Odermatt győzött a Beaver Creek-i óriáson!

Marco Odermatt számára eddig Beaver Creek óriásban nem termett babért, azonban ma kiköszörülte a csorbát. Bődületes első futamból hozott előnyével nyert a svájci négyszeres szakági és összetett címvédő. Mögötte az első futamban rendkívül szoros eredmény alakult ki, ami remek versengést hozott a folytatásra. Vinatzer remek sízése 8 helyes javítást és 2. helyet ért! Az első futam holtversenyes másodikjaiból Kristoffersen 3. helyre csúszott vissza, míg Braathen az ötödikre. A VK-éllovas Brennsteiner egybotos menetet javított délután 4. helyre. A nagy előrelépők közt volt még a 6. Radamus, illetve a második futamra csak kisebb szerencsével kvalifikáló Lukas Feurstein is, aki 20 helyet előrelépve, a délután legjobb idejével csípte el a 10. helyet.

Az utóbbi szezonok egyik sajátja, hogy a férfi naptárban az óriás kissé egyenlőtlenül van elosztva, így immár a harmadikat rendezték vasárnap, magyar idő szerint este, Beaver Creeken. Hogy érzékeltessük, idén minden adventi hétvégén rendeznek egyet-egyet a szakágak alfájából, míg januárban mindössze kettőt, az olimpia után pedig szintén kettőt – ebből egyet már a VK-döntőn. Azaz, aki elkapja fonalat decemberben, az megalapozhat egy kis kristálygömbnek. Már ha elhisszük, hogy Odermatt négy szezon óta tartó uralkodásának bárki véget vethet. A verseny előtt reménysugár lehetett, hogy a svájci Copper Mountainen kiesett, így az újabb coloradói versenyen kivételesen nem rajta, hanem az akkori győztes Brennsteineren feszült a szakági elsőt jelző a piros trikó.

A hóhiányos, majd hóviharos Sziklás-hegységbeli időjárás vasárnapra megnyugodott: stabil hóviszonyok, felhős idő, szélcsendes idő, és hideg várta a mezőnyt. A korábbi kevés hóról árulkodott azonban, hogy a Birds of Prey legalsó szekcióját továbbra sem síelhették meg versenytempóval a sízők. A valamivel fentebb felállított rögtönzött célból kellett az „arénába” síelniük a célba érkezőknek.

Az első futam pályájáért brazil edző – nem nehéz kitalálni, Braathen edzője – felelt. Ami lényeges eleme volt a pályának, a Golden Eagle ezúttal nem ugratóként, hanem a pálya egyik legfontosabb pontjaként, letörésként funkcionált. A brazil edző ráadásul beláthatlan kombinációval spékelte meg ezt a pontot, még kritikusabbá téve azt.

forrás: apnews.com

Az elsőként rajtoló Marco Odermatt (1.) mutatta, múlt heti kiesése nem igazán rengette meg, tűpontos, de szokás szerint rendkívül gyors menettel adta meg az alaphangot a napra. Már ekkor sejthettük, az első futamban nem igazán fogják már meg a svájcit. Stefan Brennsteiner (6.) jobb keze hamar beakadt egy kapuba, így botját is elvesztette. Egybotos menethez képest megsüvegelendő az egy másodperces hátrány, aminek nagyobb része a bot elvesztését eredményező hibához, nem a későbbi síeléshez volt köthető. Az lassabb kezdést követően Henrik Kristoffersen (2.) hamar rendezte sorait. Másodperc közeli hátránya a legjobb volt Odermattot nem számítva…

forrás: oe24.at

Žan Kranjec (17.) látható hiba nélkül is jelentős különbséget szedett össze, még Brennsteinert sem előzte meg. Loïc Meillard (8.) biztatóan kezdett, de a meglehetősen hosszú hármas szektorban már jöttek a kisebb késések. Lucas Pinheiro Braathen (2.) a felső laposabb szakaszon sodródott le többször az ideális nyomról, hátrabillenést is mentett. A második harmadban azonban tartotta Odermatt tempóját. Mindez épp Kristoffersennel azonos időt jelentett a második helyen. Thomas Tumler (5.) is közepén tűnt igazán pörgősnek, de minthogy nem volt kiemelkedő szektora, besorolt az üldözők egyre népesebb táborának első traktusába.

Luca De Aliprandini (32.) látványosan dobálta magát a kanyarokba, de a letörésnél mindezt a kapu tövétől méterekre tette, ő már 2 másodpercen kívülre került ezzel. Thibaut Favrot (4.) remekül kezdett, a végére azonban annyira lelassult, hogy végül a pillanatnyi dobogó sem lett meg. Pedig addig a második hely nézett ki a franciának. Marco Schwarz (11.) a letörés után síelt több kapun keresztül késésben, így a pillanatnyi dobogó lehetősége elúszott.

forrás: dna.fr

River Radamusnak (18.) inkább felül gyűlt meg a baja a tűzéssel, ott került jelentősebb hátrányba. Timon Haugan (13.) a vége felé, a letörés környékén síelt igazán erősen. Felülről azonban jelentősebb hátrányt hozott magával. Raphael Haaser (26.) ezúttal nem síelt kiemelkedőt, a legjobb 10-be sem jött be. Filip Zubčić (42.) múlt heti dobogós formája ezúttal nem igazán látszott, kapuról kapura nőtt a hátránya, míg végül 2,5 másodperc felett meg nem állt, amivel nemhogy dobogóért, de ma pontokért sem lehetett harcolni. Atle Lie McGrath (16.) egy erős közepes menettel zárta a világranglista legjobbjainak sorát.

A reklámszünetet követően Leo Anguenot (14.) egy abszolút legjobb első szektorral nyitott, majd némileg visszafogottabb menettel sűrítette egyre jobban a dobogóra ácsingózó középmezőnyt. Patrick Feurstein (42.) rendre nagyobb hibákat vétett, ami épp a laposabb szakaszokon okozott tempóvesztést. Joan Verdú (20.) bátor menete fent még remek időt is jelentett, lefelé haladva azonban jöttek a kisebb hibák. Alex Vinatzer (10.) a hosszú harmadik szektor kisebb tévesztései ellenére is kiváló futamot síelt, ahogy a remekül kezdő Sam Maes (12.) is reménykedhetett még a délutáni remek eredményben. Anton Grammel (37.) a letörésnél sokalt be, így neki ma nem volt második futam. Luca Aerni (15.) a meredekebb részeken érezte magát jobban, ott jóval lassabb ütemben nőtt hátránya.

forrás: sportnews.bz

Az újabb szünet után a sérülés után egyre inkább magára találó Alexis Pinturault (9.) síelt, szintén inkább a meredekebb részeken említésre méltó futamot. Alexander Schmid (18.) ugyan kényelmes továbbjutónak tűnt, de a futam után kizárták szabálytalan kötés miatt. Honfitársa, Fabian Gratz (7.) viszont parádés futammal örvendeztette meg a németeket. Flavio Vitale (22.), Giovanni Borsotti (29.) és Filippo della Vite (23.) továbbjutott még, Tormis Laine (44.) és Jonas Stickinger (40.) azonban elvéreztek az első futamban.

Harmincas rajtszám felett rögtön továbbjutott Alban Elezi Cannaferina (31-essel 28.), míg a legkésőbb kvalifikáló  a hazai George Steffey (58-assal 24.) volt. Már ha nem számítjuk Lukas Feursteint (36-ossal 30.), aki azzal a tudattal kezdett csomagolni, hogy 31. helyen végzett, mígnem Schmid kizárása miatt a hazautazás még várathatott magára. Továbbjutást ért még a svéd William Hansson (54-essel 19.), Lenz Hächler (35-össel 21.), Oscar Andreas Sandvik (39-essel 25.), és a hazai Ryder Sarchett (52-essel 27.) menete is.

A második futamra egy haladós, de a meredeken rendkívül széttűzött pályát álmodott meg Peter Fill, korábbi kiváló lesikló. A Golden Eagle-ben a letörést ezúttal ellenkező irányból kellett síelni, ami így nem volt beláthatatlan, mint délelőtt, de továbbra is jelentős hibalehetőséget hordozott magában. A körülményekre nem lehetett panasz délután sem. Az első futamban ugyan Odermatt rendkívül elhúzott üldözőitől, előnye 8 tized volt a holtversenyes másodikak előtt, a további 29 síző viszont mindössze 1,32 másodpercen belül követte egymást. Azaz igen sűrű volt a mzezőny, egy-egy erős sízés még a jó körülmények közt is könnyedén 10 helyes ugrást jelenthetett.


Schmid kizárása miatt Lukas Feurstein (10.) indulhatott elsőként, aki élt is a lehetőséggel. Láthatóan a haladós pálya feküdt neki, nem is akadt már nála gyorsabb a következő 29 sízőből, a második futamban. Előbb Giovanni Borsottit (20.), majd Elezi Cannaferinát (16.) is előzte az osztrák. A korábbi junior világbajnok Ryder Sarchett (25.) óvatosan síelt, megszerezte első pontjait. A rontott első futam után a világbajnok Raphael Haaser (28.) mindent egy lapra tett fel, de két bődületesen erős szektor után a meredek nagyon széttűzött kapuin bravúrosat mentett. Ezzel viszont senkit nem tudott megelőzni.

forrás: kurier.at

Oscar Andreas Sandvik (15,) sokáig meccsben volt a vezetésért, de a végén kisebb hibák miatt Feurstein maradt az élen. George Steffey (27.) révén újabb amerikai pontszerzés következett, de korábban rajtoló honfitársától is kikapott. A széttűzött kapuknál Filippo Della Vite (25.) egy lécen síelve mentett nagyot, de ezzel a vezetésre el is ment az esélye. Az uralkodó junior világbajnok Flavio Vitale (21.) hamar eladta teljes előnyét egy nagyobb hibának köszönhetően. Lenz Hächler (), a pálya közepéig még vezetett is, végül azonban be kellett érnie első pontszerzésével. Joan Verdù ártatlan hiba révén esett ki pár kapu után, majd William Hansson (23.) menetét szurkolta még ki Feurstein.

A négy tizedes előnnyel induló River Radamus (6.) viszont már legyűrte a tizenkét sízővel ezelőtt rajtolt osztrákot. Az amerikai különösen alul volt gyors, alig pár századdal volt lassabb a teljes futamot tekintve is csak Feursteinnál. Ezzel Radamus komolyabb előrelépésben reménykedhetett. Rövid kényszerszünet következett, miután egy kaput javítani kellett. Így Žan Kranjec (24.) a széttűzött kapus részekkel megküzdött, ezzel bőven elsüllyedt a mezőnyben. Atle Lie McGrath (7.) a letörés utáni meredeken nagyon szépen driftelt léceivel. A végére viszont egy kis plusz tempó, és két század hiányzott a vezetéshez. Ezzel a futam felénél továbbra is Radamus vezetett, McGrath, és a már 12 helyet javító Feurstein előtt.

forrás: vaildaily.com

A reklámszünet alatt kissé beszürkült az idő, ami némileg nehezítette a hátralévő sízők dolgát. Továbbá a letörés utáni meredek széttűzött kapuinak tövében elkezdtek megjenni kisebb kádak. Ez inkább a pálya karakterisztikájának volt betudható, mintsem az időjárásnak. A sízőknek ugyanis jelentős erőre volt szüksége itt a megfelelő irányváltáshoz. Luca Aerni (13.) nagyon bátran engedte léceit. Sokáig egy kisebb hibával is előnyben volt, de Radamus pálya végi sebességével ő sem tudott konkurálni. Leo Anguenot (18.) felül eszeveszett vágtába kezdett, de nem bírta el a lendületet. A letörés után már komolyabb hátrányban volt, komolyabb rontás nélkül. Timon Haugannak (17.) egy kisebb huplin kellett erősebben belerogyasztania, hogy jó íven maradjon. Ezzel viszont jócskán visszacsúszott a rendkívül szoros mezőnyben.

Sam Maes (12.) ügyesen osztotta be hozott előnyét. Felül nagyon jól síelt, de az utolsó szektorban ő is kikapott Radamustól. Marco Schwarz (22.) szemre nagyon tisztán síelt, azonban ehhez az kellett, hogy nagyon visszafogja léceit. Jócskán visszacsúszott az osztrák. Alex Vinatzer (2.) egy fenti balosban nagyot fékezett, de bődületes tempójával ez sem jelentett nagy gondot. A széttűzött meredeken remekül síelt, így a végére is komolyabb előnyt tudott megőrizni. Ezzel nemcsak Radamus elsőségének vetett véget, de kiváló helyezésben is reménykedhetett. Alig lökte el magát a rajtból, rögtön nagyot rontott Alexis Pinturault (11.), amit később még folyamatosan újabbak követtek. 

Az utolsó nyolc síző következett, közülük Loïc Meillard (9.) indult elsőként. Ugyan fent még tartotta előnyét, utána jöttek a kisebb korrigálások. Összességében azonban már ekkor biztos volt, szezonbeli eddigi legjobb eredményét érte el. Fabian Gratz első top10-es helyezéséért síelhetett, de hamar kibillent az egyensúlyából és egy kaput letarolva esett ki. Szerencsére a háló előtt megállt. Stefan Brennsteiner (4.) ugyan a lapos részeken jó tempóban kerülte a kapukat, a meredekebb fenti szakaszokon viszont akadtak keményebb fékezései is. A végére viszont még tudott gyorsulni, így csak Vinatzertől kapott ki. Thomas Tumler (14.) az első szűkebbre tűzött kombinációban hibázott, amivel rögtön hátrányba is került. A folytatásban pedig egyre csak nőtt a hátránya, jelentősen hátraesett a tavalyi győztes.

Thibaut Favrot (8.) 2 kaput követően rontott akkorát, amiben benne maradt háromnegyed másodperc, élváltás közben esett el majdnem. Innen viszont csak a hátrányt próbálta minimalizálni. Henrik Kristoffersen (3.) két késés révén hamar errodálta előnyét, a letörése után pedig minimális hátrányban volt már. Ebből ugyan a végére a jó tempó révén faragni tudott, de a vezetéstechnikai visszavenni már nem sikerült. Lucas Pinheiro Braathen (5.) nagyon engedte léceit, folyamatosan növelte előnyét. A hosszú szektorban is sokáig jól síelt, de a letörésbe belehibázott, lenullázva addigi előnyét. A végére pedig lelassult annyira, hogy Kristoffersen is ismét dobogón érezhette magát. Marco Odermatt (1.) tetemes előnnyel vágott neki a pályának. Tőle kissé szokatlanul nagyon visszafogta léceit. A letörésnél nagyokat fékezett, de minimális előnyét innen már elvitte a célig.

Részletes eredménylista

Marco Odermatt 49. győzelmét ünnepelhette, amivel már csak egy siker választja el a ’90-es évek egyik legnagyobb klasszisától, Alberto Tombától! A szakágat tekintve 28 sikernél jár a svájci. Alex Vinatzer eddigi legjobbja 3 darab 5. hely volt a gyorsabbik számában, de az utóbbi idők egyre stabilabb óriás eredményei mellett nem akkora meglepetés, hogy 3 szlalomdobogót követően óriásban is top3-at ünneplehetett. Henrik Kristoffersen hamarosan készülhet a jubilálásra: 97 dobogónál jár már. Ebből az óriás a kevésbé eredményes száma, itt 38-at számlál.

A szakági világkupában Odermatt visszaugrott az élre, de Brennsteiner sem szorult le onnan. Odermatt két győzelem, egy kiesés, míg Brennsteiner egy győzelem, két ötödik hely révén egyaránt 200 ponttal áll a tabella élén. Kristoffersen, Vinatzer és a ma gyengélkedő Schwarz is még lőtávolon belül vannak. Összetettben már nem ilyen szoros a verseny, itt nem igazán látszik, ki lehetne az, aki csak kicsit is megszorongatja Odermattot. A svájci pontosan annyi ponttal rendelkezik, mint a második és harmadik együttesen…

A mezőny visszatér az utolsó két adventi hétvégére Európába. Jövő héten már Val-d’Isère ad otthont technikai hétvégének, ahol szombaton rögtön az óriásműlesiklók állnak majd rajthoz.

Borítókép forrása: bluewin.ch

Hozzászólás