A kiesés széléről fölényes győzelem: Vonn megkezdte! Miklós Edit pontszerző

Kevés híján bukást szenvedett, hatalmas mentése után mégis a szokott fölénnyel behúzta a győzelmet Lindsey Vonn. Lake Louise királynője mögött ma nagyot villantott az átalakuló osztrák lesikló csapat, Cornelia Hütter és – még nagyobb meglepetésre – Ramona Siebenhofer is dobogóra állhatott. Írhattuk volna úgy is, hogy Vonn sikerén túl borult a papírforma. Miklós Edit szépen helytállt a számára nem túl kedvező pályaviszonyok közt, a 22. helyen végzett, tehát bőven befért a pontzónába.   1989 óta rendeznek versenyeket a meseszép Lajos-tó partján, Kanadában, ahol női viszonylatban Lindsey Vonn a kétségtelen egyeduralkodó a maga 15 Világkupa-győzelmével. Két óriás-műlesiklás és két szlalom után … A kiesés széléről fölényes győzelem: Vonn megkezdte! Miklós Edit pontszerző részletei…

Sífelvonó II. (Lillehammer, Lake Louise, Beaver Creek)

A hétvége közeledtével belevágunk frissen életre hívott felvezető-rovatunk második epizódjába: A síugrók a hétvégén Lillehammerben próbálják meg feledni és feledtetni a borzalmasra sikerült kuusamoi kirándulást, eközben az alpesi sízők továbbra is az amerikai kontinensen versenyeznek, egészen pontosan a férfiak Beaver Creekben, míg a nők Lake Louiseban küzdenek a VK pontokért, s ha ez nem lenne elég, a szezonban először rajthoz áll majd Miklós Edit is.   Síugrás Ezen a hétvégén a ’94-es olimpia helyszínén, Lillehammerben vendégeskedik a síugró mezőny, amitől most mindenki kicsit azt várja, hogy a kuusamoi rémálom után itt egy kicsit visszatér majd minden a megszokott mederbe. Hogy … Sífelvonó II. (Lillehammer, Lake Louise, Beaver Creek) részletei…

Vonn nyerte a garmischi szuper-G-t, Miklós Edit 29.

Garmisch-Partenkirchenben, a Kandahar lejtőjén lezajlott a Világkupa-idény utolsó előtti szuper-G versenye a hölgyek számára. A Világkupa-döntő előtt visszavette a vezetést a szakági tabellán a mai verseny nyerő Lindsey Vonn, de Anna Fenninger nem csak emiatt bánkódhat: az amerikai mellett Tina Maze is megelőzte, így a szlovén stabilizálni tudta előnyét összetettben az osztrákkal szemben. Miklós Edit magas rajtszámmal bejött a 29. helyre, másodszor szerzett pontokat ebben a szakágban, így 9 ponttal zárta szuper-G szezonját. Francesca Marsaglia kezdhette a mai versenyt, gond nélkül leért, megadta az alapidőt (13.). Tessa Worley jó kezdés után a végére jó pár tizedet kapott az olasztól (19.), … Vonn nyerte a garmischi szuper-G-t, Miklós Edit 29. részletei…

Fenninger, lenn Maze óriás-műlesiklásban

Anna Fenninger nyerte a női óriás-műlesiklást az alpesi sí VB-n Beaver Creekben. Az osztrák az első futamban behozhatatlan előnyre tett szert az egész mezőnnyel szemben, és a másodikban – hajszál híján ugyan, de – nem hibázta el az esélyt. Viktoria Rebensburg hatalmas második futammal szerzett ezüstöt, Jessica Lindell-Vikarby viszont szintén első futamának köszönheti a bronzérmet. Tina Maze most először szorult le a dobogóról, kifejezetten rosszul jött neki, hogy edzője tűzte az első futam pályáját. Furcsa egy nap volt ez: hasonló kudarcot jelentett a második futamban a svéd pályatűzés a svédeknek. A magyarok közül Miklós Edit befért a 60 fős második … Fenninger, lenn Maze óriás-műlesiklásban részletei…

Mázlis Maze, tizenhárom ok a magyar örömre

Tina Mazénak visszadta a sors a kölcsönt: a hajszállal elbukott szuper-G után hajszállal megnyerte a lesiklást a beaver creeki alpesi sí VB-n. Hogy teljes legyen a szimmetria, a szuper-G-t nyerő Anna Fenninger szorult 2 századdal a második helyre. Csak Lara Gut az új arc a dobogón, aligha véletlenül – ez a lesiklópálya főleg a középső részen szuper-G-nek is elment volna. Mindez azért meglepő, mert az amerikai szervezők ezzel a frissen épült lejtővel alaposan keresztbetettek fő esélyesünknek, Lindsey Vonnak, aki csak 5. lett. Miklós Editnek sem erőssége a rengeteg kanyar, nem vagyunk biztosak benne, hogy elégedett az egyébként remek 13. helyével. … Mázlis Maze, tizenhárom ok a magyar örömre részletei…

Hajszélnyi különbséggel Fenninger nyerte a VB-nyitányt

Ha nehezen is, de végre elkezdődött Beaver Creekben a 2015-ös alpesi sí VB. az első versenyszám, a női szuper-G félórás csúszással és megcsonkított pályán zajlott, így is rengeteg volt a megszakítás az erős szél miatt. Végül az osztrák Anna Fenninger jött ki legjobban a szélrulettből, mindössze 3 századdal megelőzve a  címvédő szlovén Tina Mazét és a hazaiak favoritját, Lindsey Vonnt. Miklós Edit a pálya közepén búcsúzott. Nehezen indul a 2015-ös alpesi sí VB, de a tegnapi naphoz hasonlóa ma is megrendezték a kiírt eseményt – jelen esetben a női szuper-G versenyt. Fél órával el kellett csúsztatni a rajtot a havazás … Hajszélnyi különbséggel Fenninger nyerte a VB-nyitányt részletei…

Történelmi helyszínen történelmi siker: Miklós Edit a Világkupa-dobogón St. Moritzban!

2015. január 24. piros betűkkel írta be magát a magyar téli sportok történetébe: megvan az első Világkupa-dobogónk alpesi síben! Miklós Edit a svájci Sankt Moritzot választotta a történelmi siker színteréül, a mai lesiklóversenyen végre jó rajtszámmal síelve egészen a szakági legjobbakig vezette a versenyt. Lara Gut hazai pályán verhetetlen volt, majd Anna Fenninger is befért elé, de a 3. helyet már sem Maze, sem Vonn, sem más nem vehette el tőle. Edit élete formájában készülhet a VB-re! A női alpesi síelők Világkupa-mezőnyének ezen a hétvégén a kelet-svájci városka, Sankt Moritz ad otthont. A Keleti-Alpok legmagasabb csúcsa, a Piz Bernina lábánál … Történelmi helyszínen történelmi siker: Miklós Edit a Világkupa-dobogón St. Moritzban! részletei…

Lara Gut és Ted Ligety győzelme zárta az alpesisí-hétvégét

A férfiak számára óriás-műlesiklással, a hölgyek számára szuper-G-vel zárult az alpesi sízők észak-amerikai hosszú hétvégéje. Lake Louise-ban Lara Gut nyert Lindsey Vonn és Tina Maze előtt. Miklós Edit a remek 32. helyet szerezte meg, ám rossz rajt miatt utólag kizárták. A férfiaknál Beaver Creekben  Ted Ligety otthon tartotta a győzelmet, Alexis Pinturault és Marcel Hirscher követte. Az első futam után vezető Benni Raich végül csak 4. lett. A férfi óriás-műlesiklásban a külső körülmények határozottan kedvezőnek tűntek az osztrákok számára: az 1-es rajtszámot Hirscher, a 2-est Benni Raich húzta ki, ráadásul utóbbi bátyja, Florian Raich jelölhette ki az első pálya nyomvonalát. … Lara Gut és Ted Ligety győzelme zárta az alpesisí-hétvégét részletei…

Lindsey 60! Klasszishoz illő visszatérés! Miklós Edit pontszerző Lake Louise-ban

Tegnapi nagy visszatérés után karrierje 60. Világkupa- győzelmét ünnepelhette Lindsey Vonn, az amerikaiak világklasszis lesiklója hibájával együtt is magabiztosan verte honfitársait, a harmadik Lajos-tavi ezüstérménél tartó Stacey Cookot, valamint a lassan három év után újra VK- lesikláson dobogós Julia Mancusót, a nap meglepetésemberét, Larisa Yurkiwot, s persze a többi nagyágyút. Miklós Edit ma kitett magáért, szűk két másodpercet kapott csupán a győztestől, ami a pontszerző 25. helyhez volt elegendő.   Minden úgy kezdődött, mint előző nap, vagyis Marie Jay Marchand Arvier (21.) szerepe volt ezúttal is a pálya felavatása. A franciák nyáron elkelt specialistája ma valamivel visszafogottabban teljesített, hasonlóan az amerikaiak … Lindsey 60! Klasszishoz illő visszatérés! Miklós Edit pontszerző Lake Louise-ban részletei…

Jansrud és Maze tündököl, Miklós Edit 34. hellyel nyitott

Hosszú hétvége vár az alpesi sízőkre, az urak és a hölgyek is három-három versenyszámot teljesítenek vasárnapig. Beaver Creekben férfi lesiklással, Lake Louise-ban női lesiklással kezdődött a program. Kjetil Jansrud háromra növelte győzelmi sorozatát, Beat Feuz ezüsttel tért vissza, a hazai pálya előnyét élvező Steve Nyman fért még fel a dobogóra. A hölgyeknél Tina Maze verhetetlen volt, Anna Fenninger és Tina Weirather zárt mögötte. Miklós Edit idényeleji formában nyitott, épphogy lecsúszott a pontszerzésről. Mielőtt fanyalognánk, nem árt belegondolni, pár évvel ezelőtt mit mondtunk volna egy ilyen magyar szereplésre.. A férfi alpesi sízők mezőnye a tél előrehaladtával csapatostól délre vonult, Lake Louise … Jansrud és Maze tündököl, Miklós Edit 34. hellyel nyitott részletei…