Norvég sikerrel debütált egy erősen vitatott versenyforma

A vasárnapi „normális” után ma parallel óriás-műlesiklásban csaptak össze az urak Alta Badián. Szó szerint összecsaptak, elvégre itt két pályán, egymással párhuzamosan kellett eldönteniük, ki aktuálisan a gyorsabb. Valóságos csillaghullásnak lehettek szemtanúi a kilátogatók, hiszen egy kivétellel a szakági világranglista legjobb hét résztvevője már az első körben búcsúzott, de az az egy, Alexis Pinturault is csupán a 6. helyet tudta megkaparintani. Miközben tehát többek közt Marcel Hirscher is hamar kiesett, kevesek által várt norvég házidöntőt rendeztek, amit Kjetil Jansrud nyert Aksel Lund Svindal ellenében. A dobogó harmadik fokára az ilyen jellegű versenyeken rendre jól teljesítő André Myhrer állhatott fel, miután … Norvég sikerrel debütált egy erősen vitatott versenyforma részletei…

Itt az ötödik! Svindal uralja tovább a gyors számokat!

Ötödik tiszta gyors szakági versenyen ötödszörre is legyőzte címvédő honfitársát Aksel Lund Svindal, a norvég óriás vezeti így mától az összetett pontversenyt. Kjetil Jansrud és közé ráadásul beférkőzött még egy induló, Guillermo Fayed az elitcsoport záróembereként tréfálta meg a norvégokat. Matthias Mayer nagyot esett, melltáji zúzódásokat diagnosztizáltak nála.   A Dolomitok hegyláncán, a Valparola- hágóban rendezik meg az olaszok évről évre a karácsonyi ünnepeket felvezető lesiklást. A rendezés minden igényt kielégített idén is, mindenki dicsérte a pályát, ami nagy szó, amikor a környéken jószerivel hó nem esett hetek óta. Hosszú és erőt próbáló pálya a Saslong, kezdve a brutális ugratókkal … Itt az ötödik! Svindal uralja tovább a gyors számokat! részletei…

Ott folytatta… Svindal ellenállhatatlan Beaver Creeken is!

Kettős norvég sikerrel vette kezdetét a hétvége a férfiak számára. Aksel Lund Svindal ismételten magától értetődő fölénnyel húzta be az első helyet, de ezúttal Kjetil Jansrud is felidézte tavaly látott teljesítményét. Idén ez kevés az üdvösséghez. A dobogó harmadik fokára Guillermo Fayed állhatott fel francia színben.   Kevéssel fagypont alatti, tiszta idő fogadta a mai férfi lesiklás résztvevőit Beaver Creekben, a külső körülmények tehát ideálisnak tűntek a Birds of Preyen. Az edzésekhez képest kissé megfogyatkozott a névsor, 57 síelő nevezett a mai viadalra. Cseppet sem meglepő módon Marcel Hirscher végül nem volt köztük. Christof Innerhofer (7.) kezdhette a mai versenyt. … Ott folytatta… Svindal ellenállhatatlan Beaver Creeken is! részletei…

Szezonelőzetes II. (Alpesi sí)

A söldeni idénynyitó után egy hónappal, ha az időjárás is úgy akarja, úgy igazából is elrajtolhat a téli sportok karavánja, mely egészen jövő március végéig bőségesen el fog látni minket izgalmakkal, sportcsodákkal. Múltkoriban a hölgyekről szóltunk hosszasan, épp eljött tehát az idő, hogy a férfi mezőnyt is boncolgassuk kicsikét. Marcel Hirscher ötödik sikerére számít a sportközvélemény, az osztrákok gigásza idáig rendíthetetlennek bizonyult a technikás számokban, ami egy viszonylag ponterős Szuper-G mellé elegendőnek is mutatkozhat az újabb címvédéshez. Ha mégsem így történik, arról a norvégok párosa, Kjetil Jansrud és Aksel Lund Svindal tehet. Netán Alexis Pinturault dobbant ezen a télen egy … Szezonelőzetes II. (Alpesi sí) részletei…

Megszakadt két sorozat: Jansrud kikapott, 1000 nap után osztrák győzelem Szuper-G-ben!

Megszakadt Kjetil Jansrud győzelmi sorozata, három VK- siker után ezúttal meg kellett elégednie egy második helyezéssel. Két méretes rontással együtt is. Hannes Reichelt révén az osztrákok örülhettek Beaver Creeken, 1000 napot követően győztek újra a sógorok Szuper-G-ben; míg a harmadik helyen Alexis Pinturault végzett, aki így csatát nyert a pálya első harmadában kieső Marcel Hirscherrel szemben. Ragyogóan napos idő és az olasz tréner jóvoltából igencsak trükkös pálya várta a rajtvonalra álló 69 versenyzőt. Szezon eleji ígéretének megfelelően a listán találtuk az összetett favoritját is, Marcel Hirscher immáron gyors számokban is rendszeresen szaporítaná pontjai számát. Manuel Osborne-Paradis nyitotta a sort, s … Megszakadt két sorozat: Jansrud kikapott, 1000 nap után osztrák győzelem Szuper-G-ben! részletei…

Két karrier csúcspontjához ért: Brem és Jansrud győzött az első észak-amerikai versenyeken

Bár október végén hivatalosan elkezdődött, az észak-amerikai versenyekkel indult csak be igazán a Világkupa-idény. A heti vándorlás első állomása a nőknél Aspen, a férfiaknál Lake Louise ezen a hétvégén. A hölgyek óriás-műlesiklásán komoly meglepetést okozva a legjobb esetben is csak harmadik számú osztráknak tartott Eva-Maria Brem győzedelmeskedett, méghozzá simán Zettel és Brignone előtt. A férfiaknál először nyert nem hazai havon Kjetil Jansrud, a norvég mögött holtversenyben a hazai színeket képviselő Manuel Osborne-Paradis, valamint az első pódiumát jegyző Guillermo Fayed végzett. Miközben vészjósló hírek érkeznek a Francia-Alpokból, a decemberi eleji VK- fordulók megrendezése jelenleg reménytelennek tűnik, Aspen legszebb orcáját mutatta nekünk. … Két karrier csúcspontjához ért: Brem és Jansrud győzött az első észak-amerikai versenyeken részletei…