Berúgta a felnőttmezőny ajtaját: Aicher lesiklást nyert Kvitfjellben!

Ha egyszer egy üzlet beindul… Tegnapi első dobogója után ma megszerezte első Világkupa-győzelmét Emma Aicher. A 21 éves német tehetség ismételten tökéletes sebességtartást mutatott be Kvitfjellben, döntően remek végsebességének köszönhetően előzte meg 3 századdal Lauren Macugát.  A tegnapi győztes Cornelia Hütter ezúttal harmadikként zárt, amivel 16 pontra csökkentette elmaradását a szakágit tabellán a 4. helyezett Brignonéval szemben. Pirovano zárt az ötödik, Goggia a hatodik helyen.  A svájciak ma sem remekeltek, Gut-Behrami a 7., Suter a 8. helyet szerezte meg. A lesiklásból a csúszási képességet helyezte előtérbe az Olympiabakken.

Sajátos versenynaptárt állítottak össze a potentátok lesiklásban. Február és március fordulóján fordultak rá a lányok a királyszám második félidejére. Sokáig olybá tűnt, hogy a tegnapi kvitfjelli viadalt nagy fölénnyel nyeri Cornelia Hütter, alaposan elverve például az olaszokat, majd jött magas rajtszámmal Emma Aicher, s már-már a szakági címvédőt is veszélyeztetni kezdte. A svájciak igencsak szerény teljesítményt nyújtottak, pénteken Lara Gut-Behrami 12. helyezése volt a plafon a helvéteknek.

Forrás: Blick.ch

Változóan felhős égbolt alatt, tegnaphoz hasonló időjárás mellett rendezték a szezon hatodik lesiklását. Elena Curtoni (29.) a tegnap többeket megtréfáló passzázson szélesen haladt tovább, ottani hibájára ráment a következő fordítója. Tempója sem volt meggyőző ennek nyomán. Ilka Štuhec (13.) jócskán magasabb testhelyzetből oldotta meg a kritikus részt, ott kapásból 4 tizedet fogott az olaszon. Végsebessége is bőven rendben volt, a csúszással tegnap sem volt gondja. Egy teljes másodperccel vette át a vezetést. Lauren Macuga (2.) kiválóan kihasználta, hogy a szlovén a technikásabb szakaszokon, főként a buckákon nem volt magabiztos, így továbbá 7 tizeddel szorította lejjebb a szintidőt. Tökéletesen eltalálta a nyomvonalat, az első hullámon pedig stabilan haladt tovább. Nicol Delago (17.) jócskán zaklatottabb menetet rakott le, néhol a tojástartásért is meg kellett kínlódnia. Kira Weidle- Winkelmann a felső szakaszon minden tekintetben tartotta az éllovast, pár századdal még jobban is állt. Az agresszív léckezelés azonban visszaütött középtájon egy fordítónál: megcsúszott léceivel és két védőháló közt találta magát. Az esés nem volt problémás, komoly sérülésről nem volt szó.

Forrás: Blick.ch

A pályamunkásoknak persze volt dolguk, így Breezy Johnson (10.) némi várakozás után startolhatott el. Nagyon agresszív volt, a tempónak alárendelt minden mást. A vad ugrató még belefértek, a kritikus rész kijáratánál történt többméretes túlfordulás már kevésbé. Súlyos tizedekkel kapott ki honfitársától. Laura Pirovano (5.) a középső, technikás részen sem vesztett oly sokat, ám végsebességben egyszerűen ő sem vette fel a kesztyűt Macugával. Akárcsak Cornelia Hütter (3.). A lankát megelőző ugratónál bizonytalankodott, így hiába ment addig nagyon kiegyensúlyozottan, az amerikai jó másfél tizeddel örvendhetett. Macuga menetének titka egyértelműen a sebesség sikeres átmentése volt a záró szakaszra, Federica Brignone (4.) sem tudott ezzel mit kezdeni. Nála a felső részen sem alakult ki előny, a technikás részen persze fordított, kihasználva az elő-előbújó napot. De csak az aktuális harmadik helyre volt jó. Egy századdal előzte Pirovanót.

Forrás: Blick.ch

Sofia Goggia (6.) a kulcskanyart Fede’-hez hasonlóan, nagyon magasról igyekezett megoldani. A technikás résszel megküzdött, bár tiszta nyomvonalon haladt. A vége nála sem volt versenyképes, megdobta egy bucka, amire ráment 3 tizede. Pechére a századokkal sem ápolt barátságot, mindkét olasztól kikapott. Lara Gut-Behrami (8.) hasonló hozzáállással viseltetett, mint a környékén indulók. S hasonlóan minimális előnyről érkezett a végéhez. Addig azonban hiába viszonyult szelídebben léceihez, mint tegnap, az utolsó ugratót túlrepülte, ráadásul méterekkel a kék vonalon túl fogott talajt. Innentől a gyorsulási versenyben eleve hendikeppel vett részt. Ismét kikapott Brignonétól, kezd távolodni az összetett címvédés… A végén sziklaszilárdan csúszó Macugával ellentétben Corinne Suter (9.) megingásokkal terhelt tojástartást mutatott be. A probléma mégsem azzal volt, ott a korábbiakhoz képest relatíve jól haladt. A középső, technikás részen gyakran túlterhelte lécei, ami nagyjából 4 tizedébe került. Mirjam Puchner (18.) erősnek mondható nyitány után kihagyott egy kanyart, az ott elherdált sebesség meglátszott időhátrányán. Ester Ledecká (12.) nem hagyott semmit a felső szektorban, abszolút legjobb idővel, és kéttizedes előnnyel érkezett a necces részhez. A szögletes kanyarvétel megbosszulta magát, épp csak befért a következő kapuba, sebessége persze rendesen leamortizálódott. Stephanie Venier influenzával kínlódik, a mai versenytől végül visszalépett.

Forrás: AP News

Emma Aicher (1.) elejétől a végéig patikaprecizitással haladt. Kanyarjai, legyenek azok nyújtottak, vagy technikás irányváltások, rendkívül stabilra sikeredtek, ennek pedig topsebesség, és 3 százados előny lett a vége. A középtájékon található szűk irányváltáson ugyanakkor lehetett még fogni rajta, ottani szektorideje nem fért a TOP10-be. Mint az várható volt, nem Marta Bassino (34.) volt az, aki megmutatja ezt. Egyáltalán nem találta a ritmust. Kajsa Vickhoff Lie (20.) tétován oldotta meg a buckás részt és az ugratókat, ennek megfelelően esélye nem volt jó szereplésre. Ariane Rädler (26.) elejétől fogva küszködött, csak a sereghajtó olaszokat előzte meg. Jacqueline Wiles (14.) közel járt a bravúrhoz: Aicher gyöngébb szektora után kéttizeddel állt jobban, köszönhetően nagyon feszes íveinek. Vesztét egy Gut- féle hiba okozta a célugratónál, teljesen eltűnt a középmezőnyben. Lindsey Vonn (16.) sem volt reménytelen helyzetben, nála azt lehetett felróni, hogy a buckák kontrollálatlanul dobálták össze-vissza, továbbá a második ugratóról érkezés sem sikerült optimálisra. Delia Durrer (22.) menetéből hiányzott a meggyőződés.

A második reklámszünet után Priska Ming- Nufer (15.) kapcsán bizonyosodhattunk meg arról, mennyire fontos az Olympiabakkenen a sebességtartás. Alig több mint egytizeddel érkezett a zárószektorra, ott azonban nem álltak párhuzamosan lécei, az igazán jó eredményre nem volt esélye. Nadia Delago (11.) topszektorral kezdte futamát, két szakasz után már több mint 3 tizeddel állt jobban. A technikás részen tovaszállt előnye, s bár végsebessége korrektnek volt minősíthető, a dobogósokra nem jelentett veszélyt. Christina Ager (21.) már a sikló szekcióban sok időt veszített, Malorie Blanc-hoz (32.) jelen testfelépítés mellett nem passzol ez a lejtő, Michelle Gisin (25.) pedig egy pillanatra nem bírta leküzdeni határait. Minthogy a 30-as rajtszám tulajdonosa, Joana Hählen visszalépett, két francia zárta az első harmincast. Romane Miradoli (28.) elejétől fogva küzdött a tempóval, Laura Gauché (26.) pedig rendre elmérte a kanyaríveket. Mentségére legyen szólva, hogy térdproblémái voltak.

Forrás: MSN

Harmincon túl Isabella Wright bukása miatt állt a verseny. Az amerikai a célugratóról fogott hátrakerült súlyponttal talajt, majd hátára zuhanva meg sem állt a védőhálóig. Bár elsőre úgy tűnt, nem ura testének, saját lécein síelt le a célig. A bosnyák lányt sárgazászlóval megállították, Marte Monsen (34-essel a 7.) így sem zavartatta magát. A német gyöngébb szektora után 3 tizeddel állt jobban, a végsebesség nem volt meggyőző, helyezése így is élete legjobbja lett. Kettővel utána a junior-vb-k csúcstartója, Magdalena Egger (36-ossal a 18.) villant nagyot. Hasonlóan impozáns középső szakasz után azonban az utolsó éles kanyarban nagyot fékezett, minek következtében egyebek mellett huplit csinált a záró ugratóból. Pontot szerzett még Nadine Fest (37-essel a 23.), Janine Schmitt (41-essel a 23.), s végül életében először az amerikai Haley Cutler (48-assal a 30.).

Részletes eredménylista

Forrás: Sportsnet

Emma Aicher zömök, erős testalkatának kedveznek az aránylag lapos, tojástartásra építő lesikló lejtők, láttuk ezt már a világbajnokságon is, ahol némileg váratlanul hatodikként zárt. Élete első győzelmét aratta a Világkupában az anyai ágon svéd állampolgársággal is rendelkező síző. Legutóbb 2020 februárjában győzött német a királyszámban: akkor nem egészen két héten belül két Dreßen- siker közt Viktoria Rebensburg vitte a prímet. Lauren Macuga a St. Anton-i szuperóriáson a dobogó felső fokán ünnepelt, majd egy remek saalbachi vb (SG: bronzérem, DH: 5. hely) után Kvitfjellben is megmutatta remek formáját. Negyedik alkalommal végzett a TOP10 közt a leggyorsabb számban, vagyis ért már ez a dobogó. Cornelia Hütter – a gyengén sikerült vb ellenére – élete szezonját síeli: három győzelem mellett ma egy „szimpla” dobogót is begyűjtött.

A szakági elsőségért megfeszített küzdelem várható. Brignone elsőszámú üldözője, a címvédő Hütter 16 ponttal van elmaradva, de Goggia hátránya is bőven kezelhető. Hármójuk különmeccsébe aligha fog másvalaki beleszólni. Összetettben egyre kényelmesebb előnnyel vezet Brignone.

Holnap szuperóriással zárul a kvitfjelli hétvége.

A címlapkép forrása: CBC

Hozzászólás