Kuusamótól Planicáig – Évadösszefoglaló 1. rész

Múlt vasárnap Planicán lezárult a 2016/17-es síugró szezon, amely változatos versenyeket, világcsúcsokat is hozott, na meg Stefan Kraft remeklését, aki a két kristálygömb megnyerése mellett a világbajnokságon is duplázni tudott! Na de, hogy hogyan emelkedett az évad során Kraft csillaga, … Kuusamótól Planicáig – Évadösszefoglaló 1. rész részletei…

Sima norvég győzelem és sáncrekorddöntés az idény utolsó csapatversenyén!

Négy remek sírepülővel felállva sima győzelmet aratott Norvégia a planicai csapatversenyen. Egy ideig ugyan úgy tűnt, hogy a németek ma akár még meg is foghatják őket („féltávnál” vezettek is), ám végül meg kellett elégedniük a 2. hellyel, míg a 3. helyre a lengyelek érkeztek meg gyakorlatilag bebiztosítva ezzel győzelműket a Nemzetek Kupájában. A kedvező időjárási körülményeknek köszönhetően Johansson, Kraft és Stoch révén három két és fél sáncrekordot is láthatott a közönség.   Hamisítatlan „Planica-időjárás” fogadta szombat délelőtt a mezőnyt a Letalnica sáncon, azaz tavaszias hőmérséklet és szikrázó napsütés, ami – tekintve hogy délelőtt a sáncot süti a Nap – ahogy … Sima norvég győzelem és sáncrekorddöntés az idény utolsó csapatversenyén! részletei…

Nagy lépés a VK összetett felé: Kraft győzött Planicán

Mindössze 31 pontos előnnyel várhatta a planicai szezonzárót Stefan Kraft, de pénteki győzelmének és Kamil Stoch 5. helyének köszönhetően 86 pontra növelte a különbséget közte és lengyel vetélytársa között. A szezon utolsó előtti egyéni versenyén Andreas Wellinger és Markus Eisenbichler végzett a dobogón Kraft mellett.   A tavalyi Prevc-parádé után a szlovének most talán nem olyan eufórikus állapotban várták a hétvégét, mint tavaly, de ezúttal is, már pénteken szlovén zászlóerdővé változott a legendás Letalnica sánc nézőtere. A szokásos négy napos síugró ünnep csütörtökön egy kvalifikációval kezdődött, mely Johann André Forfang győzelmével zárult volna, ha nem zárják ki a norvégot nem … Nagy lépés a VK összetett felé: Kraft győzött Planicán részletei…

Újra nyílt a Világkupa: Stoch nyert Vikersundban, Krafté a Raw Air!

Drámai finálét hozott a vikersundi verseny az első alkalommal kiírt Raw Air turnén, hiszen hiába vezetett és tűnt – főleg Kraft gyengébb ugrása után – szinte biztos győztesnek Andreas Wellinger, az utolsó ugrásába belehibázott, így a turnégyőzelem Kraft, míg a … Újra nyílt a Világkupa: Stoch nyert Vikersundban, Krafté a Raw Air! részletei…

Norvégia nyert, de Kraft ellopta a showt a világcsúccsal!

Vikersundban csapatversenyt rendeztek a Raw Air sorozat keretében. A hazaiak nagyszerű ugrásokkal tudták megszerezni a győzelmet, a hasonlóan stabil lengyelek előtt. A harmadik helyen az osztrák válogatott végzett. A repülősáncon egy rövid ideig a szembeszélnek köszönhetően ideális körülmények voltak a világcsúcshoz. Ezt előbb Robert Johansson használta ki, aki 252 méterig jutott, majd pár perccel később Stefan Kraft centikkel ugyan, de meg tudott fogni egy 253,5 méteres ugrást.   A már napok óta tartó hálátlan norvég szélviszonyok miatt az első sorozatot vontatott próbálkozás után az eredeti kezdés után egy órával újrakezdték. A szél sajnos továbbra is tényező maradt. Az első ugrók sorában … Norvégia nyert, de Kraft ellopta a showt a világcsúccsal! részletei…

Kraft nyert Trondheimben is és ismét vezet a Raw Air összetettjében!

Stefan Kraft remekelt a ma este a trondheimi Granåsen sáncon, és idei hatodik győzelmét megszerezve tovább növelte összetettbeli előnyét. A dobogó második fokára a hazai sáncon ugró Andreas Stjernen, míg a harmadikra Andreas Wellinger állhatott fel. “Kraft nyert Trondheimben is és ismét vezet a Raw Air összetettjében!” részletei…

Kraft az élre tört Osloban!

Osloban tovább folytatódott Stefan Kraft nagy sorozata, a 23 éves osztrák ugró két egyéni VB-arannyal a zsebében érkezett a norvég fővárosba, ahonnan egy újabb egyéni sikerrel, na és nem utolsósorban a sárga trikóval a vállain távozhat. A versenyen a legnagyobb kihívója ezúttal is Andreas Wellinger volt, aki hiába vezetett még az első sorozat végén, végül be kellett, hogy érje a 2. hellyel, míg a dobogó 3. fokára honfitársa, Markus Eisenbichler állhatott fel.   Az oslói Holmenkollen sánc a hagyományok mellett (jegyezzük meg, idén ünnepli a sífesztivál a 125. születésnapját) elsősorban arról híres/hírhedt a mezőnyben, hogy még ha nincs is erős … Kraft az élre tört Osloban! részletei…

Osztrák győzelem a Holmenkollenen!

Három év után nyert ismét csapatversenyt a Világkupában Ausztria, ráadásul hogy az örömük még nagyobb legyen, egyéni legjobbjuk, Stefan Kraft a vezetést is átvette a Raw Air összetettjében. A dobogó másik két fokára a németek és a lengyelek állhattak fel, míg a házigazda norvégok ezúttal be kellett, hogy érjék a 4. hellyel.   Egy héttel azután, hogy Lahtiban az érmekért küzdöttek, most Osloban ugyancsak egy csapatversennyel folytatódott a VK-sorozat, illetve kezdődött el a Raw Air, az első alkalommal kiírt egyhetes norvég turné. Az előzetes esélyek alapján akárcsak Lahtiban, ismét elsősorban a világbajnok lengyel, a házigazda norvég, illetve a német és … Osztrák győzelem a Holmenkollenen! részletei…