Franjo von Allmen javította tegnapi hibáját, és egy fergeteges győzelemmel odázta el a lesiklás bajnokavatását. Szakági riválisa, Marco Odermatt így is a második helyen végzett, azaz ha nem esik ki az amerikai záráson, akkor minden bizonnyal címet véd. A svájciak kát hét után ismét besöpörték a lesikló dobogót, Stefan Rogentin ugyanis ma is a harmadik helyen végzett. A tegnapi győztes Dominik Paris ezúttal csak a hatodik helyen zárt, Hrobat és Sejersted is megelőzte. A nap szenzációja Nejc Naralocnik 7. helyezése.
A szezon utolsó, nem VK-döntős lesiklására került sor szombat délelőtt Kvitfjellben. Ez azt is jelentette, több nyitott kérdés is potenciálisan lezárásra került a verseny végeztével. Talán a fontosabb a harc volt a szakági világkupáért. Erre már a verseny előtt is matematikailag csak a címvédő és éllovas Odermattnak, illetve a világbajnok von Allmennek volt esélye. Utóbbi hátránya azonban 103 pont volt a tegnapi lesiklást követően, ami azt jelentette, hogy ha nem előzi meg Odermattot, akkor a Sun Valley-i verseny eredményétől függetlenül címet véd Odermatt. Abban az esetben viszont, ha von Allmen hátrányát 100 pont alá csökkenti, akkor még elodázza a döntést a tengerentúlra.
A másik harc, ami biztos volt, hogy ma megválaszolásra is kerül, a szakági legjobb 25 helyezettje közé kerülésért zajlott. Ez ugyanis a határ, ami a világkupadöntős indulási jogot jelenti. Itt a verseny előtt Kohler és Striedinger a holtversenyes 25. helyen álltak, azaz esetükben egyfajta szétlövésnek is volt tekinthető a verseny. Igaz, Baumann és Seger sem rendelkezett előttük túl nagy előnnyel, így akár egyikük kárára biztosíthatták mindketten részvételüket a szezonzárón. A Kohler-Striedinger kettősnek azonban hátrafelé is figyelnie kellett, mert 5 ponton belül követet őket Cater, Zabystran és Théaux is.
A tegnapi naphoz képest hidegebb idő köszöntött Kvitfjellre. A korábbi tavaszias idő, és az éjszakai, illetve a mai hideg egy jegesebb, huplisabb pályát vetített előre. Ami a látási viszonyokat illeti, a tegnapi napsütés helyett ma a felhők és a szürkeség vette át a főszerepet.

Elsőként Stefan Eichberger (11.) síelhetett végig a pályán. Ha csak a tegnapi győztes időhöz viszonyítottunk, akkor a még jegesebb pályán nem épp acélos idővel ért célba. Adrian Smiseth Sejersted (5.) ezt bizonyítja is: a felső, ugratós szakaszon parádézott, és a folytatásban is jól uralta léceit a buckákon. A záró szakaszt sajnálhatja nagyon, ott ugyanis az addig kinéző másodperces előny helyett, a lassabb tempónak köszönhetően, végül csak fél másodperc előnyt jelzett az óra. A fenti szakaszon még tovább tudta feszegetni a határokat Stefan Rogentin (3.), kiválóan síelt a pálya első harmadában. A Jansrud-ugratót követően viszont némileg visszaesett a tempója. A vezetést annak köszönhette, hogy Sejersted a végén nagyon belassult. Elian Lehto (31.) elsősorban annak örülhetett csak, hogy fenti nagy hibáját menteni tudta. Igaz, ebbe benne maradt több mint egy másodperc. Stefan Babinsky (22.) két alkalommal is necces szituációt tudott menteni, amivel nyilván hátránya komoly magasságba szökött, de tempója azért így is figyelemre méltó volt.

Az első öt után következtek a világranglista legjobbjai, rögtön egy olyan menettel, ami a szakági világkupa sorsát is meghatározta. Franjo von Allmen (1.) ma fent sokkal kontrolláltabban síelt, ennek viszont némileg sebessége látta kárát. A középső, kissé technikásabb részen viszont már egyre inkább belelendült, és bár a traverz szakaszon volt egy kisebb megingása, mindez az addigra már félelmetes tempójának eredménye volt. A vezetést átvette, Odermattra viszont még sokat kellett várnia.
Vincent Kriechmayr (9.) is szépen kontrollálta léceit, a pálya teljes egészét tekintve, de ehhez jelentős kompromisszumra volt szüksége a sebesség terén. Alexis Monney (12.) menete inkább volt rodeóhoz hasonlítható. Kétszer is jelentősen kibillentette egy-egy ugrató az egyensúlyából. James Crawford (8.) tegnaphoz képest sokkal jobban síelt, és bár a pálya végén akadtak nehézségei, a másodpercen belüli hátrányt így is tartani tudta. Bryce Bennett (40.) számára elméletileg a valamivel jegesebb, buckásabb pálya, ha a grödeni Saslongból indulunk ki, jobban kedvezett a tegnapihoz képest. Ennek ellenére a tegnapi remek top10 után most egy rendkívül lassú menetet síelt.

A szakági kristálygömbért síelt Marco Odermatt (2.). Fent volt egy necces szituáció, amit egy lécen mentett meg. Ennek ellenére sem volt jelentős hátránya. Középen nem tűnt viszont túl élesnek a svájci, ellenben a befejező részen remek sebességgel faragta hátrányát, és jött be közvetlenül honfitársa mögé. Ezzel az is eldőlt, hogy a bajnokavatás ma elmarad.
Miha Hrobat (4.) nagyon szépen vezette a léceit, szemmel látható volt, hogy nagy tempót kontrollál. Végig harcban volt a dobogóért, de a legutolsó szektorban nem csúsztak olyan gyorsan, hogy az ehhez szükséges 7 századot megőrizze a pillanatnyi harmadik Rogentinnel szemben. Justin Murisier (10.) a kulcsnak számító fordítókban túlságosan megfogta léceit, egyre csak nőtt a hátránya. A tegnapi győztes Dominik Paris (6.) fent egy kisebb hibával nyitott, amit láthatóan nem tudott kiküszöbölni a folytatásban. Bár tempója láthatóan volt, de rendkívül zaklatottan síelt, ezzel együtt is. A legjobbak blokkját Nils Allégre (17.) zárta, de hamar eldőlt, a top10-re sem lesz igazán veszélyes.

Florian Schieder (13.) közel hasonlóan síelt a szünetet követően, mint előtte Allégre, a végén azonban remek tempóban csúszott a cél felé, így megelőzte a franciát. Innentől pedig kezdetét vette a harc a világkupadöntőért. Romed Baumann (36.) kissé álmos menetével mindössze Bennettet előzte meg, amikor célba ért, így még izgulhatott, meg tudja-e tartani szakági 25-ös helyezését. Lars Rösti (29.) helye ellenben már előzetesen is viszonylag biztosnak tűnt Sun Valleyben, amit jó tempójú zárásával végérvényesen biztosított is. Ryan Cochran-Siegle (19.) erős közepessel biztosította a pontszerzést, míg Maxance Muzaton (15.) valamivel gyorsabb menetével meg tudta közelíteni a top10-et is. Következett a bevezetőben már említett “szétlövés”, amiben elsősorban jobb középső szakaszával Otmar Striedinger (18.) kerekedett felül Marco Kohleren (23.). Utóbbi esetében már a célba érkezéskor szinte biztos volt, ha közé és Baumann közé nem jön be szinte mindenki, akkor le is mondhat a szezonzáróról.
Jan Zabystran (46.) remekül kezdett, de végül Kohler sem tudta megelőzni, így az már ekkor biztos volt, ő nem utazhat Sun Valleybe a lesiklásra. Martin Cater (52.) is rendkívül lassú volt, senkit nem előzött meg az addig leérkezők közül. Adrian Théaux (20.) a pálya első felében felvette a kesztyűt és úgy tűnt, egy kiugró eredménnyel betörhet a legjobb 25-be, a végére azonban lelassult, így nem tudott elegendő pontot gyűjteni. Brodie Seger (34.) a riválisok gyengébb meneteinek tudtában már úgy síelhetett, lényegében pontszerzés nélkül is sem csúszhat ki a 25-ből. Ehhez képest Kohleréket leszámítva az összes üldözőt meg is előzte. Igaz, utólag kiderült, egyikük sem szerzett pontot. A hátralévő legjobbak közül mindössze Jared Goldberg (30.) szerzett pontot, egyet. Matthieu Bailet (45.), Sam Morse (37.) és Christof Innerhofer (32.) viszont pont nélkül maradtak.
A legjobb 30 után síző, az utóbbi időben már többször megvillanó Nejc Naralocnik (7.) lett, aki 38.-ként érkezve a legjobb záró szakaszt síelte! Pontot szerzett még három olasz, a tegnap is eredményes Giovanni Franzoni (41-essel 26.), illetve Nicolo Molteni (36-ossal 14.) és Benjamin Jacques Alliod (46-ossal 16.). Utóbbinál magasabb rajtszámmal senki nem is jött be a pontszerzők közé. Szintén harmincban végzett Andreas Ploier (45-össe 21.), Fredrik Moller (40-essse 24.), Kyle Negomir (34-essel 25.), Stefan Rieser (44-essel 26.) és Jeffrey Read (31-essel 28.).

A norvég technikai sízők után a svájci lesiklók is másodszor söpörték be a dobogót az idei világkupán. Legutóbb épp két hete, hazai pályán sikerült ugyanez a bravúr, akkor viszont a harmadik helyen nem Rogentin, hanem Monney végzett. Franjo von Allmen számára láthatóan komoly löketet jelentett a világbajnoki cím: az azt követő három lesiklásból már a másodikat nyeri. Ez karrierje összes lesikló győzelme. Marco Odermatt dobogókat tekintve 86-nál jár, 21 lesiklásból. Stefan Rogentin a tegnapi első után ma megszerezte karrierje második lesikló dobogóját. Szuper-G-ben további négy áll a neve mellett, ennek a fele idén.

A szakági világkupában Franjo von Allmen matematikai esélyeit életben tartotta a mai győzelemmel. A kis kristálygömbhöz viszont még egyre szüksége lesz, ami mellett az is kell az aktuális világbajnok sikeréhez, hogy Odermatt kiessen, vagy 15. helynél ne végezzen előrébb. Valljuk be, előbbire azért nagyobb a sansz, de a zászló Odermattnak áll. Összetettben 7 versennyel a szezon vége előtt 520 pont a svájci előnye Kristoffersen előtt. Ha holnap az első két hely valamelyikén végez, akkor már matematikailag sem lehet elvenni tőle a nagy kristálygömböt. Az összetett dobogóra pedig szép csendben fellopakodott von Allmen is, Meillard leszorítva onnan.

Holnap szuper-G-vel zárul a hétvégi program, míg lesiklást majd pontosan két hét múlva, a Sun Valleyben rendezendő világkupadöntőn rendeznek, idén utolsó alkalommal.
Borítókép forrása: sportal.ch