Norvég kiütés rekorddöntéssel: Bjørgen csúcsra ért

A XXII. téli olimpiai játékok utolsó előtti napjához érkezett, egyben lassacskán a Psekhako-gerinctől, Krasznaja Poljanától és a Laura Complextől is búcsúznak a versenyzők, szurkolók. Így tettek ma a női sífutók, akik számára a szokásokhoz híven a 30 kilométeres, szabad stílusú tömegrajtos verseny jelentette a végállomást. A napsütéses viadaltól már csak az eddigi eredmények, mutatott formák alapján is nagy csatát vártunk, ám végül egy már-már unalomba fulladó, felettébb érdekes és különös záróakkordot kaptunk, ahol Marit Bjørgen felért a csúcsra: minden idők legeredményesebb női téli olimpikonja lett. A korábbiakhoz hasonlóan ezúttal is több ezer szurkoló látogatott ki a Laura Complex még mindig kiváló központjába: a jó idő mellett a versenyzést befejező, … Norvég kiütés rekorddöntéssel: Bjørgen csúcsra ért részletei…

Sima norvég és hatalmas finn győzelemmel zárultak a csapatsprintek

A két szünnapot követően immár a véghajrát kezdik a sífutók a XXII. téli olimpiai játékokon. A Laura Complex nézőserege ma a második sprintszámot élvezhette: mind a nők, mind pedig a férfiak számára a klasszikus stílusú csapatsprint volt terítéken. A pont megfelelő időjárás, az enyhe napsütés megadta a kellő alaphangot a kiváló versenyekre, az előzetes várakozások alapján felállított lista pedig természetesen ezúttal is borult. Avagy hogyan támadtak fel néhány pillanat erejéig a norvég hölgyek, és lettek meglepetésbajnok a finn páros? A versenyek pörögnek, a szocsi olimpia pedig a végéhez közeleg – ám hol van még a vége! A sífutók számára mindenesetre mozgalmas napot rendeztek a Psekhako-gerincen, hisz a Laura Complex ezúttal … Sima norvég és hatalmas finn győzelemmel zárultak a csapatsprintek részletei…

Férfi váltó: svéd arany, orosz érem, francia csoda

A férfi 4×10 kilométeres váltóval folytatódott vasárnap a XXII. téli olimpiai játékok. A hőség által szokásosan borított viadalra rengetegen kilátogattak, hisz az oroszok végre érmet szerettek volna szerezni sífutásban, ugyanis a sífutó versenyszámok nagyjának elteltével még egy versenyzőjük sem végzett a dobogón. Ezúttal összejött a hőn áhított “siker”, mi közben a svédek tovább írják történelmüket, a franciák pedig nagy csodát végrehajtva hagyták el a Laura Complexet. A ragyogó napsütés mellett ezúttal valamivel téliesebb időjárás, azaz 5 °C fogadta a szocsi olimpia sífutómezőnyét a Psekhako-gerincen.A Laura Complex nézőserege tegnap felejthetetlen váltót láthatott a nőktől, melyet ezúttal a férfiak próbáltak másolni, avagy felülmúlni. A 4×10 kilométeres viadal (ahol az első … Férfi váltó: svéd arany, orosz érem, francia csoda részletei…

Svédország csodát tett: övék a női sífutóváltó aranyérme!

Nincs megállás a sífutóknál: a hétvége eljövetelével a női 4×5 kilométeres váltóval folytatódott a küzdelem a XXII. téli olimpiai játékokon. A Psekhako-gerinc berkeiben fekvő Laura Complex a szokásos napsütéssel és meleggel fogadta a versenyzőket és szurkolókat, s mindenki arra várt, hogy a séma szerint a norvég hölgyek nyakába osztják az aranyérmet. Olimpia lévén ez nagyon nem így lett, és minden idők egyik legjobb versenye végén, köszönhetően egy hihetetlen felzárkózásnak majd hajrának Svédország diadalmaskodott. A szocsi olimpia második hétvégéjéhez érkezve felszabadult nézősereg látogatott ki a Laura Complexbe, buzdítva a sífutók első csapatversenyének tagjait. 10,3 °C ide, olvadó hó oda (elvégre a jelmondat igaz: Hot, Cool, Yours.), mindenki izgalommal várta a hölgyek 4×5 … Svédország csodát tett: övék a női sífutóváltó aranyérme! részletei…

Ismét Cologna: kettőből kettőnél tart a svájci

Egy hét már elrepült a XXII. téli olimpiai játékokból, ezáltal a sífutók versenyszámai is féltávhoz érkeztek. A férfi 15 kilométeres klasszikus stílusú viadalra megérkezett a felhős idő (továbbra is 10 °C-kal), továbbá a váltók összeállításának kérdése is felmerült: lassacskán dönteniük kell a nemzetek vezetőségeinek. Végül a síatlonhoz hasonlóan a bombaformában lévő Dario Cologna diadalmaskodott; a svédek tovább folytatták remek, a norvégok pedig rossz szériájukat. Valentin-napon valamivel “téliesebb” időjárást tapasztalhattak a Laura Complexbe kilátogatók, mint a korábbiak során, hisz ha felnéztek az égre, felhőket is láthattak (melyeket talán Evgeni Plushenko drámai sztorija és visszavonulása miatt rendeltek az oroszok, vagy amiatt, hogy még mindig nem nyertek érmet ebben … Ismét Cologna: kettőből kettőnél tart a svájci részletei…

Falla és Hattestad, Szocsi norvég sprinturalkodói

A szünnap után a szabad stílusú sprintekkel folytatta a XXII. téli játékok sífutószekciója. Az eddig rendkívül látogatott  és méltán népszerű olimpia nagyon várt versenyszáma minden várakozásunkat felülmúlta: a futók mindent beleadtak, ami néha komoly következményekkel járt. Végül ezt meg azt követően folytatódott a norvég dominancia, és Maiken Caspersen Falla, valamint Ola Vigen Hattestad nyakába akasztottak aranyérmet. Avagy beszámoló Szocsi eddigi talán legérdekesebb és legizgalmasabb perceiről, ahol olyanok történtek, mint még soha… A síatlonokat követően az egyéni sprintekkel “kezdődött el”a sífutók számára a szocsi olimpiajava. A mai nap során 153-an próbáltak szerencsét az 1250, illetőleg 1800 méteres pályán. A hölgyek számára … Falla és Hattestad, Szocsi norvég sprinturalkodói részletei…

Piros után piros – Colognáé a 30 kilométer

A tegnapi női síatlon után ma a férfiak 30 kilométeres “vegyes” versenyével folytatódtak a XXII. téli olimpiai játékok sífutó számai Szocsiban. Az előzetesen rendkívül izgalmasnak és sokszínűnek beígért viadal beváltotta hozzáfűzött reményeit: a tegnapinál is kiválóbb hangulatban egy olyan úriember nyakába akasztották a nyolcadik aranyérmet, aki sérülése miatt az egész szezont kihagyta, mégis a legnagyobb esélyesnek számított. Avagy Dario Colognának nem csak Whistlerben termett babér… A remekül sikerült, igen látogatott első nap után a kezdeti élményvarázsból már felocsúdva várhatta a publikum a szocsi olimpia második sífutószámát. A Laura Complex 7500 fős befogadóképessége már-már a határait súrolta (azt mondani sem kell, … Piros után piros – Colognáé a 30 kilométer részletei…

Szocsi 2014: Bjørgen frenetikus kezdése aranyat ért

Szocsi elkezdte. A férfi slopestyle után az újoncnak számító női síatlon versenyszámban hirdették a XXII. téli olimpiai játékok második bajnokát. Az első napon egyből kiváló idő, remek hangulat és csodálatos, lenyűgöző körülmény fogadta a Psekhako-hegygerincen a sífutókat. A fantasztikus pályán kiváló viadallal indított a mezőny, végül pedig Marit Bjørgen tette meg az első lépést a rekorddöntés felé, minden idők legidősebb női sífutó olimpiai bajnokaként. A tegnap esti nyitóünnepséget követően ma már öt döntővel robog a 2014-es téli olimpia Szocsiban. A káprázatosra sikeredő ceremónián ennek megfelelően a Szocsitól 70 kilométerre található Laura Complexben készülő sífutók nem vettek részt, hisz a nők számára rögtön … Szocsi 2014: Bjørgen frenetikus kezdése aranyat ért részletei…

Szocsi 2014: A magyar csapat

  A ma esti ünnepélyes megnyitóval kezdetét veszi a XXII. Téli olimpiai játékok küzdelemsorozata. Monstre felvezetésünk záró felvonásában áttekintjük a magyar válogatottat, mely 16 sportolóval képviselteti hazánkat Szocsiban. Öt sportágban szurkolhatunk hazánkfiának, a legtöbbjük rövidpályás gyorskorcsolyában öregbítheti hírnevünket, pontszerzési esélyeink idén is igazán ígéretesek. Alpesi síelésben is kinéz egy szép eredmény, Miklós Edit lesiklásban egész nyugodtan beférkőzhet a legjobb 15 közé. Rajta kívül Berecz Anna mind az öt számban, míg legjobb férfi alpesi sízőnk, Farkas Norbert a két technikai számban áll rajthoz. Sífutásban és biatlon két-két, míg gyorskorcsolyában egy versenyzőért szoríthatunk honfitársi lelkesedéssel. A versenyzők bemutatása, s az esélyek boncolgatása … Szocsi 2014: A magyar csapat részletei…

Szocsi 2014 – sífutás előzetes

Már nem kell sokat aludni, és fellobban az olimpiai láng, kezdetét veszi az a bő két hét, melyet mi, a téli sport szerelmesei régóta nagyon várunk: Szocsi 2014. Mai előzetesünkben a sífutók versenyeit vesszük górcső alá: lesz szó esélyekről, érdekességekről, múltról, jelenről és közeljövőről egyaránt. Avagy várható-e norvég-orosz dominancia, vagy abszolút felborul a papírforma? A XXII. téli olimpiai játékok feledhetetlen élményei már kopogtatnak az ablakokon, a versenyzők szépen-lassan egytől-egyig megérkeznek az amúgy remekül felszerelt olimpiai faluba. Bizony, akármennyire is alulmúlja nézettségben és figyelemben a négyévente rendezendő nyári küzdelmeket, egyvalamiben biztos erősebb lesz a legutóbbi vancouverinél, illetőleg londoninál: pénzügyi stabilitásban. Minden … Szocsi 2014 – sífutás előzetes részletei…