Svájci sikerrel kezdődött az év: Rast nyerte a Kranjska Gora-i óriást

Camille Rast szoros versenyben, 2 tizedes különbséggel nyerte meg az óriás-műlesiklást Kranjska Gorán. Ez volt első GS- győzelme a Világkupában, néhány nappal a szülőhelyétől nem messze fekvő Crans-Montanán történt tragédiát követően. Julia Scheib második helyével immár 100 pont fölé növelte előnyét a szakágiban, legfőbb üldözője pedig immáron nem az első futamon kiesett Robinson, hanem Rast. A dobogó harmadik fokára Paula Moltzan állhatott fel, 3 századdal megelőzve a legjobb délutáni futammal rendelkező Sara Hectort. Shiffrin, Colturi, Gaşienica-Daniel, O’Brien a TOP8 további sorrendje.

Forrás: Tripadvisor

Kranjska Gora Szlovénia északnyugati csücskében, a Júliai-Alpok kapujában fekszik, szinte egy lépésre a karintiai Villachtól, vagy épp Tarvisiótól. Nemzetközi helyszínről beszélünk. Egy völgymedencében fekszik, körülötte meredeken emelkedő hegyoldalakkal, amelyek közvetlenül a falu fölött induló pályákat hordoznak. A pályák többsége erdőhatár alatt fut, ami védettebb, kontrasztosabb, „zártabb” pályaképet ad, mint a magas-alpesi terepek nyílt lejtői.

A Podkoren nem extrém hosszú és nem is brutálisan meredek lejtő, mégis az egyik legőszintébb technikai pályának tartják a Világkupában. A lejtő karakterét az adja, hogy szinte végig azonos intenzitású terhelést ró a versenyzőkre. A rajt viszonylag nyitott, de már az első kapuknál egyértelművé válik, hogy a Podkoren nem enged agresszív túlvezérlést. A felső szakasz egyenletesen meredek, ahol a versenyzőknek gyorsan meg kell találniuk az optimális ívhosszt és tempót. A középső szakasz tekinthető a Podkoren valódi „lelkének”. Itt a lejtő kissé szűkül, a terep finoman hullámzik. Ez a rész nem látványosan nehéz, de rendkívül fárasztó: a legkisebb pontatlanság is ritmusvesztést okoz, amely több kapun keresztül „cipelhető” hiba formájában jelentkezik. A siker kulcsa itt a folyamatos nyomás az éleken és a türelmes síelés. Az alsó rész megint gyorsabbá válik, miközben a fáradás már komoly tényező. A pálya itt különösen „számon kéri” a koncentrációt.

Kranjska Gora Világkupa-története női ágról tekintve a hetvenes évek közepén kezdett el íródni. 1976-ban Lise-Marie Morerod duplájával kezdődött minden. Akkor is, mint további nyolc alkalommal, beugró helyszín volt, mégpedig Maribor helyén. A fővárostól nem messze fekvő Pohorje- lejtőn tartották a patinás „Zlata lisica” (Arany Róka) versenyt, egyre rosszabb hóviszonyok közepette. Jellemző, hogy 2010 és 2022 között csupán hat értékelhető verseny került az évkönyvekbe, minthogy a klímaváltozás következtében gyakorlatilag eplényi állapotok alakultak ki a 300 métert alig meghaladó tengerszint feletti magasságban emelkedő lejtőn. 2023 óta véglegesítették Kranjska Gorát, amely a férfiak számára már 1961 óta viszonylag megbízhatóan rendezte a Vitranc-kupát.

Így esik meg, hogy a mai nap jónéhányan már a tizedik óriás-műlesiklásukra készülnek a Podkorenen. Illetve hárman, mégpedig Holdener, Dürr és Hector már 2012-ben ott voltak a rajtlistán. A győztesekről szólva, Shiffrin (2018, 2023) mellett Hector (2022, 2025), Bassino (2021, 2x) és a lejtő egyik specialistájának tekinthető Grenier (2023, 2024) nyert itt kétszer, a mostaniak közül még Robinson (2020) ízlelhette meg a győzelem ízét.

Forrás: PFSN

Ismét szólnunk kell a hiányzókról, újabb nagy név került ugyanis a sérültek listájára. Az óriásban 5 éve világbajnoki érmet szerzett Katharina Liensberger az egyik újévi edzésen bukott nagyot, minek következtében jobb térdénél sípcsonttörést, valamint belső ínszalag- valamint meniszkuszszakadást szenvedett. Ezzel csatlakozott azon specialisták köréhez (Gut-Behrami, Bassino, Slokar, Dvornik), akik egész biztosan kihagyják a közelgő olimpiát. Brignone és Vlhová helyzete egyelőre képlékeny, ám ellentétes előjellel. Az olaszok összetett címvédője teljesértékű edzésmunkát végez, méghozzá havon, a felvételek és a nyilatkozatok szerint kifejezetten bíztató formában. Bár ki nem mondták, gyaníthatóan valahol Tarvisio és Kronplatz környékére tervezik a visszatérést. Vlhová körül ugyanakkor nagy a csend. Ő is síel már november vége óta, ám egy szilveszteri óévbúcsúztató poszton kívül nem osztott meg a nyilvánossággal semmit.

A 62 fős mezőnyből hiányzott még a karácsony előtt bokaszalagsérüléssel kidőlt Lisa Hörhager, valamint Kajsa Vickhoff Lie, aki harmatos formája miatt inkább a gyors számokra koncentrál. A svájci válogatott újoncot avatott a 18 esztendős Dania Allenbach személyében. Erős EK- pontszerzéseivel bekerült a TOP100-ba a világranglistán. A nap kérdés az volt, tudja-e növelni előnyét az idény háromszoros győztese, Julia Scheib, avagy Alice Robinson semmeringi kiesése után vissza tud-e a vágni az osztráknak?

Forrás: Bluewin

Szép időjárás közepette, télies külsőségek között rajtolt el az újév első Világkupa-versenye. A hőmérő higanyszála mínusz fokokat jelzett, éjjel ráadásul vaskos fagyok voltak. A lejtő kemény volt. A látási viszonyok is tökéletesek voltak. Nils Coberger révén Robinson edzője tűzte a pályát.

Immáron óriásban is az elitcsoportból rajtolhatott Camille Rast (1.). Fent kissé keresztbe állította a léceket. A meredek szakaszon kétszer is megcsúszott a külső síléce, de jól kontrollálja a helyzetet. Merte engedni léceit a fenti meredeken, nem úgy Sara Hector (6.), aki rettentően bizonytalan volt odafent, sokszor szélesítette ki kanyarjait, s leginkább csak a banánkapu környéki hullámokon volt dicsérhető nála. Julia Scheib (5.) fent jól elkapta a ritmust. A középső szakaszon azonban a szakági éllovast kidobta a pálya, túlpördült, a célhangban pedig kissé túl széles ívet választott. A 4 tizedes elmaradása azért nem tűnt vészesnek.

Forrás: Krone

Alice Robinson alapvetően görcsösnek tűnt, az élváltások egyszerre voltak döcögősek és pontatlanok. Majdnem másodperces hátránynál a ritmusváltó kanyarnál kicsúszott lába alól külső léce, így zsinórban másodszor búcsúzott délelőtt. Zrinka Ljutić (17.) komoly támogatás élvezett a publikum részéről. Nehezen találta fent a megfelelő nyomvonalat, a sok kiszélesítés nem tett jót napi önbizalmának. Lent ismételten megfogta léceit, így 2 másodpercen túlra került. Paula Moltzan (2.) az első átmenetnél kissé keresztbe állította a léceket. A céllejtő bejáratánál a pálya kissé kidobta az amerikai versenyzőt, de a lendületet szépen magával vitte. Pár századdal Scheib elé érkezett. Thea Louise Stjernesund (16.) jól, lendületesen vette az első átmenetet. A lapos szakasz előtt azonban a norvég versenyző az egyik belső lécre csúszott rá. Bár versenyben maradt, ezen a részen sok időt veszített, és több mint két másodperces hátránnyal ért célba.

Forrás: The Lufkin Daily News

Mikaela Shiffrin (4.) nagyon tiszta futamot mutatott be. Komoly hiba nélkül jutott le, stabilan állt a léceken. A céllejtő bejáratánál talán egy kicsit túlságosan is kontrollálta a tempót, ezzel együtt csak ötszázaddal szorult Moltzan mögé. Maryna Gaşienica-Daniel (9.) rettentő vagánysággal viseltetett a kezdeti meredeken. Ívvételei messze nem voltak stabilok, fent kétszer is megcsúszott a külső léce. A sok térvesztéssel együtt tempója legalább kitartott, így a két leszakadót azért masszívan megelőzte. Ugyanez mondható el Valérie Grenier (10.) menetéről. A kanadai is nagyjából másfél másodpercet kapott, nála az alsó meredek pofásabbra sikeredett. Sofia Goggia (27.) felül kissé túl erős élterhelést adott, de cserébe szépen tartotta az ívet. A középső szakaszon többször is túlpördült, ott is nagyon kemény élmunkával ment. Senkit nem előzött meg, elmaradása közelítette a 3 szekundumot.

Forrás: AP News

Nina O’Brien (7.) aktívan, szoros nyomvonalon síelt egészen az alsó letörésig, onnantól fogva jött pár látványosabb bizonytalanság. Kicsúszott másodpercen túlra, viszont per pillanat három amerikai neve szerepelt a TOP6-ban. Britt Richardson (11.) az első hullámnál kissé túlpördült, de a lendületet átvitte a lapos részre. Ott a kanadait valamelyest kifelé sodorta a pálya, majd a céllejtő bejáratánál rövid időre kiemelte. Egyetlen századdal szorult honfitársa mögé. Lara Colturit (3.) felül kissé kifelé sodorta a pálya, de végigvitte a lendületet. A középső szakaszon az albán versenyző nagyon pontosan érkezett a fordulókba. A céllejtő bejáratánál nagyon direkt módon indította a kanyart. Egy századdal verte Shiffrint, azaz bekéredzkedett a dobogós helyekre. Lena Dürr (13.) jócskán kisebb lendülettel haladt lejtmenet, középen ezzel együtt meg-megcsúszott támaszléce. 2 s-en belüli hátránya tudatában már készülhetett délutánra.

Forrás: Ski Racing Media

Wendy Holdener (19.) egész kulturált, a határokat egyáltalán nem feszegető menettel jelentkezett a reklámszünetet követően. Pechére a lapályos átkötő részen került nagyon messzire a kapuktól, miután kapott egy ütést az egyik hullámon. Emma Aicher (43.) egyáltalán nem érzett rá a körülményekre, a megfelelő dinamika végig hiányzott belőle, sorjáztak a késések. Az addigi sereghajtó Goggiától is beszedett majd’ 1 másodpercet. Mina Fürst Holtmann nagyon hamar, már a felső meredeken búcsúzott. A norvég súlypontja hátra került, ekkor kaptak egy ütést lécei. A helyzet menthetetlen volt. Amelia Josephine Hurt (21.) egy nagyon erős felső szakaszt követően döntő hibát követett el. Teljesen elvesztette egy pillanatra belső lécét, a nagy mentése után már a célba érésnek is örülhetett. Lara Della Mea (8.) agilisan síelt, amit néhány apróbb megingás ellenére egész konzisztensen végig tudott vinni. Végül a lengyel lány és a kanadaiak környékére érkezett. Stephanie Brunner (18.) fent vesztegetett el sokat, amikor túltolta azt a kanyart, ahol korábban Holtmann kiesett. Az osztrák „csak” túlforgatta léceit. Estelle Alphand (25.) lábai alatt instabilan álltak a lécek, a ritmust ritkán sikerült megtalálnia. Továbbjutási aggályai azért nem maradtak.

Forrás: NeveItalie

Asja Zenere (32.) sem találta meg a ritmust, a kanyarokat túl erősen megcsúsztatta. Túllépte hátránya a 3 s-et, vagyis csak Aichert előzte meg. Clara Direz már majdnem az első kapunál elszállt, azt még valahogy megmentette, de nem sokkal később vesztét okozták a folyamatosan késések. Ana Bucik Jogan (27.) részéről a továbbjutás volt elvárható akadály. Az idény végén visszavonuló szlovén ezt a célt teljesítette. Ricarda Haaser (14.) egész határozottan adagolta a tempót, s bár a céllejtőn megfogta léceit, időeredménye a középmezőnyre elegendőnek mutatkozott. Vele szemben túl visszafogottan haladt Nina Astner (40.), így akárcsak Semmeringen, itt is cidrizhetett a második futamért. Ugyanezt a dimenziót síelte meg Vanessa Kasper (36.), majd Franziska Gritsch (35.). A svájci többször túlnyújtotta a csúszási fázist, az osztrák ívei túl direktek voltak. Pediglen volt még bőven esély a jó eredményre, mint mutatta utánuk Madeleine Sylvester-Davik (12.). Az ifjú norvég nyilván nem ment makulátlanul, voltak megakadásai, de a ritmusát szépen tartotta a célvonalig. 2 másodpercen belüli eredménye bravúrnak számított.

Forrás: goSkagit

Harmincon túl több nagy ígéret kvalifikált, köztük rögtön Elisabeth Bocock (31-essel a 22.), majd az Európa Kupában remeklő Alice Pazzaglia (34-essel a 29.). A kétszeres Universiade- aranyérmes Sue Piller (38-assal a 20.) a svájciakat örvendeztette meg egy masszív továbbjutással, mint ahogy a kanadaiak is büszkék lehettek Cassidy Gray (45-össel a 15.) remek menetére. A legmagasabb rajtszámmal az a Simone Wild (57-essel a 23.) került a második futamba, aki áprilisban megfosztottak kerettagságától. Egyedüli franciaként készülhetett a második futamra Doriane Escané (51-essel a 24.). Végül öt olasz folytathatta délután, mivel Ambra Pomare (49-essel a 26.) mellett még Ilaria Ghisalberti (46-ossal a 30.) is bekerült a TOP30-ba. Ami valójában ma TOP31 volt, a debütált Dania Allenbach (50-essel a 30.) éppúgy 2,99-es elmaradással ért célba.

Forrás: Blick.ch

Délután Daniele Simoncelli révén olasz tűzőmester állította össze a pályát. Izgalmas futamra volt kilátás, hiszen az éllovas Rast mögött még az ötödik Scheib hátránya is alig múlta felül a 4 tizedet, és egy remek második futammal akár még Hector, vagy akár a kanadaiak is beleszólhattak a dobogós helyezésekbe. Fajsúlyos tényezőként szólni kell a megerősödő szélmozgásról, ami a fenyvesekkel ritkábban övezett középső szakaszon okozott némelyeknek galibát.

Ghisalberti (28.) nyitómenete igazolta, kevésbé széttűzött, haladósabb pályával kellett a lányoknak megbirkózniuk. Az olasz lány jó 5 másodperccel ment gyorsabban, mint délelőtt. Bátor, lendületes menete egészen a céllejtőig jól haladt: ott azonban sokat bukott a kiszélesítéseken. Allenbach (27.) alapvetően a biztos pontszerzésre rendezkedett be, ám minthogy a végén ritmust talált, félmásodperces hátrányát a lehető legkisebb előnyre váltotta. Pazzaglia (30.) zaklatott sízésével nem vitte sokra, Goggia (11.) ellenben egy ízlésének sokkalta inkább megfelelő pályán élvezte a lendületet. Lécei természetesen néha meginogtak, nagyobb gondjai azért nem akadtak. Beárazta a korábbi három menetet, egy komplett szekundumot vert rájuk. Nem sikerült Bucik Jogan (29.) óriás-műlesikló búcsúja Kranjska Gorán. Külső síje rendszeresen megingott, a meredekebb szakaszokkal nem birkózott meg. Egyetlen századdal elkerülte a sereghajtó pozíciót. Pomare (31.) állandóan gépészkedett a normális nyomvonalért, ami persze zabálta a súlyos tizedeket. Ő már nem úszta magát az utolsó helyet, s minthogy senki nem esett ki délután, ez ma nem ért pontot. Alphand (18.) szépen engedte léceit a felső meredeken, ugyanez nem volt elmondható a céllejtővel, ahol balanszproblémákkal nézett szembe. Jóval inkább a biztonságra helyezte a hangsúlyt Escané (17.), ennek megfelelően Goggia ellen nem lehetett esélye, remek alsó szektorával viszont jó volt egy aktuális második helyre.

Wild (26.) kétszer is röviden „összenyomta” a terep. A svájci versenyzőnek ki kellett jönnie az alaphelyzetéből. A céllejtő bejáratánál kisodródott, keresztbe álltak a lécei. Bocock (14.) magabiztosan teljesítette a pályát, a ritmusból ritkán esett ki. A középső szakasz íveit érheti csak panasz, ezért maradt el kéttizeddel az olasztól. Fent a külső, a céllejtőn a belső léccel volt Hurtnek (25.) problémája. A széles kanyarulatok idővel nagy hátrányban jelentkeztek. A két amerikai után két helvét követte egymást. Piller (20.) egész erősen kezdett, aztán középtájon egy rosszul elkapott hullámnál keményen élre kellett állítania a léceket. Ezzel együtt egy kicsivel megelőzte a csúszási fázist rendre megnyújtó Holdenert (23.).  Brunner (21.) a céllejtő bejáratánál túlpördült. Az osztrák erősen keresztbe állította a léceket, ezzel sok lendületet veszített. Ljutić (22.) a lapos részen hátraült. A horvát versenyző még jól megmentette a helyzetet, de a meredekben túl erősen csúsztatta a kanyarokat, hiányzott az előremenő lendület. Stjernesund (15.) apránként, de folyamatosan adta le hozott fórját. Késésben volt, de legalább lendülettel haladt végig a pályán.

Forrás: The Herald Journal

Féltávnál tehát Goggia vezette a versenyt egy igazán erős menettel, megelőzve Bocockot és a norvég lányt. Gray (16.) nem kockáztatta pontjait, egy korrekt alaplendülettel hozta le a pályát, viszonylag kevés késéssel. Az első hármasra nem jelentett veszélyt Haaser (24.) sem. A céllejtőt megelőzően, még a lanka végén többször keresztbe álltak lécei, aminek következtében jelentősen hátrébb esett. Dürr (18.) egy szlalomos, ennek megfelelően a haladósabb meredek kevésbé volt az ínyére. Sokszor volt késésben. Sylvester-Davik (13.) szorosan közel haladt a kapukhoz, csak rövid ideig nyomta a kantokat. Ezért ideiglenesen a második helyre került. Richardson (12.) részéről a határ feszegetése hiányzott, így hiába jött alapvetően korrektül, fokozatosan adta el előnyét. Átvette a második helyet az ifjú norvégtól, Grenier (9.) céljai ennél komolyabbak voltak. Másodperces előnyével élni tudott, sőt alig vesztett Goggián. Főleg a meredek szakaszon nagyon merész vonalat választott a kanadai, és szépen engedte a síléceket. Gaşienica-Daniel (7.) még rá is tett egy lapáttal! A középső szakaszon a lengyel versenyző veszélyesen hátradőlt az belső sílécére, de még időben meg tudta tartani az egyensúlyt, és az iramot is megtartotta.

Forrás: Sweden Herald

A legjobb második futamot síelő lengyel lány vezette tehát a versenyt a délelőtt legjobbjai előtt. Della Mea (10.) jó futamot síelt, néhány kiszélesítéssel együtt tisztességes íveket húzott. Dinamikában a polákkal nem vette fel a versenyt, a legjobb olasz titulusát azonban kiérdemelte. O’Brien (8.) a felső részen nagyon hátradőlt a felsőtestével. Többször is kisodródott, de megtartotta a lendületet, nem állította keresztbe a síit. Hector (4.) betegséggel küszködik, ez nem nagyon látszott második menetén. Egy kisebb csúszást a lapos részen könnyedén korrigált. Egyébiránt fölényesen uralta a meredeket, megsíelte a második futam legjobb időeredményét. Benne volt a levegőben a dobogó esélye, még azután is, hogy Scheib (2.) ellenállhatatlan síeléssel rögtön letaszította az élről az olimpiai bajnokot. A felső részen a fordulókat egy kicsit erősebben csúsztatta, mint Hector. A középső szakaszon a hullámot pedig a legjobban kezelte. A célig tisztán állt a síin, a záró meredeket nyomta meg igazán, és három tizeddel átvette a vezetést.

Forrás: Blick.ch

Shiffrin (5.) a felső részen kicsit elcsúszott a külső síjével, a lapos szakaszon kissé kisodródott. A célig túl erősen keresztbe állította a léceit, így csak a pillanatnyi 3. helyre volt esélye. Colturi (6.) a felső részen túl erősen nyomta az éleket. Sok időt veszített, hiányzott a dinamika, a bátorság, mint az előző két vetélytársnál. A középső szakaszon hátrabillent, keresztbe állította a síit, így visszaesett a negyedik helyre. Moltzan (3.) az első átmenetnél kisodródott, de megtartotta a lendületet. A középső szakasz hullámánál kissé túl erősen állította az éleket, a célig viszont remekül síelt. A záró topszektor biztos dobogót ért. Rast (1.) a meredek bejáratánál veszélyesen hátra dőlt a belső síjével, és erősen keresztbe kellett állítania a síit. Ott felezte négytizedes előnyét, a folytatásban azonban már kiválóan tartotta Scheib szektorait.

Részletes eredménylista

Forrás: News4JAX

Camille Rast harmadik alkalommal győzött a Világkupában. Óriás-műlesiklásban ma először vitte a prímet a szakág korábbi junior-vb-érmese, EK- futamgyőztese és kétszeres svájci bajnoka. Ünnepléskor ugyanakkor szó nem lehet, elvégre szülőtelepülésétől, Vétroztól alig egyórányi autóútra fekszik Crans-Montana, ahol szilveszterkor egy 40 áldozatot számláló tragédia történt. A svájciak ezért síeltek karjukon feketeszalaggal. Julia Scheib hatodik VK- pódiumánál tart, ebből ötöt ebben a szezonban szerezte. Nem csoda, hogy komoly előnnyel vezeti a szakági tabellát 4 állomással az idény vége előtt. Paula Moltzan szintén hatodik dobogóját szerezte, a másodikat Sölden óta. Az összetettben Shiffrinnek nem látszik ellenfél, főként Robinson két kiesése után.

Holnap szlalommal zárul a program Kranjska Gorán, míg óriás-műlesiklást legközelebb január 20-án, kedden rendeznek Kronplatzon.

A címlapkép forrása: Sportschau

Svájci sikerrel kezdődött az év: Rast nyerte a Kranjska Gora-i óriást” bejegyzéshez egy hozzászólás

Hozzászólás