Premiersiker Tarvisión: Nicol Delago élt az alacsony rajtszámával

Mint tegnap Wengenben, majd az olasz helyszínen is határozottan előnynek bizonyult az alacsony rajtszám, részint a fokozódó köd, és főként az olvadozó pálya miatt. A korábbi kétszeres junior-vb-érmes 3-as rajtszámmal remekül idomult a lejtő nyújtotta kihívásokhoz, így pénteki edzéseredményét ma győzelemre váltotta. A debütáló győztes mellett Kira Weidle-Winkelmann, s természetesen, ötödszörre is Lindsey Vonn állhatott dobogóra, aki ezzel már közel 150 ponttal vezeti a szakági pontversenyt. Ortlieb, Aicher és Johnson fért még a legjobb hat közé. Goggia újabb csalódást keltő szerepléssel csak a 11. helyen végzett, míg legjobb svájciként Corinne Suter épp csak befért a TOP15-be.

Forrás: Natura Nomade

Tizenöt év kihagyás után tért vissza a Világkupa-sorozat a Friuli-Venezia-Giulia régió patinás üdülőhelyére. Tarvisio (németül Tarvis, szlovénul Trbiž) közvetlenül az olasz-szlovén határ mentén fekszik. A tartomány már elhelyezkedéséből fakadóan is hidat képez a különböző kultúrák között. S persze gazdasági értelemben is, gondoljunk csak az átmenő tranzitforgalomra. Földrajzilag a Júliai-Alpok és a Karni-Alpok találkozásánál helyezkedik el, fontos közlekedési és kulturális csomópontként: itt ér össze a latin, a germán és a szláv világ.

A település sporttörténeti szempontból elsősorban az alpesi síhez kötődik. A pályák karaktere klasszikusan „régi iskola”: természetes terepre épülnek, kevés mesterséges elemmel, hosszú, folyamatos lejtéssel és technikás középső szakaszokkal. Emiatt Tarvisiót gyakran emlegetik olyan helyszínként, ahol a tiszta technika és az alkalmazkodóképesség többet számít, mint a nyers agresszivitás.

Tarvisio ugyanakkor nem csak sporthelyszín. A város és környéke erősen kötődik a természethez: erdők, alpesi tavak és túraútvonalak veszik körül, így télen és nyáron is népszerű úti cél. Hangulata visszafogottabb, kevésbé fennhéjazó, mint az osztrák vagy svájci nagy síközpontoké, ami sokak számára kifejezetten vonzó. Tarvisio így egyszerre jelent történelmi alpesi síhelyszínt, határvidéki kulturális találkozópontot és nyugodt hegyvidéki bázist.

A helyszín kevésbé kapcsolódik szorosan a versenysporthoz, noha észlelhető újabban némi settenkedés ez irányban. A 2020-as években kétszer is rendezett magaspresztízsű FIS-verseny, Európa Kupát, vagy épp három éve EYOF-ot. Ez utóbbi emlékezetes volt nekünk, magyaroknak, ott győzött ugyanis szuperóriásban Bányai Attila. Tavaly junior-világbajnokságnak adott otthont az üdülőhely, idén pedig az olimpiai rendező Cortina d’Ampezzo megszokott helyén visszatérhetett a Világkupa vérkeringésébe is.

Három évadban tartottak itt gyorsasági, illetve kombinációs versenyeket. 2007 leginkább Julia Mancuso tündökléséről szólt, Torino olimpiai bajnoka győzött lesiklásban, és a másik két számban is dobogóra állt. 2009-ben és 2011-ben már ott volt a mezőnyben Lindsey Vonn, s nem is akárhogyan szerepelt: mindkét Szuper-G-t megnyerte, emellé volt további négy második helyezése. Ha csak a lesiklásra koncentrálunk, Mancuso után Gina Stechert, majd Anja Pärson vitte a prímet. Tizenöt éve még Vonn és Görgl állt dobogón, a jelenlegi mezőnyből még Elena Curtoni szerepelt akkor a rajtlistán, és 45-dikként zárt.

Forrás: Dove Sciare

A pálya legfontosabb jellemzője, hogy természetes hegyoldalra épül, kevés mesterséges rásegítéssel. Emiatt nem extrém meredekségével, hanem ritmusával és tereptöréseivel szokta megnehezíteni a sízők dolgát. A felső szakasz általában nyíltabb, itt jól lehet tempót vinni, de már korán megjelennek azok az enyhe hullámok és átmenetek, amelyek pontos testhelyzetet és tiszta élhasználatot követelnek. Nem engedi meg a „ráülős” síelést: aki túl sokat csúszik keresztbe, az lent biztosan időt veszít.

A középső részen folyamatosan váltakoztak a dőlésszögek, a kapuk nem engedik meg az egyforma ritmusú fordulókat. A versenyzőknek itt egyszerre kell agresszíven támadniuk a vonalat és türelmesnek maradniuk, mert egy túlvállalt ív könnyen széteső alsó szakaszt eredményez. Az alsó rész technikailag kevésbé látványos, de kíméletlenül bünteti a hibákat. Aki fáradtan, rossz súlyponttal érkezik ide, az már nem tudja „visszanyerni” a tempót. Ezért mondták sokan, hogy a jó futam nem egy-egy látványos kanyaron, hanem az egész pálya fegyelmezett végigsíelésén múlik. Mintegy 3 km-es lejtőről van szó, kb. 800 méteresen eséssel.

Forrás: SportNews.bz

Némileg enyhültek a körülmények a pénteki edzésnaphoz képest. Nemcsak emiatt lassult be a pálya, a szervezők úgy döntöttek, hogy kozmetikázzák egy picit a felső szakaszt, természetesen a biztonság jegyében. A látási viszonyok szintén nem voltak ideálisak, felhős égbolt fogadta a lányokat, két kanyarból  a köd miatt alig lehetett valamit kivenni tévén keresztül. 50 síző csatolt lécet a szezon ötödik lesiklásán. A kétszeres győztes, eddig valamennyi versenyen dobogóra állt Lindsey Vonn magabiztosan vezette a pontversenyt. A tőle szokatlanul gyöngécske szezont síelő Goggia részéről ez volt talán az utolsó alkalom, hogy visszatérjen a vetélkedésbe.

Marte Monsen (9.) menete adta meg az alaphangot. A felső ugratót követően, még a ködös kanyarok előtt lecsúszott az ideális ívről a norvég, majd a nyújtott fordítónál elvesztette egy pillanatra a külső lécét. A felső csúszós szakaszon erősebbnek bizonyult, mint Ilka Štuhec (8.), a szlovénok korábbi kétszeres világbajnoka azután jóval tisztábban síelt. A sebességtartás pedig mindig is az erősségei közé tartozott. Századokon múlt, de élre állt. Nicol Delago (1.) edzéselsőséggel a háta mögött próbált tenni egy lépést az olimpiai indulás felé. Igaz, pénteken hétágra sütött a nap. Igazolta várakozásainkat, ti. a szlovén nem mindenhol haladt teljes hőfokon. A ködös kanyarok kijáratánál alacsonyabb sebességgel haladt túl, ennek ellenére ma sokkal hatékonyabban csúszott. A másodperc fölötti előny önmagáért beszélt: nagyon ráérzett a lejtőre.

Forrás: Oberösterreichische Nachrichte

Corinne Suter (15.) a lassítónak szánt felső kanyarnál – Monsenhez hasonlóan – lesodródott. A folytatásban a képlet a következő volt: ahol csúszni kellett, egész jól haladt (bár gondjai támadtak azzal kapcsolatban a puhább havon, hogy központosan álljon lécein), kanyarívei és ugratói viszont rendkívül bizonytalanra sikerültek. Senkit nem előzött meg. Nina Ortlieb (4.) csütörtökön nyert edzést, mégpedig a maihoz hasonló körülmények közt. A felső sebességmérő pontnál gyorsabb volt Delagónál, a vonalvezetésével sem voltak nagy gondok, szép finom élkezelést alkalmazott. Egyszerűen egy picivel mindenhol elmaradt az éllovastól, így bő 4 tizeddel a második helyre sorolt.

Forrás: FAZ

A ködös szakasz előtt, s után egyformán letért a jobb ívekről Kira Weidle-Winkelmann (2.), ez az erősebb tempónak is volt köszönhető. Át is vehette volna a vezetést, ha az utolsó ugrató után nem tért volna le nagyon a kék vonalon túlra. Fontos, hogy időközben a ködös rész tágult, ezzel együtt – egy időre – finomodott. Mirjam Puchner (11.) menetét ez sem segítette. Egyedül az alsó kanyarokban volt tényező, már alaptempója jócskán elmaradt a versenyképességtől, minthogy túl kemény élkezelést használt. Csupán Sutert előzte meg egy kevéssel. Laura Pirovano (6.) ismételten erősebb ködben síelt. Érthető módon nem vállalt így túl nagy kockázatot, a beláthatatlan kapuknál rögtön félmásodpercet szedett össze. A dobogósokra így nem jelentett veszélyt. Ester Ledecká (16.) már a ködöt megelőzően rendelkezett 5 tizedes differenciával, köszönhetően egy durvább megcsúszásnak, befékezésnek. Egy pillanatig sem volt meggyőző, ment a lista legvégére. Delago kezdhetett reménykedni valami igazán szép eredményben, de a lényeg ezután következett.

Forrás: Vail Daily

Sofia Goggia (11.) abszolút sansztalan volt, s nem csak a köd miatt. A gyenge időeredmény alapja persze a ködös részről hozott alacsonyabb sebesség volt, de a belátható szakaszokon sem érződött nála semmiféle meggyőződés. Csak az aktuális hetedik helyre sorolt. Lindsey Vonn (3.) nem ment tisztán, az említett lassítónál ő is letért egy picit. A jobbos nyújtott kanyarulatnál tudatosan szélesített, a folytatásban így tartotta meg topsebességét. A zárószektora az addigi legjobb volt, így leszorította Ortliebet a dobogóról. A németet nagyon megközelítette, Delagóra viszont nem jelentett ő sem veszélyt a 2 és fél tizedes elmaradás ellenére. Egyáltalán nem Kajsa Vickhoff Lie (14.) ínyére való ez a zömében csúszásra építő lejtő. Alapesetben nem rossz, ha valaki megelőzi Sutert és Ledekát lesiklásban, de ez nem az a verseny.

Forrás: BW24

Emma Aicher (5.) mindent feltett a lehengerlő sebességre. Kezdettől fogva sok volt a kövér ív, megszenvedett külső léceivel, így hiába fogott egész sokat az alsó két szektorban Delagón, dobogóról nem lehetett álmodozni. Már csak ketten voltak hátra az elitcsoportból: a két évvel ezelőtti szakági győztes, és a világbajnok. Már a felső szakaszon beszedett félmásodpercet Cornelia Hütter (18.), a gyöngébb csúszást ráadásul egy jókora túlcsúszással zárta le a szokott helyen… Vagyis nála sem lehetett már miről beszélni.  Ment a legvégére, hátránya túllépte a 2 szekundumot. Breezy Johnson (6.) jobban rátalált a ritmusra, csakhogy a fagypont fölötti hőmérsékleten lassuló pálya és a köd megpecsételte sorsát. A középső átmenetnél kisodródott, a folytatásban viszont már stabilan síelt, így egész jó helyezésre ért be.

Forrás: Blick.ch

Egymás után kerültek a lányok a tökutolsó helyre. Ariane Rädler (20.) a felső szakasztól kezdve folyamatosan elvesztette a sebességet, a siklószakaszon különösen sok időt hagyott, így még a záró etapon sem tudott érvényesülni. Nála legalább középütt volt néhány szűkebb kanyarvétel, Malorie Blanc (30.) kapcsán ez sem valósult meg. Az eredménykényszertől szemlátomást becsődölt fiatal svájci elmaradása már túllépte a 3 s-et. Zauchensee-i remek szereplése után ma sem kívánta alább adni Jacqueline Wiles (13.). Vadul, talán túlzottan is vadul síelt, bátran támadta a kapukat. Középütt topszektort állított fel, átlagsebessége azonban nem engedte meg a TOP10-helyezést. Romane Miradoli (17.) nehezen, jobban mondva nem birkózott meg a mindinkább romló pályával. Lécei rendesen kaptak a pályahibákon, ettől függetlenül a francia idén szuperóriásban erősebb. A svájciak változatlanul rettenetes helyzetből várják az olimpiát. Jasmine Flury (30.) egy Blanc-nal századra azonos idővel haladt át a célvonalon. 3.21-es elmaradásuk volt a limit. A korábbi világbajnoknő nem is erőltette túl a dolgot, Janine Schmitt (21.) már valamivel lelkesebbnek tűnt, nála az ívtartás sikerült félre. Per pillanat három svájci név szerepelt a lista végén is csak a 14. helyet foglalta el. Allison Mollin (19.) a határokat feszegette. A fent ígéretesen induló futama fokozatosan esett szét, a sok ívtévesztés sokba került.

Forrás: SportNews.bz

A köd épp elillanóban volt (de csak pár percig), az olvadó pálya mégsem engedett már erősebb időeredményt. Elena Curtoni (24.) erőltette becsülettel, de útja során a porhanyós havat is megjárta. A cél előtt nem sokkal eltántorította egy kapu. Isabella Wright (29.) külső lécei rendre fickándoztak, így az ideális nyomvonalhoz köze nem volt, az őt követő Laura Gauché (35.) tempóban még rosszabb nyújtott. Inkább voltak ezek edzésmenetek. A lankásabb átkötő előtt durva ütéseket kaptak a lécek, így nehéz volt tempót tartani. Delia Durrer (28.) például külső lécekkel még csak-csak megtartotta a normális pozíciót, nála ellenben a belsők bokrosodtak meg. A szimpla pontszerzésnél több nem volt a levegőben. Christina Ager (27.) rettenetesen túlfordult fent, onnantól nehéz dolga volt. A zárószektora ugyanakkor egész épületesre sikerült, ezzel megelőzött pár hölgyet a hátsó traktusból. Priska Ming-Nufer (26.) éppenséggel a fenti csúszó részen ment meggyőzőbben, végső soron Ager futamidejét reprodukálta. A svájciaknál a nagy sztárok hiánya, avagy sérülékenysége kiborította a bilit. Testvére után némileg váratlanul Nadia Delago (10.) is remekelt. Sebessége jobb is volt a nővérénél, hátrányának zömét a ködös részen szedte össze. A középső szakaszon az ugrásnál erősen használta a karját az egyensúlyhoz, de a síléceket szépen engedte, és az utolsó átmenet előtt kicsit visszavett a tempóból, majd magasra jött ki a szakaszból, így végül a tizedik helyen állt. A TOP10-et közösen ünnepelték a testvérek. Keely Cashman (43.) nagyon komoly kihívásokkal küszködött, nála a kék vonal sem volt magától értetődő. 4 másodpercen túl lemondhatott a pontszerzésről.

Az utolsó reklámszünet után állt a verseny, mivel akját és helikoptert kellett bevetni a lejtő mellett. Egy pályamunkás törte össze magát a védőhálón túl. A folytatásban (még, avagy már) hiányzott a minőség. Ricarda Haaser (31-essel a 22.) tett azért egy kisebb lépést a kedvezőbb rajtszám felé, őt követte ifjabb kolleginája, az EK- futamgyőztes Emily Schöpf (32-essel a 25.) az úton. Rajtuk kívül már csak az amerikai Haley Cutler (42-essel a 23.) szerzett pontokat. Többet közt Nadine Fest (34-essel a 32.), Roberta Melesi (37-essel a 33.), Valérie Grenier (39-essel a 39.) és Joana Hählen (40-essel a 38.) maradt pont nélkül.

Részletes eredménylista

Forrás: Niewsblad

Nicol Delago múlt héten ünnepelte a 30. születésnapját, ezek után érzett rá nagyon a tarvisiói lejtőre. Ezt ma élete első Világkupa-elsőségére váltotta. Nem teljesen a semmiből jött ez a siker, hiszen a korábbi kétszeres junior-vb-érmesnek ez már a hatodik dobogója. A legutóbbit két éve, a saalbachi vb-főpróbán szerezte. Pályafutását egyebek mellett Achilles-ínszakadás és kulcscsonttörés szakította meg. Kira Weidle-Winkelmann nyolcadik alkalommal ünnepelhetett ma pódiumon, legutóbb Val d’Isére-be szintén másodikként zárt. Lindsey Vonnra pedig lassan elfogynak a szavak. Ha azt túlzás is lenne kijelenteni, hogy korábbi fényében csillog, és dominálja le a mezőnyt, per pillanat mégis az a helyzet, hogy az öt lesiklás mindegyikén dobogós helyen végzett. Ezzel együtt fölényesen vezeti a pontversenyt, és a milánói olimpia topfavoritjává lépett elő. Nem mellékesen immáron az összetett tabella TOP3-at erősíti. 144-szer állt dobogóra, 71. alkalommal lesiklásban.

Holnap a tervek szerint szuperóriást rendeznek Tarvisión, lesiklást pedig az olimpiát megelőző utolsó hétvégén, Crans-Montanán tartanak.

A címlapkép forrása: Rocky Mountain Outlook

Hozzászólás