Szlovák sítörténelem: Zuzulová 3 napon belül másodszor győzött, Vlhová is a dobogón!

Három nap telt el az előző verseny óta, érdemi dolgokban nem történt változás. Veronika Vélez-Zuzulova ismételni tudott, ergo ennyi idő alatt nyert annyi Világkupa-versenyt, mint másfél évtizedes pályafutása során összesen. Frida Hansdotter sem szorult le a dobogóról, 3. helyét a megszokott másodikra cserélte. Újdonságként Petra Vlhova került a pódiumra, leszorítva onnan az első futam után még vezető Nastasia Noenst. Felemás napot zártak a házigazdák, mert hiába kerültek nyolcan is a TOP30-ba, valós dobogós esélyük ma sem volt.   A keddi hangulatos Nightslalom után az eredeti kiírás szerint a németországi Ofterschwangba költöztek volna a hölgyek a hétvégére. A közép-európai térségben általános … Szlovák sítörténelem: Zuzulová 3 napon belül másodszor győzött, Vlhová is a dobogón! részletei…

30 év után újra amerikai győzelem hazai havon – rekordelőnnyel

Harminc év elteltével nyert amerikai alpesi síző hazai havon, Mikaela Shiffrin pedig minden idők legnagyobb különbségével tette még emlékezetesebbé ezt a jeles alkalmat. A jelen szlalomkirálynőjének sikere egy pillanatig nem volt kétséges, mindkét futamon ő síelte a legjobb időt, ezúttal egyetlen rontás nélkül végigvitte a pokoli tempót. Tőle 3 másodperccel elmaradva Veronika Vélez-Zuzulová végzett a második, Frida Hansdotter pedig  a harmadik helyen.   Szép számban látogattak ki a nézők a többi hollywoodi szuperprodukció helyszínéül szolgáló síparadicsomba, Aspenbe. A Lower Ruthie’s Run néven ismeretes lejtő egyike a női naptár legnehezebb műlesikló pályájának. Meredeksége egy dolog, hullámzó jellege szinte felkínálja magát a … 30 év után újra amerikai győzelem hazai havon – rekordelőnnyel részletei…