Továbbíródik a Carrick Smith- testvérek históriája. Zak tavalyi ifjúsági olimpiai bajnoki címei után ma ikertestvére, Freddy szerzett aranyérmet az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon. Az első óriás-műlesikló futam után még csak második brit legény délután egy egészen kimagasló menetet pakolt oda, amihez senki más nem tudott hozzászagolni. A dobogóra norvég és horvát síző állhatott még fel. A brassói Pászka Zsolt a remek 18. helyet szerezte meg, míg a magyarok közül Major Noel a 40., Kóka Ádám az 53. helyen végzett, Schneider Milán pedig kiesett délután.
Erős szél fogadta a résztvevőket a 17. Téli EYOF első versenynapján a Bakurianiban kialakított lejtőn. Az élő közvetítés alapján olybá tűnik, halogatták egy kicsit a verseny kezdetét. Összesen 92 síző nevezett óriás-műlesiklásban, köztük volt három magyar és egy román színeket képviselő székely síző.
Az előzetesünkben felvezetett ifjúsági (európai) ranglista legjobbjai – a németeket kivéve – mind ott voltak a rajtlistán, ami izgalmas és kiélezett versenyt ígért. Az előzmények ismeretében a dél-tiroli David Castlunger (14.) nem volt kellemes helyzetben, neki kellett elsőként a határokat tesztelnie. Sok volt a kanyarszélesítés, a meredeken sok élt használt, ő maga sem volt elégedett teljesítményével. Storm André Hagen (3.) csaknem másfél másodperccel ment gyorsabban. Mondhatni, az említett ranglista vezetőjeként bejelentkezett az aranyért. Raffaele Monaco rettentően zaklatottan kezdett, majd mire úgy-ahogy helyre állt mozgása, a szokott belső síhiba végleg kiszedte őt a versenyből. A mérési rendszer azonban nagyon megkedvelhette az olasz fiút, azt követően ugyanis valamiért az ő fantomidejéhez viszonyította a többiek eredményét. (Meg aztán a nevek kiírása se mindig stimmelt, de a kicsire nem adunk…) Freddy Carrick Smith (2.) harmonikusan váltotta az éleket, kanyarjai szép ritmusosak voltak, s bár benne volt a pakliban, hogy „meghal a szépségben”, két századdal végső soron élre tudott állni. Az osztrák Valentin Pöll (17.) neve nem szerepelt a ranglista élvonalában, ennek ellenére jó rajtszámot kapott. Esetében a képességét figyelték, nem ranglistás pontjait. Elsőre nem alkotott maradandót, a meredekje nagyon össze lett csapva, ő is kiszállt az éremcsatából.

Luca Loranzi (9.) nem mert eleget vállalni, hozzá képest a cseh David Janda (6.) valamivel vehemensebb volt az alapvetően ritmusosra tűzött pályán. Az ikerpár másik tagja, Zak Carrick Smith (7.) csúszásából is hiányzott az extra dinamika, csaknem egy kerek másodpercet kapott családon belül. A vele századra azonosan végzett spanyol sporttárs, a 2008-as születésűek közül a legjobban szereplő Luken Garitano Iturbe (7.) után érkezett a legjobb délelőtti futam tulajdonosa. Természetesen egy norvég fiatalemberről van szó, Elias Hartford Kvæl (1.) kellő vagánysággal egészítette ki szemre tetszetős technikáját. A szűk 3 tizedes előny birtokában persze még nem volt oka hátra dőlni. Az őt követő horvát srác, Ziggy Vrdoljak (5.) előkelő helyezést vívott ki magának, a közel 9 tizedes elmaradása viszont soknak tűnt. A dobogóhoz még a 15-össel érkezett, ranglistán harmadik francia Victor Haghinat (4.) volt a legközelebb, ő néhány század híján szorult le épp onnan.
37-es rajtszámmal startolt el az első magyar érdekeltség. Schneider Milánnak (58.) bele-bele kellett fékeznie a meredeken, az a szakasz szemlátomást nem volt az ínyére. Célba érése azért akkor még nem forgott veszélyben, a futamgyőztesből bő 5 másodpercet kapott. Négy sízővel később a romániai magyar Pászka Zsolt (24.) felülteljesítette a környékén indulókat. Élvezte a lendületes, nyújtott kanyarokat, lécei jól álltak lábán. Ő megúszta 2 és feles differenciával. Major Noel (62-essel a 47.) mintegy négy, Kóka Ádám (74-essel a 63.) kb. 6 másodperces elmaradással ért célba.
Az első futam itt megtekinthető
A grúz edző feladatát norvég sporttárs vette át délutánra, ő tűzött, ami azért nehezítette valamicskét a fiatalok dolgát. Ismételten ki kell emelnünk Pászka Zsoltot (18.). A brassói fiatalember kihasználta a relatíve jobb pályát, megsíelte a 15. legjobb második futamot, és alig másfél másodpercet kapott a futamgyőztes aranyérmestől. A 40.42-es FIS- pontszám pedig messze karrierje eddigi legjobbja. Major Noel (40.) hét helyet, Kóka Ádám (53.) pedig tíz helyet javított a tabellán, míg Schneider Milán sajnos kiesett délután.
Ami a mezőny többi részét illeti, a virtuális ranglétre nem hazudott, a jelenleg papíron gyengébb szintet képviselő sízők a kevésbé viseltes pályán sem tudtak jelentősen feljebb lépni a tabellán. Ott volt egyébként a mezőnyben a vb-szlalom egyik legnagyobb esélyesének az öccse, Hrvoje Ljutić (20.), ám ő egyelőre nem tűnik akkora tehetségnek, míg Zrinka. A legjobb tízbe verekedte magát két francia, valamint a svájci Glassey (8.), de utóbbit is elválasztotta mintegy egy szekundum az érmes helyektől.
A legjobb nyolcasból elsőként Zak Carrick Smith (5.) próbálta szaporázni a lendületet, de nem tudott kellően tiszta íveket húzni, így csak a spanyol srácot, valamint a meredeken nagyot hibázó Haghighat-t (7.) tudta maga mögé utasítani. Janda (4.) délután is gyorsabb volt nála, sőt megsíelte az addigi legerősebb futamidőt. Vrdoljak (3.) lábai ettől még nem remegtek meg, s egy masszív, jóféle menettel élen találta magát. Az éremszerzés még a francia tinédzser rontása után sem tűnt valószínűnek, a horvát fiút ugyanis rögtön ketten visszaelőzték. Igaz, Hagen (2.) például hattizedes előnyről kezdte második futamát, de egyáltalán nem tartalékolt. Hasonló dimenzióban tette dolgát, mint a cseh és horvát rivális, ezzel némi nyomást helyezve például Freddy Carrick Smithre (1.). Amennyiben értesült is a norvég fiú futamáról, egész biztosan rezzent össze tőle. Mi több, a mezőny szintjéhez mérten űrsízést mutatott be, s közel 6 tizeddel szorította lejjebb az etalont. Nagyon vagány volt, bátran engedte léceit a letöréstől kezdve a végéig. A srácnak határozottan van érzéke a sportághoz! Innen nézve Kvæl háromtizedes fórja nem tűnt életbiztosításnak. Sokáig nem húzta. Amit ráváltott a kamera, besokallt két kanyar közben, s már nem tudott a következő fordítóra kanyarodni.


Freddy Carrick-Smith szlalomban már az előző idény végére beverekedte magát a TOP200-ba, mai sikerével ez kétségtelenül óriás-műlesiklásban is meg fog valósulni. Kíváncsian várjuk, mire lesz képes a juniorok ellen a hónap végén kezdődő világbajnokságon. Az elmúlt hetekben – szokásuk szerint – végigjárták testvéreivel a különböző ausztriai versenyeket, ahol személyesen Freddy két győzelmet és további négy pódiumot gyűjtött össze, a legutóbbi EK- szlalomon pedig egy helyezés híján majdnem pontot szerzett. Bár nem ide tartozik, de azért hadd legyünk büszkék arra a tényre, hogy az utolsó szlalomon, Koralpén többek közt az azt a nemzetközi viadalt megnyerő Úry Bálint is megelőzte Freddyt. Storm André Hagen eddig zömében a skandináv térségben gyűjtögette a szép helyezéseket, és mint az várható volt, képességei nemzetközi viszonylatban is megfelelnek az elvárásoknak. Ziggy Vrdoljak kemény versenyeken edződik, ennek megfelelően eleddig csak két dobogós helyezése volt, óriásban ez volt a legeslegelső a sorban. Az, hogy 500-on kívüli óriás-műlesiklóként ekkorát tudott ma virítani, jól jelzi, mennyire hiba ilyen fiatal sízők esetében a ranglistás pontokat túl komolyan venni.
Holnap a lányok óriás-műlesiklása következik, többek közt Szalay Laurával.