Úry remekelt az előszezonban; Szőllős Benjamin súlyos térdsérülése

Négy hét választja el a sísportok szerelmeseit a téli szezon kezdetétől, jelesül a söldeni (női) óriás-műlesiklástól. A felkészülés valójában már nyáron elkezdődött, akik pedig komolyan veszik az előttük álló idényt, már jó ideje havas edzéseken építik állóképességüket, technikájukat, illetve a sílécekkel való harmóniát. Nincs ez másként a magyar sízőkkel sem, Úry Bálint például a déli féltekén hangolt az Európa Kupára, míg a Szőllős-testvérek alpesi gleccsereken síelnek. A legidősebb testvér, Benjamin sajnos remek felkészülés végére tett pontot egy bukással: keresztszalag-szakadása után ő kidőlt erre a télre.

A Magyar Sí Szövetség elnöke minapi Sport Rádióban tett interjújában négy magyar sízőt vizionált az Európa Kupa mezőnyébe. Fürstner József előrejelzése felettébb optimistának tűnhet sokaknak első hallásra, ám az utóbbi évek eredményei nagyon is valószerűvé teszik.

Forrás: Utánpótlássport

Elég csak a még mindig ifjúsági korú Úry Bálintra gondolnunk, aki szisztematikus munkával mára a TOP200 környékén kopogtat óriás-műlesiklásban. Innen már csak egy, igenis komoly lépés vár rá, mégpedig az, hogy a legjobb 150-be kerülve gyakorlatilag kvalifikációt szerezzen a Világkupa-indulásra. Végső soron egy második futamot helyez célkeresztbe a tél második felében. Mi tagadás, jó úton halad afelé, az ausztráliai-új-zélandi kontinentális kupasorozatban háromszori pontszerzéssel hangolt az európai, ill. az észak-amerikai őszi versenyekre.

Mielőtt legyintenénk az ANC-Cupra, meg kell jegyezni, hogy ha a nagy sínemzetek nem is utaztatták ki legjobbjaikat a messzi Óceániába, azért több ismert, avagy feltörekvő síző neve ott szerepelt a rajtlistákon. Coronet Peaken mindkét óriás-műlesikláson a 12. helyen végzett junior-vb-20. helyezettünk, olyan mezőnyben, amiben a jövendőbeli osztrák és svájci EK-csapat mellett rajthoz állt a VK-pontszerzők közül például a belga Sam Maes, a dániai osztrák Christian Borgnäs, a szlalomban VK-dobogós Timon Haugan, vagy épp Adam Žámpa. A junior-korosztályban pedig nem talált legyőzőre.

Két nagy skalpot is begyűjtött ez idő alatt Bálint. Óriásban legyőzte az öt évvel ezelőtt óvás után VK-versenyt nyert Stefan Luitzot, szlalomban pedig a 2021-es világbajnok Sebastian Foss-Solevåg akadt fent a horgán. Augusztus utolsó napján szerzett 13. helyéhez egyéni és országos csúcspontszám (26.76) dukált. Egy héttel később már a nyolcadik helyet foglalta el az első futamot követően, a svájci-osztrák különítménnyel való hadakozásba azonban belehibázott másodjára. Olybá tűnik, hogy Bálintban benne van az újabb szintlépés esélye idénre. (via: 24.hu)

Tóth Zita az előző télen ötször szerepelt az Európa Kupában, s egyáltalán nem mondott szégyent. Felkészülése nyár elejétől folyamatos és sikeres, így bízvást számíthatunk nála is előre lépésre, ami egy harmadik (…) Világkupa-startban is kikristályosodhat. Ifjúsági olimpiai bajnokunk, Bányai Attila professzionális stábbal a háta mögött készül Franciaországban, a szövetségi elnök bizonyára benne és a tavaly 10 nemzetközi dobogós helyet, közte négy győzelmet összegyűjtött Trunk Tamásban láthatott EK-potenciált.

Az izraeli színeket képviselő Szőllős-testvérek sem voltak restek az elmúlt hetekben. Az ifjúsági olimpiai érmes Noa például szeptemberi érettségije mellett végezte az alapozást, amibe egy kis falmászást is beütemezett. Havas edzések tekintetében némi elmaradásban van, egy-egy hetes zermatti, ill. csarnoksíeléssel utazott át Saas Fee-re bátyja mellé, hogy aztán háromhetes lappföldi edzőtábor végén rajthoz álljon a duplahétvégén Leviben, VK-szlalomon. Húgához hasonlóan az olimpiai 6. helyezett Barnabás is bíztató formának örvend, őt a zermatti Világkupán láthatjuk a várakozások szerint.

A legidősebb testvér, az előző télen sokadik virágzását (8 győzelem, 10 dobogó) megélt Benjamin élete felkészülését húzta le, egészen egy szerencsétlen mozdulatig, súlyos sérüléséig. Innentől maga az érintett értékel.

„Professzionális síversenyzőként minden évben az egyik legfontosabb kérdés, hogy az ember hol készül a téli szezonra. A verseny előtti nyári időszak az, amikor a versenyző nyugodtan tud edzeni és a fejlődésére koncentrálni, mert a következő versenyek nyomása még hónapokra odébb vannak. Így a nyári és őszi időszak edzés minősége az, ami az egész téli versenyszezont megalapozza. 

Azonban a folyamatosan emelkedő nyári hőmérsékletek miatt nehéz előre belátni, hogy mely síterepek fogják megadni a legjobb körülményeket az edzésmunkához. 

Idén a svájci gleccserek mellett döntöttünk, ami egy nagyon jó döntésnek bizonyult. Három hetet töltöttem Zermatt-i, majd két hetet a Saas Fee-i gleccseren. Naponta csodálatos jeges körülmények vártak minket. Évek óta ezek voltak a legjobb nyári körülmények és a jó felkészülés a tábor végére a síelésemben is kezdett meglátszani. Sosem éreztem még ennyire jól felkészültnek magamat a közeledő versenyszezonra. 

Aztán jött, aminek jönnie kellett. Nem kellett több, egy elvétett kanyar a tábor utolsó előtti napján. A térdem nem bírta ki a hiba miatt rázúduló fizikai erőket és elszakadt a keresztszalagom. 

Mivel a keresztszalag gyógyulási ideje legalább 9 hónap, így ez az egy végzetes hiba meggátol abban, hogy a 2024-es szezonban rajthoz álljak.

Viszont ez a hosszú minőségi felkészülés így sem volt hiába. A készített edzésvideókat lementettem és síelés közbeni érzéseimet lejegyzeteltem… hogy a rehabilitáció után a 2025-ös világbajnoksági szezonra a felkészülést onnan folytathassam, ahol abba hagytam.”

Benjinek eredményes rehabilitációt a műtétet követően, a többi magyarnak pedig sikeres versenysízést kívánunk!

(Köszönjük a képeket Szőllős Péternek.)

Hozzászólás