Biatlon Világkupa: Mennybe ment az ismeretlen francia

Jean Guillaume Beatrix a célegyenesben hajrázta le a norvég Emile Hegle Svendsent. A nagyok közül a német Simon Schempp a harmadik, Martin Fourcade pedig csak 7. lett. A hölgyek közül a finn Kaisa Mäkäräinen jó lövészetének köszönhette tömegrajtos sikerét.   Négyszer tökéletes lövészetet bemutatni úgy, hogy közben tízek loholnak a nyakadban, nem könnyen elviselhető versenyhelyzet, pszichésen is kellően érettnek kell lenni hozzá. A tömegrajtos igazi szépsége a kiszámíthatatlanságában rejlik, itt egy hiba a verseny korai szakaszában még semmit nem jelent, könnyebb felzárkózni a többiekhez. A tegnapi futamban ezt nem mondhatta el magáról Fourcade, mert ugyan szorgos hangya módjára rótta a … Biatlon Világkupa: Mennybe ment az ismeretlen francia részletei…

Biatlon VK: Német sikerek üldözésesben

A férfiak pokljukai üldözéses versenye sokáig megszólalásig hasonlított a hochfilzenire, de aztán elmaradt az izgalom, mivel a negyedik, utolsó lövészetben Martin Fourcade hibáját a német Simon Schempp kihasználva ezúttal nyert. A nőknél fej-fej mellett haladt Dorin és Dahlmeier, végül utóbbi a sífutó pályán utasította maga mögé ellenfelét.   Ahogy ígértük tegnap, máris itt vagyunk a sílövészet mezőnyével, akik a szlovéniai Pokljukában vendégeskednek. Az időjárás jócskán kegyeibe fogadta a versenyzőket: verőfényes napsütés, szélcsend, talán túlságosan is tavaszi állapotok. Időrendben a férfiak 12,5 kilométeres üldözéses viadaláról számolhatunk be, ahol hasonló forgatókönyvnek voltunk szemtanúi, mint múlt héten Hochfilzenben. A sprint alapján kialakult eredmények … Biatlon VK: Német sikerek üldözésesben részletei…

Biatlon világkupa: Fourcade és a német lányok

A 2015/16-os idény eddig a franciák zsenijéről, Martin Fourcaderól szólt, valamint Simon Schemp megbízhatóágáról. A nőknél a cseh Gabriela Soukalova kezdett a legerősebben, viszont a Hildebrand fémjelezte németek már-már a kétezres évek eleji dominanciával jelzik, hogy nem érdemes állandóan Magdalena Neuner után siránkozni.   Síparadicsom névre keresztelt blogunk hosszú hónapokon át folyamatosan beszámolt a nemzetközi Biatlon élet történéseiről, ebben az idényben viszont idáig – hanyagságból, időhiányból – nem fordítottunk elegendő idő erre a felséges sportágra. Azt gondolom nincs miért elmarasztalni minket, hiszen minden egyes közleményünk, történésekről szóló beszámolónk sportszeretetből, kedvtelésből születik, persze azért dobhattok ránk néhány kavicsot, nehogy ismét a … Biatlon világkupa: Fourcade és a német lányok részletei…

Makarainen és Boe triplája Finnországban

A 2013/14-es biatlon világkupa utolsó előtti állomását két versenyző uralta: a hölgyeknél Kaisa Makarainen, az uraknál Johannes Thingnes Boe nyert három-három versenyszámot a 2015-ös Világbajnokság helyszínén! Kontiolahtiban az összetett-világkupa sorsa a férfiaknál már eldőlt, a nőknél Oslora maradt a döntés! Kontiolahti hagyományos helyszín a biatlon-világkupában, már az előző évezredben is rendeztek itt versenyeket, legutóbb két évvel ezelőtt járt itt a mezőny, többek között ezen a pályán aratta egyik utolsó győzelmét Magdalena Neuner. A pálya a közepesen nehéz pályák közé tartozik, az egyetlen nehézség a “Fal”-nak nevezett bitang-meredek kaptató a kör végén. A hétvégén – rendhagyó módon – két-két sprintet is … Makarainen és Boe triplája Finnországban részletei…

Oroszország a hihetetlenül izgalmas férfi váltó aranyérmese

A szocsi téli Olimpia utolsó versenyszámát rendezték meg a férfi váltóversennyel, ami a biatlont illeti. Az eddigi tapasztalatok alapján norvég aranyérmet lehetett várni, hiszen mind Ole Einar Björndalen, mind Emil Hegle Svendsen gyűjtöt már egy-egy egyéni aranyat, nem beszélve arról, hogy mindketten bajnokok lettek az először megrendezésre kerülő vegyesváltóban. Martin Fourcade hiába szerzett két aranyérmet is, a francia váltó nem csak Fourcade szintű versenyzőkből áll, így szinte esélyük sem volt. A hölgyeknél tegnap Ukrajna győzött, és ma is győzött az egység. Az első sorból Németország, Svédország, Ausztria, Oroszország, Norvégia, Franciaország, Csehország, Svájc, Szlovénia és Ukrajna indulhatott, de nem lehetett leíri … Oroszország a hihetetlenül izgalmas férfi váltó aranyérmese részletei…

A biatlonosok megmutatták Ukrajna egységét

Egységben az erő! Ez a mondás akár az ukrán női biatlonváltóra is vonatkozhat, ugyanis egy keletről jött ikerpár (Vita és Valj Semerenko), egy  kijevi (Juliya Dzhyma) és egy lengyel születésű (Olena Pidrushna) versenyző alkotta csapat ilyen helyzetben is be tudta váltani a hozzá fűzött reményeket és megnyerte a női váltót Oroszország és Norvégia előtt. A biatlonversenyek utolsó előtti száma a női váltó volt. Egy váltót 4 versenyző alkot, minden versenyzőnek 6-6 kilométert kell futnia, közben egy fekvő és egy álló sorozatot lőnie. Fontos, hogy itt van három tartaléklőszer, tehát egy sorozaton belül csak a negyedik hibáért jár büntetőkör. Hogy mely csapatok kvalifikálhatták … A biatlonosok megmutatták Ukrajna egységét részletei…

Norvégia az egész versenyt uralva olimpiai bajnok vegyesváltóban

Az egyéni versenyszámok után a biatlonosok elérkeztek a váltóversenyek lebonyolításához. Első ilyen szám a vegyesváltó volt, mely szám először szerepelt az olimpiai programban. Lényege, hogy két nő és két férfi alkot egy csapatot, a hölgyek számára az ismert 6 kilométeres táv, míg az uraknak a 7, 5 km-es táv volt kijelölve. A versenyen csak azok kvalifikálták magukat, akik a világkupában legalább egy TOP8-as eredményt tudtak elérni az elmúlt évben (ez csak erre vonatkozik, a két váltóban TOP10-es eredményt kellett elérni az idei szezonban), ez összesen 16 kvalifikált nemzetet jelentett. Meglepetésre hiányzott Svédország, vagy például Szlovénia, mely sokáig ki sem állt … Norvégia az egész versenyt uralva olimpiai bajnok vegyesváltóban részletei…

Harmadnapra feltámadott a férfi tömegrajtos és megrendezték – Svendsen győzött

Vasárnapról előbb hétfő reggelre, onnan hétfő délutánra száműzték a férfiak 15 kilométeres tömegrajtos viadalát – amiből végül kedd lett. Így is negyedórás késésssel tudták csak elrajtoltatni a mezőnyt, mivel annyi hó esett, hogy a pályagépeknek kellett letakarítaniuk a pályát. A verseny elrajtolt a 30 legjobb versenyzővel, és a végén a két óriás összecsapott! Szocsi úgy lett beharangozva, mint a legmelegebb Olimpia. Ez egy hétig állt is, hiszen a múlt héten 10 Celcius fokos melegben rendezték meg a versenyeket. Ez nagyrészt azoknak a nemzeteknek kedvezett, akik nagyrészt melegben készülnek nyaranta. Na nem mintha például Norvégiába -20 lenne nyaranként. De azért vasárnap … Harmadnapra feltámadott a férfi tömegrajtos és megrendezték – Svendsen győzött részletei…

Darya Domracheva: Mesterhármas

Darya Domracheva teljesítményére nem találok szavakat. A fehérorosz biatlonos hölgy megnyerte harmadik versenyszámát is a Laura Biathlon & Ski Complex-ben, most éppen a tömegrajtos verseny aranyérmét akasztották a nyakába. Az ezüstérem cseh, a bronzérem norvég kézbe került. A tömegrajtos az a versenyszám, ami leginkább képet ad arról, hogy ki jelenleg a világ legjobb biatlonosa, ugyanis a legjobb 30 versenyző kap csak “rajtengedélyt”, és ők is egyszerre, egy időpontban vágnak neki a pályának. A versenytáv a hölgyeknél 12,5 kilométer, négy lövészettel megspékelve, melyből az első kettő fekvő, a második kettő álló testhelyzetben történik. A se nem rövid, se nem hosszú 5*2,5 kilométer pedig … Darya Domracheva: Mesterhármas részletei…

Darya Domracheva Szocsi királynője

A hölgyek számára a 15 kilométeres egyéni indításos versennyel folytatódott a szocsi téli Olimpia. A férfiaknál Martin Fourcade duplázott, az üldözéses után az egyénit is megnyerte. Erre a hölgyeknél is megvolt minden esély, hiszen kedden a fehérorosz Darya Domracheva diadalmaskodott. A verseny verőfényes napsütésben, 10 fokos temperatúrában kezdődött, eddig nem bizonyult valósnak a károgók hangja, hogy ködös olimpiánk lesz. Kopogjuk is le. A verseny esélyeseit mérföldekig lehetne sorolni, próbájuk is meg: Darya Domracheva, Tora Berger, Kaisa Makarainen, Gabriela Soukalova, Anastasiya Kuzmina, Olga Zaitseva, Valj Semerenko, Olena Pidhrushna, Selina Gasparin, és minden olyan más, aki jó napot fog ki. Leszámítva az … Darya Domracheva Szocsi királynője részletei…