Haugan agyonverte a mezőnyt szlalomban

Timon Haugant egyszerűen nem lehetett legyőzni az Alta Badiában rendezett szlalomon, másodperc fölötti előnnyel győzött. Mindehhez mindkét futamban bemutatott rendkívüli sízésére volt szükség. A második futamban érdemben Loïc Meillard tudta tartani vele a lépést, a 8. helyről a másodikig menetelt. Délután egy helyet visszacsúszva Atle Lie McGrath végzett a negyedik helyen, megelőzve a szakági éllovas Kristoffersen, és a karreircsúcsot ünneplő Kolegát.

A grödeni lesiklást és szuper-G-t, illetve a tegnapi, már ugyanitt, Alta Badiában megrendezett óriást követően szlalommal zárult a karácsony előtti hétvége programja. Azaz az utóbbi négy napban minden szám specialistái kipróbálhatták magukat a két dél-tiroli völgy versenyeinek legalább egyikén. Ahogy tegnapi is szó volt róla, az utóbbi napok fagypont feletti nappali, és alatti éjszakai hőmérsékletei kihívás elé állították a szervezőket. Így a komolyabb meredekekkel tarkított lejtő ennek tetejében igen jegesre is lett előkészítve. A hőmérséklet mára már napközben is 0°C alatt maradt, de a pálya egyes részeit sütötte a nap, így annak romlása a puhább alap miatt várható volt.

forrás: scimarche.it

Ami az indulókat illeti, a legfontosabb, hogy az első két szlalomot nyerő Clément Noël (3.) visszatért a múlt hétvégén, óriásban elszenvedett kisebb sérülés miatti kényszerpihenőjéből, ami miatt a Vad d’Isère-i szlalomot ki is hagyta. Az osztrák edző által tűzött pályán délelőtt épp ő indulhatott elsőként, és a laposabb szakaszokon kiváltképp jól mozgott. Linus Straßer (18.) továbbra sem találja tavalyi kiváló formáját, számos hibát vétve kapott 1,5 másodpercet. Timon Haugan (1.) az első pillanattól kezdve saját ligában síelt. Tempója mellé tűpontos ívvezetés párosult, az óra egy másodperc előnynél állt meg. A norvégok délutáni reményeit tovább fokozhatta, hogy Atle Lie McGrath (2.) volt lényegében az egyetlen, aki érdemben konkurálni tudott Haugannal délelőtt. Majd a szakági éllovas Henrik Kristoffersen (4.) következett, aki a remek hajrának köszönhetően szorosan tapadt a dobogóra.

forrás: blick.ch

Manuel Feller (10.) nem sokall a rajt után besokallt kissé, viszont a mentést követően rendezte mozgását, és a folytatásban már a dobogóaspiránsokkal összemérhetően síelt. Loïc Meillard (8.) rendkívül erősen kezdett, viszont a cél előtti letörésen megremegett, így a laposra vesztett némi lendületet. A délelőtt első kiesője Dominik Raschner lett, aki egyébként sem túl tiszta menetébe hibázott bele. Daniel Yule (6.) a letörés környékén síelte a legjobb íveket, ezzel ő is versenyben maradt a dobogóért. Dave Ryding (9.) is inkább a jegesebb meredek részeken volt igazán elemében, a laposabb szakaszokon jött össze hátránya nagyobb része. Steven Amiez (4.) ismét rendkívül jól mozgott a pályán, talán az imént is már említett letörés volt menetének egyetlen igazán gyenge pontja. Ennek megfelelően meg is érkeett közvetlenül a dobogó mögé, Kristoffersennel holtversenyben.

Kiesők sora következett a folytatásban. Előbb Marc Rochat tévesztett ismét, így a svájci a tavalyi remek szezont követően eddig egyetlenegy versenyt sem tudott befejezni idén. Fabio Gstrein, és pár sízővel később Alex Vinatzer is mindössze pár kaput követően búcsúzott, míg Kristoffer Jakobsen két erős szektort követően sokallt be. A kiesők sokaságából viszont ki kell emelni Samuel Kolegát (7.), aki elsősorban remekbeszabott alsó résznek köszönhetően betonozta be magát a top10-be. A horvátok örömére nem sokall később Istok Rodeš (12.) és Filip Zubčić (21.) is továbbjutott. Az eddigi norvég eredmények fényében nem volt épp kiemelkedő Alexander Steen Olsen (20.). Johannes Strolz (14.) ellenben egész jó eredményt ért el, ha az osztrákokhoz viszonyítjuk. Marco Schwarz (44.) viszont a nehéz pályakörülményekkel nem tudott mit kezdeni, már célba érkezéskor borítékolható volt kiesése. Remekelt viszont Michael Matt (11.), aki a későn érkezők közül szinte az egyetlen volt, aki a top10-et meg tudta közelíteni.

forrás: cbc.ca

Továbbjutást érő menetet síelt még Luca Aerni (25.), Albert Popov (19.), az ezúttal a hírek szerint lécbeállításokkal küzdő Lucas Pinheiro Braathen (24.), a pálya végén jól hajrázó Tanguy Nef (15.), a végén szintén gyors, odáig viszont azért elég halovány Adrian Pertl (29.), valamint Tobias Kastlunger (28.) is. Armand Marchant viszont a célig sem jutott el, míg Laurie Taylor (32.) lemaradt a folytatásról. A legjobb 30-at követően a 32-essel érkező Jett Seymour (13.) nevéhez fűzödött a legjobb csúszás, míg a legkésőbb, 55.-ként síelve, a hazaiak nagy örömére Simon Maurberger (22.) jutott tovább. Délután ismét síelhetett még Fabian Ax Swartz (40-esel 16.) és Paco Rassta (42-essel 16.), valamint River Radamus (46-ossal 25.), Joshua Sturm (34-essel 27.), Joaquim Salarich (48-assal 28.) és Anton Tremmel (44-essel 30.). Richard Leitgeb (49.) is szerepelt a rajtlistán. Láthatóan határon síelt, de így is épp csak befért 5 másodpercen belülre, a továbbjutás 1,83-ra volt. Japán sporttársat tudott maga mögé utasítani.

forrás: skiweltcup.tv

A második futamban a pálya java részét árnyék borította, de az utolsó szektor laposát sütötte a nap. A tűzésért svéd edző felelt, aki korrekt, nem túl technikás, nem is túl egyszerű pályát jelölt ki. Anton Tremmel (25.) volt a pálya első sízője délután, és Adrian Pertl korai kaputévesztése révén rögtön egy helyet előre is lépett. Joaquim Salarich (14.) viszont messze jobb tempót diktált, mint a német, nem ment biztonságra, így komoly előnnyel ugrott az élre. Joshua Sturm (23.) próbálta biztosítani újabb pár pontját, sikerrel, de a spanyollal nem tudta felvenni a versenyt. Nem így Luca Aerni (17.), aki a pálya java részében ki-ki meccset vívott, végül 5 századdal maradt le a pillanatnyi elsőségről. River Radamus (27.) a délelőtti erős menet után ezúttal számos hibával síelt. Ennek szöges ellentéte volt Lucas Pinheiro Braathen (12.). A brazil egy igen erős Salarich menetet is messze überelni tudott, nem volt kérdés, hosszabb időre betonozza be magát az élen.

A hazai szurkolók számára a legfontosabb két menet következett, ugyanis mindkét dél-tiroli egymás után érkezett. Tobias Kastlunger (24.) nem tolta túl, a biztos pontokért hajolt le – bár nem sokért. Simon Maurberger (21.) 2 év után tért vissza a pontszerzők közé, örömmel konstatálta pillanatnyi negyedik helyét is. Filip Zubčićtól (20.) kezdve már volt a sízőknek minimális hozott előnye, de ez sem volt elég. Alexander Steen Olsen (18.) a pálya végén mozgott jól, de összességében közel sem volt a legélesebb menet. Nem így Albert Popov (10.), aki az árnyékos részén szinte száguldott, és a végén is tudta tartani felépített előnyét. Eddig tartott a brazil vezetés. Linus Straßer ezúttal némileg jobb formában, egész sokáig a vezetésért is harcban volt, de az egyre inkább kádasodó utolsó letörésnél kaput tévesztett. Alexander Ax Swartz (11.) hamar fél másodperces hátrányba került, az alsó részén azonban akkorát hajrázott, hogy mindössze négy századra olvadt hátránya. A futam féltávját Paco Rassat (14.) az utóbbi pár menethez képest jóval visszafogottabb sízése jelezte.

forrás: wvnews.com

Tanguy Nef (22.) épp a lapos zárásra érve mentett nagyot, amivel hatalmas sebességhátrányba keveredett. Johannes Strolz (19.) a meredeken rontott jókorát, el is tűnt a mezőnyben. Jett Seymour (13.) korrekt módon oldotta meg a nehezebb részeket, a pillanatnyi dobogó mögé sorolt be. Istok Rodeš (26.) rettentő darabosan síelt a pálya felső részén, pillanatok alatt másodperces hátrányt mutatott az óra. Michael Matt (16.) jó esélyt kapott arra, hogy egy jó eredménnyel megerősítse VB-indulását, de részben a romló pálya, valamint saját sízése ezt nem tette lehetővé. Manuel Feller (7.) is a pálya feléig szinte teljes, másodperces hozott előnyét eldobta, utána viszont repesztett egy top szektoridőt a laposon, és ugrott is az élre. Dave Ryding (8.) felül ki is használta az osztrák kevésbé ütőképes csúszását, de ez sem volt elegendő a pálya második felében a villámgyors Feller ellenében.

forrás: blick.ch

Az utolsó 8 síző következett, és talán a pályakarbantartást is kihasználva, de Loïc Meillard (2.) óriási menetet repesztett. Mindössze Braathen volt nála gyorsabb abszolút összevetésben, jóval korábban indulva. Samuel Kolega (5.) sem szégyenkezhetett teljesítményével, ugyanis hamar kialakult hátrányát végig tartani tudta, a pillanatnyi második hely nem is volt kérdés. Daniel Yule (9.) a számára kedvesebb, jeges, árnyékos meredeken mozgott jobban, de ott sem volt meccsben honfitársával.

Henrik Kristoffersen (4.) is a pálya első felében tudta tartani a lépést, az alsó szakaszon viszont épp csak, de kikapott Meillard-tól. Steven Amiez nagyon agresszíven síelt, ráment az első helyre. Az idő őt igazolta, de kibillent és ezúttal is kiesett. Clèment Noël (6.) kisebb bizonytalanságai a meredeken jelentettek időben kifejezett nagy hátrány, a dobogóról biztosan le is csúszott. Atle Lie McGrath (3.) nem tűnt a legerősebbnek, de az eddigi hibákat látva, és hozott előnyét tekintve ez tűnt okosnak. A laposra 3 tized előnyt hozott, de végül ez sem volt elegendő.

Az utolsó menet következett, a kérdés az volt, Meillard a 8. helyről a győzelemig menetel, vagy a norvégok megőrzik-e a vezetést. Timon Haugan (1.) kötélidegekről tett tanúbizonyságot. Felül hihetlenül engedte a léceit, jelentősen növelte még előnyét. Ezt pedig a lentebbi meredeken és a laposon is bőséggel meg tudta őrizni. Másodperc feletti előnnyel nyerte meg a versenyt.

forrás: blick.ch

Timon Haugan egy összességében erős, de kiugró eredmény nélküli szezonkezdetet hagyott maga mögött karrierje második sikerével. Legutóbb Saalbachban a szezonzáró szlalomon tudott győzni. Loïc Meillard 24. dobogós helyezését ünnepelhette, szlalombeli 9. dobogójával továbbra is ez második legeredményesebb száma, az óriás után. Atle Lie McGrath 13 dobogót számlál, ebből 9-et szlalomban. Idén 4. alkalommal végzett top3-ban – e tekintetben ez már a 2022-es és 2024-es egyéni csúcs beállítása. Igaz, 2022-ben a 4 dobogóból 2 győzelem is születetett.

A szakági pontverseny tovább éleződik, öten vannak egy győzelemnyi ponton belül az éllovas Kristoffersenhez képest. Noël számára a 2 hét pihenő mindenképp örömteli lehet, esélyeit illetően, és úgy tűnik Meillard lehet még az, aki a norvégoktól elveheti a címet. A januári öt szlalomban azonban még szinte bárki pillalantok alatt az élmezőnybe katapultálhatja magát. Összetettben viszont kezd a papírforma irányába haladni a szezon: Odermatt a rendkívül erős olasz hétvégével már magabiztosan vezet. Mögötte technikai sízők sorakoznak, és minthogy nincs olyan gyorssíző, aki 200 ponton belül követné őt, így már most szinte biztos, a háromszoros összetett címvédő várja majd az élen 2025-öt is – függetlenül a bormiói eredményektől.

A folytatás karácsony után, már a hétvégén következik: Bormióban, a jövő évi olimpia pályáján szombaton lesiklást, vasárnap szuper-G-t rendeznek majd. Ami a szlalomosokat illeti, Madonna di Campiglio újévre „szorult” versenyével veszi kezdetét a mosntre, ötversenyes januári szlalomhajrá.

Borítókép forrása: skiweltcup.tv

Hozzászólás