Négy második helyezés, megannyi élvonalbeli helyezés után megszerezte első idei győzelmét a svájci, aki ezzel minden idők TOP10 legeredményesebb sízőjévé avanzsált. Beérve Renate Götschlt és Marc Girardellit. A garmischi szuperóriáson hozta önmagát, amikor a szinte mindenkit megtréfáló ugrató-fordító kombinációt sajátos nyomvonalon, kiválóan oldotta meg. Másodikként Kajsa Vickhoff Lie zárt, míg a dobogó harmadik fokára az összetett éllovas Federica Brignone állt fel. Goggia végzett a negyedik, Pirovano az ötödik helyen, míg hatodikként holtversenyben zárt Bassino és Cashman párosa.
A szezon ötödik szuperóriását tartották meg a mai napon. A korábbi négy viadalon háromszor is másodikként zárt, szakági címvédő és éllovas Lara Gut-Behrami nem titkoltan győzelemre tört a mai napon. Az atomerős olasz különítmény ellen nehéz dolga volt a Kandahar korábbi négyszeres győztesének. A mostani mezőnyből háromszor nyert itt Szuper-G-t Lindsey Vonn, 2020-ban Suter, míg legutóbb, három éve Brignone és Hütter kettőse osztozott a dicsőségen.
Egész héten gondot okozott az időjárás Garmisch- Partenkirchenben. A rossz látási viszonyok állandósága mellett néha csepergett az eső, az enyhe és párás klíma pedig minden hozott egészségi problémát felnagyítottak. A mai nap negyedórás csúszással kezdték el a versenyt, mivel megérkezett a havas eső, s vele együtt felerősödött a szélmozgás. A tűzőmesteri feladatokat ezúttal a norvégok edzője kapta meg, 40 kaput applikált a lejtőre. A rajtlistáról a héten súlyosan megsérült sízők (Nová, Jenal és Ortlieb) mellett Ester Ledecká hiányzott. A cseh lány hátfájdalmai kiújultak.

A nyitómenet Kira Weidle-Winkelmann (8.) reszortja volt, ami Szuper-G-ben mindig egyenértékű a tesztpilótai státusznak. A kulcskanyarokban le-lecsúszott az ideális ívekről, s bizonyára kellemetlen volt megtapasztalni a hóviszonyok terén történt változást a pályatető és a Höllét követő rész közt. Romane Miradoli (10.) egy árnyalatnyival stabilabbnak mutatkozott, a sebessége azonban nem volt meggyőző. Márpedig ez az alsó lankára tűzött kanyaroknál visszaütött. Hatványozottabban jelentkezett ez a probléma Alice Robinson (16.) menetében, nála azért még kell némi rutin, és izomtömeg hozzá. Michelle Gisin pillanatnyi állapotáról mindent elárul, hogy negyedik sízőként oly mértékben elmérte az ugratót, hogy képtelen volt pályán maradni. Aligha nevezik őt bármiben a vb-re… Laura Pirovano (5.) átütő bátorsággal támadta a pályát a letörést követően. A nyomvonal nem volt hibátlan, kanyartempója azért adta magát. A sebességtartásra építő alsó részen kapott valamicskét, de azért így is simán, 35 századdal élre tudott állni.
Mirjam Puchner már a kiemelt csoportból esett ki, ugyanott és ugyanúgy, mint Gisin. Túl sokat töltött a levegőben, márpedig direkt íven nem lehetett bevenni a következő balos kanyart. Corinne Suter (14.) főként a felső, csúszós szakaszon volt elemében tegnap. A sebességtartással ma sem volt gondja lent, az éles kanyarváltásokra építő részeken azonban egy teljes másodpercet szedett össze. Elena Curtoni (11.) ugratója már honfitársnőjét idézte. A nagyobb hibák elkerülték, talán két kapuval a vége előtt történt késés hozott némi időveszteséget. Ugyanazon a kék kapunál sodródott le Lauren Macuga (12.), fentebb a Hölle bejáratán pedig egy pillanatra elvesztette külső lécét.

Federica Brignone (3.) részéről egy kis ellenkormányzás, plusz él kellett az ugrató normális megoldásához, utána viszont hozta magát. A Höllén ismételten rendkívül agresszív íveket húzott, a lankán pedig szemlátomást sokkal gyorsabb volt. Közel 4 tizeddel szorította lejjebb a szintidőt. Sofia Goggia (4.) önmagához képest konszolidáltnak mutatkozott. Fenti minimális előnye nem jelentett semmit a folytatásban, noha kanyarokban is jól húzta az íveket, egytizeddel megint kikapott Fedétől. Tökéletes megoldást eddig nem láttunk az ugrató környékén, természetesen Lara Gut-Behrami (1.) megmutatta, hogyan kell azt megcsinálni.

Az azt megelőző kanyart picit a szélről abszolválta, ennek eredményeként gyakorlatilag alig emelkedett fel a talajról. Sebessége kiváló volt, s minthogy rezzenéstelenül dolgozta meg léceit, szűk 4 tizeddel, fölényesen nyerte a versenyt. Írom mindezt online alapon, de sejthető volt, hogy ezen fogást már nem találnak a többiek. Cornelia Hütter az ugratónál sokallt be, ami ennyi precedens után érthetetlen volt. Az újabb osztrák, Stephanie Venier (9.) sem volt ott meggyőző, de valahogy továbbhaladt. A lejtő alján történt késéssorozattal nem volt esélye dobogóra. Kajsa Vickhoff Lie (2.) a rászabott nyomvonalból a kellő vagánysággal kihozta a legtöbbet. Agresszívebben oldotta meg az ugratót, s az azt követő fordítót, sebessége meggyőző volt. A lankán azért némileg visszább esett lendülete, de 3 századdal épp befért Fede’ elé.

Ariane Rädler szintén az ugratónál hibázott. Ő is mélyen fogott talajt, csakhogy a többiekkel szemben be szeretett volna fordítani, aminek csúnya bukás lett a vége. Kétszer huppant jégre, teljesen elvesztette léckontrollját. Talán sok-sok kék folttal megúszta. Marta Bassino (6.) éppen csak befért az ominózus fordítóba, utóbb is voltak pár lemaradása a kanyarívről. Lendülete azért meggyőző volt, a négyes olasz sor végére elegendő volt. Laura Gauché (21.) sebességgondja kihatott mindenre, a szintegyenetlenségek kirúgózásától kezdve mindenre, senkit nem előzött meg. Roberta Melesi (33.) meredeken való ereszkedése még inkább bizonytalanra sikerült. Mintha tartott volna a lejtőtől, jutalma érte 3 másodperc. A harmatos osztrák szereplést ma nem kozmetikázta Ricarda Haaser (15.). Ívváltásain rendre rakoncátlankodtak külső lécei, amire nyilván ráment dinamikája. Tegnap még szlalomot edzett, a kanyargósabb gyorsasági számban már rajthoz állt szűkebb pátriája előtt Emma Aicher (24.). Alaplendülete még rendben volt, lentebb már hiányzott belőle a meggyőződés. Csak Melesit előzte meg, no, és a második reklámszünet előtt startolt Priska Ming-Nufert (31.). Kanyarátmenetei bizonytalanok voltak, nem találta a megfelelő egyensúlyt.

Keely Cashman (6.) meggyőzően teljesített. A csúszási szakaszt jól kezelte, majd a technikásabb átjáró részen is tisztán vezette léceit. A végén kicsit többet kapott, de így is erős szereplést tudhat maga mögött. Az igazsághoz tartozik, hogy időközben előbújt a napocska itt-ott a felhők mögül, ez megadta az esélyt a lányoknak. Ilka Štuhec (26.) nem élt a lehetőséggel, kanyarjai rendkívül indiszponáltra sikeredtek, Joana Hählen pedig egy korai kaputévesztéssel írta le végleg vb-kerettagságát. Christina Ager (30.) kezdetektől fogva zaklatott sízése pedig csak az utolsó pontszerző helyre volt elegendő. Lindsey Vonn (13.) ma egy pillanatig nem volt dobogóesélyes, ugyanakkor masszív futamot teljesített, nagyobbrészt tiszta technikával és stabil testtartással, magasan oldotta meg a nehéz kanyarokat. Igaz, dinamikában elmaradt a legjobbaktól. Karen Clément a Hölléből érkezve sodródott ki a pályáról, Elvedina Muzaferija (22.) néhány látványos korrigálással együtt egész tisztességesen helytállt, míg a sok markáns hibát felmutató Delia Durrer (36.) azt igazolta, hogy bár tehetséges, jelenleg nincs helye a felnőtt vb-keretben.

A folytatásban nagyobbrészt a várt személyek kvalifikáltak a pontszerzők közé. A Szuper-G EK- pontversenyének listavezetője, Asja Zenere (31-essel a 25.), a hatszoros junior-világbajnok Magdalena Egger (32-essel a 27.), az EK- összetett éllovasa, Nadine Fest (33-assal a 22.), s még a francia Camille Cerutti (35-össel a 28.) gyakori név a TOP30-ban. A szoros középmezőnyben előkelőbb helyezést harcolt ki magának a svájci utánpótlás másik üstököse, Janine Schmitt (36-ossal a 17.), és messze rajtszáma fölött teljesített Nicol Delago (40-essel a 18.). Ez esetében akár vb-kerettagságot érhet, főként csapatkombinációban, még inkább egy esetleges szétlövésben. (Ne feledjük, a tavaly VK- finálén, Saalbachban dobogóra állt.) Pontot szerzett még Breezy Johnson (45-össel a 20.), Stephanie Brunner (46-ossala 29.) és Marte Monsen (47-essel a 19.).


Lara Gut-Behrami mai sikerével újabb fontos mérföldkőhöz érkezett. A 46. győzelem eredményeként beérte Renate Götschlt a női örökranglista ötödik helyén, az abszolút listán pedig beverekedte magát a TOP10-be, a már említett osztrák kiválóság mellett a luxemburgi fenomén Marc Girardellivel holtversenyben. Alberto Tomba 50-es mutatója elérhető közelségbe került, de a mindenkori legeredményesebb svájci, Vreni Schneider 56 sikere már kevésbé, ha figyelembe vesszük, hogy szinte biztosan a következő lesz az utolsó szezonja. (Meg aztán hamarosan úgyis Odermatt lesz a csúcsok csúcsán.) Dobogóinak száma 96, ezzel maga mögé utasította Anja Pärsont, s e tekintetben ötre van a svájci csúcstartótól. Szuper-G-ben 23. győzelmét aratta, így ha nagyon belehúz, Vonn 28-as rekordja akár még megcsíphető lesz.
Kajsa Vickhoff Lie nyolcadik alkalommal végzett dobogós helyen, ebből ötödjére szuperóriásban. A korábbi kétszeres junior-világbajnok neve mindkét gyors számban ott szerepel az esélyesek közt. Federica Brignone csak a szakágban 23 pódiumnál tart, a pontversenyben 75 pontra nőtt hátránya Larával szemben, összetettben viszont 70 ponttal ő áll jobban, vagyis annak éléről várja a vb-t követő folytatást. Összességében 77. dobogóját szerezte, amivel beelőzte Katja Seizinger és Erika Hess párosát, illetve beérte Alexis Pinturault-t. Még négy választja el két világnagyságtól, mégpedig Tina Mazétól és Maria Rieschtől.
A világbajnokság előtt csütörtökön még tartanak egy szlalomot a hölgyeknek. Courchevelben fog visszatérni a november végén hasi sérüléseket szenvedett Mikaela Shiffrin. Esetében a tét az a bizonyos 100. VK- siker, s nem mellékesen a 155. VK- dobogó, azaz Ingemar Stenmark csúcsa.


A címlapkép forrása: Boston 25 News