A címvédő győzött Söldenben: Odermatt erős osztrák konkurenciát tartott maga mögött

Marco Odermatt győzelmével kezdődött meg az Alpesi Sí Világkupa 60. kiírása. A söldeni óriás-műlesiklás a vártnál kiélezettebb küzdelmet hozott, melyeken a pokolian meredek szakasz mellett a hullámosra fazonírozott alsó lanka bizonyult kulcsnak. Ott többek rettenetesen sok időt vesztettek. Lényegében az döntött a svájci javára. Az osztrákok ma sem búslakodhatnak, Marco Schwarz egy ígéretes második hellyel nyitotta a szezont, míg a Söldenben eddig finoman szólva nem remeklő Brennsteiner alig egytizeddel szorult le a dobogóról. A pódiumra még Atle Lie McGrath állhat fel. Az ötödik Favrot kilenc, a világbajnok Haaser 11 helyet javított délután.

Jubileumi, 60. alkalommal rajtolt el tegnap a Világkupa- sorozat, a hölgyek után ma a férfiak mutatták meg magukat Söldenben. A Rettenbach királya Ted Ligety a maga négy diadalával, a hazaiak legendája, Hermann Maier követi őt egy triplázással. A jelenlegi mezőnyből Alexis Pinturault (2016, 2019) és Marco Odermatt (2021, 2022) kétszer, Lucas Braathen (2020) még norvég színekben egyszer vitte a prímet. A címvédő Alexander Steen Olsen a verseny nagy hiányzója, a 24 esztendős norvég ugrótérd szindrómával küszködik, vagyis a térdkalács alatti ínhüvelye begyulladt.

Essék szó a visszatérőkről is. 10 hónappal keresztszalag-szakadása után ma tért vissza a németek legjobbja, Alexander Schmid. A már 34 éves Alexis Pinturault-t pedig kitzbüheli bukását követően látjuk viszont. A franciák korábbi összetett győztese idén kizárólag óriás-műlesiklásban fog szerepelni.

Nem újdonság az, hogy az időjárás keresztülhúzza a szervezők számításait, az elmúlt 10 évből három verseny maradt el Söldenben. Két éve az első futamot félbe kellett szakítani az erős szél miatt, ma pedig csak a tartalékrajtból merték elindítani a mezőnyt. Ez annyit jelentett, hogy három kanyarvételt kitevő lankás szakaszról érték el a meredeket. A start előtt elkezdett szállingózni a hó, a látótávolság leszűkült.

Forrás: Blick.ch

A délelőtti futam pályáját Paul Epstein, kis nemzetek tehetségeit felkaroló Global Racing Team, jelesül Sam Maes edzője tűzte.

Stefan Brennsteiner (3.) szemlátomást elégedetlen volt menetével. A letörésnél kicsit megcsúszott, s a folytatásban is egymást érték a szögletes kapuvételek. Ehhez képest Žan Kranjec (8.) további 6 tizeddel maradt el az osztráktól. Megküzdött a vonalvezetéssel. Marco Odermatt (1.) jóval nagyobb tempót diktált, újszerű nyomvonalakon oldotta meg a meredek tetejét. Hibátlannak épp nem volt mondható a szakági címvédő menete, épp ezért alig több, mint 2 tizeddel állt élre. A nap első kiesője Lucas Pinheiro Braathen volt.

Forrás: Le Dauphiné Libéré

A meredek lejtő elején egész jól elkapta a fonalat, aztán rendre megbotlott kanyarátmenet közben. Mihelyst átcsúszott belső lécén, menthetetlenné vált a helyzet, pályán kívül rekedt. Thomas Tumler (4.) tisztességesen megoldotta a meredeket, a végtempója viszont elmaradt honfitársától, ami bő fél másodperces hátránnyal járt. Henrik Kristoffersen (5.) nem igazán érzett rá a tempós kanyarokra, rendre széles kapuvételekkel operált a norvég. Két szektor után már túlhaladta a másodpercet Loïc Meillard (9.) elmaradása. Határozottan megszenvedett a rossz látási viszonyokkal, az alsó lankán ugyanakkor hozott valamicskét Odermatton.

Forrás: Blick.ch

Marco Schwarz (2.) konszolidált sízéssel rukkolt elő. A meredeket jól megfogta, kockázatot csak mértékkel vállalt. A három hullámon viszont remekül csúsztak léceit, amivel közel 5 tizedet adott az éllovasnak. A lehető legkisebb különbség, egyetlen század mutatkozott a célban. Atle Lie McGrath (7.) hasonlóan szerepelt az alsó szektorban, ám ő egy szekundumot meghaladó elmaradást hozott magával a meredeken. A kanyarkimeneteken sokat kellett ügyeskednie, de legalább versenyben maradt. Rögtön egy megingással kezdett Filip Zubčić (10.), szerencséjére ez a közelgő letörés miatt nem bizonyult perdöntőnek. A meredeken sok apró hibával nyeli be a tizedeket, így épp csak másodpercen belül marad. Nem előzött meg senkit a horvátot követő Luca de Aliprandini (18.). A kanyarulatok kimenetén rendre megbicsaklott mozgása, azaz ritmustalanra sikerült síelése. A pálya nagyjából kétharmadán kimondottan rosszak voltak a látási viszonyok, ez bizony többekkel kibabrált. River Radamus (20.) többször elvesztette lécei tapadását a kanyarokban, végül ötszázaddal kikapott az olasztól. Thibaut Favrot (14.) kezdetben jó íveken vette a kanyarokat, majd a legmeredekebb szakaszon le-lecsúszkált az optimális nyomvonalról. Timon Haugan (14.) aktívan, de széles nyomvonalon oldotta meg a nehezebb szakaszokat, Lukas Feurstein (31.) pedig egy jókora belefékezést követően már csak a második futamot vehette célba. Sikertelenül.

Forrás: sporza

Tizenöt sízőt követően tehát egyetlen század döntött a vezető helyről. Odermatt mögött két osztrák állt a képzeletbeli dobogón. S jött egy újabb osztrák, a szakág regnáló világbajnoka. Raphael Haaser (17.) felső része biztatóan sikerült, csakhogy a meredekre nyugtalanra vált léckezelése. Csupán három sízőt lökött hátrébb a listán. Léo Anguenot volt a verseny második kiesője. Túldöntötte belső lécét, megcsúszott. Joan Verdú (12.) stabilan, de érdemi rizikóvállalás nélkül ért célba, az andorraival szemben épp ellentétesen járt el Anton Grammel (11.). A ranglistán a legelőkelőbb helyet elfoglaló német határozott ívekre törekedett, a meredeknél azért voltak hibái. Sam Maes (6.) elemében volt az edzője tűzte pályán. Bátran oldotta meg a meredeket, remek ritmusban haladt. Egyedül a végét bánhatja, addigra odalett a lendület. Így is több klasszist megelőzött. Luca Aerni (24.) részéről hiánycikk volt a kellő elszántság, majd a második szegmenset záró Alex Vinatzer (21.) túl direkt íveket választott.

Forrás: L’Équipe

A buckásodó pályán muszáj volt határozott íven érkezni a kanyarokra. A visszatérők közül Alexander Schmid (22.) menetén érződött a tapogatózás, a meredeken például nem bonyolódott túlzásokba. Alexis Pinturault (13.) tempója acélosabb volt, ívvételei stabilabbnak mutatkoztak. Ez az erős középmezőnyre volt elegendő. Minthogy elmaradása meghaladta a 3 s-et, Filippo Della Vite (36.) gyakorlatilag lemondhatott a folytatásról. Tormis Laine (26.) közel járt ugyanehhez, csakhogy egy odermatti alsó szakasszal sokat javított helyzetén az észt. Még két német szerepelt az első harmincban. Fabian Gratz (27.) egyetlen századdal szorult Laine mögé, vagyis cidrizhetett a továbbjutásért, Jonas Stockinger (19.) ugyanakkor bátran vitte a tempót a meredeken, így jócskán 2 s-en belül zárt. Giovanni Borsotti (28.) a kapuktól messzire kanyarodva ért célba, az első harmincast Manuel Feller rendkívül zaklatott, kieséssel végződő menete zárta.

Ekkor még negyvenöten várakoztak a startállásban, a lejtő általános állapota pedig bőven megengedte, hogy magas rajtszámmal meg lehessen küzdeni a továbbjutásért. Három év elteltével jutott második futamba óriásban Vincent Kriechmayr (31-essel a 23.). A veterán lesikló után két francia tehetség, két junior-világbajnok, Alban Elezi Cannaferina (32-essel a 25.) és Flavio Vitale (33-assal a 16.) került magabiztosan a második futamba. A folytatásban még Eirik Hystad Solberg (35-össel a 30.) és Andreas Žampa (45-össel a 29.) kvalifikált. A szlovák simán TOP20-on belüli eredményt érhetett volna el, de lassabb alsó szektorával még izgulnia kellett. Ma a 2,45-ös elmaradás volt a határ.

Forrás: Blick.ch

A délutáni kezdés idejére romlottak a körülmények, a köd, a szél és a havazás kétségessé tette a második futam megrendezését. A lehullott tízcentis hó nehéz feladat elé állította a pályamunkásokat. Szerencsére egyórás csúszással normalizálódott a helyzet, így 14 órakor elindították az első sízőt. A svájciak edzője haladósabb pályát állított össze, a 38 kapuból 37 volt fordító.

Solberg (25.) jó két és fél másodperccel ment jobbat délelőtti időeredményéhez képest. Direktebb íveket lehetett választani, arra nagyon ügyelt, hogy tartsa az ideális nyomvonalat. Míg a norvég nem kockáztatta élete első GS- pontjait, Žampa (28.) bátrabban haladt, el-elhagyta az optimális ívet, testét rendre megcsavarta átmenetkor. Borsotti (24.) látványosan dobálta léceit a nyújtott, széles kanyarokban, a végén mégis csak századokkal előzte meg a norvégot. Gratz (17.) az első néhány kapuval meg kellett küzdenie, aztán a meredekre viszont nagyon ráérzett. A csaknem másodperces hézagba belefért Laine (23.). A középső részen tempóhiány volt megfigyelhető nála. Elezi Cannaferina (25.) tisztán, ezzel együtt lassabban szelte a kanyarokat, az őt követő Aerni (30.) végig szenvedett külső léceivel. Kriechmayr (29.) szintén elveszett a szépségben, még a záró, tojástartásban megoldható szakaszon sem tudott érvényesülni. Schmid (27.) lekésett pár kaput a letörésnél, ami látványosan kizökkentette a ritmusból. A német vezetést Vinatzer (8.) adta át a múltnak. Tisztes dinamikával suhant át a meredeken, az pedig érdekes volt, hogy a laposon mért 10 km/-val alacsonyabb sebesség dacára alig kapott valamit Gratztól. A hagyományos söldeni módival ellentétben nem minden a sebesség, a hullámokon tökéletesen kell csúsztatni a léceket.

Radamus (21.) jobban nézett ki, mint délelőtt, de a tempója nem volt meggyőző. Stockinger (19.) kanyarátmenetei dinamikusabbak voltak, ami a kisebb megtorpanások ellenére jó volt ahhoz, hogy két német álljon a virtuális dobogón. De Aliprandininek (22.) gondjaik támadtak az Eisfallén, rendre megcsúszkált a kanyarok kimeneteken. Haaser (6.) gyorsasági sízői kvalitásai érvényesültek a záró szakaszon. Technikailag nem volt beleköthetetlen a meredeken, a tempója konstansan erős volt. A félmásodperces előny ígéretesnek tűnt, annál is inkább, hogy a legjobb délutáni futamot síelte. Vitale (10.) aktívan, egész testét megdolgoztatva abszolválta a meredeket, az aktuális harmadik helyre fért be. A nap végére egy TOP10-helyezés sült ki belőle.

Forrás: L’Équipe

Reklámszünetet nem tartottak, pörgették tovább a versenyt. Favrot (5.) nyugodtabban kezelte léceit, a dinamika azért így is érvényesült. Bár nem láttuk jönni, a záró szakaszon hatszázaddal a maga javára fordította a differenciát. Haugan (12.) eleve visszafogottabbnak tűnt, tetejében néhány erősebb széllökés is megzavarta a lejtő alján. Pinturault (18.) problémákba ütközött a meredeken. Bele-belehibázott, majd a lankára sem maradt nagy lendület. Verdú (12.) szintén elmaradt a dobogós helyektől, nem nagyon találta az ideális ívet. Grammel (11.) megőrizte ugyan a legjobb német pozícióját, mégsem volt elégedett. A porhanyós hóba történő kalandozások visszaütöttek. Zubčić (15.) a meredeket egész vállalhatóan teljesítette, csakhogy a lankát nagyon elrontotta a horvát. Gyanús, hogy a pályára hullt finomhó lassított valamit az alján. Ez a gyors számokban sem esetlen Meillard (14.) belassulásával vált mind bizonyosabbá.

Forrás: Aftenposten

A legjobb nyolcas előtt tartottak egy rövid szünetet. Ekkor Favrot vezetett 6 századdal Haaser és szűk 4 tizeddel Vinatzer előtt. Kranjec (9.) egy extráktól mentes, de korrekt meredek után szintén nagyon belassult, így az aktuális dobogóról is leszorult. McGrath (3.) a letörésnél lekésett egy kaput, ám ez nem tántorította el. Közvetlen, szűk íveken haladt lejtmenet, s a vége is jól ment. Az új éllovast nem veszélyeztette Maes (20.). A belga nem tudott megbirkózni a meredekkel, a laposra pedig egészen alacsony tempóval érkezett. Eltűnt a sűrűjében. Kristoffersen (7.) lécei egy pillanatra elvesztette a kontaktot a talajjal, ami egy durvább késést eredményezett. Meredeke defenzívnek tűnt, leszorult az aktuális dobogóról. Tumler (16.) egy jókora hibával, oldalra dőléssel kezdte a meredeket. A folytatás a veszett fejsze nyele volt, a vége nála is nagyon lassúra sikeredett.

Forrás: Kleine Zeitung

Brennsteiner (4.) topkategóriás felső szektora után egy űrmenet is benne volt a pakliban. A lankán azonban beszedett csaknem 8 tizedet, így kikapott a biztos dobogós McGrathtól. Schwarz (2.) még honfitársánál is combosabban kezdte a meredeket, de volt két bizonytalanabb kanyarvétele. A győzelem esélye alighanem lent ment el, hiába rakott bele néhány lábtempót. Odermatt (1.) kontrollálta az Eisfallét, érdemi hibát nála nem lehetett felfedezni. S bár az alján ő sem nyújtott rendkívülit, bő 2 tizeddel megnyerte a versenyt.

Részletes eredménylista

Forrás: Idaho State Journal

Marco Odermatt karrierje 46. elsőségét szerezte meg a Világkupában, amivel beérte az örökranglista 5. helyén a luxemburgiak 80’-as, 90’-es években aktív zsenijét, Marc Girardellit. Ami az óriás-műlesiklást illeti, 27 sikernél tart a svájci, aki harmadszorra győzött Söldenben. Marco Schwarz 22. alkalommal állt dobogóra, hatodszorra óriásban. Atle Lie McGrath 16. pódiumát szerezte, a negyediket óriásban.

A férfiak 3 hét múlva folytatják Leviben, óriás-műlesiklást legközelebb november végén Copper Mountainen rendeznek.

A címlapkép forrása: DNA

Hozzászólás