Mirjam Puchner meglepetésgyőzelmet aratott, Miklós Edit éppen pontot szerzett Sankt Moritzban

Komoly meglepetés született a hölgyek lesikló fináléjában. Mirjam Puchner kihasználta a jobb körülményeket és egy nagyszerű sízéssel megszerezte élete első világkupa győzelmét. A dobogóra Fabienne Suter és Elena Fanchini állhattak még fel. A szakági világkupát a sérüléséből lábadozó Lindsey Vonn nyerte, aki a pálya szélén várta, hogy átvehesse élete 20 kristálygömbjét. Miklós Edit a 14. helyen végzett, ami az utolsó előtti pontszerző helyet jelentette ma.   Sajnos a romló látási viszonyok és a havazás komolyan rányomta a bélyeget a mezőny második felében érkezők menetére. A férfiak versenyét még kiegyenlített viszonyok közt sikerült megrendezni, de a hölgyek versenye közben sajnos változott a helyzet, ami a … Mirjam Puchner meglepetésgyőzelmet aratott, Miklós Edit éppen pontot szerzett Sankt Moritzban részletei…

Olasz csoda La Thuilé-ben: Nadia Fanchini először győzött lesiklásban! Miklós Edit újra a legjobb 10 között!

Már pénteken érlelődött a bravúrgyőzelem, akkor azonban nem segítették a századok, továbbá kifogott egy utolérhetetlen menetet Lara Gut módra. Segítette talán kicsit az időjárás szeszélye, ezzel együtt rászolgált első lesikló győzelmére a Világkupában. Nadia Fanchini úgy utasította maga mögé Lindsey Vonnt, hogy az amerikai látható sízési hiba nélkül ma délben elérte a célvonalat. A szakági elsőséget ezzel bebiztosító amerikai klasszis összetettben is visszavette a vezetést a ma csupán a 11. helyen záró Guttól. S hogy teljes legyen az olaszok öröme, Daniela Merighetti is felállhatott a dobogóra, mi több, további két talján még befért a TOP-10-be. Miklós Edit remekül alkalmazkodott a … Olasz csoda La Thuilé-ben: Nadia Fanchini először győzött lesiklásban! Miklós Edit újra a legjobb 10 között! részletei…

Két nap alatt 200 pont: Lindsey Vonn visszahozta magát összetettben

A tegnapi lesiklás után ma Szuper-G-ben vetélkedtek a hölgyek Altenmarkt-Zauchenseen. Hiába volt technikásabb egy árnyalatnyival a pálya, Lindsey Vonn győzelme ma sem forgott veszélyben, 7 tizeddel előzte meg legnagyobb összetettbeli ellenfelét, Lara Gutot. A dobogó alsó fokára a megszokottak szerint Cornelia Hütter állhatott fel. Kilenc századdal elmaradt a pontszerzéstől Miklós Edit.   Mielőtt rátérnénk magára a versenyre, hadd emeljünk ki egy fontos, médiatörténeti pillanatot. Akárcsak egy évre visszatekintve is elképzelhetetlennek tűnt volna, hogy alpesi síelést nézhessünk a közszolgálati csatornán. Stúdiós felvezetéssel, helyszíni riportokkal, Székely Dáviddal. Minden, mi szem szájnak ingere, ugye? Mindez nem valósulhatott volna meg Miklós Edit nélkül. Az … Két nap alatt 200 pont: Lindsey Vonn visszahozta magát összetettben részletei…

Egyetlen század! Lara Gut nyert kombinációban

Már a lesiklást követően biztosra vehettük a kétesélyes küzdelmet, Lindsey Vonn és Lara Gut közt így a szlalom volt hivatott dönteni. A lehető legminimálisabb különbség alakult ki, méghozzá a svájci javára. Az összetett két legnagyobb esélyese mögött a papírformát igazolva Michaela Kirchgasser állhatott fel dobogóra, remek műlesiklásának hála.   Negyvenhat induló szerepelt ugyan a rajtlistán, a mezőny színvonala azonban szokás szerint hagyott némi kívánnivalót maga után. Éppúgy találtunk a listán a péntekre edzéslehetőségként tekintő lesiklókat, mint egy sor hölgyet kifejezetten előnyös rajtszám birtokában, aki érdemi eredmények nélkül álltak eddig a Világkupában. Ide sorolandó a 96’-os születésű olasz Nicol Delago (23.), … Egyetlen század! Lara Gut nyert kombinációban részletei…

Ez már bombaforma! Vonn egy héten belül három szakágban aratta le a babért!

Nem várt fordulatot tartogatott a nézőknek Åre. Egy amerikai, Mikaela Shiffrin bemelegítés közben a hírek szerint csúnyán bevágta térdét, egy másik jenki, Lindsey Vonn két rezzenéstelenül kivitelezett csúszással zsinórban negyedszerre győzött idén. Mindezt 16-os rajtszámmal tette. A szakági legjobbak két embert kivéve nem remekeltek ma, Eva-Maria Brem és a vonatkozó pontversenyt vezető Federica Brignone azért felfért ma is a dobogóra.   Hol enyhe, hol sűrűbb hóesésben került megrendezésre a szezon harmadik óriás-műlesiklása a hölgyeknél. Az időjárás szeszélye miatt mintegy fél órás késéssel rajtolhatott csak el a nyitó futam. Sara Hector nyithatta a mai versenyt, ám hiába volt a hazai hó, … Ez már bombaforma! Vonn egy héten belül három szakágban aratta le a babért! részletei…

Másodperccel veri a világot: Vonn 69!

Érdemi hiba nélkül síelt tegnap az amerikaiak világsztárja, nem is lehetett másodpercen belül követni. A már pénteken is remeklő Fabienne Suternek összejött végre a jól megérdemelt dobogó, a harmadik helyen pedig az előző napon másodikként zárt Cornelia Hütter végzett. Miklós Edit megismételve előző napi teljesítményét a 22. helyet szerezte meg.   Normális viszonyok uralkodtak Kanadában, talán a szeles időt lehetett felhozni negatívumként, az is csak a pálya felső szakaszán okozhatott nehézséget a lányok számára. Ötvenhárom sportoló csatolt lécet a szezon második lesiklásán. Akárcsak pénteken, ismét Johanna Schnarfnak jutott osztályrészül a lehetőségek feltérképezése. Aránylag biztató részidők után az utolsó erőpróbánál, az … Másodperccel veri a világot: Vonn 69! részletei…

A kiesés széléről fölényes győzelem: Vonn megkezdte! Miklós Edit pontszerző

Kevés híján bukást szenvedett, hatalmas mentése után mégis a szokott fölénnyel behúzta a győzelmet Lindsey Vonn. Lake Louise királynője mögött ma nagyot villantott az átalakuló osztrák lesikló csapat, Cornelia Hütter és – még nagyobb meglepetésre – Ramona Siebenhofer is dobogóra állhatott. Írhattuk volna úgy is, hogy Vonn sikerén túl borult a papírforma. Miklós Edit szépen helytállt a számára nem túl kedvező pályaviszonyok közt, a 22. helyen végzett, tehát bőven befért a pontzónába.   1989 óta rendeznek versenyeket a meseszép Lajos-tó partján, Kanadában, ahol női viszonylatban Lindsey Vonn a kétségtelen egyeduralkodó a maga 15 Világkupa-győzelmével. Két óriás-műlesiklás és két szlalom után … A kiesés széléről fölényes győzelem: Vonn megkezdte! Miklós Edit pontszerző részletei…

Szezonelőzetes I. (Alpesi sí)

Október utolsó hétvégéjén vette kezdetét az Alpesi Sí Világkupa idénye, méghozzá a söldeni Rettenbach- gleccseren. Jelentős világverseny híján ez a tél a Világkupáról fog szólni, az átlagosnál több helyszínnel, versennyel készül az FIS szervezőbizottsága. Az előző három szezon összetett győztese kihagyja ezt a telet, így ha csak Lindsey Vonn térde nem gondolja másként, visszatérhet az amerikai dicsőséges korszaka. Szerintünk korántsem olyan biztos! Az idéntől Szuper-G-ben is elrajtoló Mikaela Shiffrin mindkettőjüket megtréfálja? Esetleg Lara Gut, vagy Tina Weirather elér oda, ahova sokan évek óta várják őket? Világ- és olimpiai bajnokok egész sora intett búcsút az élsportnak, így több szakágban is élre … Szezonelőzetes I. (Alpesi sí) részletei…

Lindsey 60! Klasszishoz illő visszatérés! Miklós Edit pontszerző Lake Louise-ban

Tegnapi nagy visszatérés után karrierje 60. Világkupa- győzelmét ünnepelhette Lindsey Vonn, az amerikaiak világklasszis lesiklója hibájával együtt is magabiztosan verte honfitársait, a harmadik Lajos-tavi ezüstérménél tartó Stacey Cookot, valamint a lassan három év után újra VK- lesikláson dobogós Julia Mancusót, a nap meglepetésemberét, Larisa Yurkiwot, s persze a többi nagyágyút. Miklós Edit ma kitett magáért, szűk két másodpercet kapott csupán a győztestől, ami a pontszerző 25. helyhez volt elegendő.   Minden úgy kezdődött, mint előző nap, vagyis Marie Jay Marchand Arvier (21.) szerepe volt ezúttal is a pálya felavatása. A franciák nyáron elkelt specialistája ma valamivel visszafogottabban teljesített, hasonlóan az amerikaiak … Lindsey 60! Klasszishoz illő visszatérés! Miklós Edit pontszerző Lake Louise-ban részletei…