Marco Odermatt tankönyvi meredekkel nyerte meg az óriás és a szuper-G után a szezon első lesikló versenyét is Beaver Creeken. A svájci a meredeken kiharcolt előnyének köszönhetően tartotta maga mögött a rendkívül bátran síelő hazai sztárt, Ryan Cochran-Siegle-t. Kisebb meglepetésre Adrain Smiseth Sejersted végzett még dobogón, aki 5 év után tudott ilyen előkelő eredményt felmutatni.
A királyszám szezonbeli első viadalának egy – túlzás nélkül állítható – legendás helyszín ad otthont. A denveri reptértől mintegy 2 órányi autóútra fekvő Beaver Creek 1980 óta működik, mint síterep. Maga a neve („Hód-patak”) onnan eredeztethető, hogy a környékre érkezett első európai telepesek nagyszámú hódfaunát találtak a térségben. Tudatosan tervezték meg a helyi infrastruktúrát, így a helyszín egyszerre tekinthető harsány luxusparadicsomnak, ugyanakkor a csöndesebb miliőben gondolkodó hobbisportolók is szívükre zárhatják puritánsága okán.

Beaver Creek három alkalommal (1989, 1999, 2015) rendezett világbajnokságot az alpesi sízőknek, 1988 óta pedig résztvevője a Világkupának. Igaz, rendszerességről csak 2002 óta beszélhetünk. Tavaly először a hölgyek is megmutatták magukat a Birds of Preyen. Az alpesi síelés Hermann Tilkéje, azaz Bernard Russi által tervezett pálya sokrétű kihívást tartogat a sízőknek. A „combtemetőként” emlegetett lejtő brutális fizikai erőt és sebességkontrollt igényel, másrészről elengedhetetlen ott a technikai stabilitás. Egymást érik ugyanis a hirtelen ritmusváltások: hol egy-egy „vak” letörés, hol hirtelen lassítást igénylő rész következik, hol az ívtartáson, hol a sebességtartáson van a hangsúly – szélfútta szakaszokon. A fény-árnyékviszonyok váltakozása szintén figyelemre méltó. Emblematikus ugratója, a Golden Eagle 40-55 méteres repülések helyszíne, és gyakran sorsfordítónak számít a „Red Tail” nevű (a helyben őshonos rőtfarkú ölyvről elnevezett) zárómeredek, ahol egy-egy apróbb hiba is helyezésekbe kerül. A súlyos bukásokról nem szólva. A lejtő eleve érzékenyen méri a rontásokat, jellemzően már a felső jeges-árnyékos meredeken, az Upper Headwallon sokan kiszállnak a versenyből. A mondás szerint: „Ha egy centit hibázol a felső szakaszon, fél másodpercet vesztesz az alsón.” Az oldaldőlések okán egyetlen kiszélesítés dominóhatást szokott előidézni.
A csúcstartó Aksel Lund Svindal a maga négy lesikló győzelmével. Bode Miller három, példának okáért Beat Feuz, vagy a jelenlegi mezőnyből Aleksander Aamodt Kilde két sikert ért el. A rajtlistáról Christof Innerhofer (2012) és tavaly Justin Murisier vitte egyszer-egyszer a prímet.

A férfi lesikló mezőny hetek óta Coloradoban készült, ami megszokott éves rutin. A változás annyi volt, hogy Copper Moutain az edzőtábort követően éles VK- versenynek is helyt adott. Igaz, csak Szuper-G-ben. Az előző hetek hóínsége, enyhébb hőmérséklete megnehezítette a válogatottak dolgát. Rövid pályákon, ködös időben, rossz hóminőség mellett kellett elvégezniük az utolsó simításokat. A svájci csapatból többen, vagy épp Kriechmayr is élesen bírálta a körülményeket. A cudar időjárás átírta a programot, az előzetesen tervezett két lesiklásból csak egyet lehetett megrendezni. Azt sem pénteken, hanem egy nappal előbb.
A népes, 64 főt számláló mezőnyből több, rövidebb-hosszabb kihagyás után visszatért sízőt találtunk. Kilde múlt heti futama bizakodásra adott okot, főleg, hogy szemre inkább tűnt néhol tesztfutamnak, mint éles bevetésnek. Niels Hintermann viszontlátása nagy öröm. A svájciak specialistájánál egy éve nyirokmirigyrákot diagnosztizáltak, az ilyenkor szokásos kemoterápia után tünetmentesnek ítélték az orvosok.

A programváltozás révén szerencsére napos, bár szeles idő várt a mezőnyre. A korábbi hetek hóhiányát is jól „marketingelte” az időjárás: havas fák várták a mezőnyt. Ami a nézői élményt kissé akadályozta, az a meglehetősen egyedire sikerült kamerabeállítás több ponton is. Nem egyszer nehéz volt eldönteni a tévé előtt ülve, hogy vajon szabályosan folytatta-e egy-egy síző a menetét.
Rögtön a visszatérő Hintermann (20.) menetével vette kezdetét az itthon főműsoridőben rendezett verseny. A svájci a bátrabb edzéseket követően kissé megilletődve síelt, de a meredek részeken ura volt léceinek. Adrian Smiseth Sejersted (3.) a kezdő meredek részen nagyon határozottan húzta a nyomot. Tiszta íveket követően a remek kanyarválasztásokat kivitelezni is tudta. Komoly előnnyel ugrott az élre. A tézis, miszerint a fenti hiba itt rendkívül megbosszulja magát, Aleksander Aamodt Kilde (11.) esetén rögtön jól látszott. Erős meredekével együtt is a laposon vétett hiba súlyos tizedekben volt mérhető. Ryan Cochran-Siegle (2.) néhány szezonnal korábbi önmagát idézve támadta a pályát. Testtartásán is látszott, nagy eltökéltséggel támadja a pályát. A lapos végén ugyan volt nála is egy kisebb hiba, de a meredek részeken parádézott, Sejerstedre is jócskán rávert még!

Daniel Hemetsberger (20.) nem tudta azokat az íveket húzni, mint az imént remeklő sporttársak. Nagy hátrányának nem az érdemi hibák, hanem a ritmustalan sízés leginkább az oka. Alexis Monney-nak (9.)jelentősebb hibát követően kellett begyújtania a rakétákat. Kiváló alsó szakasszal is csak a pillanatnyi dobogó legalsó fokát csípte meg. Ezt a honfitárs Stefan Rogentin (8.) egyből el is orozta előle. A laposabb része jobb tempójának köszönhetően előzte Monney-t. Nagyon kurrens lett a 3. hely, ugyanis rögtön Vincent Kriechmayr (5.) zavarta el onnan a svájciakat. A nehezebb szakaszokon jó íveken síelt, a laposabb részen viszont hosszabb utat kellett megsíelni, az ugrató előtt is akadt némi problémája.
Miha Hrobat (16.) volt az újabb aspiráns, bár bátorságát látva vélhetően nem egy pillanatnyi harmadik hely volt a legfőbb célja. Gyenge tempóját nézve viszont utólag minden bizonnyal azt az eredmény is lefogadta volna. Nils Allègre (12.) egy terepegyenetlenséggel küzdött meg, ami a levegőbe reptette. Belső lécén landolva is meg tudta tartani magát. Szerencséje annyi volt, hogy mindez a meredek elején történt, így tempóját hamar visszaszerezhette. Marco Odermatt (1.) a fenti technikás meredek úgy síelt ahogy senki más. Láthatóan a meredekekre tartogatta magát a svájci. A két nehéz szakaszon építette fel tetemes előnyét. Minthogy a többi szakaszon ugyan kissé elmaradt Cochrantől, ez közel sem volt elég ahhoz, hogy a hazaiak sízője az élen maradjon.
James Crawford (31.) továbbra sem találja a formáját. Sokszor járt a nyom szélén, a felső ugratóval is kisebb problémája akadt. A tavalyi verseny címvédője Justin Murisier (21.) következett. Egy éve rendkívül jeges pályán volt sikeres, a lágy hó azonban láthatóan nem ízlett neki. Ezzel együtt próbált kockáztatni, de nem sok eredménnyel. Franjo von Allmen (4.) elengedte léceit. Tempó szempontjából ez kifizetődő volt, különösen a végén. A fenti meredeken azonban akadt problémája az ideális nyommal. Dominik Paris (6.) a kezdeti részen komoly problémákba ütközött, a pálya felétől viszont mintha kicserélték volna. Végül még másodpercen belülre is tudta menteni a menetét.
A legjobbakat követően Odermatt vezetett, Cochran-Siegle és Sejersted előtt. Jött Florian Schieder (14.), aki a technikás részeken szép íveket húzott, bár ehhez sebességet kellett beáldoznia. A végére viszont épp tempójára nem lehetett panasz. Cameron Alexander (10.) a lapos vége után jelentősen eltrafált egy egyenetlenséget, az ott elvesztegetett jelentős idő hiányzott a kanadainak az innentől kezdve remek menetével ahhoz, hogy a dobogón végezhessen. Bár annak örülhet, hogy keresztszalag-szakadást követően ezt egyáltalán meg tudta fogni! Stefan Babinsky (18.) komoly küzdelmek árán teljesítette a pályát. Tiszta szakasza nemigen akadt. Amint korrigált egy hibát, jött a következő.

Bryce Bennett (28.) ennél is idegesebben, lassabban síelt, csak Crawford elé fért be. Stefan Eichberger (7.) a fenti részen kapott sokat Odermatt-tól, ezzel együtt is egy igen tiszta, jó tempójú sízésnek örülhetett. A folytatásban már nemigen akadt veszélyes menet a legjobbakra. Top10 közelébe viszont előbb az újdonsült apa, Maxence Muzaton (13.) fért igen szép menettel, majd Brodie Seger (15.) síelt kiválóan. Elian Lehto (17.) sem panaszkodhatott, befért a legjobb 20-ba. Mindez viszont nem sikerült Marco Kohlernek (24.), Nejc Naraločniknak (27.), Romed Baumann-nak (22.) és Mattia Cassénak (23.) Viszont mind a négyen pontot szereztek legalább. Ugyanis mindez nem volt elmondható Lars Röstiről (53.), Blaise Giezendannerről (33.), vagy Otmar Striedingerről (42.) sem.

A világranglista legjobb 30 sízőjét követte, összetett ranglistás helyezése révén Raphael Haaser (19.), aki a legjobb 30-on kívüli menetet síelte. A nap eddigre egyébként elbújt, és az erősődő széllel együtt nem is igazán volt sansz a jobb eredményekre. Pontot is már csak Jan Zabystřan (36-ossal 26.), Giovanni Franzoni (48-assal 29.) és Fredrik Møller (43-assal 30.) szereztek. A verseny vége felé Rok Ažnoh súlyos bukása borzolta a kedélyeket. Állapotáról később még mindenképp beszámolunk. (Frissítés: Meniszkusz- és keresztszalag-szakadást szenvedett a szlovén, viszont a súlyos fej- és nyaksérülést megúszta a szlovén.)

Marco Odermatt 48. sikerét szerezte meg, így mos Lara Gut-Behramival együtt ők a legeredményesebb svájci aktív sízők. Visszavonult társaikat is figyelembe véve már csak Vreni Schneider van előtte, aki ’95-tel bezárólag 55 győzelemig jutott. Odermatt egyébként a szlalomot leszámítva minden szám „szezonnyitóját” meg tudta nyerni.
Ryan Cochran-Siegle ugyan rég tagja a tágabb élmezőnynek, de a dobogón nem gyakori vendég. Mindössze 4. alkalommal ünnepelhetett VK-dobogón, első ízben nem Olaszországban – rögtön hazai terepen. Egyetlen győzelme, a 4 évvel ezelőtti bormiói (!) szuper-G sikere mellett csak lesikló dobogókkal rendelkezik. Adrian Smiseth Sejersted közel 5 év után végzett ismét dobogón. Két szuper-G pódium után mindez most sikerült neki először lesiklásban. Igaz, tavaly Saalbachban is szerzett egy bronzot szuper-G-ben.

A 3 különböző számból 3 győzelmet elhozó Odermatt vezeti az összetettet, Schwarz előtt immár komolyabb előnnyel. A szakági világkupa 1 versenyt követően sok meglepetést nem tartogat, a mai eredmény alapján áll föl a tabella.

A programváltozások miatt már pénteken következik a szuper-G Beaver Creekben, míg lesiklást legközelebb 2 hét múlva hétvégén, a nem kevésbé patinás Saslongon rendeznek majd ismét.
Borítókép forrása: sport.ch