Hazai siker a Mühlenkopfshanzén: Wellingert ünnepelte Willingen!

Szoros versenyt hozott a vasárnapi egyéni verseny Willingenben, ugyanis a dobogós helyekről mindössze néhány tized pont döntött. A legjobban a végén Andreas Wellinger örülhetett, aki 3 tized ponttal múlta felül Stefan Kraftot és további 1 egységgel Manuel Fettnert. A VK-t vezető Stoch ezúttal csak ötödik lett, de továbbra is őrzi az első helyét az összetettben.   Masszív szembeszél fújt vasárnap délután a willingeni Mühlenkopfschanzén, ami mindenképpen egy érdekes versenyt vetített előre, hiszen ez a sánc eleve olyan, ami méreteinél fogva engedi a nagy repüléseket, hát még ha egy kis szél is van hozzá. Az első sorozatnak a 11-es beülőből vágtak … Hazai siker a Mühlenkopfshanzén: Wellingert ünnepelte Willingen! részletei…

Lengyel csapatsiker Willingenben!

A Piotr Zyla, Dawid Kubacki, Maciej Kot, Kamil Stoch összeállítású lengyel csapat második győzelmét szerezte idén Willingenben, ahol a változékony szélviszonyok között ők ugrottak a legbiztosabb lábbal a mai este során. A dobogóra a fehér-vörösök mellett Ausztria és Németország csapata állhatott fel.   Mint a bevezetőben pedzettük, nem voltak ma igazán ideálisak a körülmények Willingenben, hiszen igaz ugyan, hogy a szél a verseny megrendezését nem veszélyeztette, a szerencsének így is sokszor a kelleténél nagyobb szerep jutott az eredmények alakulásában. Az első sorozatnak a 14-es beülőből vágtak neki a versenyzők, az első ugrók után pedig a hazai közönség lehetett leginkább elégedett, … Lengyel csapatsiker Willingenben! részletei…

Síugrás közelről: Zakopane 2017

A zakopanei síugró VK eseményeiről sportszakmai oldalról már beszámoltunk itt és itt, az alábbi kevésbbé szakmai posztban a szinte páratlan szurkolói élményből igyekszünk átadni valamit, elsősorban képekben.   Zakopane Lengyelország déli részén fekszik, aminek köszönhetően hazánkból is viszonylag könnyen elérhető, így nem meglepő módon Planica mellett ez a sánc számít a magyar síugrás-kedvelők egyik törzshelyének. A legkönnyebben alighanem autóval jut el az ember ide (Budapestről kb. 5 óra az út), de aki nem szívesen vezet télies körülmények között, vagy egyszerűen nincs rá lehetősége, annak sem kell csüggednie, mert Zakopane (tanúsíthatom), ha egy kis kerülővel is, de Krakkón keresztül vállalható időn belül … Síugrás közelről: Zakopane 2017 részletei…

Németország nyerte a zakopanei csapatversenyt

A szezon második csapatversenyét szoros küzdelemben, a még mindig Freund nélkül szereplő német gárda nyerte. Mögöttük a hazai sáncon szereplő lengyelek végeztek, míg a Prevc testvérek erősítésével versengő szlovén csapat ezúttal a harmadik hellyel kellett, hogy megelégedjen.   Klingenthal után Zakopanéban rendezték meg a szezon második csapatversenyét, ahol ezúttal 11 csapatot láthattunk ugrani, köztük az amerikai és kazah csapatot is. A verseny első fele többnyire gyenge hátszélben zajlott, a második sorozatra viszont megjött a szembeszél, így láthattunk néhány szép repülést, ami igazán izgalmassá varázsolta a finálét. A verseny első csoportjára elég kiegyensúlyozott teljesítmény volt jellemző, kilencen K-pont fölé ugrottak. Láthattuk … Németország nyerte a zakopanei csapatversenyt részletei…

Stoch duplázott Wisłaban!

A második versenyt is megnyerte hazai közönsége előtt a hétvégén VK-éllovassá előlépő Kamil Stoch, aki ezúttal Daniel Andre Tande és Domen Prevc társaságában ünnepelhetett a dobogón.   A havazást leszámítva elég hasonló volt az időjárás Wisłaban mint tegnap, ugyanis erre a sáncra jellemző módon ismét elég változékony volt a széljárás a verseny során, ami ahogy az lenni szokott ilyenkor, azt hozta magával, hogy a jó eredményhez ezúttal kellett legalább egy kis szerencse is a jó ugrás mellett. Szerencséből ma kétség kívül több jutott Gregor Schlierenzauernek (4.), aki tegnap csak a 31. volt éppen lecsúszva a pontszerzésről, ehhez képest ma előbb … Stoch duplázott Wisłaban! részletei…

Tande nyerte a kaotikus innsbrucki versenyt 

Változó körülmények, kiugró eredmények és hatalmas szerencsefaktor Innsbruckban. Az újévi verseny után Tande behúzta az egysorozatos innsbrucki viadalt is, míg mellette két meglepetésember ünnepelhetett a dobogón Robert Johansson és Evgeniy Klimov személyében. Tande ezzel átvette a vezetést a Négysáncverseny és a Világkupa összetettjében is!   Néhány napja még arról cikkezhettünk, hogy tökéletes körülmények fogadták a mezőnyt Garmisch-Partenkirchenben, nos ha valami, akkor ez egyáltalán nem volt elmondható az innsbrucki versenyről. Változó körülmények, kiugró eredmények és hatalmas szerencsefaktor jellemezte a turné 3. versenyét, amely már azelőtt érdekessé vált, hogy megkezdődhetett volna. Az a különleges helyzet áll fent ma, hogy a verseny előtt … Tande nyerte a kaotikus innsbrucki versenyt  részletei…

Tande nyerte az újévi versenyt, Stoch vezet összetettben!

Két nagy győztese volt a Négysáncverseny garmisch-partenkircheni második forudulójának, az egyik Daniel Andre Tande, aki két nagyon jó ugrással megérdemelten nyerte meg a futamot, a másik pedig Kamil Stoch, aki ma bár ugyanúgy második lett mint Oberstdorfban, számára pillanatnyilak az volt fontosabb, hogy Stefan Kraftot megelőzze, ugyanis így turné-éllovasként utazhat majd a folytatásra, Ausztriába. Két verseny után nem panaszkodhatunk az izgalmakra, és a java még csak most jön!   Igazán nem szeretnénk elkiabálni a dolgot, de egyelőre úgy néz ki, mintha a versenyzők (vagy netán maga Walter Hofer?) békeszerződést kötöttek volna az időjárásért felelős istenségekkel, ugyanis Oberstdorf után Garmisch-Partenkirchenben is … Tande nyerte az újévi versenyt, Stoch vezet összetettben! részletei…

Krafttal volt az erő Oberstdorfban

Stefan Kraft nyerte a 65. Négysáncverseny nyitóversenyét az oberstorfi Schattenbergschanzén, a 2015-ös összetett győztes mellett pedig még Kamil Stoch és Michael Hayböck örülhetett a dobogón a verseny végi eredményhirdetésnél. Nagyon nem ment viszont ma az ugrás a VK-éllovas Domen Prevcnak, aki csalódást keltve csak a 26. helyen végzett ma, ezzel gyakorlatilag már az első állomás után kiszállt az arany sasért zajló versenyből.   A körülményekre igazán nem lehetett ma panasza a mezőnynek Oberstdorfban, hiszen minimális légmozgás volt csak ma este a sáncnál. A nézőszám ugyanakkor nagyon is maximális volt, ugyanis a hírek szerint minden jegyet eladtak a németek a versenynapra, … Krafttal volt az erő Oberstdorfban részletei…

Családban marad? – Négysáncverseny előzetes

Síugrásban a naptári év vége rendszerint egyet jelent a Négysáncverseny kezdetével, amely mint mindig, ezúttal is a szezon első igazán kiemelt eseménye. Egy évvel Peter Prevc győzelme után idén fiatalabbik öccse, Domen uralta a VK-sorozat első versenyeit, így ismét egy Prevc utazhat elsőszámú esélyesként Oberstdorfba, de vajon családban marad-e a győztesnek járó trófea is? Előzetesünkben a Turné és a négy helyszín bemutatása mellett szokás szerint körbejárjuk a favoritokat, és megpróbáljuk megjósolni, hogy ki lehet az, aki legnagyobb eséllyel magasba emelheti a győztesnek járó arany sast vízkeresztkor.   A Négysáncversenyről – nem minden alap nélkül – azt szokták tartani, hogy ezt … Családban marad? – Négysáncverseny előzetes részletei…