Noël bírta egyedül a nyomást, győzelemmel vette vissza a szakági vezetést

Nem akármilyen fordulatokat tartogatott a kitz-i eső a vasárnapi szlalomon. A Ganslernhang ezúttal is fordulatos versenyt hozott, ahol a második futamban fenekestül felfordult az élmezőny. Clément Noël remek második futamának és a riválisok hibáinak köszönhetően három pozíciót javítva győzött. Braathen délután a harmadik helyét megtartotta, de gyenge alsó szakasza miatt a franciát megelőzni nem tudta. Steven Amiez és az első futam után vezető Timon Haugan viszont egyaránt hibáztak, aminek köszönhetően nemcsak a brazil őrizte meg dobogós helyét, de Alex Vintzer is 9 helyet előre lépve végzett a karriercsúcsot jelentő második helyen. Jakobsen szintén sokat javítva épp csak lecsúszott a dobogóról, mögötte pedig Straßer és a remek csapatteljesítménnyel záró osztrákok legjobbja Schwarz végzett. A múlt héten még hármas sikert arató norvégok szinte mind kiestek, mindössze egy 26. hellyel „gazdagodtak”. Noël szakági riválisai egytől egyig betliztek, így a szakágiban is élre állt.

Három hét alatt immár a negyedik szlalomot rendezték a férfi alpesi sízők idei világkupa szezonjában. Az utóbbi két nap főszereplője Kitzbühelben a legendás lesiklópálya a Streif volt, vasárnapra viszont hagyományosan áthelyezik székhelyüket a sízők a Ganslernhangra. A nem kevésbé legendás szlalompálya az egyik legnehezebb a szezonban. Míg Wengen a folyamatos kanyargásával és letöréseivel, Kitzbühel az oldalirányú, folyamatosan változó irányú hullámaival teszi nehézzé a versenyzők dolgát. A pályatűzők ezt még meg is bolondíthatják, nem egyszer láthattunk már az oldallejtőre felfelé haladó nyomvonalat az utóbbi években.

nachrichten.at

A lejtőn Stenmarkot kivéve nem igazán találni egyvalaki által dominált időszakot. Még Hirscher és Kristoffersen is mindössze kétszer győzött itt. Ugyanúgy, ahogy a jelenlegi mezőnyből Daniel Yule is, aki a pálya egyik elsőszámú kedvelője. Eddig a szezonban 7 versenyt rendeztek, amiből hármat nyert Noël, hármat a norvégok, és egyet Popov. Ennek megfelelően volt szoros a szakági világkupa is, amit Kristoffersen vezetett a négyszer is dobogón végző Meillard előtt, akit a sérülés miatt versenyt is kihagyó Noël, majd McGrath és Haugan követett. Az utóbbi hetekben mindannyian megvillantak már, így az esélyekről előzetesen nehéz volt mit mondani. Az már látszott, a monstre januári szlalomprogram nem tudta egyelőre megszórni a legjobbakat.

Ami az időjárást illette, a hétvégét jellemző meleg sajnos eddigi legrosszabb arcát mutatta ma délelőtt. Szakadó esőben rajtolt a verseny. Szerencsére a pálya állapotára ugyanaz volt igaz, mint a hétvége többi részében a Streifre is: remekül előkészített, jeges lejtő várt a sízőkre. Az első futam pályáját norvég edző tűzte, amit az elsőként rajtoló Timon Haugan (1.) kegyetlenül ki is használt. Henrik Kristoffersen is remekül kezdett, de még egész fent egy ritmusváltás kizökkentette, és megbillenve kiesett. Loïc Meillard (25.) is remekül kezdett, de az egyik fenti letörésnél nagyot farolva vett csak be egy kaput, végül épp csak továbbjutott. Clément Noël (4.) hozta nagyjából Haugan szintjét, a meredeken még talán jobban is mozgott. A végére a trükkös letörés kissé kizökkentette, ennek volt köszönhető minimális, 3 tizedes hátránya.

forrás: krone.at

Linus Straßer (9.) súlypontja többször is túlságosan hátrakerült, ami miatt kisebb korrekciókra kényszerült. Kár, mert sebességére nem lehetett igazán panasz. Atle Lie McGrath (10.) egészen az utolsó szektorig remekül, nagyobb hiba nélkül síelt. A cél előtt viszont volt egy necces kapuvétele, amivel megduplázta addigi négytizedes hátrányát. Manuel Feller (8.) mintha elóvatoskodta volna a kezdést. Talán a stadion hangját meghallva, de a végére nagyot repesztett, így elmaradása nem volt még vészes. Dave Ryding (20.) láthatóan nagyon akarta, de az erőltetés lett a veszte. Folyamatosan bele kellett fékeznie, egyedül a nagyot rontó Meillard előzte meg. Kétszer is megküzdött a terepegyenetlenségekkel Fabio Gstrein (13.), pedig az átkötő szakaszokon lendületesen síelt.

Steven Amiez (2.) szinte szárnyalt már a rajttól kezdve. A meredek szakaszokon jól adagolta az élt. A pálya végi hullámok azonban kissé kizökkentették. Ott váltott pirosba az óra. Samuel Kolega (27.) már a legelejétől alig talált rá a ritmusra, folyamatosan korrigálnia kellett. Kristoffer Jakobsen (16.) hasonlóan problémásan kezdett, de a meredek némileg visszarázta őt, ott már bőven a horvát előtt járt. Daniel Yule (7.) fent jó ritmusban kerülte a stanglikat, és bár a meredek némileg megakasztotta, nem lehetett elégedetlen. Nem így Albert Popov (17.), aki folyamatosan lecsúszott a leggyorsabb ívről, mindannyiszor fékezéssel kellett korrigálnia. A legjobb 15 blokkját Lucas Pinheiro Braathen (3.) menete zárta. A brazil a pálya feléig már negyed másodperc előnybe síelt. A meredek végén a kisebb hullámokban viszont megtört a lendület, így vezetés helyett a harmadik hellyel kellett beérnie.

forrás: siol.net

Tanguy Neffel (5.) folytatódott a verseny. Álmos kezdést követően ismét belelendült, remek formájáról tanúbizonyságot téve a svájci. A világbajnoki indulásért csatázott a soron következő három osztrák. Közülük Dominik Raschnernél (15.) volt egy futam után az előny, de Johannes Strolz (19.) nem volt jelentősen elmaradva. Úgy tűnt, Michael Matt mindkettőjüket megelőzheti, de nem sokkal a cél előtt egy jeges részen túlvállalta magát és kiesett. Marc Rochat-nak (28.) is szüksége volt a jó eredményre a VB-induláshoz, csak épp a svájci csapatnál. Ehhez képest rendkívül magán kívül síelt, szerencséjére viszont ő épp továbbjutott, míg a rivális Luca Aerni (34.) épp kiszorult a harmincból. Alexander Steen Olsen (22.) továbbra sem találja szlalomformáját, nem igazán volt kiemelendő szektora sem. Marco Schwarz (6.) ellenben a terepváltozásokat remekül oldotta meg, dobogóesélyekkel várhatta a második futamot.

forrás: suedtirolnews.it

Hogy a pálya az enyhébb körülmények közt is még használható, azt mutatta az imént Schwarz menete, de Filip Zubčić (14.) és különösen Alex Vinatzer (11.) is remekül síelt még egész magas rajtszámmal. Paco Rassat (12.) csatlakozott hozzájuk, szélvészgyors befejezéssel hívta fel magára a figyelmet. Armand Marchant és Adrian Pertl egy szektor után búcsúztak, köztük azonban Benjamin Ritchie (24.) még kvalifikált. A legjobb 30 sorát Tobias Kastlunger (43.) zárta, de három másodperc közeli hátrányával biztos volt a kiesés. Bár a pálya nem esett szét a szervezőknek köszönhetően, de harmincon túlról nem kis kihívás volt a továbbjutás az egyre inkább havasesőbe váltó körülmények közt. Rögtön 31-essel továbbjutott hosszú idő után először Ramon Zenhäusern (21.), Laurie Taylor (36-ossal 18.) a legelőkelőbb helyen, míg Hugo Desgrippes (57-essel 23.) a legkésőbb síelve. Foyltathatta a versenyt Vicotr Muffat-Jeandet (38-assal 26.), Tormis Laine (40-essel 29.) és Erik Read (43-assal 30.) is. A népes mezőnyben 61-essel rajtol Richard Leitgeb is, aki egy gyenge, és egy egészen értelmezhető szektor után búcsúzott ismét.

forrás: scimagazine.it

A második futam pályáját svájci edző tűzte, nyilvánvalóan Nefre és Yule-re kihegyezve. Erik Read (21.) nyitotta a délután egy viszonylag korrekt menettel. Tormis Laine (24.) inkább ment a biztos pontszerzésre, és bár alul gyorsabb volt, a vezetésre nem volt esélye. Marc Rochat (20.) a világbajnoki indulás érdekében mindent feltett egy lapra. Kétszer is a kiesés széléről hozta vissza a futamát, de átvette a vezetést. Samuel Kolega (25.) métereket az oldalán csúszva billent meg. Szerencséjére mindezt egy vertikális kapu mellett tette, így még szabályosan folytatni tudta a versenyt mászás nélkül. Victor Muffat-Jeandet (19.) a hátrabillenéseket is sebességgyűjtésre tudta kihasználni, ugrott is az élre. Kisebb közjáték volt kívülről, hogy a léc hátuljával még egy betévedt papírpoharat is odébb focizott a pálya közepén.

Loïc Meillard szeme előtt a wengeni nagy javítás lebeghetett, azonban az első vertikális kapu második stangliját megtaposva kiesett. Benjamin Ritchie (21.) az utolsó oldalirányú letörésről egy lábbal a levegőben ért le, és így csak Readdel holtversenyben ért célba. Hugo Desgripees (18.) az oldalsó lejtőváltásokat nagyon jó ütemben rugózta ki, folyamatosan továbbmentve remek lendületét. A végében marad csak pár század, de összességében nagyobb előrelépés nézett ki neki! Alexander Steen Olsen (26.) ugyanott hibázott, mint Kolega, ráadásul ugyanekkor hiba volt, hogy a vertikálist a „rossz” oldalról is vehette volna, de nem élt vele. neki állóra fékezve kellett újraindulni – esélye sem volt senkit megelőzni. Ramon Zenhäusern (23.) számára egy hatalmas menet kellett volna Rochat ellen a VB-indulásért, de a szebb napokat látott svájci még közvetlen riválisától is kikapott.

forrás: cbc.ca

A három évvel ezelőtti győztes Dave Ryding (16.) a pálya elején még nem találta a ritmust, viszont onnan egyre inkább belelendült. A végén szaporázta még a kapuvételeket, és így pár századdal át is vette a vezetést – az egész szépszámú brit szurkoló legnagyobb örömére. Johannes Strolz (12.) számára egyértelműen előny kellett a végére, hogy átvegye a vezetést. A délután első hazai sízője viszont nem érte be ennyivel, végig precízen síelve vezetéssel örvendeztette meg a közönséget – köztük az édesapját, a szintén kombinációban olimpiai bajnok Hubert Strolzot. Összesítésben is az addigi legjobb futamot síelte. Laurie Taylor (16.) az iménti menettel nem teljesen tudott konkurálni, de nagyobb hibát nem vétett, így két brit síző holtversenyes pillanatnyi második helyen osztozhatott. Albert Popov (14.) a középső meredek szakaszt jól síelte meg, de a végére akadt pár kisebb hiba, így a vezetést nem tudta átvenni. Az első nagyobb blokk Kristoffer Jakobsennel (4.) zárult és bár szinte végig kérdéses volt, hogy egyáltalán célba tud-e érni, végül elvitte a legvégéig kiesés nélkül a rettentő tempóját, és Strolz eddigi legjobb futamára is további fél másodpercet (!) vert.

forrás: rainews.it

Dominik Raschner (12.) lényegében Strolz-cal harcolt nemcsak a mai eredményért, de a saalbachi indulásért is. A sors iróniája, hogy bevállalós sízésével épp Strolz-cal holtversenyben, a második helyre sorolt be. Az látszott, hogy Jakobsennel egyelőre komoly kihívás felvenni a harcot. Ennek ellenére Filip Zubčić (10.) nagyon pattogósan síelt, a legelején és a legvégén is adni tudott 1-1 tizedet, és bár középen nem tartotta a svéd tempóját, nem nagy hátránnyal ért célba. Fabio Gstrein (8.) is hasonlóan jól mozgott a kapuk közt, nem is értette, hogyan mutathatott a neve mellett mégis hátrányt az óra a célban. Paco Rassat (15.) precízen síelt, mindez viszont sebességbe került, nem is kevésbe. Alex Vinatzer (2.) a valamivel gyengébb kezdés ellenére is egészen az utolsó időmérőig előnyt hozott magával. Az utolsó letörést nagyon brahisan vette, mintha ot sem lett volna. Ez a megoldás pedig nemcsak látványos, de gyors is volt, ugrott az élre.

forrás: sport1.de

Atle Lie McGrath az egyik oldalirányú letörésen túl nagy tempót vállalt, nem tudta megfogni léceit – kaputévesztés lett a vége. Neureuther, Thomas Müller és Bastian Schwainstaiger is a célból szurkolt a tavalyi győztes Linus Straßernek (5.) is. Végig engedte léceit, és egy ideig a vezetés is kinézett neki, de az utolsó letörésbe kicsit belehibázott, így Jakobsen mögé esett vissza. Manuel Feller (9.) a többeket megtréfáló vertikális kombinációban hatalmasat rontott, és több mint fél másodpercet szórt el. Utána valóságos rodeó következett, amit bravúros utolsó letörésen bemutatott mentéssel hozott le. Daniel Yule (11.) léceit remekül engedve kezdett, utána viszont jöttek a nagyobb fékezések. A végére egálban kanyarodott, de az utolsó letörést elóvatoskodta, így jelentősen hátraesett.

Az osztrákok utolsó esélye egy jó szereplésre Marco Schwarzban (6.) rejlett. A pálya közepén azonban sokat hibázott, így a pillanatnyi dobogóról is lecsúszott. Tanguy Nef (7.) precízen síelt, de az a kockázat, amit Vinatzer elvállalt, tőle hiányzott, így egyre inkább pirosba fordult az időmérőn a különbség. Clément Noël (1.) a pálya tetején, fél másodperces előnyből még növelte előnyét. A pálya közepén azonban akadt egy jelentős előre billenés. A vége sem volt ugyan teljesen tiszta, de legalább lendületes, így a vezetést át tudta venni.

Lucas Pinheir Braathen (3.) végig századok csatáját vívta Noëllel. Párszázados hátránnyal ért az utolsó szektorra, ott viszont a letörésben nagyon megfogta léceit, így még Vinatzertől is kikapott. Steven Amiez-ért (27.) a nézőtéren szorított olimpiai és VB-ezüstérmes édesapja, Sébastian Amiez is. Steven lécei a pálya közepén összeakadtak és oldalra billent. Csak rövid mászással tudta folytatni a versenyt. Ezzel biztossá vált, Noël vezetni fogja a verseny után a világkupát, a kérdés csak az volt, mindezt győzelemmel teszi-e. Timon Haugan háromtizedes előnyből elizgulta a versenyt. Már az első szektorban kibillent egyensúlyából egy ívváltás során, és kiesett.

Clément Noël 14. alkalommal győzött világkupa-versenyen. Kitzbühelben legutóbb 6 éve végzett az első helyen. Idén eddig négyszer végzett a pódiumon, mindannyiszor annak tetején. Karrierje során eddig még  nem nyert ennyi versenyt egy szezonon belül.

forrás: nevasprot.com

Alex Vinatzer esetében meglepő lehet, hogy mindössze 3. alkalommal zárt a dobogón, ráadásul a második hely a karriercsúcsot is jelenti egyben – eddig két harmadik helye volt. Legutóbb több mint 5 éve, Madonnán zárt a legjobb három közt VK-n. Igaz, két éve, a Courchével-i VB-n is bronzérmet akasztottak a nyakába. Lucas Pinheiro Braathen 15. alkalommal végzett dobogón, szlalomban ráadásul a jubileumi 10-es számhoz ért ma el. Brazil színekben mindeddig a 3. dobogója a mai.

A szakági világkupában, az összes közvetlen rivális nullázását kihasználva Noël ugrott vissza az élre. A francia az eddigi versenyek felét megnyerte, de nem szabad elfelejteni, Val d’Isère-t ki kellett hagynia az óriásban összeszedett sérülése miatt. Négy versennyel a szakág zárása előtt a francia előnye minimális Kristoffersen előtt, a Meilalrd-McGrath-Braathen trióval fémjelzett üldözőcsoport ellen viszont már egykieséses puffere van. Összetettben nem történt változás tegnaphoz képest, Odermatt őrzi tetemes előnyét Kristoffersennel szemben.

A világkupa a megszokott 4-5 napos szünet helyett mindössze egy napot pihen és következik a villanyfényes „hétközi hétvége”! Kedden előbb óriás-műlesiklást rendeznek Schladmingban, míg szlalomot legközelebb rögtön másnap, ugyanott a Planaion láthatunk.

Borítókép forrása: sudouest.fr

Hozzászólás