Kettős svájci siker óriásban, kiestek a magyar lányok (Universiade)

Kettős svájci győzelem született női óriás-műlesiklásban a Téli Egyetemi Világjátékok Bardonecchián zajló alpesi síversenyeinek negyedik versenynapján. A várakozásokkal ellentétben viszont nem a világranglistán a legjobb hatvan közt szereplő Delphine Darbellay szállította az aranyat, Sue Piller ugyanis megfricskázta a verseny favoritját. Végre a házigazda olaszok is megmutatták magukat, Margherita Cecere szerezte bronzérmüket. A magyar lányok sajnos ma nem értek el helyezést, Polányi Lili és Majtényi Hanna a második, Körtvélyessy Kata pedig az első futamban esett ki.

Az alpesi síelők számára a negyedik versenynapot tartották Bardonecchián, ez volt a lányok utolsóelőtti egyéni versenye. Színvonalasnak ígérkezett az óriás-műlesiklás, ugyanis tucatnyi induló szerepelt a világranglista TOP200-ában. A legnagyobb esélyesnek az a Delphine Darbellay számított, aki 60. volt a listán, emellett Európa Kupa-fordulót is nyert ezen a télen.

Napos időben, az élő eredménykövető rendszer szerint kompakt havon tartották a délelőtti futamot. Amit azért megelőzött egy parasíelő verseny, vagyis nem volt makulátlan az osztrák edző tűzte pálya. A 44 kapuból 41 volt fordító.

Mint az a Világkupából szokásos, a ranglista legjobbjai az első hétből kaptak rajtszámot. A svéd Regina Falk (17.) nyitómenete első blikkre nem tűnt annyira rossznak. A maga nemében lendületes volt, néhány széles kanyarvétellel megspékelve. Csakhogy a kockázatvállalás hiányzott belőle, a francia Cloé Merloz (8.) rögtön kiosztott csaknem egy másodpercet az alapidőnek.  Különösen a laposon volt éles az eltérés. A lengyel reményeket Hanna Zięba (9.) éltette a mai napon. Hasonló dimenziót képviselt, pár századdal szorult a második helyre. Az eleddig igencsak soványka hazai mérlegen javított valamicskét Margherita Cecere (2.). A korábbi kettőhöz képest még egyet tekert a pörgettyűn, az alkalmi kanyarkiszélesítésekkel együtt is odavert rájuk egy teljes másodpercet. Marjolaine Ollier (6.) élváltásai dadogtak a meredeken, ráadásul a laposabb záráson késésbe is került. Ehhez mérten a kevesebb, mint fél szekundumos hézag nem tűnt oly nagynak. Delphine Darbellay (6.) elsőre nem tudta igazolni a papírformát. Nem ment átütően, emellett gyakran fékezgetett. Csak az aktuális harmadik helyre sorolt, a később érkező futamgyőztestől kereken 1 s volt az elmaradása.

Forrás: La Stampa

Méhana Rira (34.) elvileg az elitcsoportban síelt, de mint az ismeretes, a ranglistás pontokkal való machináció a Távol-Keleten különösen gyakori jelenség. Lényeg a lényeg, a japán leányzó – másik két társával egyetemben – egyáltalán nem tudta igazolni rajtszámának jogosságával. Hármójuk után visszacsöppentünk a valódi versenybe. A Szuper-G bajnoka, Louison Accambray (3.) nyilván más minőséget képviselt, még ha nyomvonala nem is volt mindig tiszta. Szűk 3 tizeddel került Cecere mögé, az őt követő másik éremhalmozó, Sophie Nyberg (4.) szintén versenyben maradt az érmekért. A svéd lány a záró szektorban abszolút legjobb időt repesztett, annak előtte, a letörésnél viszont kétszer is megbillent, az öttizednyi differenciát azzal szedte össze. A kombináció bajnoka, Emy Charbonnier (7.) ugyanott bizonytalankodott, egy kapuval arrébb még egy túlcsúszással tetézte hibáját. Cecilia Pizzinato (22.) eleve nem ment jól, esélyeit a záró lankás befékezése tette zárójelbe. Nem volt benne a pakliban a váltás az élen, Sue Piller (1.) másként gondolta. Amennyire a streamből ki lehetett venni, mintha jobban sütötte volna a nap a pályát. Annyi szent, a svájci lány tökéletes munkát végzett. Jó íveken, megfelelő lendülettel haladt. 4 tizedes előnnyel fogott célvonalat. Tizenötödikként a bolgárok honosított svájci VK- indulója, Anina Zurbriggen (18.) más ligában síelt, sokat hibázott, pedig nem ment eszeveszett tempót.

A folytatásban a svájci Mathilde Phillips (26-ossal a 10.) kvalifikált a TOP10-be, s még a cseh Linda Trejblanová (16-ossal a 11.) várhatta a folytatást másfeles hátrány környékén. Már a rajtlistából kiderült, hogy nem az osztrákokról fog szólni a mai nap. A 30-as rajtszámmal indult Elena Exenberger (19.) került a legjobb pozícióba, de 2 és feles hátránya nem mutatott szépen.

Forrás: La Stampa

A magyar lányok a 91 főt számláló mezőny második felében startoltak el. Majtényi Hanna (56-ossal a 49.) nagyobbrészt tartotta az ideális ívet, a lejtő végére kezdett szétesőbben mozogni. 6.61-es hátránnyal azért csak megelőzött többek közt kanadai, lengyel, német, svéd és amerikai sporttársakat. Öt sízővel később Polányi Lili (61-essel az 54.) került sorra. Hannához képest szebb nyomvonalon, de egy másodperccel lassabban síelt. Összességében rajtszáma szerint elvárható módon ment. 79-essel Körtvélyessy Kata is bemutatkozott az Universiadén. Elváltás közben az elején összeakadtak lécei, majd oldalára borulva fejezte be szereplését a BME hallgatója.

Az első futam itt újranézhető (Hanna 1:58-tól, Lili 2:02-től, Kata 2:14-től látható)

Délután egy francia edző tűzésén síeltek a lányok, a kapuk száma kettővel, a fordítóké hárommal emelkedett. A legnagyobb előrelépést Elisa Eder (16.), egy osztrák könyvelhette el, összesen tucatnyi pozíciót javított. Amikor a legjobb tízhez érkezett a futam, az ukrán Sepilenko (8.) az addigi legjobb futammal vezette a versenyt. Phillips hátradőlve tarolta le az útjába került berendezést, Zięba (9.) és Merloz (10.) nem mindig tudtak ideális nyomvonalon maradni. Ebben szerepet játszott a felerősödő szél. Charbonnier (5.) több meggyőződéssel támadta a kanyarívet, amivel nem csupán élre állt, hanem felülmúlta az ukrán lány futamát. Na, erre még rátett egy lapáttal Darbellay (2.), s egy szinte tökéletes futammal már komoly terhet rótt az érmes pozícióban állókra. Ollier (7.) korai hibájával leírta esélyeit, Nyberg (6.) elsősorban dinamikában maradt el a svájcitól. Miután féltávig eladta félmásodperces fórját Accambray (5.), eldőlt Darbellay érme. A hazai lejtőn remekül bekezdett Cecere (3.), pár századdal még növelni is tudta az időkülönbséget. A folytatásban már sok volt a térvesztés, onnantól már a franciával volt versenyben. Végül 9 századdal kaparintotta meg a dobogós helyet. Piller (1.) taktikusan, kellő érettséggel hozta le futamát, s végül magabiztosan, 6 tizedes előnnyel szerezte meg aranyérmet. Zúgott a kolomp, kettős svájci győzelem!

Két 40 körüli helyezés kinézett a mi lányainknak, de sajnos nem sikerült célba érniük. Szappanos Bence, a delegáció edzője így értékelt: „A lányok elég jól teljesítettek, bár egy-két hibát vétettek mind a ketten, Hanna is és Lili is. Kata a harmadik kapuba beakadt és kipördült, leakadt a léce és beverte a fejét, úgyhogy ő az első futamban kiesett sajnos. Még mindig fáj a feje, az orvos szerint nincs gond, holnap pihennie kell. Hanna és Lili a második menetben estek ki. Nagyon jó menetük volt, szinte hibátlan. Ugyan volt egy-két dolog, ami lehetett volna még jobb, de az nem számít hibának. A pálya alján sajnos volt egy beszakadás és abba mind a ketten telibe belementek és onnantól estek ki. Lilinek pont a fájós térdére esett ez a kád, úgyhogy ő ott feladta, Hanna a kádból kijövet egy kicsit hátra került és utána belső lábon húzta meg az ívet, ezért lesodródott és így nem tudta bevenni a következő kaput. Igazából dicsérendő mind a két lánynak a menete, csak sajnos nem tudták befejezni a versenyt.”

A 2. futam itt tekinthető meg (Hanna 2:07-től, Lili 2:11-től látható)

Forrás: Plattform J

Sue Piller két erős EK- pontszerzéssel hangolt az Universiadéra. Puy St. Vincenten előbb a 10., majd a 13. helyen végzett. A juniorok közt svájci bajnoki ezüstérmes 19 éves sízőt bizonyára viszontlátjuk majd a korosztályos világbajnokságon is. A nála három évvel idősebb Delphine Darbellay már kinőtte ezt a kategóriát, a világversenyeken igazán jó eredménye nem volt egyéniben. Eddig három VK-n állt rajthoz, a 2022-es szezonzárón csapatban ugyanakkor sikerült győznie. Idén az EK élmenői közé tartozik óriás-műlesiklásban, december elején Zinalon elsőként zárt. Margherita Cecere ezen a télen debütált az Európa Kupában, a pontszerzés eddig nem sikerült.

Holnap a fiúk versenyeznek óriás-műlesiklásban. Negyeliczky Barna Brúnó és Hozmann Rudolf révén lesz magyar érdekeltség.

A verseny végeredménye

A címlapkép forrása: Plattform J

Hozzászólás