Egytucatnyi Prevc-siker
Tizenkettedik győzelménél jár már ebben az idényben Peter Prevc, aki a kicsit visszafogottabban sikerült finn versenyek után ezúttal Almatyban tartott erődemonstrációt az ellenfeleknek, ezzel pedig kevés választja el attól, hogy matematikailag is biztos legyen az elsősége a Világkupában. A második helyet a szezon végére remek formába lendülő Michael Hayböck, a harmadikat Severin Freund szerezte meg. Bizonyos értelemben sporttörténelmi verseny volt ma délután Almatyban, hiszen Kazahsztán a FIS „keleti nyitásának” eredményeként először adhat otthont a hétvégén VK-versenyeknek. Maga a sánc egyébként még a 2011-es Ázsia Játékokra épült, a legutolsó szabvány szerint, így aztán a körülményekben, ha a tavaszt idéző hőmérsékletet … Egytucatnyi Prevc-siker részletei…