André Myhrer győzelmével ért véget az idény! Hirscher rekordpontszámmal nyerte az összetettet

Izgalmas csatákkal búcsúzott a férfi mezőny a Világkupától, a záró műlesiklást egy rutinos síző, André Myhrer nyerte, megelőzve az Összetett Világkupa immáron ötszörös győztesét, Marcel Hirschert. A fiatalok sziporkája tiszavirág életűnek bizonyult, egy kivétellel legalábbis, Sebastian Foss-Solevåg ugyanis felfért a dobogóra. A szakági kristálygömböt elhódító Henrik Kristoffersen sérülten és betegen síelt, így ma nem rúghatott labdába.   A hagyományoknak megfelelően szlalommal búcsúznak a férfiak a Világkupától. Izgalmas, kiegyenlített versenyre lehetett számítani, elvégre a lejtő úgyszólván ismeretlen a férfiak körében, legutóbb még az 1970-es években rendeztek itt szlalomot. Ebből is következően a Corviglia inkább hölgyeknek készült, átlagon felüli kihívást nem rejt … André Myhrer győzelmével ért véget az idény! Hirscher rekordpontszámmal nyerte az összetettet részletei…

Prevc nyert a végén is – szinte tökéletes versennyel zárták a szlovénok a szezont Planicán

Peter Prevc idei 15. győzelmét is megszerezte a Planicai szezonzáró versenyen, ahol ráadásul a győzelemért a legnagyobb ellenfele honfitársa, Robi Kranjec volt. A két szlovén mögé harmadiknak egy fantasztikus második ugrással Johann André Forfang érkezett meg leszorítva ezzel a veterán Kasait a pódiumról.   Akárcsak tegnap, ismét napos idő fogadta az ugrókat Planicán, megteremtve ezzel a kereteket egy remek hangulatú szezonzáróhoz. Az utolsó versenyen, ahogy mindig, ezúttal is az összetettben 30 legjobb helyen álló versenyző indulhatott, így nem meglepő, hogy a szembeszélben már az első sorozat elején is láthattunk nagy repüléseket. Az első igazán nagy ugrás Karl Geigeré (22.) volt, … Prevc nyert a végén is – szinte tökéletes versennyel zárták a szlovénok a szezont Planicán részletei…

Brem megmentette az osztrák nők rémes szezonját

Hiába produkálta talán élete menetét Viktoria Rebensburg a sankt moritzi óriásműlesikló Vk-döntő második futamában, és nyerte nagy fölénnyel a versenyt, Eva-Maria Bremé lett a szakági kristálygömb. Az osztrák csapat becsületét mentő Brem a legjobb első futam után hajszál híján elszórakozta második menetét, de a szerencse vele volt, mai 4. helye épp elégnek bizonyult. Komoly meglepetésre dobogóra állt Taïna Barioz, harmadik hellyel zárta a szezont Lara Gut. A nők óriás-műlesiklása zárta az idei Világkupa-idényt Sankt Moritzban. Maradt némi izgalom a végére, hiszen Eva-Maria Brem 52 pontos előnnyel, ám visszaesett formában várta a zárást Viktoria Rebensburg előtt. 27 síelő indult, létszámfelettiként azt … Brem megmentette az osztrák nők rémes szezonját részletei…

Francia háziverseny tette izgalmassá a férfi óriást

A francia csapatnak köszönhetően remek versenyt hozott az egyébként bizony szinte tét nélküli férfi óriásműlesikló verseny a st. moritzi Vk-fináléban, századok döntöttek közöttük. Sok-sok dobogó után végre összejött a győzelem a második futamban varázsoló Thomas Fanarának, az első futamot uraló Mathieu Faivre-t végül Alexis Pinturault is megelőzte. A szakágat nyerő Hirschert még Schörghofer is megelőzte, Kristoffersen betegen, sérülten is befért a top-10-be. Pontszerzéssel búcsúzott Massimiliano Blardone. Sankt Moritzban szerdán és csütörtökön tulajdonképp el is dőlt majd minden lényeges, a pénteki szünnap (a csapatbohóckodást csak a mindenkori győztes tekinti komoly versenynek) után ma két tét nélküli versenyszámmal folytatódott a program. A … Francia háziverseny tette izgalmassá a férfi óriást részletei…

Shiffrin legyőzhetetlen, ha egészséges. Hansdotter kezében a kristálygömb!

Érvényesült a papírforma a szezon utolsó szlalomján a hölgyeknél, Mikaela Shiffrin éppoly félelmetes dominanciával nyerte a versenyt, mint az összes többit, amin rajthoz tudott állni. A szakági kristálygömböt így Frida Hansdotter gyűjtötte be, aki kóros szerencsétlenségéből jóváírt valamit ezzel. A svéd a harmadik, a szlovák Veronika Vélez-Zuzulová pedig a második helyen végzett a napi versenyben.   A pénteki csapatversenyt követően visszatértünk a Világkupa-döntő érdemi részéhez, a nők szlalomjával folytatódott a program. A szikrázó napsütésben rendezett versenyre nem maradt semmi tét, eldőlt a szakági pontverseny, izgalmakra ettől függetlenül se nagyon számíthattunk. A kombinációs kristálygömb elhódítása után szép búcsúban bízott Wendy Holdener … Shiffrin legyőzhetetlen, ha egészséges. Hansdotter kezében a kristálygömb! részletei…

Fölényes norvég győzelem a planicai napfényben!

Habár a küzdelem az első helyért egészen sokáig nyitott volt, a Tande, Fannemel, Gangnes, Forfang összeállítású norvég csapat favorit szerepéhez méltón megnyerte az idény utolsó csapatversenyét Planicán, megtörve ezzel a szlovénok két napja tartó uralmát a szezonzárón. Ettől függetlenül a házigazdáknak sincs okuk a panaszra, hiszen ha csak egyetlen tizeddel is, de végül legyűrték az osztrákokat a 2. helyért folytatott versenyben, amiben kulcsszerepe volt Peter Prevc pazar, 246 méteres második ugrásának is. Nézzük hát a részleteket!   Verőfényes napsütés és kellemes szembeszél, vagyis amolyan igazi „Planica-időjárás” fogadta szombat délelőtt a versenyzőket, meg persze hatalmas tömeg, gondoskodva ezúttal is a remek … Fölényes norvég győzelem a planicai napfényben! részletei…

Weirather nyert Sankt Moritzban! Lara Gut másodszor lett a Szuper-G királynője!

Űridővel Tina Weirather nyerte a csütörtökön rendezett Szuper-G-t a Sankt Moritz-i Világkupa- döntő második versenynapján. A svájci csapat kötelékében készülő liechtensteini idei első győzelmét aratta, de aminek még jobban örülhetett a kilátogató publikum, az Lara Gut második helye, minek hála 2014 után másodszor megnyerte a szakági pontversenyt. A napi dobogóra még Cornelia Hütter állhatott fel.   Mint ismeretes, a szakági tabellát az a Lindsey Vonn vezette a zárás előtt, aki soldeui esése után lemondta szereplését a Világkupában. Márpedig ennek fényében néhány pont elegendőnek bizonyult egy újabb svájci örömünnephez. Az időre nem lehetett panasz, ragyogó, szépséges égbolt alatt síelhettek a lányok, … Weirather nyert Sankt Moritzban! Lara Gut másodszor lett a Szuper-G királynője! részletei…

Kranjec győzelmével folytatódott a szlovén fieszta Planicán

Egyelőre minden a szlovénok szája íze szerint alakul a planicai hétvégén, hiszen Peter Prevc tegnapi győzelme után ma Robert Kranjec állhatott fel a dobogó tetejére, ráadásul éppen Prevcot megelőzve, míg a 3. helyet Johann André Forfang szerezte meg. Prevc ezzel az eredménnyel újabb trófeát tudhat magáénak, hiszen immár a sírepülő világkupát is biztosan ő nyeri.   Bátran mondhatjuk, hogy ezen a hétvégén síugrás-lázban ég Szlovénia, amit mi sem mutatott jobban, mint hogy már a tegnap délelőtti (amúgy nézői szempontból borzasztó időpontban levő) versenyen is tekintélyes tömeg volt kint a Letalnica sáncon, ma pedig ha lehet még ennél is többen látogattak … Kranjec győzelmével folytatódott a szlovén fieszta Planicán részletei…

Prevc tizennegyedszer, Kasai ötszázadszor

Peter Prevc tizennegyedszer győzött, ráadásul hazai közönség előtt, az idei szezonban, így még senki nem tudott több versenyt nyerni az idei szezonban. A dobogóra még Johann André Forfang és a szintén hazai Peter Prevc állhatott fel. Rajtuk kívül a nap sztárja az élete 500. egyéni versenyét teljesítő Noriaki Kasai volt.   A vasárnap Titisee-Neustadtban elmaradt versnyt pótolták ma Planicán, melynek első köre egyben a holnapi egyéni verseny kvalifikációjaként is szolgált. A versenyt viszonylag stabil körülmények között rendezték, de 240-250 méteres ugrások ezúttal csak elvétve akadtak. Anže Lanišek (23.) 206 méteres ugrásával már a mezőny elgelején megszerezte a vezetést és sokáig az … Prevc tizennegyedszer, Kasai ötszázadszor részletei…

Feuz-dupla, de norvég tripla Szuper-G-ben!

A szezon utolsó gyorsasági versenyét kevéssel delet megelőzően rendezték Sankt Moritzban. Túlzás nélkül állíthatjuk, a Világkupa-döntő legizgalmasabb szakágai hajrájára készülődhettünk, elvégre nem kevesebb, mint öten pályáztak reális eséllyel a kristálygömbre. Akárcsak tegnap lesiklásban, a napi győzelmet ma is Beat Feuz söpörte be, a szakági elsőség kérdése viszont két norvég közt dőlt el. Méghozzá annak az Aleksander Åmodt Kildének a javára, akiről múlt novemberben csak a téli sportok elvakultabb kedvelői tudtak bármit is. Kjetil Jansruddal ma megosztoztak a dobogó harmadik fokán. Miután Vincent Kriechmayr nem szerzett pontot, teljes norvég söprést hozott az idény, Aksel Lund Svindal zárt a pontverseny harmadik helyén. … Feuz-dupla, de norvég tripla Szuper-G-ben! részletei…