Parádés második futamot hozott az igen széttűzött vonalvezetés Schladmingban. Henrik Kristoffersen kiváló menettel helyet cserélt az első futamot megnyerő Atle Lie McGrath-tal . A harmadik helyre az este legjobbját síző Clement Noël jött fel, 8 helyet javítva. Braathen ugyan javított egy helyet saját edzője tűzésén, de ez inkább Rassat és Meillard kiesésének volt köszönhető. A legjobb osztrák Fabio Gstrein lett, 5 helyet javítva az 5. helyen. A szakági tabella élén újabb helycsere történt, ezúttal McGrath vezet, 1 ponttal Braathen előtt. Továbbra is hat síző van 100 ponton belül.
Immár három éve, hogy a garmischi enyhe időjárásnak köszönhetően Schladming bejelentkezett az ott elmaradt óriás pótlására, a villanyfényes verseny pedig akkora siker lett, hogy azóta zsinórban negyedszer rendeznek már kétversenyes, villanyfényes hétközi állomást a stájer síparadicsomban. A keddi óriás után immár a hagyományosabb szlalom következett, ami történetét tekintve az első villanyfényes éjszakai verseny a világkupában. A Planai legeredményesebb sízői a négyszeres bajnok Benni Raich és Henrik Kristoffersen. Minthogy előbbi már több mint 10 éve nem versenyez, így maximum megőrizni tudta ezt a megtisztelő címet, a norvég viszont 6 évvel ezelőtti, legutóbbi schladmingi sikere óta üldözi az újabbat.

Konkurenciából azonban idén nem akad hiány. Az eddigi nyolc versenyen hatan győztek: McGrath, Rassat, Braathen, Noël, Haugan és Feller. Előbbi kettő ráadásul két győzelemnél tart, míg Braathen a szakági éllovas volt a verseny előtt. Ráadásul a brazilt öten üldözték 100 pontos távolságon, azaz lőtávolon belülről: Fellert leszámítva az összes futamgyőztes, illetve az eddig rendkívül kiegyensúlyozott Meillard.
A tegnapi verseny margójára felírható, hogy Kristoffersen ismét élesen bírálta a szervezőket. Ezúttal a pálya rendkívül jeges állapota miatt. Ahogy a közvetítésből is látni lehetett, a pálya felületére fagyott jégpáncél szinte tükörként verte vissza a villanyfényt. A pálya keménységét jelzi, hogy a műlesiklások szokásos kamerasízője, a korábbi kétszeres szakági bajnok Thomas Sykora is úgy nyilatkozott a mai második futam után, hogy életében nem síelt ennyire nehéz, kemény jeges felületen.

Az első futam pályáját az amerikaiak edzője tűzte viszonylag haladósra. Bár önmagában a pálya nem volt épp a legtrükkösebb, de a kőkemény jéggé fagyott pálya nem könnyítette meg a sízők dolgát. Kiváltképp, hogy a szerdára megérkező enyhe hőmérséklet miatt a verseny előrehaladtával, különösen az első futamban, még megjelentek kisebb kádak a kanyarokban, amit aztán ismét tükörjég követett. Elsősorban ez okozta a legnagyobb kihívást az első futam sízői számára. Nem kellett még kádakkal foglalkoznia Atle Lie McGrath-nak (1.), aki a második kapunál már megbillent ugyan, de a hamar korrigált a meredeken pedig már tökéletesen síelt. Henrik Kristoffersen (2.) is hibázott egy kisebbet a felső szakaszon, utána viszont nagyon szűken tudta síelni a kapukat, alig maradt le honfitársától.
A tegnapi óriás-műlesiklás győztese, Loïc Meillard (3.) remekül kezdett, előnye már majd’ fél másodpercre rúgott, de a Steilhang bejáratánál megcsúszott a külső lécén. A késés korrekciója jelentős időveszteséget jelentett, addigi előnye ugyanakkor hátrányba fordult. Lucas Pinheiro Braathen (5.) kontrolláltan kezdett, a meredek bejáratánál ő is kissé hátrabillent, majd a végére hiányzott az élen állók lendülete. Clément Noël (8.) nagyon bedőlt a fordulókba, de a dinamika némileg mintha hiányzott volna. Paco Rassat (4.) stabilan, tisztán síelt, különösen a meredek előtti szakaszra érzett rá. Timon Haugan (9.) korrekt kezdést követően többször is hibázott, ez különösen a pálya második felében került sokba.

Victor Muffat‑Jeandet (12.) szépen kezdett, de a meredek bejáratánál elveszítette az egyensúlyát és kiesett a ritmusból. Manuel Feller (13.) agresszívan, de sok rontással síelt. Eduard Hallberg (6.) az első átmenetnél kisebbet rontott, majd a cél előtt is volt egy mentése. Ezzel együtt is másodpercen belül maradt. Fabio Gstrein (10.) a letörésnél vesztette el némileg egyensúlyát, ami a meredekre is rányomta kissé bélyegét. Tanguy Nef (11.) a felső szakaszon keresztbe állította léceit, ehhez képest még így is tisztes időt síelt, de a céllejtőben ő is benne hagyott. Linus Straßer viszonylag jó szektoridőket síelt, de a cél előtt mindössze két kapuval kiesett. Armand Marchant (7.) remek, tiszta menettel érkezett a 7. helyre, utolsóként másodpercen belüli lemaradással.
Steven Amiez (41.) a meredeken nagyon távolról kerülte a kapukat, volt, hogy a stanglihoz hozzá sem ért. Marco Schwarz (32.) nem talált ritmust, sokszor keresztbe tette a léceket, még a jeges körülményekhez képest is sok élt használt. Alex Vinatzer (16.) szintén óvatosabb, de jóval stabilabban is síelt, mint előtte sokan. Így neki a továbbjutása nem volt veszélyben. Dave Ryding (26.) fent szűken síelt, de ezt nem tudta tartani a folytatásban. A Steilhang előtt hátrabillent, és végig küszködött a ritmussal. Albert Popov (19.) több ízben túlságosan a belső lécére dőlt, nem mindig tudta tartani az ívet, de igyekezett gyors élváltásokkal irányt váltani. Daniel Yule (22.) viszonylag stabilan síelt, biztosította a továbbjutást. Samuel Kolega (23.) a meredeken hátrabillent, de erőből menteni tudott.

Tommaso Sala (15.) rövid íveket próbált tartani, a céllejtőbe is bátran állt bele. A körőlményekhez képest erős futamot síelt. Eirik Hystad Solberg (18.) kezdetben többször is hibázott, a letörés után azonban rendezte mozgását. Dominik Raschner (20.) szintén érezte, a jeges, nehezedő körülmények mellett milyen egyensúlyra van szükség. Filip Zubčić (39.) komoly megküzdött a pályával, 3 másodperc fölötti hátránnyal odalett a továbbjutás. Oscar Sandviknak szintén, bár nem időeredmény miatt: a rajt után nem sokkal tévesztett kaput. Johannes Strolz (14.) a körülményekhez képest remekelt a Steilhangon, nem volt kérdés a második futam. A legjobb 30 sorát Kristoffer Jakobsen dicstelen, három kapuig tartó menete zárta.
Ugyan a rajtszámhoz képesti nagy előretörések ma elmaradtak, a mezőny hátsó felének volt félnivalója. A legjobbak után egyből érkező Benjamin Ritchie (31-essel 30.) a legvégéig izgulhatott 2,84-es hátránya volt a mai továbbjutás határa. Rögtön utána érkezett Istok Rodeš (32‑essel a 17.), akinek viszont izgulnia nem kellett, a legjobb eredményt érte el magas rajtszámmal. Bejutott nem sokkal később Ramon Zenhäusern (34‑essel a 29.), majd Adrian Pertl (36‑ossal a 27.) is, később pedig még Joshua Sturm (43‑assal a 28.) erősítette a hazaiak csapatát. Ezt követően sokáig nem akadt továbbjutó, majd előbb az aktuális junior világbajnok Theodor Brækken (50‑essel a 24.), rögtön utána pedig Luke Winters (51‑essel a 25.) és Fabian Ax Swartz (52‑essel a 21.) kvalifikált, más viszont már nem. Többek közt a 65-össel rajthoz álló Richard Leitgeb, sem, aki egy gyenge szektor után esett ki.
A második futam pályáját Max Pircher, Braathen brazil kötelékébe tartozó edzője tűzte. A továbbra is rendkívül jeges, meredek pályán igencsak széttűzte a kapukat, jóval lassabb tűzést kellett teljesítenie a továbbjutóknak, elsőként Benjamin Ritchienek (13.). Az amerikai becsülettel síelt, meg is előzte Ramon Zenhäusernt (20.), akinek láthatóan nagyon nem feküdt a második tűzés. Joshua Sturm (12.) komoly előnyt épített ki, de a végén egy hiba miatt csak 1 század maradt ebből. Adrian Pertl egy kisebb késés miatt túl szűken próbált élt váltani a jégen – oldalára billenve esett ki. Dave Ryding hatalmas elánnal vágott neki a pályának, és bár épült előnye, a letörésnél rátaposott a stanglira. Luke Winters (19.) a meredeken vadul síelve sokallt be kissé, míg Theodor Brækken (21.) már a letörés előtt besokalt, így Zenhäusernt sem előzte meg.

Nem más adta a tanácsot indulás előtt Samuel Kolegának (14.), mint Ivica Kostelić, és bár ez a végén jelentős előnyt jelenthetett, de a meredek végéig összegyűlt hátrányát ez sem tudta teljesen kozmetikázni. Daniel Yule (17.) viszonylag jól kezdett, de a letörés után széttűzött kapuk feladták neki a leckét. A trend, miszerint a meredeken mindenki nagyon sokat kap Sturmtól, Fabian Ax Swartz (15.) esetében is folytatódott. Az osztrákok újabb kieső miatt bánkódhattak: Dominik Raschner egy necces szituációt még mentett, nem sokkal később viszont már kapura lépett. Albert Popov (18.) a jeges, meredek pályákon általában jól teljesít, de jelenlegi formájában inkább csak egy látványos, technikás mentést emelhetünk inkább ki.
Eirik Hystad Solberg (8.) fent remekül síelt, és bár a meredeken volt egy látványos megakadása, de kiváló hajrával nagyobb előnyt épített vissza magának. Láthattuk, a jeges pálya nem tűri a rontást, Istok Rodeš volt a következő „áldozat”. Alex Vinatzer (7.) bátran, de ehhez mérten egész precízen síelt. A meredek tisztábban sikerült, mint a norvégnak, így átvette a vezetést. A reklámszünetet követően érkezett az est másik olasz sízője, Tommaso Sala (11.), aki bődületes hajrával tudta némileg kompenzálni a rontott meredeket. Az osztrákok felemás perceket élhettek át: Johannes Strolz alig pár kapu után búcsúzott, Manuel Feller (10.) viszont még Salánál is gyorsabb volt a hajrában, amivel utóbbi olaszt le is szorította a pillanatnyi dobogó legalsó fokáról.

Bár Elezi Cannaferina tegnapi dobogója fényében csodára lett volna szüksége Victor Muffat-Jeandet-nak (16.), ez nem sikerült. Felül még bátran síelt, a letöréstől kezdve viszont jöttek a hibák. Tanguy Nef (9.) felül kiválóan síelt, egy másodperces előnnyel érte el a letörést. Pechére épp a meredek végén kellett keresztbe fordítania a léceit, így csak Fellert tudta eggyel hátrébb szorítani. Az osztrákok utolsó reménysége, Fabio Gstrein (5.) következett. Hihetetlen első szektort síelt, így a letörés utáni hibája is bőven belefért. A folytatásban pedig már becsülettel lehozta előnyét a célig – Sturm mellett az este talán egyetlen valamirevaló futamot láthattuk a házigazdáktól. Timon Haugan (6.) valóságos rodeót mutatott be, különösen a meredeken: szinte nem volt kapu, amit jó íven síelt, levegőben kapkodva, mentések sorozatát bemutatva hozta le a kritikus szakaszt. A hajrára még összeszedte magát, így csak egy helyet csúszott vissza. Az utolsó nyolc előtt így továbbra is Gstrein vezetett, Haugan és Vinatzer előtt.
A reklám után érkezett Clément Noël (3.), akinek hátránya az első futamot megnyerő McGrath-hoz képest kevesebb mint egy másodperc volt. A kezdést leszámítva végig remekül, precízen síelt, a letörés előtt pedig egyenesen parádésan. A folytatás is tűpontos volt, folyamatosan hízott az előny. Végül egészen elképesztő, másodperc feletti előnnyel vette át a vezetést, a legjobb eddigi futammal. Armand Marchant-nak a pálya felénél már esélye sem volt a vezetésre, de egy hátrabillenés miatt célba sem ért. Eduard Hallbergnek is egy hátrabillenés okozta a vesztét, aminek következtében katapultált a hóról.
Előzetesen úgy kalkulálhattunk, Lucas Pinheiro Braathen (4.) számára tűzték a pályát, de közel sem volt olyan ritmusos, mint az élen álló francia. A eredek előtt túlságosan megfogta léceit, a végén is akadt egy kisebb hiba, így hátránya egy század híján maradt másodpercen belül. Paco Rassat nagyjából 10 másodperc után dőlt az oldalára, és bár innen még folytatta, nem sokkal később jött a kiesést jelentő hiba is. Loïc Meillard a széttűzött rész kritikus kapujára nem rálépett, hanem egy kevéssel előbbi hiba miatt egyszerűen nem tudta bevenni a kanyart. Henrik Kristoffersen (1.) fent kisebb hibák ellenére is növelte előnyét. A letörés előtt még eladott egy keveset, utána viszont rezzenéstelen lécvezetéssel teljesítette a meredeket, nem volt kérdés a vezetés! Atle Lie McGrath (2.) kisebb hibákkal kezdett, majd a meredeken voltak megakadásai. A hajrá ugyan parádésan sikerült, de ezzel a második helyet tudta csak menteni.

Henrik Kristoffersena verseny utáni interjúban németül a hazai versenyének nevezte Schladmingot, ami mondhatni, duplán igaz. Egyrészt évek óta Salzburgban él, a környéken edz, másrészt pedig immár a Planai egyedüli rekordgyőztese, 5 sikerrel. Ez egyébként 26. szlalomsikere, míg mindent egybevetve 34 győzelemnél jár, amivel a férfi örökranglista 10. helyére lépett fel, Pinturault-val holtversenyben.
A wengeni sikert követően ismét dobogóra állhatott Atle Lie McGrath, akinek ez a 21. ilyen alkalom. Idén hatszor volt már dobogós, amivel e tekintetben beállította tavalyi szezonrekordját. A regnáló olimpiai bajnok Clément Noël 33. top3-as eredményét ünnepelte, mindet szlalomban érte el.

Ami a szakági világkupát illeti, 9 verseny és a teljes januári szlalomdöping végeztével továbbra is legalább hatesélyes a pontverseny, ráadásul eddig hét különböző győztest avattak. Az olimpiára legalább ennyi esélyessel vágunk neki, míg utána két verseny áll majd rendelkezésre, hogy a legjobbak eldöntsék a kristálygömb sorsát. McGrath a mai dobogóval ismét átvette a pontversenyben a vezetéstechnikai, előnye mindössze egy pont az eddigi éllovas Braathen előtt. Rajtuk kívül, Fellert leszámítva, az összes idei győztes, azaz Noël, Haugan, Krisotffersen és Rassat is 100 ponton belül várja az évvégi hajrát, azaz immár Kristoffersen is csatlakozott a közvetlen esélyesek táborához. Meillard viszont a mai nullázásával az esélyét ugyan nem vesztette el, de ennyi ellenfél mellett 150 pontos lemaradása már jelentős. Az összetett ennél jóval egyértelműbb, Odermatt 500 ponton túli előnnyel vezet. A svájci mögé most felsorakoztak a kétszámos technikai specialisták.

Az olimpia előtt még a férfiak és a nők is Crans-Montanán tartják a jövő évi VB főpróbáját. A férfi lesiklókra egy verseny vár, vasárnap. A szlalomosok legközelebb már az olimpián síelnek az aranyért, a játékok második hetén, hétfőn kerül sor a versenyükre. A szakági vilagkupa március elején folytatódik majd, Kranjska Gorán, az utolsó VK-döntő előtti versennyel.

Borítókép forrása: lematin.ch