Hirscher visszatért az élre Santa Caterinán

Megtört Henrik Kristoffersen nagy sorozata: a címvédő Marcel Hirscher maga mögé utasította a norvéget, és megnyerte a férfi szlalomot Santa Caterinán. Az első futam után szinte azonos idővel állt Alekszandr Horosilov, Kristoffersen é Hirscher, a második futamban aztán megfordult közöttük a sorrend. Első pontjait ünnepelte Lettország, Magyarország viszont továbbra is hiába vár erre a férfi mezőnyben: Samsal Dalibor a 41. helyen zárt. Az első futam pályáját az amerikai Ian Garner, a másodikét a svájci Matteo Joris tűzhette. Utóbb kiderült, mindketten inkább hátrányt jelentettek versenyzőik számára. A tegnapinál jóval kedvezőbb körülmények, hideg, tiszta idő fogadta a 75 indulót. A mezőnyben 57-essel … Hirscher visszatért az élre Santa Caterinán részletei…

Norvég csúcsforma: Nina Løseth nyert Santa Catarinán

Megkezdődött a 2016-os év az alpesi sízők számára, a hölgyek mezőnye Santa Catarinán műlesiklásban csapott össze. Több elhibázott esély után immár a női mezőnyben is megvan a norvég siker, Nina Løseth mindkét futam legjobb idejével, másodperc feletti előnnyel szerezte meg első Világkupa-győzelmét. Cseh-szlovák dobogó: Šárka Strachová és Veronika Vélez-Zuzulová fért még fel a pódiumra. A szakágit vezető Hansdotter az 5. helyen zárt. Vlhová az első futamban búcsúzott, a féltávnál 2. svájci Chable pár kapuval a vége előtt elesett. A havatlan Zágráb helyett az eredetileg hívatlan Santa Catarina látja vendégül a 2016-os évnyitón a női alpesi sí Világkupa mezőnyét. Bizony, nem … Norvég csúcsforma: Nina Løseth nyert Santa Catarinán részletei…

Prevc győzött Innsbruckban is és karnyújtásnyira van az összetett-sikertől

Peter Prevc egyelőre megállíthatatlanul halad a Négysáncverseny megnyerése felé, amihez az egyik legfontosabb lépést ma tette meg a Bergisel-sáncon, ahol újfent leiskolázta az ellenfeleit. Legfőbb összetettbeli üldözője, Severin Freund ugyan megszerezte mögötte a 2. helyet, de egyelőre ez kevésnek látszik a szlovén megfékezéséhez, ugyanakkor megerősítette vele a helyét a négysánc dobogóján, akárcsak Kenneth Gangnes, aki az újévi verseny után ezúttal is felállhatott a pódiumra.   Két állomást követően 8,6 pontos Prevc-vezetés mellett érkezett a mezőny Innsbruckba, a legkisebb sáncra a turné négy helyszíne közül, ami ettől függetlenül egyáltalán nem számít egy könnyű helyszínnek, ugyanis mindenekelőtt egy nagyon precíz elugrást követel … Prevc győzött Innsbruckban is és karnyújtásnyira van az összetett-sikertől részletei…

Biatlon VK: Vegyesváltó és helyszínváltozás

Hiába a németországi Oberhof a Biatlon Világkupa-sorozatának egyik legpatinásabb helyszíne, a viszontagságos időjárás miatt Ruhpoldingban lesznek kénytelenek pótolni a versenyt.   Először is köszöntök mindenkit a 2016- os évben, és ezentúl is szánjatok legalább annyi időt a téli sportokra, mint tavaly tettétek. A biatlon legjobbjai ünnepi álmukat alusszák éppen, de jövő héten már sílécre szállnak, és nekivágnak a szezon hátralevő részének. A 2015-ös évet egy gálaműsorral zárták a legismertebb versenyzők, méghozzá a sportág egyik legfontosabb promóciós eseményével, a Schalke04 német labdarúgó klubcsapat stadionjában, a Gelsenkirchen-i Arénában. A 40 ezer érdeklődő előtt lezajlott viadal egy vegyes páros váltó volt, amit végül a Marie Dorin-Martin Fourcade fémjelezte francia páros nyert meg, megelőzve a cseh Gabriela … Biatlon VK: Vegyesváltó és helyszínváltozás részletei…

Prevcé az újévi verseny és vezetés a négysáncon

A 2016-os eszetendő első versenye Peter Prevc fölényes sikerét hozta Garmisch-Partenkirchenben, aki ezzel megmutatta, hogy a számára peches oberstdorfi nyitány ellenére még mindig a legerősebb ma a mezőnyben. Az első körben még csak minimális előnnyel vezetett, ám a második sorozatban jött tőle egy bombaerős 136 méteres ugrás, amivel jócskán elugrott a többiektől, így Innsbruckba már ő utazhat négysánc-éllovasként. A napi 2. helyet Kenneth Gangnes szerezte meg Severin Freund előtt, aki ezzel második összetettben, így továbbra is Prevc legfőbb kihívójának tekinthető.   Talán a 2000-es évek elején, Martin Schmitt és Sven Hannawald pályafutásának csúcsán várták ennyire utoljára a gamisch-partenkircheni Neujahrsskispringent (amiből … Prevcé az újévi verseny és vezetés a négysáncon részletei…

Most Freund mellé szegődött a szerencse – 13 év után újra német győzelemmel rajtolt a Négysáncverseny!

Bár nem ő tűnt az esélyesebbnek, Severin Freund végül csak megállította Peter Prevc menetelését a Schattenbergschanzén, ráadásul erre a sikerre igencsak ki voltak már éhezve a német szurkolók, hiszen Sven Hannawald 2002-es utolsó győzelme óta nem nyertek Oberstdorfban. Jóllehet persze kellett ehhez a bravúrhoz némi szerencse is, ahogy Michael Hayböck 2. helyében is volt egy kis szerepe a körülmények gyors változásának a verseny végén, ami végül Prevc sorsát is megpecsételte. Ugyan az első kör végén még biztosnak mondható előnnyel vezetett, a második sorozatban jobbára csak menthette a menthetőt a hátszélben, nem is sikertelenül, hiszen harmadikként még mindig ott van az … Most Freund mellé szegődött a szerencse – 13 év után újra német győzelemmel rajtolt a Négysáncverseny! részletei…

Az örök második rátalált a nyerő útra? Hansdotter sikerével ért véget az év

Mikaela Shiffrin hiányában újabb kiélezett versenyt szurkolhattunk végig az óév legvégén. Századok döntöttek csupán, de kivételesen Frida Hansdotter javára, aki így továbbnövelte előnyét a szakági pontversenyben. A napi dobogóra az élete legjobbját teljesítő Wendy Holdener, valamint az előző verseny győztese, Petra Vlhová állhatott fel. A legjobb osztrákként Carmen Thalmann végzett, a 4. helyen.   A naptári év utolsó női versenye a hagyományoknak megfelelően egy hangulatos szlalom, méghozzá Lienzben, azon a helyen, ahol két éve utolsó Világkupa-győzelmét aratta az e tekintetben csúcstartó Marlies Schild. Fagypont környéki hőmérséklet, szikrázó napsütés fogadta az összesen 65 indulót. A környező fák miatt néhol kapuról kapura, … Az örök második rátalált a nyerő útra? Hansdotter sikerével ért véget az év részletei…

Csoda Santa Caterinán: Minden lesikló saját lábán távozott az életveszélyes pályáról. Théaux nyert, Innerhoferé a kapucipelő különdíj.

A férfi alpesi síelők számára Santa Caterinán zárult a 2015-ös esztendő, egy igencsak sok kérdést felvető lesiklással. A lejtő felső részét meredeksége és buckássága együtt életveszélyessé, és versenyre szinte alkalmatlanná varázsolta, ráadásul a pálya tűzésével még tovább nehezítették az indulók sorsát. A francia Adrien Théaux volt az egyedüli, aki szárnyalt a buckák felett, másodperc feletti előnnyel nyert Hannes Reichelt és David Poisson előtt. A negyedik az a Christof Innerhofer, aki a fél pályán át a hátán cipelt egy kaput! Svindal nem kockáztatta a szezonját, biztonsági menettel fontos pontokat szerzett. Fagypont körüli hőmérséklet, és igencsak sötét idő fogadta a mezőnyt Santa … Csoda Santa Caterinán: Minden lesikló saját lábán távozott az életveszélyes pályáról. Théaux nyert, Innerhoferé a kapucipelő különdíj. részletei…

Ihletett formában: Lara Gut Lienzben megtriplázta előnyét!

Minden körülmény összejátszik egyelőre a kicsattanó önbizalommal síelő Lara Gut érdekében. A svájciak kedvence két úgyszólván tökéletes menettel nyerte az óriás-műlesiklást Lienzben, s minthogy Lindsey Vonn megint túlvállalta magát, s kiesett, 158 pontra növelte előnyét összetettben. A dobogóra még Tina Weirather és Viktoria Rebensburg állt fel, a hazaiak aduásza, Eva-Maria Brem így leszorult a pódiumról, minek következtében Gut a szakágiban is átvette a vezetést. Az első futam után még vezető Ana Drev elizgulta a folytatást, pont nélkül maradt.   A két ünnep közt hagyományosan a technikai számok specialistáinak szerveznek versenyt a hölgyeknél. Míg páros években Semmering, páratlanban rendre Lienz ad … Ihletett formában: Lara Gut Lienzben megtriplázta előnyét! részletei…

Nyolc ugrás a halhatatlanság felé – kezdődik a Négysáncverseny!

Oberstdorf, Garmisch-Partenkirchen, Innsbruck, Bischofshofen – négy település, amelynek neve immár 63 éve külön fogalomként él a síugrást kedvelők körében. Ennyi ideje rendezik meg ugyanis hagyományosan a karácsony és vízkereszt közötti időszakban a Négysáncversenyt (ez lesz a 64. kiadás), ami az évek során az olimpia mellett a sportág legnagyobb presztízsű viadalává nőtte ki magát. A „Turnét” (ahogy főleg német nyelvterületen nevezik) hét esztendeje az osztrákok uralják, ám ezúttal talán minden korábbinál erősebb konkurenciával szemben kellene helyt állnia a sógoroknak, ha folytatni szeretnék ezt a páratlan sorozatot. Vajon sikerül(het) nekik?   A lebonyolítás A Négysáncot egyebek mellett a versenyek egyedülálló lebonyolítási rendszere … Nyolc ugrás a halhatatlanság felé – kezdődik a Négysáncverseny! részletei…