta a legjobb 15 sorát, és a bujkálós részeket jól oldotta meg, végül épp a pálya végén kapott ki az addig hasonló menetet produkáló Foss-Solevågtól. Mindkettejük menete a top 10 végéhez volt elég.
A második tizenötös csoportban két kiemelkedő sízést is láthattunk: Clement Noël (5.) és Loïc Meillard (6.) személyében az új generáció idei két legnagyobb meglepetése repesztett nagyot, és lettek hazájuk legjobbjai az első futamban. Nem lehetett panasz a náluk majd’ tíz évvel idősebb Digruber (12.) és Nestvold-Haugen (13.) meneteire sem.
Harmincon túlról a svájci Marc Rochat (13.) végzett a legelőkelőbb helyen, de továbbjutott még Dominik Stehle (41-essel 20.), Trevor Philp (36-ossal 22.), Sebastian Holzmann (31-essel 23.), Sandro Simonet (45-össel 24.), Mark Engel (34-essel 25.), a hazai Stefan Hadalin (46-ossal 28.) és Timon Haugen (29.), aki a legmagasabb rajtszámmal, hatvanassal jutott a második futamba.
A második futam első igazán kimagasló sízését a hazai Stefan Hadalin (25.) mutatta be, aki ezzel Straßert (21.) és Engelt (19.) is megelőzte. A hazaiak örömének a svájci Sandro Simonet (8.) vetett véget, aki hol jobb, hol rosszabb időeredményekkel ment lefelé, végül meggyőző eredménnyel állt az élre. Csak utólag tudtuk meg, hogy a svájci egészen a legjobb tízig menetelt. Holzmann (11.) és Philp (14.) is sokáig veszélyesek voltak a svájcira, de a cél előtti meredeken mindketten súlyos tizedeket kaptak.
Dominik Stehle (17.) nagyobbakat hibázott, de ő legalább célba ért, nem úgy mint Chodounsky. Muffat-Jeandet (9.) már nagy előnyt épített ki a kritikus meredek szakasz előtt, de bele-belerontott, így végül lemaradt a vezetésről. Khoroshilov már-már régi önmagát idézte, de kapura lépésével újabb énjét is megmutatta. Luca Ärni (23.) a jó látási viszonyok és a frissen karbantartott pálya ellenére sem tudott épkézláb menettel előrukkolni. Dave Ryding (20) már úgy tűnt, él a körülmények adta lehetőségekkel, de egy hibasorozat másfél másodpercébe került. A napsütésben viszont már az is látszott, hogy a meredeken romlik a pálya állapota.
Ugyanott rontott bele a menetébe Nestvold-Haugen (26.), ahol Ryding. Simonet végül tizenhárom versenyzővel a vége előtt távozott a vezetőnek járó Audi-ülésből: honfitársa, Marc Rochat (6.) tudta felvenni vele a harcot. Marc Digruber (12.) a zaklatott meredek miatt még a világkupa döntőről is lemaradt nyolc ponttal. Manuel Feller nem kockáztatott mindent, de így is kapura lépett.

Két svájci állt az élen, amikor érkezett Ramon Zenhäusern (3.), aki ismét jól kerülgette a stanglikat és nagy előnyével hármas svájci vezetést biztosított. A reklámszünet előtt már csak Foss-Solevåg (5.) volt hátra, de csak a svájciak közé férkőzött be. Két olasz következett, de Mölgg (7.) keveset, Gross (10.) egy hibával jóval többet csúszott vissza. Loïc Meillard (15.) teljessé tehette volna a svájci örömöt, de két méretes hibája több mint másfél másodpercbe került.
Cement Noël (4.) a pálya felső részén nagyot mentett, az így kapott hát tizedes hátrányát a célig viszont megfelezte. Michael Matt az egyre romló pályán nagy előnyt vesztett el, és végül épp arra a kék kapura lépett rá, mint Feller. Már csak az első futam legjobb háromja volt hátra. André Myhrer (24.) egy másodperces előnyt vesztett el a lapos felső szakaszon. A meredeken viszont még tovább küzdött, és végül az is szenzáció volt, hogy célba ért. Ezzel Zenhäusern már dobogós volt. Henrik Kristoffersen (2.) hamar elvesztett egy másodpercet, de a meredeken meg tudta verni a svájcit. Marcel Hirscher (1.) ezúttal sem védekezett nagy előnyből, és pattogós sízéssel szerezte meg újabb győzelmét.
Marcel Hirscher mai győzelmével már matematikailag is megnyerte a műlesiklók szakági világkupáját. Ami pedig még fontosabb, Kristoffersen bejelentette, hogy nem indul a hátralévő négy gyorsasági számban, így Hirscher elméletileg sorozatban hetedik összetett világkupáját is megnyerte. Bokasérülése után még az sem volt biztos, hogy rajthoz állhat a szezon kezdetekor, ennek ellenére írja tovább a rekordokat.

Henrik Kristoffersen pontosan tízedszer lett második az idei szezonban. Még továbbra is csak egy gőzelemnél tart. Az már biztos, hogy idén a mindkét technikai szám szakági összesítésében a második helyen végez Hirscher mögött és az összetettben is csak matematikai esélyei vannak a második hely elvesztésére.
A hazája sajtója által csak „Zwei-Meter-Mann”-ként emlegetett Ramon Zehäusern karrierje során először állhatott fel dobogóra egy klasszikus műlesikló versenyen. Ezzel bizonyította azt is, hogy ezüstérme nem csak kicsúszott eredmény volt az olimpián. Ami pedig a következő verseny miatt lényeges, a világkupadöntőn már a legjobb hét közt lesz a rajtszámsorsoláskor.
Végeredmény
| Hely | Versenyző | Ország | Különbség |
|---|---|---|---|
| 1. | Marcel HIRSCHER | AUT | 1:49,22 |
| 2. | Henrik KRISTOFFERSEN | NOR | +1,22 |
| 3. | Ramon ZENHÄUSERN | SUI | +1,61 |
| 4. | Clement NOËL | SUI | +1,92 |
| 5. | Sebastina FOSS-SOLEVÅG | NOR | +2,13 |
| 6. | Marc ROCHAT | SUI | +2,34 |
| 7. | Manferd MÖLGG | ITA | +2,51 |
| 8. | Sandro SIMONET | SUI | +2,67 |
| 9. | Victor MUFFAT-JEANDET | FRA | +2,77 |
| 10. | Stefano GROSS | ITA | +2,91 |