Egy németújvári deszkás hozott dicsőséget Ausztriának

Az olimpiai utolsó előtti napjához érkeztünk, amikor is a hódeszkás fiúk és lányok is búcsút intettek Szocsinak. Az ötkarikás programon idén bemutatkozó parallel szlalom versenyek kiélezett, fordulatos versenyfutást hoztak. A szebbik nemnél fenekestül felfordult a szerdai erősorrend, a GS dobogósai nem jutottak el a negyeddöntőig sem. A győzelmet egy németújvári lány hódította el, Julia Dujmovits a harmadik aranyéremmel gazdagította Ausztria idei éremtermését. A férfiaknál ellenben megvalósult a címvédés, Vic Wild – ha néhol meg-meginogva is – de összességében meggyőző teljesítménnyel győzött óriás-műlesiklás után a szűkebb pályán is.

“Egy németújvári deszkás hozott dicsőséget Ausztriának” részletei…

Rövidpályás gyorskorcsolya: Knoch 12, An minden idők legjobb gyorskorcsolyása

Pénteken kezdetét vette a rövidpályás gyorskorcsolyázók ötödik és egyben utolsó olimpiai versenynapja, melyen a magyar szurkolók Knoch Viktorért izgulhattak a férfiak 500 méteres versenyszámában. Viktor végül tizenkettedikként zárt, miközben Viktor An megszerezte pályafutása ötödik aranyérmét, így ő lett minden idők legsikeresebb gyorskorcsolyása.  Később pedig rátett még egy lapáttal…

Köszönjük SilverMike barátunknak ezt a cikket, egyben minden segítségét az olimpia alatt!

“Rövidpályás gyorskorcsolya: Knoch 12, An minden idők legjobb gyorskorcsolyása” részletei…

Már megint Graabak: a csapatversenyt is nyerték a norvégok

Az olimpia vége felé közeledve egyre több sportág búcsúzik el a XXII. téli játékoktól: így tett ma az északi összetett is. A RusSki Gorki Jumping Centerben ennek megfelelően egy hosszú és kiváló csapatversenyre volt kilátás, hisz ha valahol, itt semmit sem lehet biztosra mondani. Szerencsére az időjárás is a versenyzők kegyeibe férkőzött, törlésről és miegymásról szó sem lehetett: mint ahogy arról sem, hogy a norvégok Joergen Graabak “segítségével” nem nyerik meg újabb aranyérmüket, s búcsúznak el szépen Szocsitól. Bár voltak aggasztó körülmények (lásd: eltöröltek néhány edzést az eső miatt), senki és semmi nem foghatta vissza az északi összetettezőket a 2014-es szocsi olimpia csapatversenyén való versenyzéstől. A szakág befejezőszámaként ráadásul igazi ínyencséget láthatott … Már megint Graabak: a csapatversenyt is nyerték a norvégok részletei…

Nem történt őrségváltás a női bobosoknál, Humphries megvédte címét

A korábbi atléta, az atlétikai olimpiai és világbajnok Lauryn Williams által tolt bobbal a csúcsra érhetett volna az USA  I-es számú csapata, de a kanadai címvédő a 3. és 4. futamban megoldhatatlan feladat elé állította.  Elana Meyersnek meg kellett elégednie az ezüsttel. A németek a nőknél is leszerepeltek.  Köd,eső ide vagy oda, az első nap után még mindent szépnek látott az USA I-es csapata, Elana Meyers és tolóembere, a korábbi 100 méteres világbajnok atléta, Lauryn Williams (a 4×100-as amerikai váltóval olimpia bajnok is), aztán elérkeztünk a mai folytatáshoz, amelyhez 23 százados előnnyel érkeztek az aranyaspiránsok.  Legfőbb követőjük a címvédő kanadai … Nem történt őrségváltás a női bobosoknál, Humphries megvédte címét részletei…

Parallel óriás-műlesiklás: egy arany, egy bronz a Vajld-házaspár mérlege!

EasyCapture1

A pontozásos és a test-test elleni szakágak után – az olimpia vége felé haladva – elérkezett a parallelversenyek ideje a hódeszkások számára. Az egyszeri tanerő- blogger legnagyobb örömére rögtön dupla dózisban adagolták a versenyformát, hiszen mindkét nemben bajnokot hirdettek Szocsiban. A hölgyeknél a papírforma szerint Patrizia Kummer révén svájci győzelem született, míg az erősebbik nemnél hazai sikernek örülhetett a publikum, az amerikaiból lett ruszki (ezt még leírni is furcsa) Vic Vajld aratta le a babért. Két kárpátaljai magyar is indult, egy a férfiaknál, egy nőknél, de nem jutottak tovább a selejtezőkből. Penyák József a 23., Csundák Annamari a 21. helyen végzett.

“Parallel óriás-műlesiklás: egy arany, egy bronz a Vajld-házaspár mérlege!” részletei…

Szenzáció északi összetettben: Graabak a nagysánc olimpiai bajnoka

A második, egyben utolsó egyéni versennyel, a nagysáncos Gundersennel folytatódott az északi összetettezők programja a XXII. téli olimpiai játékokon. Az utolsó hét második napjára pedig végre a tél is megérkezett Szocsi környékére: a RusSki Gorki Jumping Centerben sem a szokásos napsütésben kellett ugraniuk, illetve futniuk a versenyzőknek. Szerencsére a biatlonosokkal szemben a körülmények itt nem játszottak főszerepet, így teljes mértékben a versenyre kellett fókuszálni. Ellenben mindez jóformán meg sem látszott, és jócskán felborult a papírforma, melynek végén Joergen Graabak nyakába akasztották az aranyérmet: a fiatal norvég úgy lett olimpiai bajnok, hogy korábban egyetlen egyéni viadal során sem végzett első helyen. Jelentjük, nem csak a Laura Complexbe … Szenzáció északi összetettben: Graabak a nagysánc olimpiai bajnoka részletei…

Heidum Bernadett a 9. helyen végzett 1500 méteren! Nagy Konrád szépen helytállt nagypályán

Nagy napjához érkezett a magyar korcsolyasport, a szocsi olimpia nyolcadik napján nem kevesebb, mint öt sportolónkért szoríthattunk. A legtovább nem meglepő módon Heidum Bernadett jutott, az olimpiai csapat zászlóvivője az európai elit oszlopos tagja évek óta, amit ma sem hazudtolt meg, eljutott a B- döntőig, ottani negyedik helyével az összesített 9. helyen fejezte be az 1500 méteres számot. A három legjobb között. Kónya Zsófia ugyanebben a számban elesett, így kiesett a selejtezőben. A férfiak 1000 méteres számában már a negyeddöntőkkel kezdődött a program, ahol sajnos mindkét magyar, Knoch Viktor és Liu Shaolin Sándor is elvérzett. Helytállt a nagypályás gyorskorcsolyások közt Nagy Konrád, az egykori short-trackes német párját legyőzve a 26. helyen fejezte be élete első olimpiáját. A többi versenyzőről is beszámolunk persze, lesz miről beszélni.

“Heidum Bernadett a 9. helyen végzett 1500 méteren! Nagy Konrád szépen helytállt nagypályán” részletei…

Trónfosztás! Ötödik olimpiáján ért csúcsra Alla Cuper

Az olimpián idén debütáló slopestyle és a már-már régmúltra visszatekintő mogul után egy újabb szakággal jelentkezik a szocsi ötkarikás játékok programján az szabadstílusú síelés, ma kora este síakrobatikában mérettették meg magukat a hölgyek. Az olimpia tán leglátványosabb számában elmaradt a várt címvédés, Vancouver bajnokának, Lydia Lassilának meg kellett elégednie ezúttal a bronzéremmel. Az aranyérem a fehérorosz Alla Cuper nyakába vándorolt, aki így ötödik olimpiáján ért fel a csúcsra.

“Trónfosztás! Ötödik olimpiáján ért csúcsra Alla Cuper” részletei…

Ismeretlenségből az ismertségbe, Kaitlyn Farrington védte meg az amerikaiak becsületét

http://www.teamusa.org/~/media/TeamUSA/Snowboarding/farrington_kaitlyn_021214_800x375.jpgSem Kelly Clark, sem Hannah Teter nem tudta elviselni az esélyesség terhét, ám jött valaki, akire senki nem számított. A 24 éves amerikai „tehenész lány” – ez a jelző kisebb magyarázatra szorul:  Farrington egy Idahói ranchról származik, ahol a szülei állatokat tenyésztenek – kilépett társai árnyékából, és elvitte Szocsiból a legfényesebb medáliát.

Neuner79 írása következik. “Ismeretlenségből az ismertségbe, Kaitlyn Farrington védte meg az amerikaiak becsületét” részletei…

Rövidpályás gyorskorcsolya: Kínai siker női 500-on, Knoch és Liu Shaolin is továbbjutott!

Csütörtökön folytatódott a rövidpályás gyorskorcsolyások olimpiai programja. A férfiak 1000 méteres versenyszámában három magyarnak is szurkolhattunk, akik közül csak Béres Bencének nem jött össze a továbbjutás. Liu Shaolin Sándor az első, Knoch Viktor pedig a második szombati negyeddöntőben indul. Női 500-on aranyérmest is „avattunk”, mégpedig Li Csian-csou személyében. 

SilverMike írása

“Rövidpályás gyorskorcsolya: Kínai siker női 500-on, Knoch és Liu Shaolin is továbbjutott!” részletei…