Nyílt versenyfutás a női összetettért (A szezonfinálé előzetese)

Forrás: Olympics

Idén két helyszínen rendezik meg a szezonfinálét, lényegében az 1994-es olimpián már egyszer kipróbált leosztásban. Kvitfjell és Hafjell Norvégia két legismertebb alpesi síközpontja, amelyek a Lillehammer környéki hegyvidéken helyezkednek el.

Kvitfjell neve elsősorban a férfi lesiklás kapcsán vált világszerte ismertté. Az olimpiai lesiklópályát kifejezetten a sebességszámok igényei szerint alakították ki, és a mai napig a világkupa egyik klasszikus helyszíne. A pálya hosszú, gyors és változatos, felső része nyitott és tempós, míg az alsó szakasz technikásabb, hullámos tereppel nehezített. Kvitfjell különlegessége, hogy a pálya profilja „tankönyvi” lesiklás: nagy sebesség, hosszú ívek és folyamatos ritmusváltások jellemzik, ami ideális tereppé teszi a klasszikus gyorsszámos specialisták számára.

Ezzel szemben Hafjell inkább a technikai számok, különösen az óriás-műlesiklás és a szlalom helyszíneként ismert. A pályák meredekebbek, zártabbak és ritmusosabbak, ahol a precíz élhasználat és a gyors irányváltások kulcsfontosságúak. Hafjell szintén olimpiai helyszín volt 1994-ben, és azóta rendszeresen rendez nemzetközi versenyeket, főként az Európa Kupában, de a jelek szerint szándékában áll minden gyakrabban feltűnni a Világkupában is.

Forrás: Bluewin

A Világkupa-döntő különleges szabályok közt kerül megrendezésre, például ami a pontszámítást illeti. A kis létszámú mezőnyök miatt itt csak a legjobb 15 sízőt pontozzák, mégpedig a jól ismert rendszer szerint. A 15. helyezett 16 ponttal gazdagszik.

A világkupadöntőre különleges indulási szabályok vonatkoznak, ami biztosítja, hogy csak az adott szezon krémje vehet részt rajta. Így minden szakágból csak a legjobb 25 indulhat el. Holtverseny esetén képzelhető el 26-27 induló is, de ilyenre idén nem került sor. A világkupadöntőn csak a szezon legjobbjai vehetnek részt. Azaz a fel nem használt indulási jogokat nem kapja meg a soron következő. Az az indulási hely egyszerűen elvész. Ez jellemzően sérülések miatt fordulhat elő. Idén sérülés miatt nem vesz részt a nőknél olimpiai horrorbukása után Lindsey Vonn. Ő kiemelt szereplő lehetett volna, hiszen az utolsóelőtti lesikló versenyig ő vezette a pontversenyt. Rajta kívül a régóta maródi Liensberger és Egger mellé a soldeui szuperóriáson keresztszalagját szakító Maryna Gąsienica-Daniel neve került a listára.

Mellettük, az összetett versengés biztosítása érdekében az 500 pont feletti sízők itt is, ahogy egy normál világkupán különleges jogokkal bírnak. Azaz aki az adott szezonban átlépte az 500 pontot összetettben, az minden számban indulhat, függetlenül attól, hogy az adott szakági pontversenyben a legjobb 25-ben van-e. Ha valaki a VK-döntő alatt lépi át az 500 pontot, az a soron következő versenyekre megszerzi az indulási jogot. Az adott szám regnáló világ- vagy olimpiai bajnoka alanyi jogon indulhat, szintén a szakági tabellán elfoglalt helyezésétől függetlenül. Itt az a feltétel, hogy a világversenyt az adott szezonban rendezzék. Azaz a tavalyi világbajnokság legjobbjai például ezzel a joggal élve most már nem indulhatnak.

A feltörekvő tehetségek segítése révén pedig az adott szezon junior világbajnoka is indulási jogot szerez. Ritkán előfordul, hogy a junior-világbajnok már a szakági legjobbjai közt is szerepel (pl. tavaly Öhlund a szlalomban eleve a legjobb 25-ben volt). Bár inkább tapasztalatgyűjtést szolgál ez az indulási jog. Későbbi topsízők azonban már ekkor megvillannak: a 2018-as davosi junior VB-n Odermatt 3 számban is indulási jogot szerzett, és mindháromban pontszerzőként is zárt. Míg egy évvel később Robinson egyenesen dobogóval mutatkozott be a VK-döntőn, ahová csak junior bajnoki címe jogán kvalifikált. Az is előfordul viszont, hogy az aktuális junior bajnok inkább az aktuális Európa-kupa állomása mellett teszi le voksát, hogy bebiztosítsa szakági top3-as helyezését, egyszersmind jövő évi, alanyi jogon járó VK-indulási jogát.

Forrás: Olympics

Régóta nem látott véghajrát hozott a nők Világkupája, legalábbis azon évadokat tekintve, amikor Shiffrin teljes évadot síel. Az amerikai domináns szezont síelt szlalomban, csakhogy óriásban csak szép lassan került újra a tűz közelébe (de tényleg csak a közelébe), a gyors számokat pedig néhány elvetélt kísérletet kivéve hanyagolta. Előnye tetemesnek mondható, ugyanakkor Aicher veszélyes ellenfél. Lesiklásban kristálygömbért harcol, Szuper-G-ben szintén volt már győzelme idén. Simán elképzelhető, hogy két versenynap után egálra hozza magát. Ezután jön a szlalom, ahol megint az amerikai kerülhet előnybe, ám a múlt hétvégi 20 pontos előnyítés kevésnek tűnne. A végén következik az óriás-műlesiklás, ami igazi erőpróba mindkettőnek. Aicher leggyengébb száma, de felfelé ívelő mutatói vannak benne, Shiffrin pedig dinamikában már ott van a dobogón, ám roppant instabil. Årében például majdnem kiesett. Jelen pillanatban olybá tűnik, hogy az utolsó futamig nyílt marad a csata.

Forrás: Bluewin

Zsinórban ötödszörre szerezte meg a nagy kristálygömböt Marco Odermatt. A svájciak zsenije kétséget sem hagyott efelől, több mint 600 ponttal vezeti a pontversenyt. Kilenc versenyt nyert, győzelmek számát tekintve beérte Hermann Maiert az örökös lista dobogóján. Az évad végi pódiumon vélhetően Braathen és McGrath fog mellett állni – minden bizonnyal ezzel a sorrendben. A többiektől, főként a Kristoffersen- Meillard duótól szinte csak a kétszeri győzelem lenne elfogadható, ha komolyan gondolják a két jóbarát beelőzését.

Forrás: St. Albert Gazette

Március 21., szombat (12:30)

Odermatt egyértelműen a királyszámra feküdt rá kiemelten ezen a télen. Négyszer győzött (közte Grödenben, Wengenben és Garmischban) és hat alkalommal zárt dobogón. Nem veszélyeztették sorban harmadik elsőségét a királyszámban. Noha az olimpián honfitársa, von Allmen hasított, a teljes idény során hiányzott a fiatalabb svájcinál a kiegyensúlyozottság. A szezon második helyét alighanem be fogja húzni így is. A harmadik hely sorsa háromszereplős történet. Különleges a helyzet, hiszen a szezon berobbanását bemutató Franzoni mellett két olyan veterán (Paris és Kriechmayr) van érte versenyben, akik jó eséllyel befejezik a hétvégén pályafutásukat.

Forrás: NeveItalia

Március 21., szombat (10:45)

Aligha gondolta volna bárki a svájci csapat oly mértékű visszaesését, amit ezen a télen bemutatott. Aligha hitte volna bárki, hogy Sofia Goggia – részint megbízhatatlanságával, részint alkalmankénti lassúságával (!) – idén labdába sem fog rúgni a szakági elsőségért. S akkor még Lindsey Vonn tündöklését, majd bukását nem is említettük. Így eljutottunk odáig a VK-finálé előtt, hogy az a Pirovano vezeti a szakágat, aki Val di Fassa-i duplázásáig még csak dobogóra sem állt (igaz, rendkívüli stabilitásáról tett tanúbizonyságot); az az Aicher a legfőbb kihívó, aki egyetlen eddig győzelem és csupán két dobogó után esélyes a kristálygömbre; s még az a Weidle-Winkelmann is befuthat, aki bár évek óta az élmezőny tagja, de még véletlenül sem a közvetlennek.

Pirovano győz, ha:

  • Nyer, vagy második
  • Harmadik és
    • nem Aicher a napi győztes
  • Negyedik, ötödik, hatodik, hetedik, vagy nyolcadik és
    • Aicher legfeljebb 3. (Pirovano 8. helye esetén holtversenyben, 2-1-es győzelmi aránnyal vinné a szezont az olasz)
    • Goggia nem nyer
  • Kilencedik, tizedik, tizenegyedik, vagy tizenkettedik és
    • Aicher legfeljebb 4. (Pirovani 12. helye esetén pontegyenlőséggel bajnok az olasz)
  • Tizenharmadik, vagy tizennegyedik és
    • Aicher legfeljebb 5.,
  • Tizenötödik és
    • Aicher legfeljebb 6.
  • Nem szerez pontot és
    • Aicher legfeljebb 10.,
    • valamint a versenyt nem Weidle-Winkelmann, vagy Hütter nyeri

Aicher győz, ha:

  • nyer és
    • Pirovano legfeljebb 3.,
  • második és
    • Pirovano nem végez dobogón,
  • harmadik és
    • Pirovano legfeljebb 9. (Pirovano 8. helye esetén több győzelemmel az olaszé a kristálgyömb),
  • negyedik és
    • Pirovano legfeljebb 13. (Pirovano 12. helye esetén több győzelemmel az olaszé a kristálgyömb),
  • ötödik és
    • Pirovano legfeljebb 15.,
  • hatodik és
    • Pirovano nem szerez pontot,
    • nem Weidle-Winkelmann a napi győztes,
  • hetedik, nyolcadik, vagy kilencedik és
    • Pirovano nem szerez pontot,
    • nem Weidle-Winkelmann, vagy Hütter a napi győztes,
    • ha Hütter győz és Aicher csak 7., akkor a több futamgyőzelemmel Hütter lenne a bajnok

Weidle-Winkelmann győz, ha:

  • nyer és
    • Pirovano nem szerez pontot,
    • Aicher legfeljebb 6.

Hütter győz, ha:

  • nyer és
    • Pirovano nem szerez pontot,
    • Aicher legfeljebb 7. (ekkor pontegyenlőséggel, 2-1-es győzelmi aránnyal az osztrák a bajnok),
    • Weidle-Winkelmannt megelőzi (holtversenyes napi győzelem esetén a németnek van több pontja).

Vonn-nak 36 pontos lemaradással az éllovas Pirovano mögött ugyan matematikai esélye lenne a kristálygömbre, de mivel sérülés miatt biztos nem indul, így ezt nem számoltuk ki. Fentebb sem szerepel a neve a lehetőségek közt, mivel a szakági pontversenyt nem vezeti, így nem elég ha a mögötte lévők őt megelőzik, Aicheren és Pirovanón is túl kell jutniuk.

Forrás: NeveItalia

Március 21., szombat (10:45)

Hozta a szakág megszokott hektikusságát. Összesen 13 hölgy állt dobogóra az eddigi 7 versenyen. Az öt győztes közt az egyik duplázó Sofia Goggia. Ő az, aki a legnagyobb eséllyel behúzhatja első kristálygömbjét szuperóriásban. (Ha már fő számában, lesiklásban nincs erre esélye…) A szakági dobogó alsó fokára vélhetően Aicher, vagy Lie fog felállni, nagyon esetleg az olimpiai érmes Miradoli piszkíthat bele a dolgokba.

Goggia győz, ha:

  • nyer, vagy az első 6 hely bármelyikén végez,
  • hetediktől a tizennegyedik helyig végez valahol és nem Robinson nyer,
  • tizenötödik, vagy nem szerez pontot és Robinson legfeljebb 3.

Azaz Robinson erős eredménykényszerben van. Győzelme esetén Goggia nem lehet jobb 7.-nél, míg ha a második helyet szerzi meg, akkor az olasz maximum az utolsó pontszerző helyen végezhet. Ha Robinson ennél hátrébb végez, akkor Goggia a saját eredményétől függetlenül megszerzi a kristálygömböt.

Forrás: Ski Racing Media

Március 22., vasárnap (12:30)

Egymást követő negyedik szezont zárja az élen Odermatt szuperóriásban. A courcheveli hózáporok ugyan elsöpörtek két versenyt is, aligha fordulhatott volna ott bármi a lényegét tekintve. A rendkívül instabil élmezőnyből egyedül Odi tudott higgadt maradni. Elég csak a tabellára pillantani: másfélszáz pontos előnnyel vezet, úgy, hogy közben a dobogó harmadik fokától az 5. helyig pontonként követik egymást az urak. A 2. – 6. helyek közt képtelenség esélyeket latolgatni.

Forrás: Bluewin

Március 24., kedd (9:30/ 12:30)

Odermatt a szezon előtt azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a (várhatóan tükörsima összetett, Szuper-G-s és óriás-műlesikló elsőség mellett) valami igazán emlékezeteset produkáljon az olimpián, továbbá megnyerje a Hahnenkamm-Rennent. Ebből utóbbi kettő nem valósult meg (a három érem dacára), sőt még az is benne van a pakliban, hogy alapszámában, az óriásban is megfosztják őt trónjától. Idén “csak” három győzelme és négy pódiuma van, ám a körbeverések miatt mégis jó pozícióban várhatja a nagydöntőt. Braathennek akár még a második helyért is meg kell küzdenie, bár a papírforma szerint Meillard és Brennsteiner párosa inkább a dobogó alsó fokáért lehet versenyben.

Odermatt győz, ha:

  • dobogós,
  • negyedik, ötödik, hatodik, hetedik, vagy nyolcadik és
    • Braathen nem győz (8. hely esetén pontegyenlőséggel Odermatté a kristálygömb)
  • 9-15. helyek közt végez és
    • Braathen legfeljebb 3.,
  • Nem szerez pontot és
    • Braathen legfeljebb 5.,
    • nem Meillard a napi győztes.

Pinheiro Braathen győz, ha:

  • győz és
    • Odermatt nem dobogós,
  • második és
    • Odermatt legfeljebb 9.,
  • harmadik és
    • Odermatt nem szerez pontot,
  • negyedik és
    • Odermatt nem szerez pontot,
    • nem Meillard a napi győztes.

Meillard győz, ha:

  • megnyeri a versenyt és
    • Odermatt nem szerez pontot
    • Braathen nem dobogós.
Forrás: Politics News

Március 24., kedd (10:30/ 13:30)

Mikaela Shiffrin kilencedik szlalomos elsősége ismételten önmagáért beszélt: a kilencből egy híján minden versenyt megnyerte, jellemzően már-már megalázó fölénnyel. Az egyetlen ellenpélda Kranjska Gora volt, ott az amerikai szokott űrmenetére egy másik űrmenettel válaszolt Camille Rast. Így nyert párszázaddal. A svájci szezonezüstje biztos, hiszen amennyiben ő nullázna, és Holdener valami csoda folytán győzni, kettejük holtversenyében a több második hely Camille javára döntene. Wendy inkább a bronzra hajthat, ebben főként Truppe állíthatja meg.

Forrás: Arizona Daily Star

Március 24., kedd (9:30/ 12:30)

Amit Julia Scheib művelt ezen a télen, arra kevesen számítottak. Kezdte ott, hogy a söldeni idénynyitón egy nagyjából 9 éves osztrák nyeretlenségi sorozatot tört meg, ami az osztrák óriás-műlesiklónőket illeti. Majd ha már így történt, négy további részsiker és még két dobogó került a neve mellé. Egyértelmű diadal az övé. A szezondobogón sokféle variáció elképzelhető, talán Rast második helyét nem fenyegeti igazi veszély. A harmadik helyért muszáj lesz Shiffrinnek kepesztenie (az összetett jegyében), idei (amúgy roppant peches) VK- teljesítménye Moltzan nagyon rászolgálna a TOP3-ra.

Forrás: Kleine Zeitung

Március 25., szerda (10:30/ 13:30)

A szlalomosok évről évre izgalmas szezonnal ajándékozzák meg a sportszeretőket. Nem volt ez másként ezen a télen sem. Hét győztest avattak, 11 specialista szerzett dobogós helyezést. A kristálygömbért négyen maradtak versenyben, a szezondobogóra még papíron ketten férhetnek fel. Reálisan a két jó barát viadalára számíthatunk: vagy McGrath emelheti karrierje során először magasba a trófeát, vagy Braathen másodjára – első brazil sízőként.

McGrath győz, ha:

  • dobogós,
  • negyedik, ötödik, vagy hatodik és
    • Braathen nem győz
  • 7-11. helyek közt végez és
    • Braathen legfeljebb 3.,
  • tizenkettedik, vagy tizenharmadik és
    • Braathen legfeljebb 3.,
    • Noël nem nyer,
  • tizennegyedik, vagy tizenötödik és
    • Braathen nem dobogós,
    • Noël nem nyer,
  • Nem szerez pontot és
    • Braathen legfeljebb 6.,
    • Noël legfeljebb 3.,
    • Kristoffersen nem nyer

Pinheiro Braathen győz, ha:

  • nyer és:
    • McGrath nem dobogós,
  • második, és
    • McGrath legfeljebb 7.,
  • harmadik és
    • McGrath legfeljebb 14.,
    • Noël nem nyer,
  • negyedik vagy ötödik és
    • McGrath nem szerez pontot,
    • Noël nem nyer,

Noël győz, ha:

  • nyer és:
    • McGrath legfeljebb 12.,
    • Braathen legfeljebb 3.,
  • második, és
    • McGrath nem szerez pontot,
    • Braathen legfeljebb 6.

Kristoffersen győz, ha:

  • nyer és:
    • McGrath nem szerez pontot,
    • Braathen legfeljebb 6.,
    • Noël legfeljebb 3.

Hozzászólás