Amerikai álom Shiffrin módra: 22. születésnapja előtt negyedik kristálygömbjét szerezte szlalomban

Mikaela Shiffrin duplával hangolt a Világkupa-döntőre, az amerikaiak klasszisa hazai havon győzött a pénteki óriás után tegnap kedvenc számában, szlalomban. Bár ennek tudatában eleve pont került volna a szakági pontverseny végére, Veronika Velez-Zuzulová – helyi idő szerint – délelőtti kiesésével már eldőlt a kristálygömb sorsa. A dobogóra még Šárka Strachová, valamint Bernadette Schild állhatott fel. Ez utóbbi azért nagy szó, mivel 21 Világkupát követően ért fel pódiumra osztrák női szlalomos. Az első futam után vezető Wendy Holdener három kapuval a vége előtt búcsúzott, a legjobb részidők birtokában.   Az aspeni Világkupa-döntőt megelőzően két nap erejéig összegyűltek még a technikai számok … Amerikai álom Shiffrin módra: 22. születésnapja előtt negyedik kristálygömbjét szerezte szlalomban részletei…

Osztrák öröm szlalomban: nyert “kicsi” Matt, Hirscheré a kristálygömb!

Újabb technikai szám a férfiaknál, újabb osztrák győzelem a Világkupában. Épp a név okozott kisebbfajta meglepetést, Michael Matt sikerére kevesen tippelhettek csak. A kétszeres világbajnok Mario Matt öccsének két energikus menete is édeskevésnek bizonyult volna viszont, amennyiben Stefano Gross nem izgulja el a délutáni futamot, s nem csúszik a második helyre csaknem másfél másodperces előny birtokában. A dobogó harmadik fokára Felix Neureuther állhatott fel. Marcel Hirschernek ezúttal meg kellett elégednie a negyedik hellyel, ám a nap nyertese így is ő, mivel Kristoffersen kiesésével ezzel is bebiztosította újabb szakági kristálygömbjét.   A szlovéniai Kranjszka Gorán búcsúzott Európából az Alpesi Sí Világkupa … Osztrák öröm szlalomban: nyert “kicsi” Matt, Hirscheré a kristálygömb! részletei…

Osztrák dominancia zárásként: Hirscher negyedik egyéni aranyérmével gazdagodott

Osztrák erődemonstrációt hozott a 2017-es világbajnokság befejező versenyszáma, a férfiak szlalomja. Marcel Hirscher kétharmad másodperces előnnyel, tükörsimán nyerte második aranyérmét Sankt Moritzban. Mögötte az a Manuel Feller futott be, akinek idén alig akadt olyan Világkupa- versenye, ahol mindkét futamot teljesítette volna. A túlzásba vitt vagányság ezúttal ezüstéremmel párosult. A másik két osztrák dobogós helyről várhatta a délutáni folytatást, ám ők nem bírták idegekkel: Marco Schwarz és Michael Matt is jócskán hátrébb csúszott. Így adódott egy lehetőség Felix Neureuther számára, aki élni is tudott vele, a favorit Henrik Kristoffersent kevéssel megelőzve ő is dobogóra állhatott. Ivica Kostelić személyében a sportág világklasszisa … Osztrák dominancia zárásként: Hirscher negyedik egyéni aranyérmével gazdagodott részletei…

Rivális híján: Hirscher győzött Kitzbühelben. Brit dobogó alpesi síben!

Kiváló versenyt, s – ami a hangulatnak sem tett rosszat – osztrák győzelmet hozott a szlalom Kitzbühelben. Marcel Hirscher egy egészen káprázatos második futammal hóba döngölte riválisait a Ganslernhangon, így hiába állt délelőtt még csak a 9. helyen, tulajdonképp kérdés nélkül diadalmaskodott. Brit sporttörténelmet élhettünk át a mai napon. Dave Ryding révén először állt dobogón Világkupában brit alpesi síző. A dobogó harmadik fokán egy orosz, Alekszandr Horosilov ünnepelt, tőle 4 századdal egy norvég, Leif Kristian Haugen következett. Mindinkább nemzetközivé válik a sportág, ez örömteli. Henrik Kristoffersen kiesett délelőtt, így a szakági tabellát újra Hirscher vezeti tisztes 80 pontnyi előnnyel.   … Rivális híján: Hirscher győzött Kitzbühelben. Brit dobogó alpesi síben! részletei…

Wengenben is verhetetlen a viking: Kristoffersen újabb győzelme

A férfi alpesi sízők furcsára sikeredett hétvégéjének zárásaként rendben lezajlott a műlesiklás Wengenben. A végeredményre nyugodtan mondhatjuk: papírforma. Henrik Kristoffersen a szokásosnál jobban megizzadt, de maga mögött tartotta az osztrák tűzésű második futamban nagyot repesztő Marcel Hirschert. Felix Neureuther fért még fel a dobogóra, az első futam után a 2. helyen álló Leif Kristian Haugen másodjára kapura lépett. Wengenben az időjárás nem volt kegyes az alpesi sízőkhöz ezen a hétvégén. Pénteken az alpesi kombináció eredményét egyértelműen a hóesés határozta meg, szombaton a lesiklás elmaradt, zárásként legalább a szlalomot viszonylag jó körülmények között meg tudták tartani. Igaz, a hó azért ma … Wengenben is verhetetlen a viking: Kristoffersen újabb győzelme részletei…

Kristoffersen a távolság ködébe vész a többiek számára szlalomban

Az időjárás alaposan megtréfálta a mai adelbodeni férfi műlesiklás első futamát. Igaz, úgy is mondhatjuk: Henrik Kristoffersen visszakapta a ködtől, amit az elvett tőle Zágrábban, egyike volt annak a néhány szerencsésnek, akik jó látási viszonyok között értek le az első futamban. A norvég egyébként is verhetetlen lett volna, így viszont izzadnia sem kellett volna a második részben. Ehhez képest másodjára is övé volt a legjobb futam, mérföldekkel előzte a mezőnyt. Manfred Mölgg és Marcel Hirscher fért még fel a dobogóra. Ha csak az élbolyt nézzük, alighanem reális sorrend született, egyedül Myhrer az, aki elsősorban az égieknek köszönheti előkelő helyezését. Az első … Kristoffersen a távolság ködébe vész a többiek számára szlalomban részletei…

Statisztikai hibahatáron túl: Shiffrin visszatért az élre szlalomban

Változatlanul áll a tézis: ha célba ér, képtelenség legyőzni Mikaela Shiffrint szlalomban. Az amerikai klasszis szezonbeli negyedik sikerét aratta a szakágban. A dobogóra még Wendy Holdener és Frida Hansdotter állhatott fel, a második futamban az első hat közt nem történt változás. A hazaiak részéről Ana Bucik szállított egy szép 7. helyezést, míg az osztrák csapatból Bernadette Schild 9. helyével jelentette a csúcspontot. Veronika Vélez-Zuzulová kiesett, így visszaállt az óév végi pontkülönbség közte és Shiffrin közt.   A Dunántúlt éjszaka elfedő havazás elérte Maribort is, de a szélmozgás szerencsére nem volt vészes, így nem okozott gondot a verseny megtartása. Egyébként sem … Statisztikai hibahatáron túl: Shiffrin visszatért az élre szlalomban részletei…

Manfred Mölggöt csúcsra repítette a zágrábi hóvihar

Viharosan kezdődött az év a férfi alpesi síelők számára. A zágrábi Sljemén az időjárás alaposan beleszólt a versenybe, és végül Manfred Mölgg volt a legjobb, és egyben legszerencsésebb. Neureuther zárt a 2. helyen, a 3. Kristoffersen és az első futamban remeklő Lizeroux jobb helyezését a szél fújta el. Igaz, az olasz elképesztő második menetét aligha tudta volna bárki is megelőzni. Hirscher önerőből volt pocsék ma, a féltávnál vezető Feller nevetséges módon esett ki, Samsal Dalibor a mezőny végén viaskodott az elemekkel. Évek óta az alpesi sí világkupa-idény egyik fénypontja a zágrábi szlalom. A hatalmas nézősereg ezúttal is garantálható volt, annak … Manfred Mölggöt csúcsra repítette a zágrábi hóvihar részletei…

Csehszlovák söprés, Shiffrin-bukta, lett és fehérorosz sporttörténelem

Mikaela Shiffrin elsőfutamos kiesésével végre igazi versenyt hozhatott volna a zágrábi szlalom, ám Veronika Vélez-Zuzulová szintúgy kiemelkedik az őt követő mezőnyből, így a szlovákok kiválósága is önmagától értetődő magabiztossággal szállította a győzelmet. Kettős sikert ünnepelhettek északi szomszédjaink, Petra Vlhová révén hozták a második helyet is. Mi több, Šárka Strachová harmadik helyével a csehszlovákok kisajátították ma a dobogót. Ilyenre már volt példa, a sporttörténelmet ma nem ők írtak, hanem Lelde Gasūna és Maria Skanova. A két hölgy elsőként szerzett Világkupa-pontot alpesi síben Lettország, illetve Fehéroroszország számára.   A Nemzetközi Sí Szövetség (FIS) nézőbarát hozzáállásának – ha itt cinizmust vélsz felfedezni, nem … Csehszlovák söprés, Shiffrin-bukta, lett és fehérorosz sporttörténelem részletei…

Gigászok éjszakai csatája: Kristoffersen megint felvette a kesztyűt Hirscherrel

Az alpesi sí szerelmesei mind a 10 ujjukat megnyalhatják, mivel rendre gigászok csatáját hozza a szlalom a férfiak mezőnyében. Két uraság kimagaslik az egyébként roppant kiegyensúlyozott és magas színvonalú mezőnyből. Amikor azt érezzük, Marcel Hirscher űridőt síelt, s azt már nem lehet felülmúlni, mindig érkezik Henrik Kristoffersen, és alaposan rácáfol vélekedésünkre. Madonna di Campiglio lejtőjén is a norvég győzedelmeskedett az osztrák előtt, s hogy legyen oka a hazaiaknak is örömre, arról tett Stefano Gross és Manfred Mölgg, kettejük közt pár század döntött, így előbbi állhatott dobogóra. Samsal Dalibor jól síelt, pechére sokadmagával tett így. Két tizeden múlt a hőn áhított … Gigászok éjszakai csatája: Kristoffersen megint felvette a kesztyűt Hirscherrel részletei…