Marco Odermatt masszív osztrák csörtét vert vissza elsősorban stabil sízésének köszönhetően, a Copper Mountainben rendezett idei első szuper-G-n. A legjobb hatban ugyanis négy osztrák végzett, a győztes mögött mindjárt három. Vincent Kriechmayr győzelme mindössze 8 századon múlt, míg mögötte Raphael Haaser és Stephan Babinsky követte. Fredrik Møller egy nagy hibával dobta el talán a győzelmet, de a dobogót mindenképp, így viszont „csak” az ötödik helyet szerezte meg, megelőzve Feurstint. Két év után ismét versenyezni láthattuk Aleksander Aamodt Kildét, aki a hosszú kihagyás ellenére is pontszerzéssel tért vissza.
Hosszú idő után tért vissza az alpesi sízők mezőnye Copper Mountainre. Mindössze 1976-ban rendeztek itt technikai számokat, amikor a hóhiánnyal küzdő kaliforniai Heavenly Valley helyett ugrott be. Azóta ugyan a legmagasabban sorolt versenyt nem rendeztek, de a mezőny gyorsasági szakágra specializálódott tagjai rendre itt tartják késő őszi edzőtáborukat, korábban a Lake Louise-Beaver Creek fémjelezte amerikai túra előtt. Utóbbitól egyébként egy mindössze 20 perces autóút választja csak el.

Azt idei szezonban összesen 9 szuper-G vár majd a mezőnyre, ha az időjárás is kegyes lesz a sízőkkel. Ebből kettőt a következő másfél hétben terveznek megtartani, a nyitányt itt Copper Mountainben, majd jövő héten Beaver Creek jönne. Utóbbi azonban súlyos hóhiányban szenved, a tegnapi hírek alapján egyelőre rövidített pályával számolnak a szervezők, mivel a lejtő aljában egyelőre alig akad hó. Itt, egy völggyel odébb az utóbbi napokban már fagyott, ami keményítette a pályát. Inkább a jövő hét miatt adhat némi reményt, hogy itt, Copper Mountainben is a 3.000 méteren fekvő völgyben is megjelent már az egybefüggő hólepel.
A szlovénok edzője inkább tempós, kevéssé technikás pályát tűzött, amiben a nagyobb kihívást 1-1 éles fordító adta. Az egyik nehézséget a cél előtti laposból a meredekre forduló, kevéssé belátható kanyar adta. A szürke, felhős idő szintén nem segítette a sízőket, a pálya kisebb egyenetlenségei sikerrel rejtőzhettek meg az egyszínű havon.

Rögtön egy hazai síző, Ryan Cochran-Siegle (10.) nyitotta a sort, a pálya végén méretes hibával – keresztbe fordult lécekből hozta vissza. Mivel Stefan Eichberger végig valamivel az amerikai előtt volt, jó sansza volt a vezetésre, de ott ahol az imént Cochran nagyot mentett, ő átszáguldott a kapukat jelző zászlón. A kapu helyreállítását követően sem volt még nagyobb hibát nélkülöző futam: Nils Allègre (28.) felül volt a kiesés határán. A világbajnokság előtt elszenvedett sérüléséből tért vissza Cameron Alexander (50.), túlontúl biztonsági menetet síelt, miután fent keresztbe fordultak lécei. Stefan Babinsky (4.) egy apróbb egyensúlyvesztést követően is csak kisebb hátrányban volt az utolsó szektor előtt, ahol könyörtelenül kihasználta a kezdés óta élen álló Cochran hibáját.

Guglielmo Bosca (8.) egy éve elszenvedett sérülése után mindössze egy saalbachi tréninget vállalt be, így a tulajdonképpeni visszatérésén, védett ranglistával versenyezve rögtön pontoknak örülhetett. Magabiztosan állt a lécein Vincent Kriechmayr (2.), és minthogy nemcsak legalul, de már középen is jócskán felülkerekedett honfitársán, nem volt kérdés a vezetés. Két osztrák az élen, majd jött Lukas Feurstin (6.), aki épp csak elmaradt a vezető kettőstől. Osztrákok kisebb hada volt már a célban, amikor érkezett az első svájci, Franjo von Allmen (9.). A tavalyi wengeni szuper-G győztes sokszor lecsúszott az ideális nyomról, korrekcióit a remek alsó szakasz sem tudta kozmetikázni. Nem sokkal tudta szépíteni a svájci szereplést Stefan Rogentin (7.) sem, aki a remek kezdést követően, nagy tempója ellenére is szintén kisebb hibákat vétett.
Marco Odermatt (1.) remekül kezdett, középen viszont kissé visszafogottabbnak tűnt. A szakág háromszoros címvédője azonban a végén begyújtotta a rakétákat és fordítani tudott az eddig alul verhetetlennek tűnő Kriechmayrrel szemben. Fredrik Møller (5.) a cél előtti laposabb részt bánhatja igazán, teljes hátrányát ott szedte össze, így az sem volt elég számára a dobogóhoz, hogy a végén pár századdal még Odermattot is verte. Az, hogy a sízők egyre inkább érzik a pálya végét, további igazolást kapott: Raphael Haaser (3.) a kezdeti hátrány után a laposabb részen jócskán rávert Odermattra, majd a végén tartotta kisebb hátrányát, ezzel megkaparintva a dobogó pillanatnyi legalsó fokát.
Az eddigi nagyon szoros versenybe nem tudott besorolni, Mattia Casse (26.) 10 sízőt követően volt az első, aki Odermatthoz képest másodpercél is többet kapott. Dominik Paris (11.) Cassénál ugyan valamivel jobban síelt, de bizonytalanabb menete a tízbe neki sem volt elég. A legjobbakat követően így Odermatt vezetett hármas osztrák üldözősereg előtt. A folytatás sem hozta meg a svájciak csapatszintű áttörését, noha Odermatt vezetett, ezúttal előbb Justin Murisier (30.), majd Alexis Monney (20.) is a mai verseny relációjában méretes hátrányt szedett össze. Mentségükre szóljon, a legjobbak után nem igazán ment senkinek kiemelkedően: Adrian Smiseth Sejersted (19.), James Crawford (16.), Giovanni Franzoni (13.) és Jeffrey Read (42.) sem brillírozott.

A verseny egyik várva várt fénypontja következett: 2020 összetett bajnoka, Aleksander Aamodt Kilde (24.) közel két év után rugaszkodott el ismét a rajtból. Párja, Mikaela Shiffrin feszült pillantásaival övezve síelt a norvég a hosszú kihagyáshoz képest korrekt szektorokat. A végén láthatóan még kissé visszafogta magát, így is pontszerzést ünnepelhetett a célban a norvég.
Jared Goldberg (63.) lelegjobb szektoridővel nyitott, utána viszont jóformán az addigi legrosszabbakat síelte meg rendre. Az addigi leglassabb Crawfordtól is közel egy másodpercet kapott. River Radamus (22.) közepes menete még másodpercen felüli hátrányt eredményezett, Daniel Hemetsberger (15.) viszont még ennél is valamivel magabiztosabban mozgott. Ezt követően Miha Horbat (13.) következett, aki a legjobbak tízes blokkja óta az első volt, aki meg tudta közelíteni a top10-et. Blaise Giezendanner (48.) már nem szerepelt ilyen eredményesen. Jan Zabystřan (26.) pár pontot biztosított magának, amihez remek kezdése is kellett. Florian Loriot (57.) esetében folyamatosan bizonytalan léctartást figyelhettünk meg. Marco Schwarz (17.) volt az első olyan síző a rajtlistán, aki eddig a szezon összes versenyén rajthoz állt, ráadásul 2 évvel ezelőtti sérülése óta először vállalta az indulást gyors számban. A pálya végén sajnálhatja a jelentős lecsúszást, ott dobta el a top10-et. Viszont továbbra is minden idei versenyen pontot tudott szerezni. A legjobbak sorát, holtversenyek miatt, a 31. Christoph Innerhofer (29.) zárta, a végére tempót vesztett menettel.
A szakági legjobbakat követően jöttek az összetett ranglistán előkelő helyen álló sízők, ráadásul meglepően bő felhozatallal. Loïc Meillard (34.) továbbra is szenved a szezon eleji formájával. Lucas Pinheiro Braathen (63.) karrierje második szuper-G versenyét teljesítette, 3 év után az elsőt. Az akkori 7. helyének közelében sem volt. Nem így a remeklő Atle Lie McGrath (12.), aki a halvány kezdést követően remek szektorokat síelt. Ezzel a 30 után érkező sízők közül a norvég szerepelt a legjobban. A legkésőbb Nicolo Molteni (57-essel 23.) jött be a pontszerző zónába. Szintén pontot szerzett még a számban debütáló, óriásban korábbi junior világbajnok Alban Elezi Cannaferina (42-essel 18.), Simon Jocher (36-ossal 20.), valamint Kyle Negomir (43-assal 24.).

Marco Odermatt karrierje 47. sikerét ünnepelte csütörtökön, és a 16.-at szuperóriásban. Eddig két idei versenyéből egyiken sem talált legyőzőre. Vincent Kriechmayr 38. alkalommal lépett fel a dobogóra. Bár győzelmeket tekintve egyenlő az eloszlás a lesiklás és a szuper-G közt, dobogókat tekintve 23-15-re a kanyargósabb versenyszám vezet. A szuper-G saalbachi ezüstérmese, a három különböző számban is VB-érmes (óriásban regnáló bajnok) Raphael Haaser a világkupában továbbra is csak szuper-G-n állt dobogóra, és a 6., mai alkalom az első, hogy mindezt nem a második helyen tette meg.

A szakági világkupában természetesen egy versenyt követően Odermatt vezet, és idei második győzelmével visszavette a vezetést az összetettben is, ahol eddig a gurgli győztes Paco Rassat állt az élen. A francia a harmadik helyre esett vissza, mivel McGrath a második helyre ugrott mai erős pontszerzésével.

Pénteken még a férfiaké a terep Copper Mountainen, ahol óriás-műlesiklást rendeznek majd. A jelenlegi tervek szerint legközelebb jövő szombaton rendeznek ismét szuperóriást, de a Beaver Creek-i program továbbra is erősen időjárásfüggő.
Borítókép forrása: blick.ch
“Odermatt vitte az idei első szuper-G-t!” bejegyzéshez 2 hozzászólás