Minden borult Gurglban: Rassat élete első győzelmét aratta, megszületett az első belga VK- dobogó

A legjobb délutáni futammal a 14. helyről nyerte meg karrierje első Világkupa- versenyét Paco Rassat. A francia csapat aktuális meglepetésembere mögött 7 századdal elmaradva Armand Marchant sporttörténelmet írt Gurglben, mivel megszerezte Belgium első VK- pódiumát alpesi síelésben. Az első futam után vezető Atle Lie McGrath rajta vesztett valamivel konszolidáltabb attitűdjén, igaz, így is mindössze 9 századdal szorult a harmadik helyre. Haugan tartotta negyedik helyét, Nefnek tovább kell várnia első dobogójára, míg 19 helyes javítással Dominik Raschner szerepelt a legjobban a hazaiak közül. Yule, Kristoffersen, Noël és Gstrein tízen kívül végzett, Meillard pedig nem ért célba délután. Braathen 10-dikként zárt, így Rassat átvette tőle a vezetést a szakágiban. Richard Leitgeb felejtendő futammal búcsúzott délelőtt.

Forrás: Hotel Edelweiss

Noha az alpesi síelés elitjét jelentő Világkupa- sorozatba csak két évvel ezelőtt csatlakozott, mégis a sportág meghatározó helyszíneként kell említeni a tiroli Ötztal völgyének végén található Gurglt. A két, alapvetően aprócska tiroli falu (Obergurgl és Hochgurgl) ugyanis „Az Alpok gyémántjaként” ismert a turizmus világában, ami inkább egy exkluzív, nyugodtabb helyszín, mintsem egy bulihelyszín. Mindkettő Sölden községhez tartozik, alig párszáz lakóval, valódi luxusparadicsom mindkettő. Rögtön érthető, mi végre került a versenysíelés vérkeringésébe. 1800 és 3000 méter közti tengerszint feletti magasságnál fekszik a síterep, azaz a szezon arrafelé igencsak kiszélesedik novemberre, illetve áprilisra.

A magashegységi fekvés és az elsőrangú hóágyú rendszer jellemzően megbízhatóvá teszi a helyi hóviszonyokat. A tavalyi enyhe időjárás után idén visszatértünk a megszokotthoz. Reggel mínusz 10 fokot mértek, s némi hóutánpótlás is érkezett a napokban a Kirchenkar névre hallgató lejtőre. Egy technikás, 210 méter szintkülönbségű, átlagosan 38%-os lejtőről van szó, amely a mintegy félkilométeres hosszúságának egy pontján 62%-os letöréssel komplikálja a versenyzők dolgát. A keményre preparált jégréteg mellett. A „Green Events Austria” címke önmagáért beszél, a szervezők a fenntarthatóságot maximálisan igyekeznek figyelembe venni.

A 2023-as debütálás pazarul sikerült a házigazdáknak, hiszen Feller – Schwarz – Matt sorrendben besöpörték a dobogót. A tavalyi versenyre már kevésbé lehettek büszkék, öt pontszerzőjük közül Gstrein holtversenyes 9. helye volt a plafon. A címvédő Clément Noël, aki Jakobsent és McGrathot utasította maga mögé. Helyi kötődésű, konkrétan a Gurgl- síközpont által szponzorált a várhatóan utolsó idényét teljesítő Dave Ryding. A skót veterán is remekül szerepelt a lejtőn, két éve egyetlen századon múlt dobogója, tavaly pedig hetedikként zárt.

A mezőny legnagyobb hiányzói az ugrótérdszindrómával küszködő Alexander Steen Olsen, valamint egy minapi bejelentés alapján csak a január eleji Madonna di Campiglio-o szlalomon visszatérő Marcel Hirscher. Nem volt a listán AJ Ginnisz. A görög-amerikai síző bevágta bokáját egy e heti edzésen, amit meg is műtöttek. Rövidebb kényszerpihenő vár rá. A skandináv sízők egy jó része északon maradt, így a mezőny ezúttal 59 főt számlált. Köztük volt 57-essel Richard Leitgeb. Leviben közel harminccal szerepeltek többen. A méretes különbség oka lehet az, hogy az Európa Kupára készülő sízők fennmaradtak Skandináviában (Tóth Zita is ezt tervezte, míg meg nem szerezte első VK- pontjait épp egy hete), mások pedig Észak-Amerikába utaztak. Akárhogyan is, a szűkös rajtlista nem festett szép képet.

Forrás: Sport1

Tomas Karlsson révén svéd tűzéssel kellett a srácoknak megbirkóznia délelőtt. Összesen 62 stangli került a Kirchenkarra, közte egy banánkapu. Fagyos, napsütötte körülmények közt vágtak neki a fiúk a tempós nyomvonalnak. A lejtő ugyanakkor kevésbé volt jeges, mint előző évben. Küzdelmes, tapadási gondokkal teli kihívás előtt álltak a fiúk.

A múlt vasárnap Brazília első Világkupa- elsőségét emelte a sportlapok hasábjaira, ma pedig ő maga állította fel az alapidőt. Lucas Pinheiro Braathen (11.) rögtön az első kanyarokban elkövetett egy hibát, nagy erőt kellett kifejtenie jobb botjával az íven maradásért. Ennek megfelelően Clément Noël (7.) bő fél másodpercet osztott ki neki. Az olimpiai bajnok pattogós sízése valahol a köztes lapos előtt akadt meg, a meredek nála sem volt eszményi. 25 századdal élre tudott lépni. A kilaposodó részen elkövetett befékezés adta meg az esélyt Henrik Kristoffersen (18.) számára. Meredeksízése nélkülözte az extra rizikóvállalást, szemlátomást önbizalomhiánnyal küszködött a szakági címvédő. A norvég triász második tagja még Noëlnél is tempósabban vágódott ki a rajtállásból. Timon Haugan (4.) aztán a meredeken is remek ritmust talált, s minthogy lent is adott valamicskét a franciának, szűkösen élre tudott állni.

Forrás: France24

A szponzortrónra azonban nem nagyon volt ideje még talán leülni sem, Atle Lie McGrath (1.) ugyanis egy Braathen- szintű meredekkel súlyos tizedeket vert rá. A célban négytizedes fórt mutatott az eredményjelző. Leviben csapnivaló hétvégét hoztak le a svájciak, mind női, mind férfi fronton. A csorbát elsőre nem köszörülte ki Loïc Meillard (20.). Sőt! Hiányzott az agresszív léckezelés a világbajnoknál, aki így ment a lista legvégére, másodpercet meghaladó hátránnyal. Biztatóan, topszektorral nyitotta menetét az elitcsoportot záró Fabio Gstrein (8.). A meredeken már nem ment át simán, a köztes laposon pedig megtört a ritmusa. Ahhoz képest egész jól mutatott, hogy a dobogósok mögé felzárkózott.

Forrás: Blick.ch

Szemmel láthatóan nyögvenyelős volt Daniel Yule (19.) letörése, több kaput méteres távolságból abszolvált. Az alja volt csak épületes, de csak Meillard-t előzte meg. A svájciak reményét Tanguy Nef (2.) határozott, koncentrált menete éltette tovább. A meredek tetején különösen impozáns volt, előnye ott elérte a 4 tizedet. A lapossal voltak gondjai, az aktuális második hellyel azért joggal meg volt elégedve. Steven Amiez (16.) nagy lendülettel viseltetett fent, a letörést követő kapuknál viszont beletelt pár kanyarba, míg rendezte mozgását. A hiba a fejében maradt, a folytatás kevésbé volt dinamikus. Hasonló habitussal kezdett a németek legjobbja. Sebességgondjai egy pillanatig nem voltak, épp lécei bokrosodtak meg néha. Linus Straßer (5.) letörésnél elkövetett kiesésgyanús jelenete ellenére csak kétszázaddal szorult le a dobogós helyekről. Ekkortájt Meillard, Yule és Kristoffersen hármasa szerepelt a tabella végén. A lejtő tökéletes ismerete nem mutatkozott meg Dave Ryding (22.) délelőtti meneténél. Rossz nyomvonalon haladt, így nem tudott jó ritmussal haladni. Az új sereghajtó után Manuel Feller (6.) szebbik arcát mutatta meg a hazai publikumnak. Jóval pattogósabban síelt, mint egy hete Leviben, a felső és a záró szektor különösen lendületesre sikerült. Sűrűsödött a helyzet, a harmadik Haugantól Straßer és Noël után (pontosabban közé) Feller érkezett meg tizeden belülre. Albert Popov (21.) drónról látványos, ám széles kapuvételekkel nem volt igazán versenyképes, Samuel Kolega pedig közvetlenül a letörést követően fordult mélyen, így a horvát lett a verseny első biztos kiesője.

Forrás: Eurosport

Kristoffer Jakobsen egy számára kedves lejtőn, edzője tűzte pályán kezdetben komfortosan mozgott. Koncentrált és életerős meredeksízése egyetlen apró hiba után kieséshez vezetett. Lekésett egy balos ívet, a következő ívváltást már nem tudta lábon kihordani. Versenyképes kezdése után Victor Muffat- Jeandet (15.) egy picit a kelleténél több élt használt a meredeken, de ezzel együtt harcban maradt az előkelő helyekért. Már természetéből is fakadóan ennél is többre vágott Benjamin Ritchie (44.). A jelenlegi legjobb amerikai műlesikló Jakobsen hibájának helyszínén szenvedett ritmustörést, s bár továbbhaladt, a laposra minden sebességét elveszítette. Alex Vinatzer (10.) súlyos tizedeket szedett össze a meredeken, a precizitás ott nem volt felfedezhető nála. Az abszolút legjobb zárószektorával viszont életben tartotta dobogós esélyeit. Általában elmondható, hogy McGrath és Braathen meredeksízésének nem nagyon akadt párja délelőtt, rájuk Filip Zubčić sem helyezett ott nyomást. Bár csak két embert előzött meg a célba érkezettek közt, elmaradása csupán 1.21 volt. Utóbb kapuralépés miatt kizárták, így horvát nélkül rendezték meg a második futamot. Paco Rassat (14.) után 14 síző volt másodpercen belül, az aktivitás jót tett a francia időeredményének. A második szegmenset Dominik Raschner (25.) zárta le. A lankás átkötést bánhatta, a környékén súlyos tizedet vesztett. Egyébiránt ő is bízhatott a továbbjutásban, aztán pedig egy nagy előre lépésben. Szögezzük le, hogy az egykori parallel klasszisa 22 síző után úgy állt a 19. pozícióban, hogy elmaradása mindösszesen 1.26 volt McGrath etalonjától.

Forrás: MTV Uutiset

Minthogy a pálya bírta a terhelést, mindinkább benne volt a pakliban, hogy amit Leviben vártunk, az az Ötztalon fog megvalósulni. Azaz másfél szekundum környéki elmaradáson túl nincs remény továbbjutásra. Armand Marchant (9.) például ennek alig felét gyűjtötte össze. Egy kanyarkiszélesítéssel együtt, igaz, a belga eme hibával mintha épp extratempóra tett volna szert. Abszolút levi formáját hozta Eduard Hallberg (2.). A finnek klasszisjelöltje két szektor után is vezetett, s bár voltak kiesési gondjai, ez dinamikáján mit sem látszódott. Mi több, a végén tolt egy topszektort, amivel szorosan besurrant McGrath mögé, Neffel holtversenyben a második helyre! S még milyen nevek voltak hátra?! Például a múlt heti verseny legjobb osztrákja, Michael Matt (37.). Ezúttal komótosan síelte meg a meredeket, az ott beszedett 2 s gyakorlatilag a korábbi olimpiai és vb-érmes kiesését jelentette. Johannes Strolz (29.) jóval többet vállalt, igaz, többet is hibázott a meredeken. A közel másfeles hátrányával ő tűnt ma a mérleg nyelvének. Nem mutatott szépen, hogy a négy legrosszabb időeredmény tulajdonosából három osztrák volt. Levi meglepetésembere egy kiadós rontással vágódott a letörésre. Laurie Taylor (33.) magabiztossága azzal odaveszett, és erősen véleményes volt, mire megy másfelen túli hátrányával. Zöldülő nyitószektor után bizonytalan íveken abszolválta a meredek nehezebb kanyarulatait Marco Schwarz (13.). A másodpercen belüli hátrány realizálódott, ugyanakkor tízen kívülről várta a folytatást. Igaz, valahol a délután esedékes első reklámszünet utáni pozícióban. Tommaso Sala (30.) és Adrian Pertl (31.) közül az olasz ment kétszázaddal jobbat. Ésszel vállaltak tempót, általuk immáron 25 síző tartózkodott másfeles távolságon belül. Utólag kiderült, az a bizonyos két század döntött a továbbjutásról.

Forrás: Ski Austria

Ismertebb nevek, illetve feltörekvő fiatalok pedig még bőven hátra voltak. Istok Rodeş – kieséséig – még csak harcban volt a limitidőért, az őt követő Billy Major (32-essel a 27.) már megugrotta a lécet. A svájciak ellenben elhullottak, Ramon Zenhäusern már a lejtő tetején búcsúzott, Luca Aerni (37-essel a 39.) pedig egyszerűen végig lassú volt. A rutinos helvét után Sam Maes (38-assal a 17.) remekbe szabott meredeksízéssel simán másodpercen belülre került, a belga után két fiatal norvég, a második legjobb 2-es szektort repesztett Eirik Hystad Solberg (39-essel a 24.), majd Oscar Andreas Sandvik (40-essel a 28.) került közel a továbbjutáshoz. Náluk is nagyobb bravúrt hajtott végre Simon Rueland (42-essel a 11.). A kiegyensúlyozottan erős csúszást bemutató osztrák csaknem a TOP10-et is elérte. Fabian Ax Swartz (46-ossal a 23.) célba érkezésével biztossá vált Pertl kiesése, vagyis úgy álltunk, hogy már másfél környéki differencia is veszélyzónát, konkrétan kiesést ért. A folytatásban még Kojama Jóhei (49-essel a 26.) kvalifikált. Richard Leitgeb (57-essel a 47.) az elejétől fogva gyengélkedett. Hol a dinamika hiányzott, hol lécstabilitása akadozott. 4.75-ös elmaradásával egyértelműen lefelé lógott ki a mezőnyből.

Forrás: Österreichisches Olympisches Comité

Második futam

Az elképesztően szoros részeredmény garantálta az izgalmas folytatást. A komplikálttól messze lévő délelőtti tűzéssel szemben a norvég edző kitett magáért, így biztosra vehettük a lista nagymértékű átrendeződését. Az időjárás tartotta magát, az égbolt volt kevésbé derűs, inkább volt változóan felhős, néhol ködös.

A fentiek ismeretében egy vagány, jól összerakott menet sokat érhetett az elején, szűzpályán síelve. Sala (26.) nem élt az eséllyel, mert bár valamivel gyorsabban haladt, mint délelőtt, ez a technikásabb mivolta ellenére változatlanul tempós pályának volt köszönhető. Strolz (24.) rögtön megelőzte őt, de a lejtő végi tempóján még jócskán lehetett javítani, ezt az Európa Kupa összetettjének tavalyi győztese, Sandvik (18.) azonnal megmutatta. A meredeken azonban akadtak hibák, így újra váltás történt az élen. Major (17.) ott súlyos tizedeket osztott ki, más kérdés, hogy a lankán pedig ő nyújtott visszafogottabb teljesítményt. Az első igazán stabil, életerős menet így Raschner (6.) nevéhez fűződött. A végsőkig feszítette a húrt az osztrák, nála már jelentősebb javításra lehetett számítani. Végső soron ő szerepelt  a legjobban a hazaiak közül. Kojama (22.) konszolidált menettel jelentkezett, nyilvánvalóan nem akarta kockáztatni újabb pontszerzését a japán. Solberg (23.) többet vállalt ugyan, de igazán csak a meredek végétől kezdve ment jól, ami kevés volt ma az üdvösséghez.

Forrás: Blick.ch

Ax Swartz vadóc menete korán lezárult. A meredek bejáratánál elhagyta egy pillanatra a koncentrációja, nem bírt pályán maradni. Kis híján ugyanott és ugyanúgy szállt el Ryding (25.). Méretes kiszélesítésével a tér mellett sebességét is elvesztette, így csak Salát előzte meg. Popov (9.) bizonyított a meredeken, különösen annak bevezető szakaszán remekelt a kis bolgár. A záró lankán ment el a vezető hely, természetesen. Túlzás lenne azt állítani, hogy nekirontott a pályának Meillard, ehhez képest a letörés után nem sokkal búcsúzott a versenytől. Pocsék idénykezdet az összetett egyik aspiránsától. Yule (11.) mai szereplésével lemásolta múlt hétvégéjét. Bárdolatlan délelőtti menete után másodjára összekapta magát, s bár nem mindig volt pontos, legalább aktívan síelt. Kristoffersen (12.) bíztató kezdés után folytatta vesszőfutását. A meredeken felvetődtek materiális gondolok, tőle ennyire lanyha sízést nem szoktunk meg. Még az aktuális TOP3-ba sem fért bele, pedig még a rajtlista több mint fele hátra volt. Maes (20.) idei szereplése egyetlen menetben megvalósult: érezhetően remek formába került, csakhogy a letörésnél volt két késve vett kanyarja, onnantól az igazán jó szereplés elmaradt. Minthogy Amiez (15.) egyetlen szektorban sem veszélyeztette őket, az első hármas személye már nem változott a reklámszünet előtt.

Forrás: L’Équipe

Akkortájt kilenchelyes javítással Raschner állt a tabella élén, az osztrák mögött Popov és Yule tartózkodott. Muffat-Jeandet (7.) rendezett, gyakorlatilag hibátlan sízéssel nagyot csatázott az éllovassal, mindössze 3 századdal maradt el tőle. A verseny ezen pontján egyébként egy vagabund menettel akár-akár a dobogóra is előre lehetett törni. Írtam mindezt azelőtt, hogy Rassat (1.) megsíelte az addigi legerősebb futamot. A meredeken bátran engedte léceit, tetejében egy pillanatnyi megingást sem követett el. A franciák üdvrivalgása abszolút érthető volt, ezzel a menettel Rassat újabb rajtszámjavítást könyvelt el. Levi öröksége Schwarz (21.) esetében is érvényesült. Nem volt meggyőző egy pillanatig sem, az extra centiket kanyarról kanyarra elherdálta. Alig előzött meg pár embert.

A gurgli hóviszonyok a jelek szerint nem kedveztek Braathennek (10.). Fent elmaradt a nagy hiba, ezúttal a meredeken hagyott bent sokat. Az osztrákok meglepetésembere nem védett semmit, Rueland (12.) bátran vágta léceit az ívekre. Botjait gyakran használta lecsúszásai alkalmából, jellemző, hogy így is Kristoffersennel holtversenyben végzett. Vinatzer (19.) veretes tempóval kezdett, ami nem fizetődött ki a letörésnél. Pocsék, rendezetlen meredek kerekedett belőle, s a legnagyobb hátrazuhanás. Marchant (2.) szintúgy a letörésnél esett túlzásba. Megemelkedtek lécei, és az ideális nyomvonaltól méterekre kezdte meg a meredek érdemi részét. Ott viszont remekelt, és csak párszázaddal szorult Rassat mögé.

Forrás: DHnet

A legjobb nyolc sízőt megelőzően tehát francia vezetésre állt a verseny. Marchant mellett még mindig a virtuális dobogón érezhette magát Raschner. A belga módján nyitotta menetét Gstrein (16.), azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy a hazai versenyzőt megfogta a hiba. Zaklatottá vált mozgása, sok pozíciót vesztett. A racionálisabb megközelítés mintha nem tenne jót Noël (12.) sízésének. A letörést koncentráltan megoldotta ugyan, a vadócnak épp nem nevezhető meredekkel előbb a vezető helynek inthetett búcsút, majd a gyönge lapossal a jó szereplésről is lemondhatott. Feller (27.) már fent megingott, a letörést pedig senki nem szúrta el úgy, mint ő. Vészesen túlcsúszott, a kék kaput pedig tövéről tudta bevenni, majd egy pillanatig még felfelé is kellett síelnie. Senkit nem előzött meg. Egyetlen pozitívum: a tempója legalább megvan.

Forrás: La Liberté

Straßer (8.) nagyon komoly térdmunkával mentette a helyzetet a letörésnél, s időbe telt, míg megfelelő ritmust talált. Ő nagyon nem esett hátra, de dobogóra sem maradt esélye. Haugan (4.) megfelelő szögben oldotta meg a letörést, de nem élt az eséllyel. A meredeken sok volt a rontogatás, a héttizedes hátránnyal álló Raschnert legalább letaszította a dobogóról. Nef (5.) menetén erőteljesen érződött a teher súlya. Komótosan kezdett, s a meredekre sem tudott felpörögni. Eldőlt, hogy ma sem áll fel a pódiumra, és az is, hogy Rassat elért egy nagyon fontos sarokpontot.

Forrás: AP News

Hallberg elment a végletekig. Nem ment makulátlanul a futamát héttizedes előnyről kezdő finn, de kezében tartotta a vezető hely kulcsát. Egytizedes hátrányról kezdte az alsó lapost, ami erősségének számított. Túltolta a biciklit, belső lécén elcsúszott, oldalára dőlve fejezte be szereplését. Ebben a pillanatban Marchant dobogója is fixszé vált. McGrath (3.) a meredek tetején nem vállalt eleget, amire ráfázott. A 25. szektoridő után már nehéz dolga volt, mégis az utolsó méterekig nyomást gyakorolt a vezető helyre. A századokban nem került ki szerencsésen, még a belgával szemben is alulmaradt.

Részletes eredménylista

[Photo via MaxPPP

Paco Rassat a hónap közepén töltötte be a 27. életévét. Chambéry szülöttje meglehetősen később, a 2022-es adelbodeni szlalomon debütált a Világkupában. Első pontjait két évvel később Wengenben szerezte meg, a múlt télig jellemzően az Európa Kupában volt eredményesebb. Két ott szerzett dobogója mellett a 2019-es Universiadét emelhetjük ki, óriás-műlesiklásban szerzett egy bronzérmet (az akkor még osztrák színekben versenyző Richard Leitgeb mögött). A múlt télen hozott egy TOP10-et, ezzel kvalifikálta magát a vb-csapatba. Saalbachban csapatkombiban 14-dikként zárt, míg szlalomban kiesett. Mostani sikere komoly meglepetés, még ha levi 6. helye után nem is volt teljesen váratlan. Nem mellékesen átvette a vezetést a szakági és az összetett pontversenyben is.

Armand Marchant nyolcadik idényét kezdte meg a Világkupában, eleddig a ritka bravúrok embereként kezeltük. Jellemzően a 30-on belüli rajtszámért küzdött. Számon tíz körüli helyezése közül zágrábi 5. (2020) és val d’Isére-i hetedik (2021) helye volt kiemelkedő. A korábbi EYOF- bronzérmes ma Belgium első Világkupa- dobogóját szállította. Teljesen váratlanul, a bravúrt inkább Maestől várhattuk. A Benelux-állam öt legjobb eredményéből így már hármat ő birtokol. Atle Lie McGrath 17. alkalommal állhatott fel VK- dobogóra, ezzel javította levi nullázását.

Holnap a nők következnek Gurglban, a férfiak pedig jövő csütörtökön Coppen Mountainen folytatják. Akkor szuperóriást, másnap óriás-műlesiklást rendeznek. A következő szlalomot Val d’Isére rendezi, december 14-én.

A címlapkép forrása: 20 Minutes

Minden borult Gurglban: Rassat élete első győzelmét aratta, megszületett az első belga VK- dobogó” bejegyzéshez egy hozzászólás

Hozzászólás