Szlovák sítörténelem: Zuzulová 3 napon belül másodszor győzött, Vlhová is a dobogón!

Három nap telt el az előző verseny óta, érdemi dolgokban nem történt változás. Veronika Vélez-Zuzulova ismételni tudott, ergo ennyi idő alatt nyert annyi Világkupa-versenyt, mint másfél évtizedes pályafutása során összesen. Frida Hansdotter sem szorult le a dobogóról, 3. helyét a megszokott másodikra cserélte. Újdonságként Petra Vlhova került a pódiumra, leszorítva onnan az első futam után még vezető Nastasia Noenst. Felemás napot zártak a házigazdák, mert hiába kerültek nyolcan is a TOP30-ba, valós dobogós esélyük ma sem volt.   A keddi hangulatos Nightslalom után az eredeti kiírás szerint a németországi Ofterschwangba költöztek volna a hölgyek a hétvégére. A közép-európai térségben általános … Szlovák sítörténelem: Zuzulová 3 napon belül másodszor győzött, Vlhová is a dobogón! részletei…

Csehszlovák aranykor női szlalomban: Zuzulová nyert Flachauban Strachová előtt

Villanyfényes szlalomot rendeztek Flachauban a női alpesi sí Vlágkupában. Az idény egyik fénypontján szlovák győzelem született, ám ezúttal nem Vlhová, hanem Veronika Vélez-Zuzulová nyerte a versenyt. Zuzulová remek első futamának köszönheti a sikert, a második helyet két jó futammal Šárka Strachová szerezte meg Csehországnak, a szakági tabellát vezető Frida Hansdotter második futamával felküzdötte magát a dobogó aljára. A második futam legjobb idejét a végül 6. Vlhová síelte. Ausztria udvarias házigazdaként nem szólt bele a versenybe, ugyanis óriásit betliztek a sógorok. Jelentős késéssel ugyan, de talán végre megérkezett a hó az Alpokba. Békésen szállingózó hóesés fogadta a női alpesi sí Világkupa … Csehszlovák aranykor női szlalomban: Zuzulová nyert Flachauban Strachová előtt részletei…

Sífelvonó V. (Kulm, Wengen)

Remek hétvége elé néznek a téli sportok szerelmesei, hiszen síugrásban alighogy véget ért a Négysáncverseny, máris itt van szezon a következő kiemelt eseménye, a sírepülő világbajnokság, míg a férfi alpesi sízők az egyik legnagyobb klasszikusnak számító helyszínen, Wengenben küzdenek az újabb VK-pontokért.   Síugrás – Bad Mitterndorf /Kulm/ Alig Másfél héttel a Négysáncverseny után itt van az újabb csúcspont a síugró-szezonban: a hétvégén rendezik ugyanis Bad Mitterndorfban a sírepülő világbajnokságot. Az itteni versenyeknek otthont adó kulmi sáncot a korábbiakhoz képest jelentősen megnagyobbítva a tavalyi évre építették újjá, az első versenyen azonban az is kiderült, hogy nem egy különösebben könnyű sánc ez … Sífelvonó V. (Kulm, Wengen) részletei…

Két nap alatt 200 pont: Lindsey Vonn visszahozta magát összetettben

A tegnapi lesiklás után ma Szuper-G-ben vetélkedtek a hölgyek Altenmarkt-Zauchenseen. Hiába volt technikásabb egy árnyalatnyival a pálya, Lindsey Vonn győzelme ma sem forgott veszélyben, 7 tizeddel előzte meg legnagyobb összetettbeli ellenfelét, Lara Gutot. A dobogó alsó fokára a megszokottak szerint Cornelia Hütter állhatott fel. Kilenc századdal elmaradt a pontszerzéstől Miklós Edit.   Mielőtt rátérnénk magára a versenyre, hadd emeljünk ki egy fontos, médiatörténeti pillanatot. Akárcsak egy évre visszatekintve is elképzelhetetlennek tűnt volna, hogy alpesi síelést nézhessünk a közszolgálati csatornán. Stúdiós felvezetéssel, helyszíni riportokkal, Székely Dáviddal. Minden, mi szem szájnak ingere, ugye? Mindez nem valósulhatott volna meg Miklós Edit nélkül. Az … Két nap alatt 200 pont: Lindsey Vonn visszahozta magát összetettben részletei…

Kristoffersen: Négyből három. Nyugaton a szlalomhelyzet szinte változatlan.

Szombaton elmaradt a férfi óriás-műlesiklás Adelbodenben, ma viszont a szlalomra már végre sor került a legendás svájci helyszínen. Az időjárás a mai versenyre is rányomta bélyegét, de a dobogósok személye ugyanaz maradt, mint előző alkalommal. Szegény Horosilov most is vezető helyről szorult a pódium legalsó fokára a második futamban, ezúttal azonban Henrik Kristoffersen maga mögött tartotta Marcel Hirschert. A fiatal norvég ezzel négyből három szlalomot megnyert idén, mégis szorosan a nyakán liheg Hirscher. Samsal Dalibor újabb célba érést ünnepelhet, a 45. helyen zárt. Legendás helyszínen versenyeznek ezen a hétvégén a férfi alpesi síelők, és ma végre valóban versenyezhettek is Adelbodenben … Kristoffersen: Négyből három. Nyugaton a szlalomhelyzet szinte változatlan. részletei…

Hiába kétfutamos a női lesiklás, Vonn egy futam alatt eldöntötte Altenmarkon. Miklós Edit 17. helyen zárt. 

A sanyarú hóviszonyok miatt igencsak hányatott az alpesi sízők élete manapság, ennek jeleként az eredetileg kijelölt St. Anton helyett Altenmarkt-Zauchensee-ben versenyeznek a hölgyek a hétvégén. Ma lesiklással indult a program, a lerövidített pálya miatt szokatlan, két futamos rendszerben. A végeredmény viszont a megszokott, Lindsey Vonn már az első futamban másodperces előnyt szerzett, és mivel nem esett ki, nem lehetett megszorítani. Larisa Yurkiw és Cornelia Hütter fért még fel a dobogóra. Miklós Edit úgy zárt a 17. helyen, hogy egyik futama sem sikerült tökéletesre. Gut az első, Weirather a második futamban kiesett.   Ha nem is egyedi, de legalábbis ritka eset, … Hiába kétfutamos a női lesiklás, Vonn egy futam alatt eldöntötte Altenmarkon. Miklós Edit 17. helyen zárt.  részletei…

Hirscher visszatért az élre Santa Caterinán

Megtört Henrik Kristoffersen nagy sorozata: a címvédő Marcel Hirscher maga mögé utasította a norvéget, és megnyerte a férfi szlalomot Santa Caterinán. Az első futam után szinte azonos idővel állt Alekszandr Horosilov, Kristoffersen é Hirscher, a második futamban aztán megfordult közöttük a sorrend. Első pontjait ünnepelte Lettország, Magyarország viszont továbbra is hiába vár erre a férfi mezőnyben: Samsal Dalibor a 41. helyen zárt. Az első futam pályáját az amerikai Ian Garner, a másodikét a svájci Matteo Joris tűzhette. Utóbb kiderült, mindketten inkább hátrányt jelentettek versenyzőik számára. A tegnapinál jóval kedvezőbb körülmények, hideg, tiszta idő fogadta a 75 indulót. A mezőnyben 57-essel … Hirscher visszatért az élre Santa Caterinán részletei…

Norvég csúcsforma: Nina Løseth nyert Santa Catarinán

Megkezdődött a 2016-os év az alpesi sízők számára, a hölgyek mezőnye Santa Catarinán műlesiklásban csapott össze. Több elhibázott esély után immár a női mezőnyben is megvan a norvég siker, Nina Løseth mindkét futam legjobb idejével, másodperc feletti előnnyel szerezte meg első Világkupa-győzelmét. Cseh-szlovák dobogó: Šárka Strachová és Veronika Vélez-Zuzulová fért még fel a pódiumra. A szakágit vezető Hansdotter az 5. helyen zárt. Vlhová az első futamban búcsúzott, a féltávnál 2. svájci Chable pár kapuval a vége előtt elesett. A havatlan Zágráb helyett az eredetileg hívatlan Santa Catarina látja vendégül a 2016-os évnyitón a női alpesi sí Világkupa mezőnyét. Bizony, nem … Norvég csúcsforma: Nina Løseth nyert Santa Catarinán részletei…

Az örök második rátalált a nyerő útra? Hansdotter sikerével ért véget az év

Mikaela Shiffrin hiányában újabb kiélezett versenyt szurkolhattunk végig az óév legvégén. Századok döntöttek csupán, de kivételesen Frida Hansdotter javára, aki így továbbnövelte előnyét a szakági pontversenyben. A napi dobogóra az élete legjobbját teljesítő Wendy Holdener, valamint az előző verseny győztese, Petra Vlhová állhatott fel. A legjobb osztrákként Carmen Thalmann végzett, a 4. helyen.   A naptári év utolsó női versenye a hagyományoknak megfelelően egy hangulatos szlalom, méghozzá Lienzben, azon a helyen, ahol két éve utolsó Világkupa-győzelmét aratta az e tekintetben csúcstartó Marlies Schild. Fagypont környéki hőmérséklet, szikrázó napsütés fogadta az összesen 65 indulót. A környező fák miatt néhol kapuról kapura, … Az örök második rátalált a nyerő útra? Hansdotter sikerével ért véget az év részletei…

Csoda Santa Caterinán: Minden lesikló saját lábán távozott az életveszélyes pályáról. Théaux nyert, Innerhoferé a kapucipelő különdíj.

A férfi alpesi síelők számára Santa Caterinán zárult a 2015-ös esztendő, egy igencsak sok kérdést felvető lesiklással. A lejtő felső részét meredeksége és buckássága együtt életveszélyessé, és versenyre szinte alkalmatlanná varázsolta, ráadásul a pálya tűzésével még tovább nehezítették az indulók sorsát. A francia Adrien Théaux volt az egyedüli, aki szárnyalt a buckák felett, másodperc feletti előnnyel nyert Hannes Reichelt és David Poisson előtt. A negyedik az a Christof Innerhofer, aki a fél pályán át a hátán cipelt egy kaput! Svindal nem kockáztatta a szezonját, biztonsági menettel fontos pontokat szerzett. Fagypont körüli hőmérséklet, és igencsak sötét idő fogadta a mezőnyt Santa … Csoda Santa Caterinán: Minden lesikló saját lábán távozott az életveszélyes pályáról. Théaux nyert, Innerhoferé a kapucipelő különdíj. részletei…