Camille Rast parádés másidik futammal, 1,5 másodperces lemaradásból, a 8. helyről zárkózva nyerte meg a flachaui villanyfényes szlalomot, miután az első futamot fölényesen megnyerő Katharina Liensberger nagyobb hiba után teljesen szétesett, és a negyedik helyig csúszott vissza. Rast eredményével a szakági és az összetett pontverseny élén is visszavette a vezetést, előbbiben ráadásul nagyobb előnnyel, miután az eddigi éllovas Ljutić az első futamban hibázott. Wendy Holdener révén a svájciak kettős győzelmet ünnepelhettek, míg Sara Hector egy év után állt ismét szlalomverseny dobogójára. Tóth Zita sajnos elizgulta futamát, nagyon hamar kiesett.
A Sankt Anton-i hétvégét követően a hagyományos flachaui villanyfényes versennyel folytatódott a nők alpesi sí világkupája. A helyszín nagyjából 15 éve oszlopos tagja a naptárnak, a Hermann Maierről elnevezett pálya a azóta, egy-két kivételtől eltekintve, villanyfényes szlalomnak ad helyt. A verseny nívóját a szervezők igyekeznek egyre feljebb emelni, Zágráb kiesésével immár Flachau a legnagyobb összdíjazású női verseny. A szervezők 25,000 euró többletpénzt osztanak szét a három dobogós közt, a normál összdíjazáshoz képest. Az osztrákok mindemellé jelentős társadalmi eseményt kovácsoltak. A helyi sztárok mellett olyan sícsillegok is a nézőtérre érkeztek Hermann Maier mellé, mint Maria Reisch, Ivica Kostelić, vagy Thomas Dreßen.

Az utóbbi évek a lejtőn rendre Shiffrin és Vlhová párharcáról szóltak, legutóbb 2017-ben Frida Hansdotter győzte le őket az salzburgi helyszínen. A két klasszis távolléte miatt az biztos volt, hogy a mai nap új győztest avatnak a lejtőn, a kérdés az volt, kit. Jelöltből pedig nem akad idén hiány. A szakági tabellát a szezon féltávját jelentő Kranjska Gora után az utóbbi két versenyt megnyerő Zrinka Ljutić vezette, de előnye szinte elenyésző volt a killingtoni győztes Camille Rasttal szemben. Az egyre jobb formába lendülő Wendy Holdener, illetve Anna Swenn-Larsson szintén jó eséllyel szállt harcba, ahogy Lena Dürr is már sokadszor vágott neki megszerezni a harmadik győzelmét. A hazaiak közül pedig elsősorban az idén kétszer már dobogós Katharina Liensbergert kellett kiemelni. A rajtlistáról Shiffrin és Vlhová mellett is számos síző hiányzott, a legjobb 30-ból összesen hatan. Viszont a Semmering után kisebb hátfájdalmak miatt Kranjska Gorát inkább kihagyó Laurence St-Germain visszatért a versenyzéshez.
Az első futam pályáját svájci edző tűzte, ráadásul egyből érkezett két esélyes sízője és két legnagyobb kihívója is. Viszonylag ritmusos, a sok apró letörést nem „kihasználó” pályát láthattunk, de ezek a terepegyenetlenségek önmagukban is kisebb kihívást jelenthettek. Az időjárás szerencsére kedvező volt, bőven fagypont alatti hőmérséklettel, tiszta látási viszonyokkal. A kérdés az volt, az utóbbi 1-2 hét nagyobb mennyiségű friss hava milyen hosszan tud kitartani.

Camille Rast (8.) látható hiba nélkül teljesítette a pályát, tempóban azonban láthatóan hagyott benne, különösen Lena Dürr (4.) mentetét figyelve. A svájci fent volt lassabb, amit Dürr ki is használt, és ugyan egy középső letörés kissé megakasztotta, nem sokkal utána még nagyobb sebességi fokozatra tudott kapcsolni. Következett Zrinka Ljutić (32.), aki két győztes verseny után most az első meredeken majdnem teljes egészében elszállt. Az állóra fékezésben több mint 2 másodpercet elszalasztott, és bár utána pariban volt Dürr-rel, a továbbjutást illetően izgulnia kellett a szakági éllovasnak. Érkezett az adelbodeni műlesiklást még előfutóként teljesítő Wendy Holdener (2.). A pálya felső résézn lassan kezdett, a középső hullámokon azonban remekelt, és bár a végére fogyott némileg a lendületből, így is zöldült az óra.
Katharina Liensberger (1.) ki tudta használni a kezdésében bizonytalan Holdener hibáit, középen pedig még fel is tudta múlni a svájcit a hullámokon, és minthogy a svájci menete a végén sem volt tökéletes, tetemes, 75 százados előnnyel örvendeztette meg a nem kis számú hazai közönséget. A legjobbak sorát két svéd zárta. Előbb Anna Swenn-Larsson (7.) síelt, aki viszont felül nem igazán volt éles, és bár a végére gyorsult, csak a dobogósokkal volt harcban. Sara Hector (3.) remekül kezdett, és bár a közepén kissé megfogta a léceit, a végére még talált egy kis lendületet, így másodikként került másodpercen belülre. Katharina Truppe a pálya végére érezhette, iparkodnia kell, ennek azonban meg lett a böjtje. Az egyik hullámon elmérte az ívet és kaput tévesztett.

Andreja Slokar nem érzett rá a pálya trükkjeire, majd a cél előtt hat kapuval igen különös módon billent ki, ahogy lába egy kaput megütött – végül ennek eredménye lett a pillanatokkal későbbi kaputévesztés. Lara Colturit (12.) többször elvitte a ritmusos tűzés, ami miatt késésbe került, így az eddigiek közül csak Ljutićot tudta megelőzni. Mina Fürst Holtmann (11.) jelentősebb korrigálásra kényszerült, hogy egyensúlyát tartani tudja. Michelle Gisin (14.) idei formájához képest egész korrekten síelt, de a svájciak sokkal inkább örülhettek az utána következő Melanie Meillardnak (5.). Utóbbi különösen a pálya elején, illetve végén mozgott lendületesen a kapuk közt.
Katharina Huber (13.) a pálya második felén egy hupliban vesztett közel egy másodpercet, pedig felül még top10-re bőven esélyes szektorokat síelt. Paula Moltzan (9.) is a végén szerezte hátránya jelentős részét, de jóval kisebb hibákkal, így befért két másodperc alá. Neja Dvorniknak (16.) a pálya közepén állóra kellett fékeznie, hogy versenyben maradjon, utána viszont úgy felszívta magát, hogy a végén még Liensbergernek is adni tudott – egyedüliként az este. De a hiba így is két másodpercbe került. Laurence St-Germain (10.) elsősorban felső szakaszának köszönhette jó helyezését, a végére ugyanis kissé lelassult. Emma Aicher (6.) egészen a pálya feléig egálban volt Liensbergerrel és bár a lent kialakuló kádak őt is gátolták valamelyest, ez őt láthatóan közel sem annyira zavarta, mint a körülötte rajtoló legtöbb sízőt.

Az első harminc rajtoló közül a fent említetteken kívül folytathatta még a versenyt Cornelia Öhlund (24.), Martina Peterlini (19.), valamint Martina Dubovská (22.). Szintán továbbjutó volt Clarisse Brèche (18.), AJ Hurt (20), Amelia Smart (29.) és Thea Louise Stjernesund (17.). Nem érték el viszont a Hanna Aronsson-Elfma (30.) nevével fémjelzett 3,39-es továbbjutási limitet Chiara Pogneaux (45.) és a végére teljesen széteső Franziska Gritsch (45.). Valamint az is bebizonyosodott, hogy Ljutić 3 tizeddel marad le a továbbjutásról. Harmincon túlról a másfél hete még az eggyel több hiányzó miatt harmincból rajtoló Marta Rossetti (15.) teljesített a legjobban, 31-essel síelve, különösen a pálya legelején és legvégén brillírozva. Továbbjutott még Nina O’Brien (45-össel 21.), Estelle Alphand (38-assal 23.), Lara Della Mea (35-össel 25.), és Aline Höpli (49-essel 27.) is. Igen későn, 58-assal jutott tovább a francia színekben versenyző Caitlin McFarlane (28.), de a legmagasabb rajtszámmal, 60-assal a japán Ando Asa (26.) zárt a harmincban.
A rajtban ott volt a Gurgl óta a világkupákat kihagyó, és inkább a kisebb versenyekre koncentráló Tóth Zita is! Zita a VK-szünet alatt előbb kisebb versenyeken, majd négy EK-szlalomon indult, mind a négyen pontot szerzett, köztük egy 10 helyezést is. Ezúttal viszont sajnos 3 kapu után oldalára billent és kiesett.

A második futam pályáját olasz edző jelölte ki és Thomas Sykora prezentálásában nézhettük végig. Az olasz edző bizakodhatott is, ugyanis tanítványai közül hárman is bejutottak a 20:45-kor kezdődő folytatásba. A tűzés láthatóan trükkösebbre sikeredett, ugyanis a letörésékre bonyolultabb kombinációkat, ritmustöréseket tűzött, de összességében igen tempós volt most is a pálya. Elsőként Hanna Aronson-Elfman (25.) rajtolt, és a pálya közepén elkövetett nagyobb rontásai miatt több pontban leginkább a kiesések révén reménykedhetett. Mindehhez nem is kellett sokáig várnia, pár sízővel később ugyanis Ando Asa elrontotta a legelső vertikális kombinációt. Az élen egy ideig Amelia Smart (17.) állt, akinek a sízése nem volt ugyan tiszta, de a felső trükkösebb kapukat jól oldotta meg. Meg is tudta előzni a végén faragni tudó Caitlin McFarlane-t (22.), illetve az egyik letörés tetején nagyobbat korrigáló Aline Höplit (24.). Lara Della Mea (16.) láthatóan élvezte edzője pályáját, és bár át is vette a vezetést, a végében sokat hagyott. Cornelia Öhlund (12.) viszont nemcsak ezt a hibát használta ki, hanem a pálya felső részein is rendlívül gyors volt kisebb megingásai ellenére is. Jelentős előnye hosszabb vezetést vetített előre.
Estelle Alphand (18.) nagyobb különbséget gyűjtött be honfitársával szemben, míg Martina Dubovská egy kapuralépés következtében esett látványosat. A sérülésből még visszatérőben lévő Nina O’Brien (20.) láthatóan inkább biztonságit ment, és egyelőre megelégedett egy biztos pontszerzéssel második szakágában. O’Brient rögtön honfitárs követte, de a pálya közepén AJ Hurt is nagyobbat esett. Martina Peterlini (19.) a pálya közepén többször is bizonytalan volt, nem tudott úgy élni a saját edző pályája által kecsegtető lehetőséggel, mint Della Mea. Clarisse Brèche (14.) a pálya közepén ugyan elmaradt Öhlundtól, de a pillanatnyi dobogót megkaparintotta. Thea Louise Stjernesund nagyobb hiba után esett ki, míg a verseny első felét Neja Dvornik (21.) hibáktól közel sem mentes menete jelölte.

A második blokkot Marta Rossetti nyitotta, azonban Gurgl után ismét jó első futam után esett ki. Ezúttal egy vertikális kapu után csúszott túl a soron következő fordulón. A két futam közötti szünetben Michelle Gisin (23.) bejelentette, a ma esti lesz karrierje utolsó szlalomfutama. Ahogy el is mondta, és ami az idei szezonban látszott is, már nem élvezi annyira a szlalomot. Egy búcsúfutamot teljesített az este, a végén megköszönve a közönségnek a bíztatást. Katharina Huber (15.) hozott előnye már 8 tizedre rúgott, de a kikádasodó pályán egyre csak fogyott az amúgy sem hibátlan menet közepette előnye. Lara Colturi (13.) a pálya feléig eladta teljes előnyét, és a trend még folytatódott egy ideig. A végén azonban tudott némileg faragni, így a pillanatnyi második helynek örülhetett az albán-olasz síző.
Mina Fürst Holtmann (9.) számára a másodperces előny sem volt elegendő ahhoz, hogy ne veszítse el az egészet. Igaz, mindezt az utolsó előtti szektorig tette, és az addigi legjobb hajrának ksözönhetően a vezetést át tudta venni Öhlundtól. Laurence St-Germain (11.) bevállalósan kezdett, és mindez a pálya feléig időben is kifizetődő volt. Ugyan végeredményben kikapott a norvégtól, remek eredményt ért el így is. Paula Moltzan (6.) az eddigi menetekhez képest sokkal precízebben vezette a léceit, sokszor a kádak és a kapuk közti részen tudott átsiklani. Összesítésben növelte előnyét, így az amerikai vezetésével fordultunk rá az első futam legjobb nyolc sízőjére.
Camille Rast (1.) felül nagyjából tartotta Moltzannal szembeni minimális előnyét, a kritikus alsó szakaszokon azonban rendkívül rákapcsolt. Előnyét folyamatosan tornázta feljebb, így a vezetést átvéve egyértelműen a dobogót célozta meg a killingtoni győztes. Anna Swenn-Larsson (7.) ugyan nem síelt rosszul, de közel sem tudta olyan lendületesen húzni az íveket, mint a svájci, és összesítésben még Moltzantól is kikapott. Emma Aicher (8.) teljes hozott előnye elment a pálya eleji késésekkel, és bár nem síelt rosszul, a letörésekben jelentősebb időt vesztett később is. Melanie Meillard (5.) a kritikus harmadik szektorban közel sem ment tisztán. Látható idegességgel nyugtázta mindezt a célban, pedig összességében újabb remek eredményt könyvelhetett el.

A szinte tendenciózus pálya teteji hátrány megjött Lena Dürr (10.) esetében is. A folytatásban pedig a kádakkal gyűlt meg rendkívül a baja, jelentősen visszaesett. Sara Hector (3.) a dobogóért szállt harcba és bár előnyét hamar eladta, a végére jelentősen be tudott gyorsulni. Sokkal szebben oldotta meg a kádakat, mint Dürr és bejött másodiknak. Wendy Holdener (2.) remekül kezdett, de a pálya második felében jöttek a kisebb hibák, így végül csak honfitársa mögé tudott besorolni. Katharina Liensberger (4.) másfél másodperces előnnyel vágott neki a pályának, de az első kapuk egyikén hatalmasat hibázott. Bár bravúros mentéssel versenyben maradt, és előnye sem lett teljes egészében oda, a folytatásra rányomta bélyegét a hiba. Végül a kisebb hibák miatt a dobogóról is lecsúszott.


Forrás: NZZ
Camille Rast a lehengerlő szezonrajt után az utóbbi versenyeken kiegyensúlyozott, de dobogót nem érő versenyeket teljesített. Most azonban visszatért a pódiumra, Killington után másodszor rögtön annak tetejére. Wendy Holdener 52. dobogós helyezését érte el, a 38-at a legtechnikásabb szakágban. Idén ez harmadik dobogója. Sara Hector egy év után tért vissza szlalomdobógra, első alkalommal ugyanitt, Flachauban, egy éve végzett szinté a harmadik helyen.

A szakági tabellán Rast jelentős előnybe került a versenyen nullázó eddigi éllovas Ljutić-csal szemben, utóbbit pedig az idén rendkívül kiegyensúlyozott szlalomformát mutató Holdener is megelőzte. Összetettben nyolcadik alkalommal történt váltás az élen, Rast itt is visszavette a vezetést, Brignonétől, és Hector ugrott a második helyre. Viszont Brignone a hétvégi cortinai versenyeken könnyedén visszaugorhat az élre. Rast és Hector esélyeit szuper-G-rajtok segíthetnék az összetettben, és előbbi Zinalon EK-versenyen indult is. Kérdés, a szezon előrehaladtával elvállalják-e az indulást gyorsasági számban.

A világbajnokság előtt már csak egy szlalomot rendeznek, két hét múlva szerdán Courchevelben lesz újabb éjszakai szlalom. A világkupa pedig a hétvégén, a cortinai olimpia tesztjével, a hagyományos gyorsasági versenyekkel folytatódik.
Borítókép forrása: skiweltcup-flachau.at