Parádés, szoros versenyen nyert ismét Rassat!

Szoros első futamot követően parádés másodikkal zárult az adelbodeni hétvége szlalomversenye. Míg egy futamot követően Kristoffersen vezetett, 12 közvetlen üldözővel a nyakán, addig a második futamban Paco Rassat a 4. helyről, parádés, tankönyvbe illő meredekkel tört előre és meg sem állt a győzelemig. Kristoffersen végül harmadik helyig csúszott vissza, miután megelőzte őt Atle Lie McGrath is. Az eddigi szakági éllovas kiesett az első futamban, így Rassat nemcsak az egyetlen aki idén két szlalomot is meg tudott nyerni, de egyben ismét vezeti a szakági világkupát.

A 11 versenyes szlalomnaptár 6. versenyéhez, azaz lényegében féltávhoz érkezett a szezon. Azonban a szlalomosok számára a január kiemelten fontos, 3 hét alatt 5 versenyt rendeznek. Madonna után Adelboden a második januári helyszín. A tegnapi hóvihar mára távozott a Chuenisbärglitől, és napos, tiszta idő, valamint fagypont alatti hőmérséklet várta a mezőnyt. A pálya keményre, jegesre fagyva biztosított mindenkit a várható fair körülményekről. Ez, tekintve, hogy az utóbbi években nem volt

forrás: bote.ch

A világkupát továbbra is a Val d’Isère-i győztes Haugan vezette, az idén egyedül háromszor dobogóra álló Noël előtt. Az idei legnagyobb áttörést bemutató Rassat feltételezhetően épp hazai versenyes kiesése miatt nem vezeti a szakágit, de gurgli győzelme után Madonnán már ismét dobogóra állt. Szintén 100 ponton belül van még a további két győztes, Braathen és McGrath, valamint az idei másik nagy meglepetés , Hallberg.

A pályát norvég edző tűzte, ritmusosra, haladósra, fent a rajt utáni nagyobb huplin némi ritmustöréssel. A meredekre a pálya bal oldala felé vezették a sízőket, ami a nehéz letörés talán némileg könnyebb megsíelhető, jobban belátható oldala volt. Először kapott a legjobb hétből rajtszámot Tanguy Nef (9.), aki rögtön elsőként rajtolhatott. Korrekt menetet síelt, nagyobb hibát nem láthattunk. A legendás adelbodeni közönség természetesen fergeteges hangzavarral üdvözölte a stadionba érbe. Sebességéről (vagy annak hiánynáról) viszont árulkodó volt Timon Haugan dominanciája. A letörésig jelentős előnye volt, viszont a meredek közepén elmért egy kanyart, kapura lépve esett ki idén először. Atle Lie McGrath (2.) ugyan felül nem volt akkora előnyben, mint Haugan, és bár látható volt, Nef a letörésnél remekül síelt, a meredeken végül ismét verni tudta a svájcit. Loïc Meillard (5.) Hauganhoz mérhetően kezdett a pálya felső felében. Bár az átmenet nem volt teljesen tökéletes, jó kiinduló pozícióból várhatta a délutánt.

Henrik Kristoffersen (1.) a letörés előtti kapukat pattogósan, tempósan tudta megsíelni, és bár a letörés előtt volt egy nagyobb fékezése, a merdeken már ismét tűpontosan síelt. Előzte is honfitársát. Lucas Pinheiro Braathen (7.), bár jól kezdett, és a meredekre sem lehetett panasz, a meredek előtti ritmustörések nem kedveztek neki. Clément Noël (6.) visszafogottabb futamot síelt, kevésbé kockáztatott. Egy-két kisebb megbillenést leszámítva nem lehetett panasz. Paco Rassat (4.) bődületesen kezdett, és úgy tudott megérkezni a pillanatnyi dobogóra, hogy a meredek elején nagyot zuhant egy jobbos előtt, hatalmasat mentve tudta folytatni!

forrás: siol.net

A verseny szorosságát jól mutatta, hogy bár a meredek közepéig Armand Marchant (11.) még dobogóesélyes idővel állt, egy-két kisebb késés miatt végül senkit nem tudott megelőzni. Igaz, hátránya neki sem volt komoly, mindössze 7 század. Steven Amiez (10.) ugyan nem síelt rosszul, de a kisebb bizonytalanságok a szoros eredmény mellett helyezési számban nem jelentettek jót. Eduard Hallberg (3.) felül a ritmustöréseket, és a sorozó kapukat is remekül síelte meg. A meredeken volt egy-két kisebb fékezése, de McGrath-tól mindössze 1 századdal lemaradva jött be a pillanatnyi harmadik helyre. Manuel Feller (8.) a letörésen vesztett teret, viszont a meredeken még össze tudta szedni magát. Tovább sűrítette az eddig is rendkívül szoros középmenzőnyt.

Fabio Gstrein (31.) nagyokat fékezve az eddigi szoros eredmények után meglehetősen nagy, 2 másodperces hátrányt szedett össze. Nem volt túl valószínű a továbbjutás sem. Linus Straßer (16.) a fenti részt jól síelte, a meredeken viszont sok kapunál túlságosan lentre csúszva tudott befordulni. Samuel Kolega (27.) fent is talán már túl szigorúan használt élt, és minthogy ez a trend folytatódott a meredeken is, másodikként került 2 másodpercen kívülre. Marco Schwarz (19.) a meredekre való átmenet körül síelt bizonytalanul, ezúttal viszont legalább tovább tudott jutni. Dave Ryding (15.) a meredekkel küzdött meg, ott került ki másodpercen kívülre.

forrás: iltalehti.fi

Az ilyen körülmények rendre fekszenek Albert Popovnak (12.). A meredek előttig sem kapott sokat, így jó időt várhattunk tőle. A bolgár azonban többször is nagyot fékezve tudta csak folytatni, de legalább másodpercen belül tudott maradni. Alex Vinatzer (20.) a fenti haladós kapukon túlvállalta magát, bár a meredek sem volt épp tiszta. Victor Muffat-Jeandet (18.) bizonytalanul kezdett, de a hajrára úgy-ahogy összeszedte sízését. Daniel Yule (21.) a hazai közönség nagy örömére viszonylag jól kezdett, de épp a stadionra fordulva kezdte egyre csak halmozni a hátrányt. Michael Matt (14.) elsősorban a neki egyébként is kedvező fenti laposabb rész vertikális kapui közt bujkált jól, a továbbjutást erre építve tudta összehozni.

21 versenyzőt követően is rendkívül szoros maradt a verseny, tizenketten voltak másodpercen belül, és bár Kristofersen minimálisan (szűk 3 tizeddel) ellógott, a második helyez képest pedig tízen voltak fél másodpercen belül! Kis híján Dominik Raschner (13.) is befért ebbe az elitbe. Felül remek időt síelt, végül a meredeke miatt került nem sokkal másodpercen kívülre. Tommaso Sala (43.) túl sok élt használt, senkit nem előzött meg az eddig sízők közül. Laurei Taylornak (25.) kétszer is korrigálnia kellett a meredeken, izgulnia kellett még a folytatást illetően. Kristoffer Jakobsen a letörés előtt döntötte be túlságosan a léceit, ezzel idén továbbra is várat még magára első pontszerzése. Négy éve itt kezdte meg olimpiai arannyal végződő tündérmeséjét Johannes Strolz, ezúttal azonban mindössze pár másodperc után kiesett. Jakobsen mellett Benjamin Ritchie volt a másik a legjobbak közt, aki még pont nélkül állt az idén, és minthogy a meredeken másznia kellett egy túlbillenést követően, ez ma sem volt másként. (Végül hivatalosan időeredményét el is vették az amerikainak.) A rontások sora pedig nem ért véget, Filip Zubčić a meredeken rontott. A legjobbak sorát Oscar Andreas Sandvik (41.) zárta, de csak Salát tudta megelőzni.

Bár fair körülmények vártak a későbbi sízőkre is, a szoros verseny komolyabb kockázatra is késztetett többeket. A továbbjutást érő idő a negyedik VK-versenyén először továbbjutó, japán Aihara Shiro (60-assal 30.) nevéhez fűződik, aki 2,19-es hátránnyal zárta a versenyt. Kér hazai kvalifikált, köztük a legjobb 30-on túli, Marc Rochat (37-essel 17.), valamint az olimpiai ezüstérmes Ramon Zenhäusern (33-assal 26.). Második futamba jutott még Eirik Hystad Solberg (34-essel 22.), Billy Major (32-essel 23.), Fabian Ax Swartz (50-essel 24.), és a legmagasabb rajtszámmal kvalifikáló korábbi junior világbajnok Corrado Barbera (66-ossal 28.). Leitgeb Richard (52.) 64-essel rajtolva bő 4,5 másodpercet kapott, senkit nem előzött meg a célba érők közül.

Olasz edző tűzte a második futam pályáját. Jóval rövidebb íveket kellett síelni, pattogósabb tűzés várt a továbbjutó sízőkre. Közülük elsőként Aihara Shiro (25.) jutott tovább, és egy nem is teljesen visszafogott menettel biztosította karrierje első pontjait. Rögtön többet, ugyanis Tobias Kastlunger (27.) darabosabban síelt, és így a japán mögé került. Corrado Barbera (28.) biztonságit síelt, messziről kerülve a kapukat biztosította be ő is első pontszerzését. Samuel Kolegának (21.) nem volt mit védenie, ráadásul otthonosabban mozgott a direktebbre tűzött kapukat, és bár a meredeken volt egy pillanatnyi megingása, toronymagasan vette át a vezetést. Ramon Zenhäusern (15.) magasságához igazán kedvező volt a tűzés, talán 2 éve nem láttunk ennyire potens menetet tőle. A svájci publikum kitörő lelkesedéssel üdvözölte a kétméteres sokszoros győztes kedvencük vezető helyét.

Laurie Taylornak (22.) nem volt sok esélye a két magas sízőre tűzött pályán a vezető kettős ellen, de korrekt meredekkel biztosította a pillanatnyi harmadik helyet. Fabian Ax Swartz (23.) a meredek elején messziről kerülte a kapukat, inkább az idei első pontszerzés lebeghetett a szeme előtt. Billy Major (19.) a cél előtt némileg ismét lankásabb rész vertikális kapuin bujkált kiválóan. Pont ugyanitt nem ment ennyire jól Eirik Hystad Solberg (20.), aki még a meredek közepén úgy tűnt, legjobb hajrával a vezetést is átvehetné. Daniel Yule (26.) túlságosan próbálta befejezni a rövid kanyarokat, tetemes hátrány lett a vége. Következett a pálya kedvezményezettje, Alex Vinatzer (17.), aki viszont a meredekig eladta szinte teljes előnyét. Bár a legmeredekebb részen jobban síelt mint Zenhäusern, a végére rossz végén volt a századoknak.

forás: skiactu.ch

Marco Schwarz (16.) is remekül síelte meg a meredeket, és minthogy volt hozott előnye, jó esélye volt a vezetésre. Végül még Vinatzernél is kevesebb, mindössze 2 század hiányzott a vezetéshez. Victor Muffat-Jeandet (12.) előnye már közel háromnegyed másodpercre rúgott, ráadásul a délutáni vonalvezetés tőle sem állt távol. Minthogy a meredeken ő volt az eddigi legjobb, már nem századokon múlt az előny. Marc Rochat (24.) túlzottan próbálta kereken megsíeli még a laposra tűzött vertikális kapukat is. A hazai házi versenyben épp csak megelőzte a szintén rosszul síző Yule-t. Linus Straßer mondhatni eltévedt a kapuk rengetegében: egy jobbos fordítóban bicsaklott meg, és vett lécei közé egy stanglit. Így a mezőny első felét követően Muffat-Jeandet vezetett a már 9 helyet javító Zenhäusern és Schwarz előtt.

Dave Ryding (13.) szinte tűpontos futamot síelt, egészen a legmeredekebb rész végéig. A végső lankásabb szektorban benne maradt pár század, épp az a pár, ami a vezetéshez kellett volna. Eddig a rutinos sízők remekeltek, ráadásul Michi Matt (18.) Pjongcsangban hasonló tűzésen szerzett bronzérmet épp Zenhäusern mögött. Ezúttal viszont nem volt kellően pattogós a bujkálós részen, Schwarztól is kikapott. Dominik Raschner (14.) kiválóan síelt sokáig, de a meredek végén hibázott nagyot, és ezen a tempóvesztésen fél másodperc ment el. Albert Popovval (11.) megkezdődött azok sora, akik már Kristoffersenhez képest egy másodpercen belül voltak az első futamban. Bolgár fent nagyon stabilan, és ezzel együtt nagy lendülettel is síelt. Majd a pálya második felében nagy rodeót mutatott be, végül kétszer is komolyabbat mentve jött be az első helyre.

forrás: sportschau.de

Armand Marchant (10.) remekül síelt, ügyesen sorozta le a vertikálisokat. A meredeken minimális térvesztést is azonnal, veszteség nélkül korrigált. Steven Amiez (7.) remek tempóban kezdett, és elsősorban erre, valamint hozott előnyére alapozva tudott élre állni. Tanguy Nef (8.) a meredeken mutatott be mintasízést, negyed másodperces hátrányt hozott vissza egálra. Végül mindössze 1 századdal szorult Amiez mögé. Ezzel a legjobb nyolc előtt továbbra is Amiez vezetett, az imént síző Nef, valamint Marchant előtt.

Manuel Feller (5.) visszafogott kezdést követően remekelt a letöréstől kezdve. Még Nefet is felül tudta múlni itt, míg Amiez-re fél másodpercet vert, ezzel átvéve a vezetést! A kulcs most az volt, ki mekkora előnyt tud kiépíteni a pálya feléig. Lucas Pinheiro Braathen (4.) számára mindez sikerült, és bár a letörést követően lejjebb csúszott az ideálisnál, 2 századot meg tudott őrizni az előnyből. Túlontúl röcögtek Clément Noël (8.) lécei a meredeken, jelentős előny veszett ezzel oda. Mindez megtörte lendületét a végére is, már a pillanatnyi dobogóról is lecsúszott. A svájciak dobogós reménysége, Loïc Meillard következett, aki remek kezdést követően túl szűken próbált átjutni a fenti vertikálison, kapura lépett.

Következett a végjáték: Paco Rassat (1.) belehibázott az első nagyobb hullámba, lenullázva ezzel előnyét. A meredeken viszont valósággal parádézott! Olyan dominanciát mutatott be a francia, hogy végül a legjobb futamidővel repült az élre. Ugyanott, ahol az előbb Rassat, Eduard Hallberg (6.) is rontott, ráadásul nagyobbat. Ugyan hamar összeszedte magát, de a letörésen újabb hiba jött. Végül a nagyobb visszacsúszást a jó hajrájával tudta elkerülni. Atle Lie McGrath (2.) felül alig valamivel, de tovább tudta építeni minimális hozott előnyét. A meredeken, bár ütőképes volt, de előnyét nem tudta megőrizni, kicsivel a francia mögé csúszott vissza. Henrik Kristoffersen (3.) az eddigiek fényében jelentős, 36 százados előnnyel vágott neki a pályának. A letörésnél viszont leragadt léce, a megtorpanás pedig már nem fért bele, dobogóját tudta mindössze menteni.

Részletes eredménylista

A szezon előtt még egy wengeni 9. hely volt Paco Rassat legjobb eredménye és egyetlen top10-es helyezése. Azóta viszont amikor célba ért, a legjobb 10-ben végzett, ráadásul háromszor a dobogón. Második győzelmét aratta. Atle Lie McGrath már 19 alkalommal léphetett dobogóra, 14-edszer szlalomban. Továbbra is folytatódik az a különös sorminta az adelbodeni szlalomokon, hogy vagy második helyen végez, vagy kiesik. Henrik Kristoffersen egy lépésre a jubilálástól, 99-szer állt már dobogón, ebből 59 alkalommal a legtechnikásabb szakágban.

Rassat a gurgli győzelme után ismét vezeti a szakági pontversenyt, egyedüliként nyert idén egynél több szlalomot. Az eddigi éllovas Haugan ma nullázott és a 3. helyre csúszott vissza. Hátránya viszont még mindig csak 55 pont. Rassat mögött Noël a második, 26 pont hátránnyal. 70 ponton belül van még McGrath és Braathen, Hallberg viszont egyelőre kiszorult ebből a körből. Összetettben Odermatt előnye továbbra is tetemes, ahogy Braathen is őrzi még második helyét. Schwarz a viszonylag jó szereplés ellenére is lecsúszott viszont a dobogóról, McGrath 12 ponttal előzte meg.

A világkupa már péntek folytatódik, Wengenben, előbb egy szuper-G-vel. A szlalomosok majd vasárnap síelnek ismét, a két verseny közt pedig még szombaton megrendezik a legendás Lauberhornrennen lesiklást.

Borítókép forrása: france24.com

Hozzászólás