Ott folytatta a címvédő Cornelia Hütter, miként március végén Saalbachban abbahagyta. Bátor, koncentrált menettel egy ütőképes Goggia- menetet múlt felül. Az olasz talán a fenti technikás részen, a harmadik helyezett Lara Gut-Behrami pedig a csúszós szakaszon alkothatott volna többet az elsőséghez. A dobogósok mögött borult a papírforma. Lauren Macuga erős negyedik helyet szerzett hazai lejtőjén, Ricarda Haaser túl a negyvenes rajtszámon zárt az ötödik, míg Ester Ledecká végzett hatodik helyen.
2013 után tértek vissza a hölgyek Beaver Creekbe, ám ezúttal nem a Raptoron, hanem a férfiak lejtőjén, vagyis a Birds of Preyen csaptak össze. Tizenegy évvel ezelőtt egyébiránt duplázott a két gyors számban az a Lara Gut-Behrami, aki felettébb jó formát mutatott a hétközi edzésnapokon.
Az első edzésen Federica Brignone bizonyult a leggyorsabbnak, igaz, aznap mindenki a Birds of Prey kondícióit, s persze léceit tesztelte, másnap több mint 2 másodperccel mentek gyorsabban. A csütörtök Gut-Behrami napja volt, aki 67 századdal előzte meg az inkább a lejtő alsó harmadában magabiztos Sofia Goggiát. Összességében Lara tűnt a mai futam favoritjának, szép technikával, erős tempóval oldotta meg a nehéz részeket. A tegnapi sprintfutamon (kb. 1 perces volt) már az olasz dominált, bő egy másodperccel verte az amerikaiak kettősét, Macugát és az egy év után visszatérő Johnsont.

Forrás: Blick.ch
Ha már visszatérők: Goggia, Suter, Hählen és Ortlieb neve ott szerepel a mai rajtlistán, Lindsey Vonn pedig harmadik elősízőként került képernyőre, míg az egyéves kismama Tamara Tippler két edzés után inkább a hazautazás mellett döntött, mivel nem érezte sízését 100%-osnak. A nyáron megházasodott Kira Weidle-Winkelmann betegség miatt kihagyta az utolsó edzésnapot, s ma sem tudta vállalni az indulást.
705 méteres magasságkülönbségével és 2134 méteres hosszával a VK- naptár egyik legnehezebb lesiklópályája. Az olyan kulcsfontosságú területek, mint a rajt utáni meredek lejtő, a középső szakasz technikai átjárói és a híres „Golden Eagle” ugrató maximális precizitást, taktikai ügyességet és tökéletes vonalválasztást igényelnek. Tökéletes időjárásban hangolódtak a lányok az idény első lesiklására. Szikrázott a napsütés, nem volt érdemi szélmozgás, kellően hideg volt.

Forrás: Blick.ch
Laura Gauché (28.) nem vállalt kellően sokat, a lejtő második felében valamivel szűkebb íveket húzott, összességében joggal volt elégedetlen a célban. Priska Ming-Nufer (14.) kérdés nélkül, másodperces előnnyel vette át a vezetést. Hibázott gazdagon, vagyis a vállalt sebességet nem mindig tudta megoldani. A technikás szakasz végén nagyon komoly fékezést mutatott be Nicol Delago (38.). Ott lényegében vége lett versenyének, ugyanakkor végtempója igencsak impozánsnak sikeredett, ott 3 tizedet osztott ki az éllovasnak. Nina Ortlieb (22.) viszonylag szép íveken haladt, a zárásban jöttek a túlcsúszások, magyarán addigra szedte össze tempóját. Fél másodperccel szorult a második helyre, sérülésből visszajövet nem vállalt felesleges kockázatot.

Forrás: Blick.ch
Mirjam Puchner (15.) már az elitcsoportból rajtolt el. Különösen a lejtő alsó részén volt elemében, szép íveket húzott, alapsebessége azért nem tűnt meggyőzőnek. Kevéssel kikapott a svájcitól. Sofia Goggia (2.) mozgásán természetesen egyáltalán nem érződött, hogy egy visszatérőről beszélünk. Brutális tempót diktált végig, ami két fenti megingással és az „Aranysas”- ugrató előtti túlcsúszással együtt mértékadó időt eredményezett. Egy nem kutyaütő svájci futamnak adott 1.18-at. Lara Gut-Behrami (3.) a fenti technikás szakaszon pazar íveket húzott, tükörsimán, megerőltetés nélkül oldotta meg a nyújtott kanyarokat. Az ugratótól fogva viszont tovaszállt addigi kéttizedes előnye, kistermetével képtelen volt az olaszéhoz hasonlatos sebességet injektálni léceire. Az inkább szuperóriásra hajazó szakaszon nyilván Marta Bassino (7.) is kiosztott valamicskét az élen álló olasznak, a további tempófokozás azonban nála sem volt oly átütő, mint Goggiánál. Per pillanat 2 tizeddel vezetett az olasz Lara előtt, míg Bassino szűk fél másodperccel maradt el tőle.

Forrás: Blick.ch
Stephanie Venier (17.) nem mutatott biztató formát az edzéseken, így valahol várható volt az a sok bizonytalanság a technikás részen. Komoly gondjai voltak az ívtartással, pár századdal szorult Puchner mögé. Szakági címvédőként vágott neki a pályának Cornelia Hütter (1.). Impozáns felső szakasszal hangolt a számára kedvesebb folytatásra. Kéttizedes előnye a sebességtartó részen elolvadt ugyan, de a korábbiaknál hosszabb „Golden Eagle” alapján sejthető volt, pörgős záró szakasz vár rá. Legjobb utolsó szektorral, másfél tizeddel élre állt az osztrák.

Forrás: Blick.ch
Laura Pirovano (11.) két zöldülő szektorral igazolta, esetében sem volt a véletlen műve az erős edzésforma. A túl egyenes csúszási fázissal alább túl sok időt vesztett, így dobogóra nem lehetett esélye. Ilka Štuhec (10.) bizonytalannak tűnt, rendre kezével kompenzált, egyáltalán nem talált rá a lejtő ritmusára. Pedig abszolút legjobb szektorral nyitott. Elena Curtoni (24.) érthető okból kifolyólag inkább még csak tesztelte határait. Szép tiszta íveket húzott, de a kellő dinamikát még nem akarta belevinni sízésébe. Az elitcsoportból Federica Brignone (9.) maradt a végére. Habár szépen húzta a kanyarulatokat, harmonikussága a meredek-lapos átmenetre elszállt, márpedig így nem lehettek dobogós esélyei. A szlovént egy, Pirovanót kettő századdal előzte meg.

Forrás: Blick.ch
Ariane Rädler (23.) középszerű menetét követően (bátor volt, de nagyon nem találta a nyomvonalat) került sorra Corinne Suter (21.). Az olimpiai bajnoknő cortinai bukása előtt sem volt az igazi, így védett ranglistával együtt sem tudta tartani elitcsoportos tagságát. Bár fent egészen épületesnek indult, menetében egymást érték az ívtévesztések, a kanyarátmenetekben történt megingások. A legjobb tízbe sem fért bele. Christina Ager (20.) egy árnyalatnyival jobb idővel ért célba, mint 2021 világbajnoka. A csúszási fázisokban rendre sok időt vesztett. Kajsa Vickhoff Lie (12.) nem az a visszafogott fajta. Jól alakultak edzései, de ma fent túlzásba vitte a lendületet, ő sem bírt másodpercen belül ragadni. Jacqueline Wiles (29.) szétkalimpálta futamát, magyarán végig balanszgondokkal küszködött. A legjobb végtempó szépségtapasznak volt csak jó. Michelle Gisin (8.) az átmenetig nem tűnt valami meggyőzőnek, ott azonban még közeledett is valamicskét az éllovashoz. A sebességtartása jól működött, bátorsága kifizetődött, kevéssel szorult Bassino mögé – az ötödik helyre. Joana Hählen – visszatérő társaival ellentétben – vagányabban viseltetett. Zaklatottá vált sízése majdnem eséssel végződött. Egy lábon, a műtött lábán fogott talajt, szerencsére nem esett baja. Reméljük…

Forrás: iDNES.cz
Delia Durrer (30.) vagány sízéséből egy korai hiba alaposan kizökkentette, további küzdelme inkább a veszett fejsze nyeleként üzemelt. Ester Ledecká (6.) rá oly jellemző vehemenciával szelte a kanyarokat. Két szektor után gyakorlatilag meccsnullra állt, s ha nem veszít fél másodpercet az ugrató környékén – vélhetően némi kondicionális nehézség okán, simán dobogóig vihette volna. Nadia Delago (27.) elejétől fogva nem találta a nyomvonalat, fenti veszélyes pillanatai után pedig elfogyott a mersz Emma Aicher (43.) futamából. Elvesztette súlypontját a fenti hullámon, nagyot kellett mentenie. Lauren Macuga (4.) mindenkinél gyorsabb volt 2 tizeddel az alsó szakaszon, amivel közvetlenül a TOP3 mögé sorolt. Kisebb hibái ellenére végsőkig koncentrált maradt. Egyedül a felső szektort kárhoztathatja. Isabella Wright (35.) épp ott hozott topszektort, egyébiránt rendkívül zaklatottan síelt. Elvedina Muzaferija (25.) elejétől fogva nem érzett rá semmire, tétovásáért cserébe legalább olcsó hibákat nem vétett a bosnyák. Romane Miradoli (19.) zárta az első harminc indulót. Az utolsó két szektorra elfogyott lendülete, egyébiránt jó lett volna egy TOP10-es eredményre. Tekintetbe véve azt, hogy a nyári felkészülést hátfájdalmak tették vontatottá, nem volt olyan rossz kezdés.

Forrás: couriernews.com
A hamvába holt zermatti lesiklás edzésén, tavaly láttuk utoljára a Világkupában Breezy Johnsont (32-essel a 13.). Súlyos sérülésekkel szabdalt karrierjét egy doppingvétség okán rá kiszabott eltiltás törte meg egy éve. Láthatóan feldobta a hazai indulás lehetősége, vagányul, jó technikával síelt. Jutalma érte erős pontszerzés lett. Még nagyobbat szólt Ricarda Haaser (37-essel az 5.) szereplése. Rendkívül vagányul dobálta be léceit a második szektorban, minek hála kéttizedes előnyt hozott össze. Az ugrató előtt ő is túlcsúszott, de ötödik helyezése után nem kell magyarázkodnia.
Mint az várható volt, hiányzott a pontszerzéshez szükséges minőség többeknél, említett két sízőn kívül még Jasmina Suter (40-essel a 16.) és Roberta Melesi (42-essel a 18.) zárt a pontzónában. Igaz, ők ketten vastagon.


Forrás: Blick.ch
Cornelia Hütter hetedik alkalommal győzött a Világkupában. Ami a királyszámot illeti, harmadjára vitte a prímet, a saalbachi idényzáró után ismételten. Az észak-amerikai lejtők kedvesek neki, első lesikló sikerét Lake Louise-ban aratta – még 7 esztendeje. Sofia Goggia a 35., Lara Gut-Behrami pedig a 24. pódiumát szerezte lesiklásban.
Holnap szuperóriást rendeznek Beaver Creekben, amit – immáron az öreg kontinensen – újabb két futam követ Sankt Moritzban. Érdekes módon lesiklást legközelebb egy hónap múlva Sankt Antonban tartanak.


A címlapkép forrása: DerStandard