Brignone hazai pályán tett nagy lépést a kristálygömbök felé

Tegnap még belerondítottak az olaszok örömébe, ma viszont olasz kettős győzelem született La Thuile-ben, épp a hazai Federica Brignone vezetésével. Előnye a lehető legkisebb volt, mindössze egy századdal előzte meg Sofia Goggiát. A verseny szorosságát jól jelzi, hogy a harmadik … Brignone hazai pályán tett nagy lépést a kristálygömbök felé részletei…

Kiviláglott tehetsége: Aicher nyerte az első szuperóriást La Thuilén

Emma Aicher várt, mégis robbanásszerű megérkezése az élmezőnybe ma egy újabb szakágban is megvalósult. A német tehetség kihasználta az alacsony rajtszám nyújtotta előnyöket, s egy aránylag kompakt menettel megelőzte a szakág favoritjait. Sofia Goggia mindössze 6 századdal maradt el tőle, … Kiviláglott tehetsége: Aicher nyerte az első szuperóriást La Thuilén részletei…

Weirather váratlanul fölényes sikerével zárult a la thulei hétvége

Szuper-G-vel fejeződött be a hétvégi program a női alpesi sízők számára La Thuilében. Az Olaszország legfranciásabb részén, Aosta tartományban fekvő síterep olyat produkált, amit bizony idén a hagyományos helyszínek közül is kevesen: rendben lezajlott a tervezett program. A mai szuper-G dobogóján két név nem okoz meglepetést, az annál inkább, hogy Lara Gut és Lindsey Vonn csak az alsóbb fokokat osztotta el egymás között. A liechtensteini Tina Weirather ugyanis utolérhetetlen menetet produkált, több mint fél másodperccel előzte meg a két élmenőt. Az olvadozó pályán magas rajtszámmal nem lehetett jól síelni, célba érni se nagyon, Miklós Editnek se sikerült ez a bravúr. … Weirather váratlanul fölényes sikerével zárult a la thulei hétvége részletei…

Olasz csoda La Thuilé-ben: Nadia Fanchini először győzött lesiklásban! Miklós Edit újra a legjobb 10 között!

Már pénteken érlelődött a bravúrgyőzelem, akkor azonban nem segítették a századok, továbbá kifogott egy utolérhetetlen menetet Lara Gut módra. Segítette talán kicsit az időjárás szeszélye, ezzel együtt rászolgált első lesikló győzelmére a Világkupában. Nadia Fanchini úgy utasította maga mögé Lindsey Vonnt, hogy az amerikai látható sízési hiba nélkül ma délben elérte a célvonalat. A szakági elsőséget ezzel bebiztosító amerikai klasszis összetettben is visszavette a vezetést a ma csupán a 11. helyen záró Guttól. S hogy teljes legyen az olaszok öröme, Daniela Merighetti is felállhatott a dobogóra, mi több, további két talján még befért a TOP-10-be. Miklós Edit remekül alkalmazkodott a … Olasz csoda La Thuilé-ben: Nadia Fanchini először győzött lesiklásban! Miklós Edit újra a legjobb 10 között! részletei…

Fordulat? Lara Gut fölényesen győzött, Vonn szuperlécét törte

Célegyenesébe fordul lassan az alpesi síelők Világkupa-sorozata, e hétvégén három sorsfordítónak ígérkező verseny áll a nők előtt, méghozzá egy ritkán rendező helyszínen, La Thuilén. A mai lesiklást irdatlan nagy fölénnyel nyerték, épp a győztes személye volt váratlan. Lara Gut volt az, aki hóba döngölte ellenfeleit, s ami örömét továbbfokozza, Lindsey Vonn nullázott legerősebb számában. A dobogóra az osztrákok üdvöskéje, Cornelia Hütter, valamint a mögötte egyetlen századdal végző Nadia Fanchini állhatott fel. Miklós Edit síelése messze volt a kívánatostól, mindent elárul róla, hogy így is 13. helyen zárt.    A helyszínről már írtunk keveset beharangozónkban. A lejtő nyomvonala a szokottnál valamivel kanyargósabb … Fordulat? Lara Gut fölényesen győzött, Vonn szuperlécét törte részletei…