Štuhec-Goggia-Kling: Őrült verseny Kanadában! Miklós Edit a 10.

Őrült versenyt hozott a Lake Louise-i hétvége első lesiklása. Az alaposan felforgatott rajtszámrendszer és a változó körülmények alaposan megbolygatták az eredményeket. Az első tíz síző után még Lara Gut vezetett, végső soron azonban dobogóra sem sikerült állnia, váratlan személyektől sorjáztak ugyanis a jobbnál jobb eredmények. Sokáig úgy tűnt, Kajsa Kling Világkupa nyerhet Kanadában, közel a harmincas rajtszámhoz viszont ketten is ihletett sízést mutattak be. Sofia Goggia menete egy szlovén lány, Ilka Štuhec miatt nem lett mindent vivő. A korábban dobogót sem látott, de már-már tekintélyesnek mondható VK- pályafutást maga mögött tudó Stuhec karriertörténeti csúcsra ért. Miklós Edit sem vallott szégyent, … Štuhec-Goggia-Kling: Őrült verseny Kanadában! Miklós Edit a 10. részletei…

Másodperccel veri a világot: Vonn 69!

Érdemi hiba nélkül síelt tegnap az amerikaiak világsztárja, nem is lehetett másodpercen belül követni. A már pénteken is remeklő Fabienne Suternek összejött végre a jól megérdemelt dobogó, a harmadik helyen pedig az előző napon másodikként zárt Cornelia Hütter végzett. Miklós Edit megismételve előző napi teljesítményét a 22. helyet szerezte meg.   Normális viszonyok uralkodtak Kanadában, talán a szeles időt lehetett felhozni negatívumként, az is csak a pálya felső szakaszán okozhatott nehézséget a lányok számára. Ötvenhárom sportoló csatolt lécet a szezon második lesiklásán. Akárcsak pénteken, ismét Johanna Schnarfnak jutott osztályrészül a lehetőségek feltérképezése. Aránylag biztató részidők után az utolsó erőpróbánál, az … Másodperccel veri a világot: Vonn 69! részletei…

A norvég óriás visszatért! 1 század döntött Svindal javára

A minden jel szerint remek erőállapotban, régi összeszedettségével síelő Aksel Lund Svindal mindösszesen egyetlen századdal előzte meg azt a Peter Fillt, akinek így nem jött össze életének második Világkupa-győzelme. A dobogó harmadik fokára az amerikai Travis Ganong állt fel. A szakági címvédő Kjetil Jansrud hibát hibára halmozva csak a 9. helyet tudta megszerezni, míg az osztrákok részéről Max Franz 6. helye jelentette a maximumot.   Röpködtek a mínuszok a Lajos-tó partján, de még így sem beszélhettünk az itt szokásos farkasordító hidegről. Szikrázó napsütés mellett is csupán -5 Celsius-fokot mutattak a kijelzők. Sandro Viletta visszalépésével végül 61 lesikló húzott szerelést a tegnapi … A norvég óriás visszatért! 1 század döntött Svindal javára részletei…