Parázs küzdelemben Kristoffersen győzött Leviben! Samsal az 56.

Megnyalhattuk ma is mind a 10 ujjunkat, annyira fergeteges versenyen vagyunk túl. A Levire oly jellemző tapogatózó, kis időkülönbségekkel teli első futam után egymást licitálták felül a fiúk, a végéhez érve pedig egy sokáig emlékezetes verseny kerekedett. Henrik Kristoffersen karrierje második győzelmét szerezte a Világkupán, mögötte a hasonlóan klasszis sízéssel jelentkező Marcel Hirscher következett, de a hátsérüléssel bajlódó Felix Neureuther dobogója is megérdemel egy kalapemelést. Dalibor Samsal egy első futamos 56. hellyel kezdte meg szereplését magyar színekben. Amint elérkezünk a lappföldi Levibe, két megállapítás rendre elhangzik a beszámolókban már-már a közhelygyűjteménybe illően. Levi, a versenynaptár leginkább északon fekvő helyszíne, illetőlegesen … Parázs küzdelemben Kristoffersen győzött Leviben! Samsal az 56. részletei…

Fordulat! Shiffrin-betli és Maze fölénye Leviben

„Feje tetejére állt a világ három hét alatt?” – gondolhatták sokan a versenynaptár legészakibb helyszínén lebonyolított szlalomot követően. A söldeni idénynyitón gyalázatosan szereplő Tina Maze valósággal megtáltosodott Leviben, ellentmondást nem ismerő magabiztossággal győzött. Eközben a nemrég még első óriás-műlesikló sikerét ünneplő Mikaela Shiffrin két széteső csúszással még a legjobb tízbe sem bírta beverekedni magát. No, azért szokott történésekről is beszámolhatunk, úgymint Frida Hansdotter menetrend szerinti második helyéről, illetőleg egy osztrák dobogóról, ezúttal a remek formának örvendő Kathrin Zettel révén. Részletes összefoglaló. Lappföld speciális, éppen ezért kirobbanthatatlan eleme a Világkupa naptárának. A helyszín legfőbb sajátossága épp fekvéséből ered, nevezetesen az átlagosan … Fordulat! Shiffrin-betli és Maze fölénye Leviben részletei…

Merre véled magyar alpesi síelés? – Egy honosítás margójára

Az egyszeri magyar sportszerető érdeklődőnek viszonylag ritkán adatott meg az elmúlt évtizedekben, hogy felkapja a fejét bármin is, ami a hazai alpesi síeléshez kapcsolható. Legyen az egy hangzatos eredmény, avagy a több honi szakszövetséget már megbélyegző ügy. Miklós Edit olimpiai hetedik helyére, majd remek Világkupa- eredményeire a sportág iránt kevésbé érdeklődő szurkolók is felkapták fejüket. Október elején aztán robbant a bomba, ami alaposan felkorbácsolta az indulatokat a Magyar Sí Szövetség és az alpesi síelésben napi szinten szorgoskodó társadalom közt. Természetesen Dalibor Šamšal honosításáról van szó. A magyar alpesi síeléssel megalakulásunk óta kitűntetett szinten foglalkozó blogként elérkezettnek láttuk az időt, hogy … Merre véled magyar alpesi síelés? – Egy honosítás margójára részletei…

“Hier ist der neue Ligety?!”

Osztrák szempontból kifogástalanul kezdődött a 2014/2015-ös Világkupa-idény. Anna Fenninger tegnapi – holtversenyes – győzelme után újból egyik klasszisuk aratta le a babért. Marcel Hirscher ráadásul demoralizáló fölénnyel utasította maga mögé a világ legjobb óriás-műlesiklóit, mondhatni ütősen kezdte hadjáratát a negyedik összetett elsőség felé. Az osztrák utánpótlás-nevelést dicséri a német színekben versenyző Fritz Dopfer második helye, mi több, a közönség kedvenc Benjamin Raich is remek formáról tett tanúbizonyságot, egyetlen századdal szorult le a dobogóról, s Alexis Pinturault idejétől. Ted Ligety irtózatosan elrontotta második futamát, csupán a 10. helyen végzett. Elérkezett a férfiak bemutatkozásának a napja, s ne kerteljünk, Sölden kapcsán elsősorban … “Hier ist der neue Ligety?!” részletei…

Új éra veszi kezdetét Fenningerrel? (Szezonelőzetes)

1383488_761411570561127_2085922110879894537_n

A nyári vakáció után felidézése céljából már a régmúltba kell meredni, tovaszállt már a „szovjet tavasz” is, menthetetlenül közelednek a hideg hónapok. Naptár szerint persze elválaszt még a téltől minket bő egy hónap, a téli sportok szerelmesei, köztük persze blogunk csapata végre fellélegezhet, e hétvégén kezdetét veszi ugyanis a szezon, a megszokott söldeni óriás-műlesiklásokkal. A nyitány előtt a megszokott módon szétnézünk kicsinkét az alpesi síelés térképén, áttekintjük a nyári felkészülésen történteket, végigvesszük a sérültek és visszavonulók listáját, s nem utolsósorban persze esélyt latolgatunk ezerrel. A hölgyek mezőnye Marlies Schild és Maria Höfl-Riesch személyében nem korszakos zsenivel szegényedett, hiányukat azzal együtt meg fogjuk érezni, hogy könnyen parádés izgalmakba torkolhat az idei Világkupa, illetőleg a szakági versenyek zömén megvalósult az a bizonyos generációváltás, mindenki kereshet magának tehát új kedvencet. Persze szigorúan csak Miklós Edit után. Vágjunk bele hát a 2014/2015-ös világbajnoki évad felvezetésébe! (Miklós Editről és a magyarokról egy külön cikkben szólunk.) 

“Új éra veszi kezdetét Fenningerrel? (Szezonelőzetes)” részletei…

Duplázás Fenninger módra: az összetett után óriás-műlesiklásban is övé a kristálygömb!

A hölgyek óriás-műlesiklásával ért véget a 2013/2014-es idény az alpesi síelőknél. Akárcsak a férfiaknál, a szebbik nemnél is összejött a duplázás, vagyis az összetett legjobbja diadalmaskodni tudott a záró számban. Ez a valaki a nőknél Anna Fenninger volt, aki két erőtől duzzadó menettel tulajdonképp magabiztosan nyerte zsinórban negyedik versenyét idén a szakágban. Mögötte kisebb meglepetésre egyik honfitársa, Eva-Maria Brem végzett, míg a dobogó harmadik fokára a szakági kristálygömbről az utolsó pillanatban lemaradó Jessica Lindell-Vikarby állhatott fel. A mai versennyel búcsúzott az aktív sporttól két egykori szakági győztes, Tanja Poutiainen és Denise Karbon. Barátságtalan, felhős-ködös, majd az idő előrehaladtával csepergős időben … Duplázás Fenninger módra: az összetett után óriás-műlesiklásban is övé a kristálygömb! részletei…

Ellenfél nélkül: Mikaela Shiffrin uralta az idényzárót is, kétszeres szakági győztes!

A Világkupa- szezon utolsóelőtti versenynapján a hölgyek műlesiklása szerepelt programon. A tétnélküliség sajnos alaposan rányomta bélyegét a versenyre, már persze ha az idény végi forma és a nehézre tűzött lejtő riasztó hatását nem vesszük számításba. Lényeg a lényeg, minden eldőlt már az első futamban, minek végén Mikaela Shiffrin másfél másodperces meghaladó előnnyel alázta a világ szlalomjának krémét, majd délkörül egy biztonsági menettel méltóképp koronázta meg évét, s nyerte a szakági világkupát. A dobogó második fokára, ki más, mint Frida Hansdotter állhatott fel, míg harmadikként a múlt, vagyis Marlies Schild futott be. A szakági pontverseny végeredményének megfelelő eredmény született tehát. A … Ellenfél nélkül: Mikaela Shiffrin uralta az idényzárót is, kétszeres szakági győztes! részletei…

Barátnők nagy napja: Lara Gut Szuper-G-ben, Anna Fenninger összetettben hódította el a kristálygömböt!

Nemcsak a verőfényesen ragyogó nap miatt mosolyoghattak a Silvano Beltrametti pályára kilátogató svájci szurkolók, csinos üdvöskéjüknek végre valóra vállhatott egyik nagy álma. Lara Gut ahhoz méltó versenyzéssel hódította el a szakági kristálygömböt Szuper-G-ben. Nem kevesebb, mint hattizednyi különbséggel utasította maga mögé nagy barátnőjét, Anna Fenningert, aki mai eredményének hála bebiztosította győzelmét az összetett pontversenyben. A dobogó harmadik fokára a szám világbajnoka, Tina Maze állhatott fel. Lara személyében 1991 óta először nyert svájci női alpesi síző gyors szakágban Világkupát. Általában sérülésből fakadó visszalépések miatt mindössze 21 versenyző csatolt lécet a Világkupa-szezon utolsó gyorsasági kategóriás futamán. A hiányzók közt találjuk a szakág … Barátnők nagy napja: Lara Gut Szuper-G-ben, Anna Fenninger összetettben hódította el a kristálygömböt! részletei…